Zechmeister Károly emlékszám I. 1910–2010 - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 30/2010 (Győr, 2010)
Borbély Tamás: Dr. Giesswein Sándor és Zechmeister Károly vitája a kegyúri jog értelmezéséről
Borbély Tamás király sohasem szabadított fel egy várost sem anélkül, hogy azon költségek fedezésére, melyeket az új rang megkíván, birtokot ne adott volna”.23 A finanszírozás kérdésén nil Zechmeister Károly polgármester a vallásszabadságot, vagyis inkább a „vallást mint magánügyi kérdést” (klasszikus liberális szemlélet!) is érvei sorába iktatja, mikor arra hivatkozik, hogy „...annak kivitele, hogy csak a kath. bizottsági tagok folyhassanak be a határozat hozatalába, már azért is lehetetlen, mert az egyes bizottsági tagok vallási, felekezeti minősége hivatalosan...” nincs lejegyezve, és egyébként sem lehetne „... mert mindegyiknek szabadságában áll tetszés szerinti időben egy más felekezet kötelékébe átlépni. ”24 Úgy vélem, hogy az egymással szemben felsorakoztatott érvekből valamelyest kirajzolódik a katolikus és a protestáns szemléletmód különbözősége, és az egyre inkább teret nyerő nézet, mely szerint a vallás határozottan magánügy. A felvetett konkrét kérdés és a többi ehhez kapcsolódó probléma közös gyökere az egyházi vagyon tulajdonjoga. Az ezzel kapcsolatos álláspont a klérus részéről lényegileg változadan. Szerinte ez szerzés és bírás tekintetében a nemesi birtokkal teljesen megegyező jogi természetű magántulajdon. Azaz érdemekért járó adományként vagy szer- zeményi úton jutott a kezére és örök, elidegeníthetetlen módon birtokolja azt. Az egyházak és a nemesek egyazon nemesi kiváltságok birtokosai. A liberális egyházvagyoni felfogás abból indul ki, hogy a papság — ahogy ez a feudális abszolutizmus időszakában de facto érvényes is volt — kulturális és vallási feladatokat ellátó államhivatalnoki kar. Az államhivatalnok az állam által meghatározott funkció ellátásáért kapja a fizetést, ami az adott korban nem pénz, hanem birtokadomány volt. A liberálisok célja az állam és az egyház szétválasztása. így a deszakralizált államban az azonos nézetet vallók magánegyesületeként értelmezett egyházak dsztségviselői az általuk betöltött funkciók állami kézbe vétele után tovább már nem jogosultak a fizetségként kapott vagyon használatára. A tulajdonsértés vádját úgy cáfolja meg ez a gondolatsor, hogy a fentiek szerint az egyház vagyona soha nem is volt az egyházé, így az nem volt annak tulajdonosa, csak birtokosa. A tulajdonos végig az állam maradt. így tehát nem igényelhető utána úrbéri kárpótlás sem. A fentiek jogosságát igyekeztek történetileg is alátámasztani. Visszatekintésük során a feudális jogtörténeti tényeket polgári jogelvek szerint reinterpretálták.25 Ez a felfogás hazánkban az alábbi eset előtt még néhány évtizeddel korábban is szinte teljesen ismeretlen volt. Ugyanígy megmutatkozik az is, hogy az 1867 utáni szabadelvű politika miként törekedett arra, hogy felszámolja a katolikus egyház uralmi helyzetét, aminek nyomán az egyház és az állam közötti korábban egyértelmű szerepek és helyzetek a dualizmus éveire teljesen megszűnnek.26 23 Mihalovics Ede, A kegyúri jog, Nyitra, 1897. 267. p. 24 GyVL: Győr thj. város tanácsának iratai IV. 1402 c. 1924 IX. 502 sz. 25 Sarnyai Csaba Máté: Úrbéri kárpótlás és /vagy arányosítás, A szekularizááós törekvések püspökkari értékelése 1848 végén, Egyháztörténeti Szemle In: 1998/2. 397-416.p Vonatkozó rés% 414.o. 26 Balogh M. — Gergely J., Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790-2005. I. kötet, Budapest, 2005. 43. p. 90
