Szíjártó László (szerk.): KTMF Tájékoztató, 1989 (1-10. szám)
1989-09-01 / 9-10. szám
II. Javaslat a Főiskolai Tanács 1989-90- tanévi ülésrendjére és napirendi pontjaira A Főiskolai Tanács az ülésrendet és a napirendet az alábbi módosításokkal egyhangúlag elfogadta: Az 1989. december 18-i ülésről a Főiskolai Könyvtár fejlesz - tési koncepciója, valamint a térítéses képzéssel kapcsolatos lehetőségeink c. napirend, az 1990. május 29-i ülésről a főiskolai településfejlesztési terv áttekintése c. napirend kerüljön ki. (Szerk.meg i.: Az üléstervet a Közérdekű Közlemények rovatnál közreadjuk.) III. Szolgáltatások elszámolásának szabályzata A szabályzat tervezethez kapcsolódó vitában többen kifogásolták a 2.pont 2. bekezdését, mely szerint főiskolai dolgozó részére laboratóriumi szolgáltatás nem végezhető, és kérték ennek feloldását. Dr.Kecskés Imre olyan megoldást javasolt, mely szerint ilyen esetben az egység vezetője engedélyezze a munka elvégzését. Észrevétel hangzott el a 8-as ponttal kapcsolatosan a nyereség mértékét illetően. Konkrét százalék meghatározást javasolt a tanács, amely a Gazdasági és Műszaki Igazgatóság feladata. A Főiskolai Tanács az ismertetett módosításokkal a szabályzatot egyhangúlag elfogadta. IV. Javaslat a Továbbképzési Központ Szervezeti és Működési Szabályzata 7,sz. mellékletének módosítására. A Főiskolai Tanács a Továbbképzési Központ Szervezeti és Működési Szabályzat 7.sz. mellékletének módosítására előterjesztett anyag 3. oldalán szereplő változatok közül az "a" változatot fogadta el (2 tartózkodással), az egész módosítást ugyancsak 2 tartózkodással elfogadta. V. Egyebek Dr.Bikás Ernő kéri a főiskola állami vezetését, hogy a főiskolai szabályzatokat tekintse át és tegyen javaslatot a módosításokra, tekintettel a társadalmi szervek jogállásában, szerepében bekövetkezett változásokra. Külön kéri a 7