Szíjártó László (szerk.): KTMF Tájékoztató, 1987 (1-12. szám)

1987-03-01 / 3-4. szám

X 2. szám ____________MŰVELŐDÉSI KÖZLÖNY_______________________________279 Pályázati felhívás egyetemi (főiskolai) oktatók, hallgatók és» kulturális szakemberek számára külföldi tanulmányutakra A Művelődési Minisztérium pályázatot hirdet a közvetlen felügyelete és irányítása alá tartozó ok­tatási és kuilfturális intézmények, vállalatok, inté­zetek, művészeti és nemzetiségi szövetségek, taná­csi irányítás és felügyelet alatt álló oktatási, kul­turális intézmények és vállalatok oktatói, tudomá­nyos kutatói, művészeti és kulturális szakemberei, valamint a Művelődési Minisztérium munkatársai, a megyei, városi tanácsok művelődésügyi osztá­lyai, a közművelődési csoportok vezetői és munka­társai számára az 1988. évre, illetve az ,1988-— 1989. tanévre ösztöndíjas tanulmányutakra: A) Szocialista országokba, B) Fejlődő országokba, C) Tpkés országokba, D) a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ösz­töndíjas lehetőségeire. Az ösztöndíjas tanulmányutak elsősorban az alábbi célból kérhetők: “ — új tudományos kutatási, oktatási eredmények elsajátítása, tanfolyamokon való részvétel, vagy egy adott kutatóhelyen folytatandó hosszabb idő­tartamú szakmai, tudományos tevékenység, közös projektekben való részévétel; — nagyobb igényű tudományos kutatási prog­ram megvalósítása arra alkalmas, az adott témá­ban szakmai színvonal és/vagy eszközellátottság szempontjából kiemelten fejlett kutatóhelyen vég­zendő szakmai, tudományos tevékenység; — a Magyar Népköztársaságban folyó tudomá­nyos, oktatási és kulturális tevékenység eredmé­nyeinek ismertetése, előadások útján vagy más módon, továbbá személyes kapcsolatfelvétel kül­földi tudósokkal, művészekkel és intézményekkel; •— tapasztalatcsere vagy szakmai információ­­szerzés a tudományos kutatás, oktatás és a kultúra valamely konkrét témájában, illetve művészeti ágban; — általános tájékozódás a tudományos kutatás vagy a kultúra egy-egy szélesebb, de jól körül­határolt területén. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül­nek a kulturális-történelmi hagyományaink és ér­tékeink (hungarológia) gyarapítását, a művelődési folyamatok, a nevelés és az oktatás intézmény­­rendszerének fejlesztését szolgáló kiemelt kutatási témák (OKKFT TS 4. program). Külföldi ösztöndíjas tanulmányútra azok a szak­emberek pályázhatnak, akik: — a hazai társadalmi, gazdasági, kulturális vagy tudományos fejlődés szempontjából időszerű tu­dományos vagy gyakorlati témával foglalkoznak; — a pályázott témához közel álló szakterületen már elérték a hazai fejlődés szempontjából értékes első eredményt vagy több éve eredményes tevé­kenységet folytatnak; — tudományos célú ösztöndíj esetében megfe­lelő publikációkkal rendelkeznek; — a szükséges aktív nyelvismerettel rendel­keznek. A pályázati anyagokat a pályázók a munkahe­lyükön, az állandó munkaviszonyban nem álló művészek az illetékes művészeti szövetségben — a Művészeti Alap tagjai, amennyiben nem szö­vetségi tagok a Művészeti Alapnál — a nemzeti­ségi szakemberek a nemzetiségi szövetségeknél, egyetemi és főiskolai hallgatók tanintézetüknél adják be. A pályázatokat részletes szakmai javaslattal, szolgálati úton kell továbbítani a Művelődési Mi­nisztérium illetékes szakmai főosztályához. Az intézmények a kérdőíveket a Művelődési Mi­nisztériumi (MM) szakmai főosztályain, a Nemzet­közi kapcsolatok Főosztályán (NKF), valamint az Országos ösztöndíj Tanács Titkárságán (OÖTT) a művészeti szövetségeknél, nemzetiségi szövetsé­geknél, illetve a megyei tanácsok művelődési osz­tályain vehetik át. Csak az előírásoknak megfelelően felszerelt, pontosan kitöltött és a megadott határidőig be­nyújtott pályázatok fogadhatók el. A Miniszté­riumnak nincs lehetősége a .hiányosan felszerelt pályázatok kiegészítésére, így azokkal nem tud foglalkozni. Az ösztöndíj lehetőségekben — az egyes mun­katervek időközben bekövetkező esetleges módo­sulása miatt — változások történhetnek, ezért a már meghozott OÖT döntések módosítására is sor kerülhet. Az előző évben (években) elutasított pá­lyázónak is a későbbiekben meghatározott teljes pályázati anyagot 'kell ismételten — benyújtania. A)PÁLYÁZAT A SZOCIALISTA ORSZÁGOKBA í. Általános tudnivalók Az ösztöndíjas utak az 1988. naptári évben, il­letve az 1988/89. tanévben valósulnak meg. Az ösztöndíjat elnyerő személy számára a MM biztosítja az egyszeri oda- és visszautazás költsé­geit, a fogadó ország pedig az elszállásolást (általá­ban diákotthonban) és az ösztöndíjat. Az útiok­mányokat az MM engedélyével és költségén az il­letékes rendőrkapitányságon a kiutazó vagy a ki­utazó munkahelye szerzi be. Az 1 hónapos és annál hosszabb időtartamú ösz­töndíjas útra a pályázónak a fogadó, orsizág tolmá­csot nem biztosít, ezért ismernie kell az adott or­­szág nyelvét, illetve az orosz, a német, az angol vagy a francia nyelvet. A pályázóknak nyelvismeretüket igazolni kell. Ez alól a műfordítók, zeneművészek és balett­táncosok nyernek kivételt. A nemzetiséf' pályá­zóknak, ha abba az országba pályádnak, amelynek 14

Next

/
Thumbnails
Contents