Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
3. Az első akadémia a dualizmus korában (1874-1919)
semmiféle változást nem okozott a FM 1892. június 12-én kelt 6913. számú rendelete, amely a szaktanácsadást intézményesítette. A minden szakoktatási intézményben megszervezendő szolgálat feladata: tanácsadás gazdaságok berendezésére, üzemtervek készítésére, vetésforgók megállapítására; továbbá birtokok értékbecslése, számvitel és számadások felülvizsgálata, vásárlásokhoz javaslat állatfajták megválasztására, takarmányra. A tanácsadó bizottság működési területe: Sopron, Moson, Győr, Komárom, Esztergom, Pozsony, Nyitra, Trencsén, Bars, Hont, Nógrád, Turóc, Árva, és Liptó vármegyék. A bizottság elnöke Balás Árpád, tagjai: Cselkó István, Hensch Árpád és Suschka Richárd voltak.184 Mérnökök és gépkezelők tanfolyama Mindkettő első volt a maga nemében. A kultúrmérnököket az 1883:1. te. 10. §-a az akadémián leteendő mezőgazdasági szakvizsgára kötelezte. Ekkor kapott az akadémia először posztgraduális képzési feladatot. Az első szakvizsgákat 1886. márciusban tették le a mérnökök az e célra létrehozott biz ottság előtt. Az 1889:XVIII. te. a folyammémöki hivatalok mérnökeire is kiterjesztette a szakvizsga-kötelezettséget. A vizsgakérdéseket és a kötelező irodalomjegyzékét az akadémia megküldte az érdekelt hivataloknak. A magánszolgálatban működő mérnököknek a vizsga előtt a megjelölt szaktárgyakat egy évig hallgatniuk kellett.185 A Moson megyei gazdasági egylet kezdeményezésére 1884/85-ben 6 hetes gépkezelői és fűtői tanfolyamot rendeztek, hogy az akadémiai hallgatók megszerezzék a gőzgép és a gőzcséplőgép kezeléséhez szükséges ismereteket. A tanfolyam április 15-től május 31-ig tartott: május 15-ig napi egy óra elméleti előadásból és május második felében tartott gyakorlatokból állt. Az első tanfolyamon 68 II. éves hallgató és 7 gyakorlati gazda vett részt.186 Ez volt az első gépkezelői tanfolyam, amelyet az 1899/1900. tanévben újabb követett, majd 1901-től rendszeressé vált. A nagy tanári kar ,,titkai” — diákszemmel Az akadémia fénykorát lehetetlen két évszám közé — afféle Prokrusztész-ágyba — szorítani. Színvonala az alapítástól kezdődően folymatosan, de különösen az ötvenes évektől, egyenletesen (pangások és visszaesések nélkül) emelkedett, s pályája akkor volt a legmeredekebb, amikor a kísérleti állomások sokasodásával, azok eredményei is ismertté, közkinccsé váltak. Károly Rezső szerint Magyaróvár mezőgazdasági tudományos központtá fejlődését „öt állomással a sokáig legmagasabb mezőgazdasági kultúrközpont termékenyítő hatása és kísérleti intézmények létesítésének könnyebb anyagi és tudományos lehetősége adta meg”.188 Kétségtelen, hogy már a nyolcvanas években is magas volt az akadémia értéke, „goodwillje” a tudományos világban: a német tagozat megszűnésekor ezt különböző jelekből meg lehetett állapítani. Szerencsére, már korábban „néhány magyar ifjút, az óvári intézet végzett növendékeit... az áldott emlékű, puritán jellemű Masch Antal dr. nagy emberismerettel szemelt ki: kiküldték német egyetemekre, hogy visszatérve, Óvárott kathedrát foglaljanak el”.189 így a magyar tanári kar a „váltás” után — szorongással ugyan, de magas szintű tudással és avval az elhatározással látott munkához, hogy megfelel a követelményeknek és az eltávozott nagy elődök nyomdokain haladva, a színvonalat tartani fogja. Ez nehéz volt, hiszen alig akad olyan tudományos (felsőoktatási) intézmény, amelyet hosszú ideig csak az emelkedés jellemez. Óvár e ritka kivételek közé tartozott. S mi volt a „titka” a nagy tanári karnak? Ebből valamit megsejtett a kívülálló Jablonowski egy komáromi közös szereplés felidézésével. Elmondását hitelesnek és jellemzőnek kell elfogadnunk. Róla — mint bevallja — az volt elterjedve, hogy csak a „bogár-tudomány” érdekli, nehéz vele megbarátkozni. Cserháti és Linhart is nyilván ilyen előítélettel utazott Komáromba, hogy az ottani földműves-iskolában előadást tartson (az akkor csak névről ismert) Jablonowskival és a botanikus Thaisz Lajossal. Előadásaikkal sikert arattak: kiválóan sikerült „együtt muzsikálni”. Jablonowski Cserháti után, vele összhangban, az ő előadására építve beszélt „a vetést, termést fenyegető veszedelemről” . Ekkor pecsételődött meg sírig tartó barátságuk: ,,a tárgy és hivatástudatunk őszinte szerete-73