Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
7. Mezőgazdasági Akadémia (1954-1962)
ban — és az újonnan alakulóké — általában nem haladta meg a 3 ezer holdat, specialistát így — az állami gazdaságokon kívül — várhatóan jó néhány évig csupán kevés tsz-ben tudnak majd alkalmazni, ezért továbbra is az általános képzésen maradt a hangsúly.51 A tanterv — és a tantárgyi programok — kidolgozását nehezítette még az a körülmény is, hogy a termelőszövetkezeteknek csak az ideológiája volt ismeretes, de szervezése, irányítása nem, s ez „temérdek új problémát vetett fel s fölöttébb növeli a tananyagot”.52 A reformot így több tényező befolyásolta, az oktatási célt nehéz volt megfogalmazni. A kiindulás csupán a feltételezett tsz-ek száma és nagysága lehetett. A minisztérium terve szerint 1975-ig el kell érni, hogy minden nagyüzemi ezer kh szántóterületre egy diplomás szakember jusson. Ez azt jelentette, hogy évente — a levelező tagozatot is beleértve — kb. 170—180 szakembert kell kibocsátania minden felsőfokú agrároktatási intézménynek.53 A reform tehát bonyolultabbnak ígérkezett minden eddiginél és valójában a permanens reform kezdetét jelentette.54 A kísérleti intézet és a tangazdaság visszatér! Két fontos esemény villanyozta fel 1959-ben az akadémia oktatóit. Az egyik: az 1959. évi 16. tvr. visszaadta az akadémiának az Észak-dunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézetet, amelynek egy része 1960-tól Tájkutatási osztályként folytatta működését. Rendeltetése: a táj jellege által meghatározott talajtani, növénytermesztési, állattenyésztési, nemesítési, gépesítési és üzemszervezési kérdések kutatása, megoldása. Az intézet alkalmas komplex kutatások végzésére, optimális gazdálkodási rendszerek kidolgozására. Ily módon elősegíthetik a szövetkezetek nagyüzemi gazdálkodásának kialakítását, megyszervezését és fejlesztését is. Ugyanekkor Agropropaganda osztály is létesült az akadémián azzal a feladattal, hogy elősegítse a nagyüzemi kipróbálásra már alkalmas kutatási eredmények bevezetését és elterjesztését. Céljait propagandával, ankétok, bemutatók rendezésével, tapasztalatcserék szervezésével éri el. A kísérleti intézet visszatérésével helyreállt a minden egyetem vagy főiskola eszménye: az oktatás és kutatás egysége, amit már közel száz esztendeje, akadémia korában elért az intézmény.55 Az alaposan megnövekedett intézmény élére 1959 szeptemberében Varga János kapott igazgatói kinevezést. Nem csekély örömmel fogadták az érdekeltek a minisztérium 41/1959. számú rendelkezését, amely visszaadta a Tangazdaságot az egyetemnek és a Termeléstechnikai tanszék vezetésére bízta. Hamarosan — a klasszikus megfogalmazás szerint — ismét eléri célját a tangazdaság, „úgy oktatni a gyakorlatot, ahogyan gazdálkodunk, illetve úgy gazdálkodni, ahogyan azt oktatjuk”. A rendelet a tangazdaság területét kb. a négyszeresére, 2222 kh-ra növelte és az FM jól felszerelve, a következő esztendőkben alkalmassá tette feladata ellátására. A tangazdaság is meghálálta a befektetést: jövedelmezően gazdálkodott. A közvetlen szomszéd, a Lajta-Hansági ÁG „bemutató gazdaság” lett.56 A gyakorlat ügye azonban még ezzel nem juttott nyugvópontra: az FM-nek arra kellett törekednie, hogy az intézmények kész szakembereket adjanak a szövetkezetek részére. Ennek érdekében bevezették ismét a jól bevált gyakomokoskodást: az 1960-ban kibocsátott 1017 (VII. 14.) számú kormányrendelet úgy intézkedett, hogy állami és szövetkezeti szervek, vállalatok okleveles agrármérnököt csak kétéves állami tan- stb. gazdasági vagy termelőszövetkezeti szakmai gyakorlat után alkalmazhattak. A következő esztendőben a gyakorlati oktatást az FM 66 861. számú miniszteri utasítás tovább bővítette; eszerint a „Tangazdasági gyakorlatok” című tárgyat 9 hetes szolgálatnak kell kiegészítenie. A könyvtár Az 1954-es újjászervezéskor a volt technikum könyvtárából néhány száz könyvet vett át és ezt gyarapította az oktatók közreműködésével az akadémia könyvtárosa, Soliom István. Ugyanakkor hozzálátott az 1949 után elszállított könyvek felkutatásához is. A legjelentősebb állományrészek Budapesten, a Gépészmérnöki Főiskola és az Agrártudományi Egyetem közös épületében, továbbá a Mezőgazdasági Múzeumban voltak, túlnyomórészt leltározva, a saját állományukba beépítve. Az FM 199
