Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
1. Az óvári gazdaságbéli intézet (1818-1850)
le „megajánlott jeggyel” jelenhetett meg professzora előtt a döntő napon. Persze előfordult, hogy valaki nem felelt meg. „Segédtudományokból” — azaz alap- és melléktárgyakból — lehetett javítani, a főtárgyból, a mezőgazdaságtanból (amiből a vizsga felért egy mai kemény szigorlattal) nem. A bukott diák csak látogatási bizonyítványt kaphatott. Ha évismétlésre adta a fejét, minden tárgy előadását látogatnia kellett, de csak állatgyógyászatból és mezőgazdaságtanból vizsgázott újból.93 A hallgatók minden nyáron az oktatók felügyeletével nagyobb tanulmányi kirándulásokat tettek. Galgóczy Károly jogi tanulmányainak befejeztével, Pozsonyból hazafelé tartva 1843. július 26—28-án kereste fel Óvárt, előtte azonban a nagykőrösi,,Oeconomico-paedagogicum institutum”ban, mezőgazdasági szaktanítóképző intézetben tanult,94 így szakértő szemmel nézett körül Óvárott. Beszámolója azért is figyelemre méltó, mert Kölcsey 1837-ben megjelent cikke óta a magyar sajtóban ez az első eléggé részletes és tárgyilagos leírás Óvárról. Nagyobb teret szentel az uradalomban látottaknak, a lenyűgöző márialigeti öntözéstől a szentjánosi „turfaműköny”-ig, de igen érdekes részleteket tudunk meg az intézetről is. Galgóczy a már nyugdíjas Kanyó Mihálynál szállt meg, az intézetet pedig Major Pál uradalmi ügyvéd mutatta be neki szakszerűen, hiszen ő maga is itt tanult 1838—1840-ben. Az egyik „hallterem” ( = előadóterem) „gazdag volt... ásványi, baromorvosi s némelly a természet rendétől eltért szüleményi, szárnyas állati, gazdasági eszköz-, gépminta, — melylyeknek egy része a tanulók keze által készült — tájkép-, stb. gyűjteményekkel”. A másik terembe lépve egy gazdag „könyvtáron” akadt meg Galgóczy szeme. Közelebb lépve Major leemelt egy „könyvet” a polcról. Kiderült, hogy az nem más, mint egy deszkadarab, amelynek még a kérgét is rajtahagyták, a rátelepült mohával együtt. Minden darabon fel van tüntetve a fa neve. A gazdag dendrológiai gyűjtemény célja, hogy a különböző ismérvek alapján felismerjék a fafajokat, s a rátelepült moha alapján a fa szerkezetére következtetni tudjanak a növendékek.95 Az eredményeket a külföld is elismerte. Itt „olyan gazdákat képeznek, akik — magukat állandóan továbbképezve és önállóan gondolkodva, — minden helyzetben megtalálják a helyes megoldást”, mert „az elméleti oktatás valóban kiváló és lépést tart a tudomány legfrisebb, de tapasztalatokkal megerősített eredményeivel, miközben távol tartja magát az ún. »ökonómiai játszadozástól«. A közvetlen közelségben bemutathatja a sikeres és sikertelen gazdálkodást. ” Az előadások „alaposak, felépítésük szisztematikus”, szorosan fűződik hozzájuk a gyakorlati oktatás. Az állatgyógyászati előadásokhoz egészséges és beteg tetemek boncolása kapcsolódik. Itt már csak a terápiái gyakorlat hiányolható. A matemetika és a fizika azt adja, amire a mezőgazdaságban szükség van, és ezeket geometriai és szintezési gyakorlatok kísérik. A helyszínrajz készítése a rajztanítás keretében elsajátítható. A mechanikában szorgoskodók a minden fontos szerszámmal felszerelt műhelyben lehetőséget találnak a gépekről és eszközökről modellt készíteni. — Az építészet tanításához modellek vannak kéznél. A természetrajz témakörei közül a botanika tanítása a „gazdag botanikus kertben, a múzeumban. .. a földeken és réteken (és az e célból rendezett kiállításokon) célszerűen folyik”. Kitűnő adottságok vannak még az állattenyésztés és a mezőgazdasági iparok (szesz- és sörfőzés) bemutatására, illetve gyakorlására. A megfelelően képzett uradalmi személyzet is kéznél lehetne — közülük sokan végeztek Óvárott —, mert a professzoroknak igen nagy az elfoglaltságuk, és segédszemélyzet nem áll rendelkezésükre még pl. a botanikus kert bemutatására sem. A délután a gyakorlaté lenne, de bármily közel is van a gazdaság, sokan vannak, akik nem gazdagíthatják itt tudásukat. A finoman fogalmazó Nuvák veszi észre a segédszemélyzet hiányát és tőle értesülünk először arról, hogy a tantárgyi gyakorlatok általában kifogástalanok, „csak a két főtárgyhoz, a növénytermesztéstanhoz és az állattenyésztéstanhoz nem kapnak a növendékek gyakorlati útmutatást”. Vagyis: a megnövekedett létszámú teljes hallgatóságot a tangazdaságul szolgáló major már nem tudta befogadni, de a főhercegi uradalomba is csak néhány hallgató mehetett. A többi ott szerzett gyakorlatot, ahol tudott és attól tanult, akitől lehetett. Az intézet 1820-ban készült programja helyesen sugallja a kétéves tanulmányi idő megtoldását egy — önköltséges — harmadik, tisztán gyakorlati évvel. Ez a lehetőség most követelménnyé szigorodott: az elméleti ismeretek jelentős bővülése, a tananyag növekedése — szükségszerűen — az elméleti 22
