Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
4. Az akadémia a trianoni békeszerződés után (1920-1942)
Groffits már az 1931. november 23-i tanári ülésen javasolt, és megbízta ifj. Rázsó Imrét a munkával. Most, az utasítás megjelenésekor, 1934. szeptember 12-én Rázsó már a nyomdai előkészítését végezte szerzőtársaival a „Gazdaszámok” című munkának.228 Az 1934/35-os tanév már az új tanrend szerint indult, de néhány szabályzatot: a Szervezeti szabályzatot, továbbá a Tanulmányi, vizsgálati és fegyelmi szabályzatot csak 1935. június 26-án bocsátotta ki a minisztérium.229 A Szolgálati szabályzat továbbra is — 1909 óta — érvényben maradt, s ennek néhány terminusa ellentétbe került az új szervezeti szabályzattal.230 A műegyetemi mezőgazdasági szakosztállyal a 1934:X. te. által létesített együttműködés csak egy tanévig volt érvényben.231 Bővült viszont 1936-tól az akadémiai oklevél képesítő hatálya, bár továbbra sem volt elegendő a mezőgazdasági kutatóintézeti, továbbá a közép- és alsófokú tanári állások betöltéséhez. Ez utóbbi nyilvánvaló összefüggésben volt avval, hogy 1936-ban megalakult a Gazdasági Szaktanárképző Intézet a Műegyetem közgazdasági karán, és ide a felvétel feltétele az egyetemi diploma volt. Groffits szerint alsófokú oktatásra a gyakorlatiasabb akadémián végzettek alkalmasabbak, ezért javasolja, hogy a pedagógiai képesítést ők is megszerezhessék.232 ,,Óvári Gazdanapok” (1936. május 31.—június 2.) Az ódon falak régen láttak olyan nagyszabású ünnepségsorozatot és annyi vendéget, mint ezeken a tavaszi napokon, amelyek legkiemelkedőbb eseménye az volt, hogy első ízben nyújtott át az akadémia aranydiplomákat. Ehhez kapcsolódott a ,,Magyaróvári Szarvasmarhatenyésztő Egyesület” 40 éves jubileumi, illetve a tízéves ,,Felsődunántúli Szarvasmarhatenyésztő Egyesületek Szövetsége” díszközgyűlése. Ekkor ült össze a Magyarországi Zöldmezőszövetségek és Egyesületek III. kongresszusa, amelynek résztvevői megalakították az ,,Országos Zöldmező-Szövetséget. Maradandó emléket is hagyott az ünnepség: ekkor leplezték le Újhelyi Imre szobrát, Pátzay Pál szobrászművész alkotását. Az akadémia életében június 1-jén bekövetkezett változás is Újhelyi emlékével van kapcsolatban: visszakerült az akadémia szervezetébe a Magyaróvári Tejkísérleti Állomás. Groffitsnak természetesen többször is szólásra kellett emelkedni. Mértéktartó volt, beszélt ugyan az akadémia múltjáról, Újhelyi működéséről stb., de most nem terjesztett elő nagy terveket, a sok kívánság közül is csupán egyet említett meg a miniszter jelenlétében: a külföldi ösztöndíjak, tanulmányutak ügyét. Régóta hangoztatott és ismert tény volt, hogy túlteng a jogászok képzése, ugyanakkor kevesen választják a gazdasági pályát. Igen alacsony a mezőgazdasági szakoktatás és kutatás dotálása és ez legkirívóbban a külföldi tanulmányutak odaítélésében világlik meg: még 1%-ot sem ér el egyes években a mezőgazdasági kutatási terület ösztöndíjasainak a száma.233 Aranyokleveleket most nyújtott át első ízben az akadémia, ezért az 1875-ben végzett Mayer Ernő ny. jószágigazgató is kapott, pedig neki már gyémántdiploma járt volna. Oktatási intézmények ünnepségei soha nem öncélúak, azok nevelő értéke mindenkor megnyilvánul. Egy felsőoktatási tanintézetben a pályakezdés előtt álló fiatalra nagy hatással vannak a „nagy öregek” szavai, több ifjúnak ekkor ébred fel a társadalom iránti felelősségtudata, talán meg is fogalmazódik hivatásérzete. S e napon visszaemlékezései bőven kívántak követésre méltó életszemléletet, kirajzolódtak küzdelmes, de eredményes életpályák, s nem volt hiány a hajdani diákélet, az egykori kiváló tanárok felejthetetlen szavainak felidézésében sem. Bizonyára sok if]at megragadott Újhelyi életének az az epizódja, amikor hallgatóival gyakorlaton járva, megmentett egy csorda felfúvódott marhát. Nem volt idő már a műszerekért hazamenni, de bicskája mindenkinek volt, a trokárhengereket pedig a szivarszipkák pótolták.234 Az 1882-ben végzett Szántó Menyhért ny. h. államtitkár (ritkán került ilyen magas posztra jogi végzettség nélküli akadémiai diplomás) pohárköszöntőjében „megemlékezett arról, hogy ma olyan nagy szerepet játszó hormonokról, mint életelixírről sokat beszélt és írt Cselkó István, csak nem adott nevet nekik”. A tudomány alig harminc éve tud — e névvel — a hormonokról, ,,a felfedezés dicsősége tehát magyar s azért nem tudnak róla, mert Cselkóban is beteljesült a szerény magyar tudós végzete”.235 Az idős gazdák és a népes vendégsereg is sok élményt szerzett az akadémia megtekintésekor. Sokan voltak, akik látni akarták a gazdaság telivér szimentáli tehenészetét és keletfríz tejelő-151