Magyar Béla - Olajos Csongorné - Précsényi Árpád (szerk.): A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Évkönyve, 1973/74-1977/78
I. ÜNNEPI BESZÉDEK ÉS KÖSZÖNTÉSEK
L ÜNNEPI BESZÉDEK ÉS KÖSZÖNTÉSEK Avatási ünnepség, 1974 A főiskola avatására és az első főiskolai tanév ünnepélyes megnyitására Győrött 1974. szeptember 13-án került sor. Az ünnepségen megjelent Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Polinszky Károly oktatási miniszter, Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, ott volt továbbá Háry Béla, az MSzMP Győr-Sopron megyei Bizottsága első titkára, Lombos Ferenc, a Győr-Sopron megyei Tanács elnöke, Győr-Sopron megye valamint Győr város párt- és állami szerveinek több más vezető személyisége. Részt vettek az avatáson a tervező, beruházó, kivitelező intézmények, vállalatok vezetői, képviselői, számos műszaki felsőoktatási intézmény állami és társadalmi vezetője, a főiskola oktatói, győri dolgozói és hallgatói. Dr. Polinszky Károly oktatási miniszter avatóbeszédében többek között a következőket mondotta: A főiskola életében különös jelentősége van az idei tanévkezdésnek: a főiskola most nyitja meg először kapuit Győrött, a három folyó városában mintegy 400 nappali és 250 levelező üzemmérnök-hallgatója számára. Régóta várt esemény ez. Nagy örömmel és megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a létesítésre, működésre vonatkozó alapvető elképzelések maradéktalanul megvalósulnak. Az 1968-ban, tehát időrendben elsőként alapított műszaki főiskola — több éves ideiglenes, széttagolt elhelyezés után — olyan feltételek között dolgozhat, amelyek lehetővé teszik, hogy hazai és nemzetközi elismerést vívjon ki. Jelentős esemény ez Győr megyei város történetében is, mert rangos főiskolai intézményt mondhat magáénak. A város és a főiskola oktatóinak, hallgatóinak egymásratalálása remélhetőleg a társadalmi, kulturális, tudományos közélet további fejlődését eredményezi. Szeretettel és várakozással köszöntöm a főiskola elsőéves hallgatóit, akik tehetségük, felkészültségük, szorgalmuk, magatartásuk alapján lehetőséget kaptak arra, hogy kemény munkával birtokba vegyék a tudomány eredményeit, és felsőfokú szakismereteket szerezzenek. 9