Magyar Béla - Olajos Csongorné - Précsényi Árpád (szerk.): A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Évkönyve, 1973/74-1977/78
II. ÖT ESZTENDŐ FŐBB ESEMÉNYEI
Elöadt i teremben \ Gépjárműüzemi Osztály, Postaüzemi Osztály, Vasútüzemi Osztály, Üzemgazdasági és Szervezési Osztály. Kifejlődésüket foglaljuk a következőkben össze. A Gépjárműüzemi Osztály elődje az 1974/75-ös tanév végéig a Gépjárműüzemszervezési Tanszék volt, amelynek személyi állománya Budapesten négy oktató volt. A tanszékhez összesen négy tantárgy tartozott. A főiskola Gépjárműközlekedési Tagozatának Győrbe településével az addig dr. Borsi Béla főiskolai tanár vezette tanszék megszűnt; az új Osztály vezetésére dr. Papp Endre kandidátus, főiskolai tanár kapott megbízást, majd nyugdíjba vonulását követően az osztály vezetésével Hirkó Bálint főiskolai docenst bízták meg. Az 1976/77 tanévtől bevezetett új tanterveknek és a fejlesztésnek megfelelően az osztály létszáma és oktatási feladatköre is teljessé vált. A Postaüzemi Osztálynak jogelődje nem volt, hiszen hazánkban a postaüzemi üzemmérnökképzés csupán 1973-ban indult meg a főiskola Budapesten működő Távközlési Tagozatán, a vezetékes távközléstechnikái szak keretében postaüzemi ágazat elnevezéssel. Az ágazat hallgatói 1974-ben 64