Précsényi Árpád (szerk.): A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Évkönyve, 1968/69-1972/73
I. A FŐISKOLA ÉS JOGELŐDEINEK TÖRTÉNETE
A megfelelő létszámú főállású oktató bevonása az oktató-nevelő munkába - főleg induláskor - nehézségekbe ütközött. így az 1962/63-as első tanévet a Felsőfokú Távközlési Technikum 3, a Felsőfokú Vasutforgalmi Technikum - az igazgatóval együtt - 2 főállású oktatóval kezdte. Mindhárom felsőfokú technikumban nagyszámú másodállásu és óraadó oktató alkalmazására volt szükség. Mivel ezek az oktatás-neveléssel összefüggő járulékos tevékenységben alig vettek részt, az oktatás-nevelés színvonalának emelése érdekében az intézmények következetesen törekedtek a másodállásu és óraadó állások megszüntetésére és e helyett főállású oktatók alkalmazására. A felsőfokú technikumok az elméleti képzés mellett hangsúlyozottan a gyakorlati ismeretek oktatását tűzték ki célul, igy az oktatás eredményes volta nagymértékben függött'a felvett hallgatók szakmai előképzettségétől. A felsőfokú technikumok tantervének összeállításánál abból indultak ki, hogy a beiskolázottak többsége már részesült szakirányú képzésben (azonos szakirányú szakmunkás, technikus). A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy a nappali tagozatra felvett hallgatók mintegy 40-50 %-ának volt csak azonos szakirányú szakmai előképzettsége. Az esti, levelező tagozat felvételi előírásai a munkaviszonyt nem kötötték az adott szakterülethez, igy - noha sokkal kisebb arányban - itt is felvételt nyertek szakképzettség nélkül, vagy más szakképzettségű hallgatók. Ez a felsőfokú technikumokban folyó, gyakorlati irányú oktatást rendkívül megnehezítette, hiszen az oktatási intézményeknek kellett megoldaniuk a szakmai ismeretek azonos szintre hozását is. A népgazdaság a felsőfokú technikumoktól olyan gyakorlati szakembereket várt, akik a részfolyamatok szervezésére, irányítására alkalmasak és a végrehajtás terén jó munkát tudnak végezni. Ezért atanterv kidolgozásánál és a tananyag összeállításánál a leg21
