Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola - Testületi ülések, 1974
1974. október 8., Főiskolai tanács rendes ülése - 1. Tájékoztató a Főiskola szervezeti korszerűsítéséről. Előadó: Kanczler Gyula, az Oktatási Minisztérium Műszaki Egyetemi és Főiskolai Főosztályának vezetője.
- 19 -ve. A létrehozandó strukturális változásnál a laborokat mintegy adottságot kell kezelnünk úgy helyszinrajzilag, mint a műszaki paraméterek szempontjaból. Ezek kihatással és kölcsönhatással vannak egymásra. A labort érintő változás további idő- és oktatási kiesést jelent, illetve óriási költségtöbbleteket hoz magával. Nem megoldhatatlan a helyzet, lln csak azt az ajánlást teszem, hogy majd a strukturális változtatással foglalkozó bizottság ezt, mintegy alapvető és nagyon nehezen mozdítható szempontot, szíveskedjék a javaslatai kidolgozásánál figyelembe venni. Szeretnék még elmondani a labor vonatkozásában két példát, ami a korszerűségre utal. A Főisko Iának tervezése során módunk volt arra, hogy többek, akik a tervezést irányítottuk és abban részt vettünk, Nyugat-Európában is tanulmányozhattuk az egyetemek és oktatási intézmények tervezésének és építésének metodikáját. Ezt azért fogalmazom igy, mert pontosan ennek e külföldi utam tanulmányainak közlése alapján árt az a vád, hogy elsősorban a luxustervezást tanultuk meg és nem a metodikát. Szeretnem elmondani, ez nem igy van. Megemlíteném azokat a példákat eredményeket, amik más, olyan országokban, ahol szintén gondolkodó fejek vannak és akik műszaki, oktatás-metodikai, oktatási és gazdasági szempontok figyelembe vételével gondolkodnak, mert ez egy döntő momentuma kell, hogy legyen a mi gondolkodásunknak is. Abban az időpontban a karlsruhei egyetemen készült el egy laboratórium. Még be sem költöztek és közölték velük a Bau Amtnál, hogy ez a szinte csodaszámba menő laboratórium máris korszerűtlen és rossz. Kiderült, hogy miért. Egész egyszerűen a labor tervezésénél nem vették figyelembe, nem tudták figyelembe venni azt a tendenciát, hogy a jövő laboratóriuma, - a gépeknek és a műszereknek egyre inkább a miniatürizálási tendenciája miatt, - egészen más áttörési rendszereket, mozgatási rendszereket és az ehhez szükséges alapozási rendszereket követel meg, mint amit mi hiszünk, vagy amit ezek-ről tartunk. Azon kivül azt is elmondták, hogy egy laboratórium az nem laboratórium csak akkor, ha az alatt van még egy laboratórium, ahol az összes energiarendszerek és energiavezetékek húzódnak hozzáférhető, állandóan szerelhető, átprogramozható módon. Egy ilyen épült most Budapesten, a Budapesti Műszaki Egyetem Épitőmárnöki és Epitészmárnöki Kara részére, megitálásem szerint ez korszerű, európai. Mi itt ezt még nem tudtuk költságvonatkozásban megvalósítani. Csak egy szűk, úgynevezett cső-alagutunk van a laboratóriumok alatt, ahol a vezetékek mennek, így sajnos az átprogramozást, átrendezést nem tudjuk olyan hatékonyan művelni, mint ahogy azt kellene azért, hogy szabadabban tudjunk strukturális változás következtében, - esetleg fennálló laborátrendezés vonatkozásában, - eljárni. Ügy érzem, hogy amit elmondtam, azzal némi alapot tudtam szolgáltatni, segíteni tudtam abban, hogy a Főiskolán kialakult ás továbbiakban menetrendszerűen kialakítandó műszaki lehetőségeket hogy lehet a strukturális változás során akár részleteiben, akár öszszességáben venni. Megköszönöm szives türelmüket. Pulai _Perenc’ A szeptember 23-i Főigazgatói Tanácsülés határozata a Központi Test nevelési Csoport megalakításával kapcsolatban úgy vélem, hogy a mai igazolt eredmények alapján helyes volt. Főigazgatóhelyettesi felügyelettel jött létre ez a csoport és bevezetésre került a nagy egyetemek mintájára. A nagy egyetemeken jól bevált a hallgatók kedvelte, szakosított testnevelés is.