Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola - Testületi ülések, 1974
1974. október 8., Főiskolai tanács rendes ülése - 1. Tájékoztató a Főiskola szervezeti korszerűsítéséről. Előadó: Kanczler Gyula, az Oktatási Minisztérium Műszaki Egyetemi és Főiskolai Főosztályának vezetője.
15 -vasútgépész és járműgyártó osztályok: számára mechanika, gépelemek, általános géptan, műszaki rajz oktatását ellátná, nyilvánvaló, hogy minden integrálás mellett sem lenne célszerű ezeket a tárgyakat az egyes szakmai osztályokhoz sorolni. Gondolom, hogy valamennyi más szakmai intézetnél is felmerülhet az osztályok ilyen szerv zési kérdése. A tanszék és osztály elnevezés azt hiszem elsősorban szubjektív kérdés, nem annyira lényeges és nem ezen múlik hanem, hogy azon belül, az elne^§g^een belül mit fogunk csinálni» Köszönöm széfen. Tal1és Eleméri Örömmel hallom Kanczler elvtárs vitaindító előadását azért, mert nyilvánvalóvá tette a gondolatok egyezőségét. Amit most elmondtam, ez nem egy hirtelen Ötlet ás kérem engedjék meg, hogy a felszólalásomat egy felolvasással folytassam egy olyan anyagból, amit 1970-ben a Művelődésügyi Minisztérium rendelt meg tőlünk és aminek a kidolgozásában szerencsém volt résztvenni. Ez az egyetemek távlati fejlesztésével foglalkozó munka, ennék csak az első kötete készült el, ami tulajdonképpen alapvető elveket, szükségleteket tudott megállapítani és az akkor még Művelődésügyi Minisztérium megbízása alapján a második kötet kidolgozására akkor került volna sor, - és eddig még nem került sor, - amikor ennek alapján a Művelődésügyi Minisztérium döntött volna arról, hogy mélyen módszerekkel állapítja meg a magyar felsősoktatás további 'cj.esztásét. Első menetben 2,000-ig, aztán részletesen, majd 2.100-ig ázlatosan azokat a távlati fejlesztési koncepciókat vázolja fel, aminek alapján továbbfojtatható lett volna ezeknek a tanulmányoknak a kidolgozása. Meg kell mondani, hogy ez egy speciális összetételű anyag, nevezetesen azért, mert itt, az egyetemek tervezésével foglalkozó építészeknél, összegyűlik, lecsapódik mindaz a népgazdasági szükséglet, a nemzetközi összehasonlitás lehetősége, a társadalmi problémák mélyreható elemzésének lehetősége, magukban akkumulálnak ás ezt egy olyan komplex műszaki objektumként kivánják visszaadni, amit ők jónak, szépnek, korszerűnek, időtállónak neveznek. Ebből az alapelvek egyezőségének bizonyítására szeretném ezt a néhány sort felolvasni. A felsőoktatási helyzet és a jövő távlatainak a felmérése igen öszszetett probléma. Szoros összefüggésben van a népgazdaság mindenkori helyzetével, annak fejlesztési tendenciájával. Összefüggése kettős kölcsönhatásban jelentkezik: a gazdasági élet bizonyos irányú lőfejlesztése elengedhetetlenné teszi felsőfokon képzett szakemberek közreműködését például a nehéziparban, élelmiszeriparban, vagy akár az idegenforgalomban, mig a felsőoktatás fejlesztése beruházást, karbantartást, kutatómunkát, stb kiván, mely viszont a népgazdaságot jelentős kiadásokkal terheli. Nem hagyhatók itt figyelmen kivül a nemzetközi gazdasági kooperációk, sőt a világpolitikai változások sem. Igen fontos, hogy felsőoktatásunk fejlesztése reális bázison épüljön fel, lehetőség szerint kiküszöbölve minden szubjektivitást, ösztönösséget, legyen az bármily jószándáku ás első pillanatra indokolt vagy helyes. Csak igen mélyreható elemző és összehasonlitó munka és ennek könnyen áttekinthető feldolgozása ad olyan ellenőrzési lehetőséget, amely a rögtönzéseket megszünteti és igen nagy volumenű és költséges beruházásokat koordinálja. Távlati tervezés esetén a felsőoktatás iránt IP