Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola - Testületi ülések, 1974

1974. október 8., Főiskolai tanács rendes ülése - 1. Tájékoztató a Főiskola szervezeti korszerűsítéséről. Előadó: Kanczler Gyula, az Oktatási Minisztérium Műszaki Egyetemi és Főiskolai Főosztályának vezetője.

12 megjegyzések:, javaslatok is szerepeljenek* Nem tudom, hogy ezzel a megoldással egyetértenek-e elvtársak, ha igen, akkor a hozzászólá­sok sorát, a vitát megnyitom. Tessék, Kisbakonyi elvtárs, a győri ideiglenes intézet megbizott szervezőj e. Kisbakonyi József; Tisztelt Főiskolai Tanács! Nem lennénk őszinték, ha azt állitanánk, hogy nem lepett meg bennün­ket az az uj szervezeti elképzelés, amely első alkalommal tavaly ősszel vált ismeretessé a Főiskolánkon, Ezen elképzelés szerint az áttelepülő Főiskola szervezet^ struktúrája egyben modellként is szolgáimba^többi főiskola átszervezéséhez. Erezve a feladat súlyát és jelentőségét, nem helyezkedtünk várakozó állaspontra, s nem ke­zeltük közömbösen ezt a kérdést, A A Főiskolán már ez év januárjá­ban megkezdtük az új szervezeti forma kialakítását, s az ezzel kap­csolatos feladatok koordinálásával, vezetésével létrehoztuk az Okta­tás-szervezési Bizottságot, A Főiskola több alkalommal is a Főigaz­gatói Tanács elé vitte ezt a kérdést. Legutóbb a Főigazgatói Tanács­­ülésen^ismertetve lett az az MM-álláspont, s előterjesztés, amely az intézeti rendszer kialakításával foglalkozott. Ez az előterjesz­tés már konkrét elképzeléseket is hozott. Az ezt követő időben, de főlc-g napjainkban nem a lakás? és az állás foglalkoztatja oktatóin­kat, -tekintettel arra, hogy közmegelégedéssel ás elég jól el­rendeződtek ezek a kérdések, - hanem a Főiskola szervezeti felépí­tése. Az ezzel kapcsolatos kérdések közül az alábbiak vannak az ér­deklődés középpontjában és ezért engedjék meg, hogy hadd tegyen ezt a kérdést úgy föl, ahogy felém elhangzottak, ás elmondjam attól füg­getlenül, hogy ezekre már részben választ is kaptunk a Főosztályve­zető elvtárs beszámolójából. Ismeretes, hogy a kar és a tanszék fo­galmak nem szerepelnek az elképzelésben, az előterjesztésben, ezzel kapcsolatban az egyetemen várható változás, okoz-e különbséget a főiskolai szervezethez képest. Következésképpen igen szoros tanszé­ki kapcsolat alakult ki az Egyetem és a Főiskola között, ennek a kapcsolatnak a jövőben lesz-e reális alapja. Föltételezzük, hogy igen. Második kérdésként a tanszék, mint megnevezés, megváltoztatása az oktatók vitatémája. Ugyanis itt, mint a beszámolóban elhangzott, vannak szubjektív elemek is. Egyrészt, mert az oktatók megszokták ezt a megnevezést és talán a vele kapcsolatos önállóságot, másrészt az ipari kapcsolatoknál teljes jogú partner volt a tanszék vagy ve­zetője. A tartalmi változás mellett mint kérdés hangzott el szüksé­ges-e a formai változás, tanszék helyett az osztály megnevezés. Ha oktatóink jobban megismerik ezután ezt a kérdés-sorozatot, ezt az elgondolást, akkor valószinü, hogy ezek a kérdések a jövőben egé­szen másként fognak elhangzani. A beszámoló erre egyébként most eléggé világosan utalt. Harmadik kérdés; mit ért a minisztérium integráláson, tantárgyi, ve­zetési, irányitási vagy egyéb integráción. Hadd hangsúlyozzam, rész­ben erre is kaptunk választ. A negyedik; ismeretes az MM előterjesztés alapján, hogy.az oktatók és hallgatók vonatkozásában a demokratizmus még nagyobb legyen, még nagyobb lesz^ Az ismert kapcsolatokon kivül, amely a KISZ - a Kar, a KISZ - a Tgozat, s a tanszéki képviselet jelenleg léteznek, ezen­kívül még milyen kapcsolat kialakítása várható. Néhány szót hadd szóljak a Főiskola győri szervezetének kialakításáról. Az itteni ki-Ál

Next

/
Thumbnails
Contents