Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola - Testületi ülések, 1973

1973. május 29., Főiskolai tanács rendes ülése - 1. Az oktatói, nevelőtanári állásokra benyújtott pályázatok. Előadók: Igazgatók - 2. A győri áttelepülés terve. Előadó: Mészáros-Komáromy László főigazgatóhelyettes - 3. Beszámoló a Tanács legutóbbi ülése óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről. Előadó: Dr. Hegedűs Gyula főigazgató - 4. Bejelentések.

6 -Kerti Lajos megkérdezi, hogy foglalkozz on- e a Tanács az előterjesztés­ben szereplő két személy másodállása, foglalkoztatásának kérdésével és megjegyzi, hogy ez az eddigi gyakorlattól eltérő lenne. Rácz János közli, hogy Rédli Gábor és Mihályi Zoltán pályázókat kezdet­ben másodállást! oktatóként kivánja foglalkoztatni és később - Győrt is vállaló nyilatkozatukra tekintettel - főállásúként. A szavazólapon nevezettek nem szerepelnek, pályázatuk tárgyalása ügyében pedig a főigazgató állásfoglalását kéri. Fiala Albert megjegyzi, hogy a nem javasoltak között szereplő Falvi Lászlóra vonatkozó szövegrész helytelen, mert nem lehet egy-két év eltelte után? újabb pályázat benyújtása nélkül alkalmazni a jelöl­tet, hanem akkor az illetőnek újból kell pályáznia. Rácz János egyetért az előbbi felszólalással és közli, hogy az előter­­,jesztésben a vonatkozó résszel azt akarták szemléltem., hogy táv­latban is figyelembe vehető pályázóról van szó. Mészáros Komáromy László megkérdezi, hogy Kreisz Miklós pályázó ”több "eves11 oktatási "gyakorlata hány évet jelent? Rácz János közli, hogy 8-10 évet. Elnök a vitát lezárva - közli, hogy az igazgatói előterjesztés egyben tájékoztatás is a Tanács számára arról, hogy az egyes pályázókkal kapcsolatban mi a helyi vélemény és a terv. A szavazólapokra csak a főállásra javasoltakat vettük fel, a pályázatokat is főállások betöltésére irtuk ki. Ezt követően - a szavazólapok áttekintése után - elrendeli a szavazást. /A Tanács tagjai szavaznak./ Elnök áttér a Vasúti Közlekedési Tagozatra pályázók anyagának tárgyalá­sára és megkérdezi Lszlavik Béla igazgatót, hogy van-e kiegészíté­se? Laszlavik Béla először elnézést kér az Írásbeli előterjesztés pontatlan­sága "miatt, majd bejelenti, hogy több kiegészíteni, helyesbíteni valója van. A kiegészítések részben a tanácsülésük óta folytatott megbeszélések következményei is. Kiegészítései:- Marton László pályázót nem adjunktusi, hanem tanársegédi minő­ségben javasolja elfogására;- Kisbakonyi Józsefnét - ugyancsak végzett ínunkáját mérlegelve - nem tanársegédi, hanem adjunktusi beosztásra javasolja;- Dr. Pávó Imre tanári kinevezését a Tagozati Tanács egyhangúan javasolta és közli, hogy a.tanszékvezetői megbízást, melyet fel­tételként közölt, sem a Tagozati, sem a Főiskolai Tanács nem tudja teljesíteni, ezért feltételesen javasolja a pályázat el­fogadását;- Csordás Andrással kapcsolatban megjegyzi, hogy a pályázó nem Szegeden, hanem a Gépjármiiközlekedési Tagozaton kerül alkalma­zásra;- Marton Lászlónéra vonatkozóan - miután az írásbeli előterjesztés ide vonatkozó részt nem tartalmaz - a tanársegédi foglalkoztatá­sát javasolja; /Elnöki közbeszólás után:/- Varecza Lászlóra vonatkozóan közli, hogy javaslata vagylagos;- Sz'ebényi Tamás, Jálics Károly és dr. Vida Emil pályázókra vonat­kozóan megjegyzi, hogy az ügyükben a Tagozati Tanács úgy foglalt állást, ahogy azt az írásbeli előterjesztés tartalmazza, más­részt közli, hogy a Műszaki Alaptárgyak Tanszék vezetőjével az oktatás személyi feltételeinek kérdésében megbeszéléseket foly-9

Next

/
Thumbnails
Contents