Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)

V. "Csak egy jó véget látunk". Élet és halál az udvarban

Élet és haläl az udvarban 405 elsősorban azért, hogy az atyai tekintélyt képviselje a fiúk előtt.61 (A közvet­len nevelésbe azért sem avatkozhatott be, mert Pongrácz Mátyáshoz hason­lóan evangélikus volt, mígnem 1655 körül, talán grazi élményeinek hatására katolizált.62) A kis grófok szorgalma ugyanis továbbra sem javult. Kristóf neve a grazi egyetemi anyakönyvben elő sem fordul, és Palkót is csupán 1655. február 4-én írták be három inasával (Hérics György, Kelcz Ádám és Sellyéi Pál) együtt, akik mindnyájan a poétikai osztályba jártak.63 Ta­nulás helyett a fiatal grófok inkább zenéltek, kirándultak, fürdőbe jártak, célba lőttek, vendégeskedtek, sőt Kristóf 1655 elején egy szerelmi kalandba is belekeveredett.64 Végül 1655 júniusában apjuk a pozsonyi országgyűlésre vitte őket, ahol Kristóf - miután március 19-én Lipót főherceg kamarásává nevezte ki június 13-án letette a kamarási esküt.65 Ezután már nem tért vissza az iskolába, helyette apjánál, valamint Nádasdy Ferenc és Esterházy Pál ud­varában tartózkodott. 1656 júliusától októberéig Hans Christoph Puchheim felügyelete alatt a császári udvart kísérte Prágába majd Bécsbe, ahol kama­rásként is szolgált, végül pedig neveltetését 1657 novembere és 1658 júniusa között egy Nádasdy Ferenc segítségével megvalósított nyolc hónapos német­­országi és észak-itáliai „Kavalierstour” zárta le.66 A kisebbik fiúnak, Pálnak viszont apja akaratából továbbra is Grazban kellett maradnia az iskolapadban, egészen 1658 szeptemberéig, noha 1656- tól már Szentgrót várának kinevezett kapitánya volt, és semmi kedvet nem mutatott a tanuláshoz.67 Egyébként a Batthyány fiúk nem voltak tehetségtelenek, csak éppen a deák tudományhoz volt bennük kevés érzék. Pál grazi tanulmányai közben billentyűs hangszeren tanult, és nagy kedvvel játszott a virginálon, Kristóf pedig kiválóan hegedült. Később, 1662-ben a pozsonyi országgyűlés alatt azzal szórakoztatta a nála vendégeskedő spanyol származású németalföldi Filippo Spinola grófot és kíséretét, hogy hegedűjén, cimbalmosa kíséretével adott elő „különféle dalokat”.68 61 Fazekas: Gyermekek 100. 62SAB MPF Lad. 48. (Conversi ad fidem) n° 9. 63MDHB n° 487., 489., 492., 497. - Ugyanakor iratkozott be a logikai osztályba Simon­­sics Mihály, aki 1651 és 1653 között szintén a Batthyány fiúk inasa volt Sopronban (n° 498.). g4Fazekas: Gyermekek 101. S5Fazekas: Gyermekek 102. 66Fazekas: Gyermekek 102-105.; Szelestei Nagy: Batthyány. ®7Fazekas: Gyermekek 105. - Kapitányi kinevezése: ÖStA HKA HFU Rote Nr. 199. Konv. 1656. nov. föl. 17-18. Ld. a III. fejezetet. 68Fazekas: Gyermekek 101.; Monok: Útleírások 55-56. Vö. Király: Zeneélet 446.

Next

/
Thumbnails
Contents