Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)
I. "Őstől maradott jók". Udvarok és hagyományok
Udvarok és hagyományok 25 jelentős részét alkották a dominusz hadseregének, sok esetben pedig a rezidenciául szolgáló várakban a vár és az udvar népe azonos térben működött, így némely tisztviselők (például a komornyik vagy a vénasszony) esetében nem mindig tisztázható, hogy az udvarhoz vagy a várnéphez tartoztak-e. A lényeg ugyanis a földesúri família patrimoniális rendszerének megfelelően soha nem a szervezethez való tartozás és beosztás, hanem a dominuszhoz való személyi kötődés volt. Az úr - mint például Batthyány Ádám számos iratában - minden udvarához és váraihoz tartozót, rangtól és beosztástól függetlenül egyformán szolgájának nevezett. Királyi és főúri udvar A XVI. század végén Torquato Tasso Malpiglio című dialógusában úgy határozta meg az udvart, mint „dicsőségre egybegyűlt emberek gyülekezetét”.4' Valóban, az uralkodói vagy főúri udvarok nemcsak a dominusz, hanem az udvarban szolgálók számára is kínáltak olyan előnyöket, amely miatt a szegény vagy középbirtokos nemesség szerte a koraújkori Európában a főnemesek klienseként vállalt állandó vagy alkalmi szolgálatot. Ennek sajátos magyarországi formája volt a familiaritás. Kubinyi András pontos meghatározása szerint „familiárisnak a középkorban azt az általában nemes személyt nevezzük, aki beáll egy másik úr szolgálatába és ott katonai, birtokigazgatási, udvari szolgálatot lát el, és ha ura állami méltóságot vagy hivatalt tölt be, ott helyettesíti.”47 48 A familiárisi rendszer a hűbéri, illetve patrónusi viszony sajátos magyar változata volt. Sajátossága abban állt, hogy nem jelentett olyan fölbonthatatlan, sőt örökletes személyi függést, mint Nyugat-Európában. A magyarországi nemesek önkéntes és felbontható módon vállaltak szolgálatot, amelyért földadományt csak ritkán, és akkor is inkább jutalmul, mintsem szolgálatba álláskor kaptak.49 Mindez érvényes maradt a XVI-XVII. századi familiárisi viszonyokra is.50 A familiárisok megnevezésére a középkor és koraújkor folyamán több szót is alkalmaztak. A XIII. század latin írásbeliségében eleinte inkább a serviens vagy servitor volt használatban, majd a később a famulus 47Idézi Vígh Éva: Éthos és kratos között. Udvar és udvari ember a 16-17. századi Itáliában. Bp. 1999. (Doktori mestermunkák) 47-48. 48Kubinyi: Jagelló-kor 292. 49A középkori familiaritásról 1. az Előszó 16-20. lábjegyzeteiben fölsorolt munkákat, valamint összefoglalóan: Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet. Bp. 1946. 52-56.; Almási Tibor: In: KMTL ‘familiaritás’. 50Lásd bővebben a IV. fejezetben.
