Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)
III. "Mind az várakat, s mind az tartományit". Az udvar épített környezete
Az UDVAR ÉPÍTETT KÖRNYEZETE 185 34. kép: Németújvár észak felől. „PIP” lavírozott tollrajza, 1788. A vár épületei ekkor még mind álltak, ugyanúgy, mint a XVII. század közepén, Batthyány Ádám idejében. A vár alatt balra a ferences kolostor és annak szépen gondozott kertje látható, két ferences barát pedig a vár középső kapuja felé ballag. A kolostortól jobbra látható (de valójában inkább mögötte álló) emeletes, tornácos épület a városi Batthyánykastély, amely a család korábbi háza helyén, a XVIII. század közepén épült. (MOL T 4. n° 385. Vö. BÉKat 112. n° VI. 19.) A várat egy XVIII. századi leírás szerint kilenc bástya védte,257 de sajnos Batthyány Ádám korából nem maradt róluk teljes leírás, így csak találgatni lehet, hogy hol volt az „Ó bástya”, „Új bástya”, „Öreg bástya”, „Kis bástya” és a „város felőli két bástya”, amelyeket 1650 körül egy építési szerződésben említettek.258 Azt sem tudjuk pontosan, hogy hol (a délnyugati vagy északnyugati bástyában) volt a hadszertár („czaigház”, Zeughaus), amelyben az ágyúkat, mozsarakat, tarackokat és az egyéb lőfegyvereket tartották.259 Azokat az ágyúkat, amelyek a bástyákon álltak, kerítés vette körül.260 Mindezek felügyeletével és az ott tárolt hadieszközök javításával a 257Bombardi-Terstyansky: Topographia 109. Vö. Hajszányi: Güssing 53., 62. 2o8Koppány: Megállapodások 154-155. 259A hadszertár 1641 körül készült leltára (németül és magyarul): „Inventarium über das ... Zeughaus auf dero Vestung Güssing” és „az párja magyarol az inventariomnak az czaigházban s másutt is Újvárart”: MOL P 1322. Föld. fám. n° 573-574. 260„Németújvári gondviselőknek miben köllessék foglalatoskodni míg Dunán túljárunk”, 1641. ápr. 14.: Inkv 368-369; MOL P 1322. Instr. n° 126/a.