Nemes Gábor - Vajk Ádám (szerk.): In labore fructus. Jubileumi tanulmányok a Győregyházmegye történetéből - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 13. (Győr, 2011)
Perger Gyula: Ismeretlen győregyházmegyei "Mária-enciklopédia" 1950-ből.
Ismeretlen gyóregyházmegyei „Mária-enciklopédia’ 357 „Mária Enciklopédia Szerkesztő Bizottsága, Róma. Július hó 27-én 1777/prob. szám alatt kelt nb. megkeresésükre közlöm, hogy a tervbevett Mária enciklopédia előkészítő bizottságának egyházmegyei megbízottjává egyidejűleg dr. Orbán László t. pápai káplán, teológiai tanárt neveztem ki. Nevezett a győri Hittudományi Főiskolán a dogmatika tanára, így legalkalmasabbnak látszik az egyházmegyei megbízott munkakörének ellátására. Egyidejűleg felhívtam, hogy az érintkezést a szerkesztő bizottsággal vegye fel. Munkájára Isten gazdag áldását kérve, a Szentséges Szív szeretetében vagyok szíves jóakarójuk: К győri püspöki’15 А VIII. körlevél felhívásának megfelelően Rákosi Elek vági plébános már december 2-án papírra vetette jelentését.16 1951 februárjának közepéig pedig - a mihályi összefoglaló17 elkészültéig -, az egyházmegye 177 plébániájának és lelkészségének 57 %-áról kaphatott képet az adatok feldolgozására felkért Orbán László. A ténylegesen utolsóként elkészített, „A Szűzanya a győrbelvárosi képzőművészetben!’ című írás - melyet Pócza Ernő adminisztrátor állított össze március 8-án - a Benedek rendi Horváth Detre Mihálynak, a már december elején keltezett tudományos igényű jelentésének kiegészítése. A 88 „jelentés” mind formailag, mind tartalmilag rendkívül változatos. A kézzel írt és másolt pár soros, vagy a levelezőlapra rótt, szigorúan a körlevélnek megfelelően pontokba szedett írások mellett a hivatalos fejléces papírra gépelt, kísérőlevéllel ellátott összefoglalások is készültek. Néhány jelentés komoly irattári-levéltári kutatáson alapul, vagy a kérdésekre vonatkozó irodalom ismeretét tükrözi. Az első típusra jó példa Horváth János fertőendrédi plébános 1950. december 14-én kelt, kézzel írt jelentése: „Főtisztelendő Egyházmegyei Hivatal! A f.folyó] é.fvj november hó 30-án 3693. sz.fám] a.ßattj kelt kegyes felhívás értelmében tisztelettel közlöm a következőket: Ad 1.) nincs jelentenivalóm. Ad 2.) A templomunkban van: Sz.fűz] Mária szeplőtelen Szíve, Mindenkor segítő Szűz M.fáriaj és Fatimái Szűzanya szobor, templomon kívül: Fájd.[almasj Szűzanya és Magyarok Nagyasszonya 120-150 cm nagyságban, sem régiségük, sem különös művészi értékük nincs. Ad 3.) és 4-) nincs jelenteni valóm. Ad 5.) A májusi és októberi ájtatosságok vannak szokásban.”18 15GyEL PL Egyházkorm. 2072./1950. 1950. szeptember 15. 16Perger Gyula (közreadja): „Oltalmad alá futunk”. Mária-enciklopédia 1950. (A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások 12) Győr 2010. (a továbbiakban: Máriaenciklopédia) 148—149. 17Mária-enciklopédia 139—140. 18A jelentésben már a hivatkozási szám sem pontos! I. m. 127.