Lukácsi Zoltán - Vajk Ádám: Mosonmagyaróvár 1956 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 4. (Győr, 2006)

Beszélgetés Dr. Kuroli Géza egykori elsőéves akadémistával

onnét terv szerint akartak a tömegbe lőni. Szerencsére ez nem következett be, mert akkor ott gimnazistákat, diákokat, általános iskolai felső tagozatosokat sorra vezettek el, és állítólag emiatt nem lőttek. A Szentháromság-szobor talapzatáról egyik évfolyamtársam a Nemzeti dalt szavalta el, menet közben bele is sült, ezt az ember megjegyzi magának, ügy tűnik, most már örök életre. Amikor megtörtént ez a tüntetés, akkor a tömeg elindult a mostani Fő úton, és fölmentünk egészen a járásbíróságig. Ott a temető és a járásbíróság közötti téren nagy tömeg gyűlt össze. A saroknál állt egy autóbusz, annak a tetejére felállva olvasta fel egy hallgatótársunk a 16 pontot, hiszen addigra 16 pont lett belőle. Először Szegeden fogalmaztak meg pontokat, és azokat egészítették ki a Műegyetemen, mert onnét indult 23-án a forradalom. Ezeknek a felolvasása után a járásbíróságon fogva tartott személyeket kiszabadították, közülük egyet meglincseltek, mert a gyári dolgozók szerint olyan dolgokat követett el, ami velük szemben sérelmes volt.

Beszélgettünk, mint ahogy a fiatalok beszélgetni szoktak és közben a tömeg elindult. A járásbíróságnál derékszögű kanyart vesz a Fő út, egy része a tömegnek erre, balra vette az irányt, ami azt jelenti, hogy irány Moson, a másik pedig a mellékutcába indult, ez a rész az ipartelepre ment. Ezt mi nem tudtuk, kérdeztük a helybeliektől, hogy mi a helyzet, ki merre megy. Mondták, hogy egyik része Mosonba, a rádióhoz igyekszik, a másik az ipartelepre megy. Azt mi nem tudtuk, hogy ott AVH-s laktanya is van. Kérdeztük naivan, hogy melyik van közelebb, mondták, hogy az ipartelep. így az ipartelepi tömeghez csatlakoztunk. Menet közben, ahogy ez történni szokott baráti társaságban, ment a beszélgetés, haladtunk, énekeltünk Himnuszt, Szózatot, Kossuth-nótákat. A Gyári úton volt akkor egy rendőrségi alegység, és a rendőrökkel is tárgyaltunk menet közben. A rendőrség készséggel állt kérésünk elé, mert a parolint, meg a sapkacsillagot levették. Onnét mentünk tovább a gyárakhoz. Ahogy utólag tudom, a különböző gyárak irányába oszlott meg a tömeg, egy része pedig ment közvetlenül a laktanya elé. Én abban a tömegrészben voltam, amelyik a Timföldgyár kapujához ment, kérve a vezetőséget, hogy engedjék ki a munkásokat, akik akkor műszakban voltak. Jöjjenek velünk, hogy minél nagyobb súlya legyen a tüntetésnek. Én még mindig nem tudtam, hogy a laktanyához fogunk menni. Jött oda valaki a vezetőség közül, és elmondta, hogy “emberek értsék meg, itt folyamatos üzem van, kohók vannak”, ők mindenkit kiengednek, csak azt ne kérjük, hogy a kohómunkásokat is. Ezt mindenki megértette, egy szóváltás sem történt. Csatlakoztak hozzánk azok, akik ilyen feladatot nem teljesítettek. Egy bokros ösvényen mentünk, soha nem felejtem el, fekete, döngölt salakos gyalogút volt, fölöttünk a fák összehajoltak, és kiértünk a térre. Mentünk-mentünk és a beszélgetés közben azt veszem észre, hogy nekimentem valakinek. Felnézek és látom, hogy állnak előttem, de abban a pillanatban szétnyílik a tömeg. Azt látom - de csak egy pillanatról volt szó, és ezt nem akarta megérteni a bíróság sajnos -, hogy 8-10 méterre van előttem egy friss földhányás. Ott volt a kerekes géppuska), ott feküdt a katona, mögötte meg egy tányérsapkás tiszt állt, akinek fönt volt a keze, elkezdte jobbra-ballra mozgatni, lehúzta, és erre föl pokoli módon megszólaltak a fegyverek.

92