Lukácsi Zoltán - Vajk Ádám: Mosonmagyaróvár 1956 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 4. (Győr, 2006)
Micska Sándorné Pászly Mária, volt mosonmagyarórávi óvónő visszaemlékezése
tünk. Rászegeztem a kérdést: „Maga Horthy-katonatiszt volt!?” Elsápadt, mosolyogva válaszolt: „Igen.” „Szerzetesnő vagyok.” Megenyhült az arca. „Ugye jó barátok leszünk? Olyan jó elbeszélgetni, felüdül a lelkem, erőt ad az egész hétre.” „Persze - mondom jó barátok leszünk, egymásnak elmondjuk a problémáinkat” 1953. év nyarán éreztem, hogy valaki átsétált a szívemen, nekem is lépni kell. Átgondolva életem, döntöttem. Kérni kell a felmentésemet a püspökségtől, hiszen ez sokkal több, mint egy jóbaráti kapcsolat. Megírtam a felmentési kérelmemet, és egy hét leforgása alatt megkaptam. Szabad voltam. Dezsőnek megírtam, hogy döntöttem, felmentésem a kezemben van. A „Timföld”-gyárba felveszik villanyszerelőnek, ezután délutánonként találkoztunk, sokat sétáltunk, kirándultunk kerékpárral. Szórakozni nem tudtunk, mindegyikünk „csóró” volt. Vágya a „Mezőgazdasági Egyetem” felé húzott. 1953 őszétől az ország minden egyetemén, villamosmérnökin is megpróbált felvételezni. Szabadidő - tanulás. Az én szerepem a tételek kidolgozása. Fáradhatatlanul küzdöttünk egy jobb cél érdekében. Nehézséget már nem éreztünk, tele volt a szívünk reménységgel. A pontszámot elérte, „helyhiány miatt nem tudjuk felvenni”. Nem csüggedtünk, tudtuk, hogy sikerülni fog. Tervezgettünk. 1954 őszén nekem felajánlottak lakást, egy év múlva megüresedik. 1956 nyarán felvették levelező tagozatra Óváron az egyetemre. Menyasszonya lettem. Hétvégeken hazamentünk, de már a vasárnap délutánokat az én szüleimnél töltöttük. Hétfőn reggel mentünk vissza munkahelyünkre. Jövőnk már nem volt olyan kilátástalan. Életünk öröm, derű, a jó Istenben bízva dolgoztunk, vártuk a jövőnk kialakulását. 1956. október 25. (este) Nagyon szomorúak voltunk, már a forradalom szele is Óváron lebegett. Nagyon féltem, Dezső volt erősebb, ő vigasztalt. Féltem az erőszaktól, harctól, haláltól, ami a forradalommal együtt jár. Mielőtt elment tőlem a szállására, egy kérése volt, hogy hegedüljem el a nótáját: Hullámzik a búzatenger, de kevés a boldog ember... 1956. október 26. Tervünk október 26-án az volt, hogy én szabadságon leszek, ő délelőtt tíz órakor kijön a gyárból, és déli vonattal hazajövünk almaszüretre. így is búcsúztunk el, hogy délelőtt 10 órakor találkozunk a lakásomon. Kértem, hogy nagyon vigyázzon magára. Éjjel nyugtalanul aludtam: reggel 8 körül nagy zajra ébredek. Károlylígetben laktam, és a belvárosból a szél zajt, éneket odahozta. Mint egy őrült, sietve felöltöztem, rohantam, nem volt messze a lakásomtól, látom a járásbíróság előtt a nagy tömeget. Himnuszt énekeltek, és valaki szónokol. Dezsőt kerestem. A Gyári út erről a térről nyílik. Végignézek az utcán és látom, hogy száz méter távolságból kerékpárral jön, magyar zászló a kezében, utána a Fogkefegyár dolgozói. Megnyugodtam, hogy megláttam. Az ünnepséget együtt hallgattuk. A foglyokat kiengedték, nagy éljenzés. Az emberek egymást csókolták, ölelték, örömmámorban úszott mindenki. 72
