Soós Viktor Attila: Apor Vilmos naplói I. 1915-1917 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 2. (Győr, 2005)
Napló, 1915. augusztus 17 - 1917. január 15.
este érkeztem Bécsbe. Vonatomon utazott Nemes Jánosné90 és Batthyány Tivadarék91. Ez utóbbit megkérdeztem, „nem megy-e Bécsbe a magyarhódoló küldöttséggel. Csak nem megyek a Császárhoz92” volt a felelet. „De a királyhoz elmehetnél” mondom. „De Tisza Istvánnal93 csak nem vezettetem magamat”. így nagy, komoly időkben félre kellene tenni minden személyes gyűlöletet. Bécsben a Hotel Herzog Rainerbe mentem. Oda azt telefonálták, hogy a „Kaiserin Elizabethben” vacsoráznak; de ott se találtam őket, csak Gézát94 láttam meg az utcán. Visszatértem tehát a Herzog Rainerbe, ahol Gábort már ágyban találtam. Hála Istennek nagyon jó színben és jó kedvben van. Vá 12-ig diskuráltunk. 90 Nemes Jánosné Csáky Natália (Lőcse (Szepes vármegye), 1872. június 1. - Budapest, 1940. augusztus 31.) császári és királyi palotahölgy. Csáky Kálmán és kőrösszeghy és adorjáni gróf Csáky Natália leánya. Férjével Nemes Jánossal 1895. január 19-én kötött házasságot Budapesten. 91 Batthyány Tivadar, gróf (Zalaszentgrót, 1859. február 23. - Budapest, 1931. február 2.) politikus, miniszter. Tanulmányait a fiumei tengerészeti akadémián végezte, majd sorhajózászlós lett. 1884-től az „Adria” hajóstársaság kormánybiztosa. 1892-ben szabadelvű párti programmal országgyűlési képviselő lett. 1903-tól a nemzeti párt, 1904-től a függetlenségi és 48-as párt képviselője volt. 1905-06-ban tagja a koalíció vezérlő bizottságának; 1909-ben rövid ideig a képviselőház alelnöke volt. A függetlenségi párt szakadásakor 1910-ben a Justh-párt alelnökévé és képviselőjévé választották. 1916-ban Károlyi Mihállyal a pártból kilépett és Károlyi pártjához csatlakozott. 1917. június 15-től augusztus 18-ig a király személye körüli, ekkortól 1918. január 25-ig népjóléti és munkaügyi, majd 1918. október 24-31. között ismét a király személye körüli miniszter. A polgári demokratikus forradalom idején a Nemzeti Tanács tagja; 1918. október 31-től december 12-ig belügyminiszter Károlyi kormányában. A Tanácsköztársaság idején eleinte tevékenyen részt vett a bécsi emigránsok ellenforradalmi szervezkedésében, azután visszavonult. 1921-ben hazatért, újjászervezte a függetlenségi pártot, de többé nem jutott jelentősebb szerephez a politikai életben. 92 Ferenc József, I. (Schönbrunn, 1830. augusztus 18. - Schönbrunn, 1916. november 21.) osztrák császár és magyar király. Ferenc Károly főherceg és Zsófia bajor hercegnő legidősebb fia. 1848. december 2-án V. Ferdinánd lemondatása után foglalta el a Monarchia trónját (magyar királlyá csak 1867-ben koronázták). Uralkodása az 1848-49-es magyar forradalom brutális leverésével kezdődött. 1849. március 4-én közzétették az olmützi alkotmányt, amely az 1849-től 1867-ig tartó ún. „neoabszolutizmus” államjogi alapjait vetette meg. Az uralkodó és kormányai (Schwarzenberg, Bach) ebben az időszakban minden demokratikus és nemzeti önrendelkezési törekvést elfojtó abszolutista és centralizációs politikát folytattak. Az 1859. évi olaszországi katonai vereség (Solferino) és annak magyarországi visszhangja a kormányzatot az abszolutizmust mérséklő új alkotmány, az októberi diploma kiadására kényszerítette I860, október 20-án, amely a birodalom egyes népei számára képviseletet biztosított a központi parlamentben, valamint egyes területek, köztük Magyarország részére mérsékelt belső autonómiát. Ez a mérsékelt abszolutizmus jellemezte 1866-ig a Schmerling miniszterelnök kormányzása alatti időszakot. Ezekben az években az osztrák birodalom nagy erőfeszítéseket tett, hogy hegemóniáját kiterjessze a Német Szövetség államaira. Ezeknek a törekvéseknek csúcspontja az 1863 augusztusában lezajlott frankfurti fejedelmi konferencia volt. Ennek a külpolitikai vonalnak drasztikusan véget vetett az 1866. évi, Poroszországtól elszenvedett vereség, amely válságba sodorta a Monarchia önkényuralmi rendszerét, és 1867-ben az osztrák és a magyar uralkodó osztályok kiegyezését, és a birodalom dualista jellegű átalakítását eredményezte. A magyar uralkodó osztályok számára a dualizmus rendszere biztositotta a teljes belső autonómiát, a nemzetiségek feletti uralmat és befolyást az összmonarchia politikájára. Jelentős szerepet játszott a kiegyezés létrehozásában. A dualizmust a Monarchia végleges politikai keretének tekintette, és egész további uralkodása során szívós küzdelmet folytatott minden törekvés ellen, amely a dualizmus kereteit a polgári alkotmányosság és a Monarchiát alkotó népek önrendelkezésének érvényesítése irányába tovább akarta fejleszteni. Az 1900-as évek elején határozottan fellépett a magyar uralkodó osztályok nagy részének fokozott önállósági törekvései ellen, amelyek kikezdték a dualizmus alapját képező közös ügyeket, s e téren is teljes önállóságot követeltek: önálló magyar vámterületet, önálló magyar bankot és önálló magyar hadsereget, vagy legalábbis a magyar vezényleti nyelv bevezetését a közös hadsereg magyar egységeinél. Különösen ez utóbbi kérdésben volt hajthatatlan. 1903. szeptember 16-án a galíciai Chlopy községben, egy hadgyakorlat alkalmával kiadott, - nagy vihart kavaró - hadparancsában energikusan állást foglalt a közös hadsereg intézménye mellett, válaszként a magyar ellenzéknek a magyar vezényleti nyelv bevezetésére irányuló követelésére. Uralkodása idején a Monarchia külpolitikája a balkáni befolyás növelésére törekedett. A Monarchia 1878-ban okkupálta, majd 39
