Soós Viktor Attila: Apor Vilmos naplói I. 1915-1917 - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 2. (Győr, 2005)
Napló, 1915. augusztus 17 - 1917. január 15.
Szeptember 2. Wien A Pauliner Kircheben95 miséztem, Gábor is ott volt. Reggeli után a Mariahilferstrassera mentem megnézni a magyarországi törvényhatóságoknak a király elé való menetelését. Bécs magyar zászló dicsben! Bécs örömmel, meleg őszinte szivélyességgel, éljen kiáltásokkal köszönti a több száz kocsiban elvonuló díszmagyaros magyarokat. Kitűnő helyem volt, úgyhogy az ismerősöket mind megszólítottam. Széchényi püspök meglátott s nagyon csodálkozott, hogy mit keresek én itten, mikor Gyulán kellene lennem. Ott volt még Szentkereszty Béla96, 93 1908-ban annektálta Boszniát és Hercegovinát. Mivel a balkáni törekvések összeütközésbe kerültek a cári Oroszország balkáni hódító törekvéseivel, a Monarchia Németországban keresett támaszt. 1879-ben megkötötte Németországgal a kettős szövetséget, amely 1882-ben Olaszország csatlakozásával hármas szövetséggé bővült. Ez a külpolitika szerves részét képezte az I. világháború előkészítésének. Ferenc József 1854-ben kötött házasságot Wittelsbach Erzsébet bajor hercegnővel. Házasságából négy gyermeke született: Zsófia, Rudolf, Gizella és Mária Valéria ßhercegek. 93 Tisza István (Geszt, 1861. április 22. - Budapest, 1918. október 31.) gróf, politikus, miniszterelnök, az MTA tiszteletbeli tagja (1910); Tisza Kálmán fia. Berlinben, Heidelbergben és Budapesten jogi és közgazdasági tanulmányokat végzett, majd öt évig a család bihari birtokán gazdálkodott. 1886-tól szabadelvű párti programmal lett képviselő. 1897-ben nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét a király ráruházta. A Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank elnöke, több részvénytársaság igazgatósági tagja volt. Politikai pályája kezdetén felismerte, hogy a Monarchia előbb-utóbb válságba, háborús konfliktusba keveredik, és az erre való felkészülést sürgette. Ennek érdekében erélyes intézkedéseket kívánt tenni a parlamenti ellenzék obstrukciós tevékenysége ellen. 1903. november 3. - 1905. június 18. közötti első miniszterelnöksége idején az újonclétszám növelését célzó törvényjavaslat ellen obstrukciót folytató ellenzék megfékezésére házszabályrevízió-tervezetet terjesztett be, s ezzel az ellenzéket ideiglenes meghátrálásra kényszerítette, majd az engedmény fejében a királynál kieszközölte II. Rákóczi Ferenc hamvai hazahozatalának engedélyezését. 1904. november 18-án erőszakkal keresztülvitte a házszabály módosítás (lex Daniel) elfogadását, ez azonban pártjának bomlásához vezetett. Az 1905. januári választások során a koalícióba tömörült ellenzék legyőzte a kormánypártot, de Tisza még hónapokon át mint ügyvezető kormányelnök a helyén maradt. 1906-ban feloszlatta a Szabadelvű Pártot és maga is visszavonult a közvetlen politikai tevékenységtől. 1910-ig csak a főrendiház működésében vett részt. A koalíció bukása után 1910. február 19-én régi szabadelvű párti híveire támaszkodva megalapította a Nemzeti Munkapártot, amely a választáson nagy győzelmet aratott. Egyéniségére jellemző merevséggel szembeszegült minden reformtörekvésnek, különösen az általános választójog bevezetésének, mely e szövetség hatalmi helyzetét veszélyeztette. Herczeg Ferenccel együtt indította 1911-ben a Magyar Figyelő című politikai lapot. 1912. május 22-én a képviselőház elnökévé választották. Megválasztását követően másnap a korszak legnagyobb, „vérvörös csütörtök” néven ismert munkásmegmozdulását, sztrájkok sorát váltotta ki. 1912. június 4-én önkényesen elfogadtatta a véderőtörvényt, a következő napokban karhatalommal eltávolította a tüntető ellenzéki képviselőket. Június 7-én Kovács Gyula képviselő a parlamentben sikertelen revolveres merényletet kísérelt meg ellene. Megszavaztatta a háború esetére szóló kivételes intézkedéseket, a hadiszolgáltatásokat tartalmazó törvényeket. 1913. június 10-én kezdődő második miniszterelnökségére a közvetlen háborús készülődés jegyében került sor. A belső konszolidációt szolgálták a nemzetiségek egy részének, a horvátok és a román nagytőke megnyerésére irányuló kísérletei. 1913 októberében a Szerbia elleni erélyes fellépést javasolta; 1914 júliusában, a szarajevói merénylet után azonban a háború megindítása ellen foglalt állást, mert a nemzetközi erőviszonyokat ekkor kedvezőtlennek találta, tartott az Erdélyt fenyegető román betöréstől, és az esetleges győzelmet is a dualista berendezkedés fennmaradása szempontjából veszélyesnek ítélte. Amikor a német kormány a háború megindítását sürgette, feltétlen támogatásáról biztosítva a Monarchiát, s a bécsi uralkodó körök is a háború mellett döntöttek, a július 19-i minisztertanácson hozzájárult a Szerbiához intézendő, lényegében hadüzenetet jelentő ultimátum elküldéséhez. Háborús politikáját a német szövetséghez való ragaszkodás, a belső gazdasági és politikai erőknek a háború szolgálatába állítása jellemezte. Ellenezte IV. Károly - a birodalom megmentésé érdekében - mérsékelt reformokkal kísérletező politikáját is, s amikor az ellenzék és az SZDP tüntetéseket szervezett ellene, a két tűz közé szorult. 1917. május 23-án kénytelen volt beadni lemondását, június 15. után mint a debreceni huszárezred parancsnoka a frontra ment, pártjának vezetéséről azonban nem mondott le. Mint a háború és a régi rendszer egyik legfőbb megszemélyesítőjét, a demokratikus átalakulás ellenségét 1918. október 31-én fegyve-40
