Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-09-10 / 37. szám
'• ©. oldal FÜGGETLENSÍ! R Thursday, Sept. 10, 1970 Fulbright szenátor béketerve írta: ACZÉL BENŐ ' Fulbright szenátor, aki a szenátus külügyi bizottságának elnöke, előterjesztette elgondolásait, hogyan lehetne biztosítani a békét főként a Közép-Keleten, de általában mindenütt, tehát Vietnamban is. A szenátor hozzáértése, őszintesége és jószándéka el nem vitatható, és az is kétségtelen, hogy béketervében sok megszívlelni való igazság van. De a részletek tisztázása nem segit azon, hogy a szenátor nem ismeri fel a politikai szenvedélyek és érdekek döntő szerepét ACZCL BENŐ minden nemzetközi konfliktusban, még a nemzetközi szervezetekben is. Fulbright szenátor béketervét a “mítoszok és a realitások” felismerésére alapította, de mítosznak minősített olyan nézeteket is, amelyek nagyon is realitásoknak tűnnek. Szerinte súlyos tévedés Izrael részéről az arabokat összehasonlítani a német nácikkal, noha az arabok csakugyan fenyegetőznek, hogy a zsidó államot tengerbe szoriltják. Ezt nem kell elhinni — mondja Fulbright, aki már elfelejtette, hogy Hitlernek sem hitték el, amikor a zsidók kiirtásával fenyegetőzött. És Kínában is azoknak hittek, akik szerint a kommunista mozgalom csak földreformot akart. És az amerikaiak is túlzottan megijedtek, mikor A Hatiield-McGovern javaslat bukása a szenátusban korántsem jelenti az adminisztráció igazi győzelmét — vélekednek a politikai hírmagyarázók. A helyzet az, hogy 39 szenátor a javaslat mellett szavazott, sokan pedig csupán azért szavaztak a javaslat ellen, mert nem akarták Nixon elnök kezét “megkötni” a határozott idejű vietnami kivonulással. Valószínűnek látszik azonban, hogy egy újabb “cambodiai akció” vagy az amerikai katonák Vietnamból történő kivonásának meglazitása, a szenátus határozott ellenzésével találkoznék. * * * Néhány japán egyesület “előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság” vádját akarja emeltetni egy japán sebész ellen, aki 1968-ban szivátültető műtétet hajtott végre, a beteg azonban, közvetlenül a műtét után, meghalt. A japán államügyész — nagyon helyesen — nem hajlandó a vádemelésre. Minden olyan rendszer, amelyben az effajta vádemelések általános gyakorlattá válnak, lehetetlenné tenné az orvosi működést. * * % Francois Mauriac, Nobel-dijas francia iró, nemrégiben bekövetkezett halála, súlyos vesztesége a modern irodalomnak. Mauriac a modern kor Dostoyevsky je volt, kevés iró világított az emberi lélek sötét mélységeibe olyan fénnyel, mint ez a különleges képességű iró. * * * VI. Pál pápa ellen merényletet kísérelt meg egy olasz férfi, aki köveket dobott a katolikus egyházfő felé. A kövek nem találták el a pápát, a férfi arra hivatkozott letartóztatása után, hogy “szellemek” késztették a merényletre. * * * Indiában nemrégiben megszüntették a maharadzsák állami fizetését és kiváltságait. Az idők változnak: amennyiben Indiának sikerül a “szent tehenek” kiváltságait is megszüntetniük, az indiai polgárok alighanem még elegendő ennivalóhoz is fognak jutni. __ Hruscsov a demokráciák eltemetésével fenyegetőzött. Az is csak mítosz volt, nem realitás — mondja Fulbright. Viszont a szenátor béketervének az a megállapítása, hogy semmiféle katonai győzelem nem biztosítja a harcoló felek egyikét sem, csakugyan realitás. De az is realitás, hogy sem a nagyhatalmak ígéreteiben, sem az Egyesült Nemzetekben nem lehet bízni. Mikor az Egyesült Nemzeteket megelőző Népszövetségben a nagyhatalmak kérdőre vonták Mussolinit, amiért letiporta Ethiopiát, a szankciókat nem szavazták meg, pedig az alapszabályok megsértése nyilvánvaló volt. És az Egyesült Nemzetek többsége 1%7-ben az arab-izraeli háború után Izraelt minősítette támadónak, noha nem lehet tagadni, hogy Nasser volt az, aki elparancsolta a UN békeőrséget és elzárta az akabai tengeröbölt, noha annak elzárását Izrael jóelőre “casus bellinek” minősítette. A tények nem számítottak; a hatalmi politika számított. Ezek azok a realitások, amelyeket Fulbright szenátor nem ismert fel. És noha minden elfogulatlan gondolkodónak egyet kell vele értenie abban, hogy a békének nem árt, ha a nemzetközi szervezet rákényszeríti a viszálykodókra, egyenesen naivitásnak kell tartani azt a feltevést, hogy a UN erre képes. Azokban az esetekben, amikor a UN karhatalmat küldött a helyszínre, mint például' Kongóba, vagy Cyprus szigetére, vagy Egyiptom és Izrael határára, a karhatalmat túlnyomó részben Amerika fizette és egész biztos, hogy nem fogja fizetni, ha nem lesz érdeke. És Oroszország a karhatalom kiküldését megvétózza a biztonsági tanácsban, ha politikai érdekeit a békeőrség veszélyeztetné. És itt kell rámutatni arra, hogy noha Fulbright szenátornak teljesen igaza van az átmeneti katonai fölény hiábavalóságában — mítosz, mondja —, de azt a realitást nem veszi észre, hogy az átmeneti katonai fölény egy ország — a Közép- Keleten Izrael — életét mentheti meg. Halál után nincs a világon az a nemzetközi szervezet, amly segíthet. Szóval meg lehet érteni, hogy egy állam, mely fenyegetve érzi magát, nem adja fel előnyös hadállásait, noha tisztában van vle, hogy azokat nem sokáig tarthatja meg. Fulbright szenátor békejavaslata erősen emlékeztet egy régi anekdotára. A haldokló öreg ember magához hivatta fiait, hogy az ítélet Napjáról beszéljen velük. — Fiaim — mondotta —, ezen a napon két hid vezet majd a mennyországba. Az egyik papirosból van, ezen mennek az igazhivök. A másik vashid, ezen mennek át a hitetlenek. Ez a hid le fog szakadni . . . A haldokló aggastyán utolsó szava ez volt: — De azért, fiaim, ti csak menjetek a vashídon . . . Mert szép a nagyhatalmak Ígérete és az Egyesült Nemzetek védelme, de a katonai előny és fölény egyelőre nem árt. Ami biztos, az biztos... Gondolatok Ha komoly ok van rá, hogy támadjanak téged, nyugodtan alhatsz. Sokkal rosszabb, ha téves ürügyről van szó. * * * Az ember nyelve fegyver, amely a rendszeres használattól élesedik. PESTI PANORÁMA: MEGNÉZTÜK A LÍBEGŐT ' A János-hegyi, kőris- és tölgyerdőben mélyen vágott folyosó, a folyosó fölött kettős széksor libeg, fent a tiszta ég határtalan kéksége s a völgyben a város szinte zengeni-szikrázni látszik: ez a kép várta és fogadta szerdán délelőtt azokat az újságírókat, filmhiradósokat, rádiósokat és televíziósokat, akiket Takács Jenő, a XII. kerületi tanács elnöke meghívott a János-hegyi Légpálya hegyi állomásának a megtekintésére. Eljött Benedek István is, a névadó bíráló bizottság elnöke, s tőle, meg Takács tanácselnöktől hallottuk, hogy azért is esett a Libegőre a választás, mert az ország jövendő drótkötélpályáit is erre a névre szeretnék keresztelni. Különben talán a Jánoska lett volna a megfelelőbb, de e név szorosan kötődik a János-hegyhez. Vannak nálunk gazdagabb, bőkezűbb, s főként hegyekben gazdagabb országok, ahol már nem újság, a légpálya, vagy drótkötélpálya, s a “Libegő”. Nekünk még újság, mert az első, s az elsőnek kijáró szeretettel dédelgetjük. Dédelgetjük, c'-3 még e dédelgető szeretet sem akadályozhat meg abban, hogy némely kritikai megjegyzést ne tegyünk. Ami a kritikán túli terület: a XII. kerületi tanács kezdeményezését, önálló vállalkozását, a közös munkát, amelyet 23 milliós költségvetéssel a Bányagépgyár, s egy osztrák vállalkozás (az szállította és szerelte a kettős székeket és a kötélpályát) végzett, dicsérni illik. Mert jó volt a helyválasztás, a pálya mindkét oldaláról e tündérváros zengő tájaira nyílik a képzeletteli ablak, Budapestet szinte magába szivja, fölissza az, aki e látvány varázsával eltelik. Budapest legszebb, 28 négyzetkilométeres területe, a XII. kerület, világvárosi létesítménnyel gazdagodik. S ha a silesikló pálya számára tovább “nyitogatj^k” az erdőt — mert a pálya egy részét már megnyitották —: e kettős létesítmény, a sípálya és a légpálya a sportolók öröme lesz. Meg kell dicsérni azt a bonyolult “átfutási időt” is, amelyet építkezéseinkből, nem a legjobb értelemben, ismerünk. E létesítmény építése tavaly augusztusban indult, s a mü egy esztendő alatt készült el. Ami rém tetszett, s nem tetszik — s ebben Benedek István nagyon is egyetértett velünk —: a hegyi állomás beton épületkolosszusa. Ez az épület, kiszakítva ebből a megejtő, erdei környezetből, tehát valahol máshol, városi kőrengetebben, megfelelőnek látszana. Ide azonban olyan hegyi állomás kívánkozott volna, amely — talán fadiszitéseivel, talán romantikus hatásával — jobban illeszthető ehhez a környezethez; olyan épület, amely ölelkezik az erdővel, s tömeghatásában nem mond ellent ennek az erdei világnak. S ami még kevésbé tetszett: nagyon lassan létesül a János-hegyi állomás mellett tervezett nagy étterem. Még csak alapjait sem láttuk, sem a letarolt helyszint. Ide azután valóban faház illene. V endéglátóink, a kerületi tanács vezetői elmondták, hogy a légpályának két állomása lesz: a hegyi állomás, a János-hegyen és a völgyállomás a mélyben lent, a Csiga utnáh Az egy kilométernél valamivel — negyven méterrel — hoszszabb pályán óránként ötszáz embert szállíthatnak. A drótkötélpálya folytonosan működik, az utasoknak a mozgó székekre kell felülni. A pálya személyzete azonban gondoskodni fog arról, hogy a székek megfelelő lefékezésével a be- és kiszállás zavarmentes legyen. Végignéztük a pálya “sebességét”, s végül arra jutottunk, hogy a Libegő “sebessége” a sétáló ember és a kerékpározó sebessége közt helyezkedik el. A sétáló ember ugyanis általában óránként négy kilométert tesz meg, a kerékpározó tiz-tizenkét kilométert. A Libegő viszont 5,3 kilométeres sebességgel halad majd. Körülbelül úgy, mintha egy “sétáló” székbe szállnánk be. i
