Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)

1970-08-20 / 34. szám

Thursday. August 20. 1970

FftßGETLENSfitt

11. Oldal I

Vajon ki gazdagabb?

Irta: IVÁNI ZOLTÁN

Amit most nyári tere-ferére el akarcik mondani, csak annyi, hogy néha megesik, menekül az ember valahonnan, ahol él, a sinen futó valóságvilágtól, zöldligetes helyekre, álom-ittas romantikában, úgy vakációzás idején, — aztán átfutva az Óceánt, sckezer kilométert, — ahová érkezett — hirtelen rátör, mint egy mesebeli kis törpe, a lényeg, amit utána szeretett volna hagyni: vigyázz, itt vagyok, itt is! . . . Én, a pénz . . .

Bizony, így jártam én, nem is olyan régen, szülővárosomban tett látogatásomkor. Valahol a Keleti Kárpátok alatt.

— Turista a városban! —« adták egymásnak a szót az emberek. Ezt meg kell nézni! És összegyűltek inneni onnan, a város főterén.

És meg ott álltam előttük.

Néztek, vizsgáltak. Kérdezték: ugye hosszú volt az ut? 5? feleltem: New Yorktól— Bukarestig semmi egy éjszaka. Dehát, az a fontos, hogy itt vagyok . . . Majd megtapogatták “Polaroid” fényképezőgépemet. Amely azonnal kezébe nyomja a szemlélőnek, a képet. S egy orvos elsóhajtbtta: ilyen gépért felcserélném az orvosi diplomámat.

Egy perc és mennyi félreértés. Tiltakoztam turistavoltom ellen. Tiltakoztam a fényképezőgép csodája ellen. Mert ez nálam csak úgy véletlenül fityeg a vállamon.

Hitték is, nem is . . .

S azután,e sók-sok idő utáni távoliét után, szükséges “vigyázkodás”-ban kimerülve, ők a nézők, én az érkezett, hirtelen feloldódtunk.

Valaki, a régi sok arc közül elkiáltotta magát:

— Sok beszéd szegénység. T'e a Nagy István Lázár fia vagy. A Nagy takarék igazgatójáé.

S azután mindnyájan öszszeölelkeztünk.

Valamikor, itt éppen e főtéri helyen, sereglettünk öszsze minden este. Hogy amint kisvárosban szokás, a le- s fel-ysti sétafikálásban eltárgyaljuk pletykában, megjegyzésekben, mi történt aznap. Kiknek udvarol, s ki-ki mit csinál, mivel foglalkozik, kinek, hogy mégy a sora.

Most, hogy körülsereglettek engem az arcok, a tekintetek, bizalmas összehajlásban folytattuk. Annyi év után.

Min^tiba csak tegnap lett volna ...

pon át, mindig volt valaki velem., közülük. De amint innen-onnan visszaérkeztünk, a város főterére és egybegyültünk, észre kellett vennem, a feléim áradó kérdésekből:

— Mikor mész a bankba? . . . Ahol Jenőke működik . . .

komolyak: hány dolgozód van I ' az üzemben? Bejelentés, betegbiztosítás stb. óriási gom' dokkal járnak ezek.

— Hány? . . . Ha kiszámolnám, nem is hinnél füleidnek.'

— Ugyan-ugyan? — hitetlenkedtem én.

— Igen, igy ahogy mondom.1

De hát mi az az üzem? . . .j

És lecsap a válasz:

— Méheim vannak. Tizenkét kaptárral . . . Brassóban jó ára van a méznek. Oda szállítom be, mint “maszek”...

És azután, azon nyomban elhatározzuk, a többiekkel is,

| hogy amíg itthon leszek, elmegyünk kirándulni, elme! gyünk a régi focipályára, a , iSgmu-kert.be. Elmegyünk a temető-be, felkeressük a régi i sétatért. Ahol még őseink | pántlikás nyulakkal futottak | versenyt. Felkeresünk mindent.

így is történt. Egy-két na-Apád helyén.

Ilyenkor megütközve néztem rájuk.

— Miért fontos ez? . . . Igen, ha be kell váltsam a traveler csekkjeimet, akkor.

És akik elmaradtak, ebből,vagy óbbóli kirándulásokból, látogatásokból, most úgy egyöntetűen a főtér sarkán szinte kérve-könyörögve szóltak:

Szólj ha a bankba mész.

Olyan jól esik látni azt a sok pénzt, ahogy számolod, beváltáskor.

Feljöttek velem. Hárem alkalommal is. És nézték kidülledt szemmel a számolási műveleteket,. Mert teomyi pénzt soha nem láttak egy csomóban.

És számolták, azaz nézték a pénzt.

Ki j egiecesedett szemeikkel.

A furcsa helyzetet, ami érzéseiéiben fc-gaimzott ilyenkor, csak később igyekeztem i helyrehozni.

Talán hallották, talán nem hallották.

De én csak gépiesen hadartam:

1 Ti a bankjegyekre vagytok kiváncsiak? . . . De ha azt I kérdezem, mivel telt el a legutóbbi év, “ szellemiekben”,

| egymás után soroljátok fel a félig ingyen, vagy fillérekért l látott darabokat. Amerikai; európai szerzőktől, színházi, estékről, ami itt akad. Filléres autóbuszokról.

Tudjátok, hogy mennyi egy jegy a Broadway-en? Amit hétköznapjaimból alig i ha egyszer tudok kiszakítani egy évben, anyagilag??

Volt aki hitte, volt aki nem i hitte. Nem tudta elhinni az én amerikai hétköznapjaimat. Ahol az aránylag “szegény legény” nincs hová felvegye £*. í “bundáját”, amibe otthon megfordult.

Mikor visszarepültem, én, a turista, ők kedvesen kiáltoztak, integettek.

De ott maradt a nyári látó-. gatás emléke: vajon ki gazdagabb?

'hogy ez a magyar alapítású zarándekház a város melyik pontján épült, a jeruzsálemi tradíció szerint azonban al mostani Via Crucis VII. stá'ciója közvetlen közelében.

Megerősíti ezt a helymegjelölést az a történelmi feljegyzés is, mely szerint a jeruzsálemi latin király idején, 1135-ben, a magyar- keresztes vitézek itt építették fel a “Hospitium Hun.garorum”-ot : egy Petronilla nevű magyar asszony bőkezűségéből.

A másik alapítás Konstan- i ] tinápolyban történt. Ezt a le- . gendairók úgy állítják be, mint -ami követte az 1018-ban , lezajlott bolgár hadjáratot, melyben Szent István a bizánci császár oldalán harcolt. I A zsákmányból nem fógadott el semmit, hanem a császártól fteki szánt részéből építette Konstantinápolyba a templomot és a zarándokházat magyarjainak.

István király lényegesnek tartotta, hogy jó viszonyt biztosítson Rómával. Történelmi adatok tanúskodnak arról, hogy gondosan kiválasztott férfiakból állította öszsze követeit, akik azzal küldött Rómába, hogy: a kereszténység központjában megfelelő szállást is biztosítsanak maguknak, később pedig az, oda zarándokló magyaroknak.

S mit ad Isten, e pillanatban az egymásról beszámolás jellegében kísértetiesen hasonlított a helyzet egy másik régihez. Aimikoris egy alkalommal, egyetemi városunkból Kolozsvárról látogattam haza. Éppen igy összegyűltünk — csaknem szürkülő hajak, fogsorok, halántékok és termetek elváltozásával — a város főterén és a , hecc kedvéért körülálltuk a bölcs mondásairól híres bőrkabátos vargát. Úgyis mint ipari városunk ősi képviselőjét. Hogy mondaná el egy szuszra, a le- s fel sétálókról, városunk monográfiáját . . . A patikusról azt, hogy ez a | közélet méregkevérője! A város főjegyzőjéről, hogy ez [ amolyan “céduliairó”. A szimfonikus zeneikar elsőhegedüséről, hogy: ez csak amolyan h a n g á s z ! És végül, a kövér és társadalomban íontosj kodó öreglegény Jenőről —, aki életében soha nem dolgozott szülei tartották, a lényeget.

| Igen erre az utóbbira adta ; a legsikeresebb választ: Jenő- i ke otthon van, s ott jól v a n ! (Értve ezalatt, hogy van mit i a tejbe aprítani a.)

Nos, a háborúk utáni megváltozott világiban, a hangok és ölelések tudomásul vétele közben, mégis kicsendült egy hang most:

Igaz, de Jenőke azóta dolgozik . . . Éppen a te apád hivatali helyén, ä bankban . . .

— Mi van Sándorral? — kiáltottam én ezután. Keresve akkori legjobb barátomat, j

— Mindjárt jön. — szólt a régi cédulairó. Aki már nyugdíjban volt. — Már nem megy úgy! — biggyesztette a szót utána. ■

Tudtam mire érti. Szerette az asszonyokat! . . .

— Ne félj, nem dolgozik. Legfeljebb dolgoztat. — szólt egy másik hang.

— Hogyan? . . Itt, erre felé, a mai világban?

Nem lelhetett őt befogni. Se a multiban, se ma . . . De különben itt van, már jön is, elmondja.

S ő visszamosolygott, lefentyüs szemhéjai alól:

— No, megjöttél? . . . Hát

igen, gyere elviszlek az üzembe. Ott a hegyek alatt. Itt az autóm is. Az egész városban nekem van jármüvem. Mert ismersz: a motor, a vadászat . . . Nem tudok ellenni nélküle. i

Aztán harsány hahota közben ejtem ki:

— És a nő? . . . De legyünk |

letkeztek, férfi és női szerzetiházak és zarándokházak a zarándokok befogadására és ellátására.

Egyiket ezek közül Szent István magyar király létesítette. írásos adat nincs arról,

1929 december 17-én emlék-. táblával jelölték meg azt a helyet, ahol István király gondossága megvalósult. Ez „ az emléktábla ma a Szent Péter bazilika déli oldalán a sekrestye külső felén van elhelyezve.

A ravennai magyar zarándekház is Szent István nevéhez fűződik. Ezt a vendégházat a magyar király 1037- ben alapította — Szent Géllért tanácsára.

Előadása végén az érsek : ezeket mondotta,: “Millenáris emlékévünkre készülve mi Szent Istvánnak itt felsorolt külföldi alkotásaiban nem annyira a nagyságot nézzük, mint inkább az ezekben megnyilvánult lelkületet. Jeruzsálem és az Ur Jézus megváltó életével megszentelt föld a zsenge magyar kereszténységnek biztatását jelentette az áldozatokat válla- . ló penitenciás szellem meggyökeresztetésére; Róma pedig az egyházihoz való hűség szimbóluma volt. Ezt a kettőt szeretnék feleleveníteni a mai magyarság lelkében az ezer évre visszatekintő ünneplések során.”

TERJESSZE

LAPUNKAT

JUBILEUMI ELŐADÁS:

mis Érsek szent Istvánból

A Szén István Társulat idei közgyűlésén — megjelent 15- jas József kalocsai érsek, a , Társulat fővédője és beszédet : mondott, amelyben a Szent i István első magyar király apostoli tevékenységéhez fü- i ződő külföldi zarándokházak i történetét ismertette.

Élj ütött-e Szent István Jeruzsálembe? — Elzarándo! kolt-e a szent városba? — Történettudósek vitatkoznak rajta. Az azonban nemcsak ‘feltehető, hanem egészen bizonyos, hogy a történelmi nijvón uralkodó, izzig-vérig keresztény király nagy érdeklődéssel és kegyelettel volt a Szentföld iránt — hangsúlyozta előadásában Ijjas érsek.

Szent István korában megdöbbentette a keresztény világot a Szent Sir templomának 1009-ben történt elpusztítása. Erőteljes európai diplo- I máciai ráhatásra megengedte ugyan a kalifa a templom újjáépítését, de a nyugati és keleti egyházak ennél többet követeltek. El is érték, hogy a Szent Sir temploma körül egyházi jellegű épületek ke-