Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-07-30 / 31. szám
FÜGGETLENSÉG 7. oldal HALLÓ, ITT PÁRIS! Irta: MAJOR ILONKA Nyolc hónapos vakáció után, amikor Párisba visszatértem, oly hangulatnélküli volt, hogy legszívesebben visszarepültem volna a fenyvesekhez, a dombok hónaljában megbúvó, gerendás kis házakhoz, középkori várkastélyokhoz. Mert gyönyörű a világ! A gépmadár ma már köriilrepit a világon és Páris nem a közepe ... Ha nem fogják Párist hamarosan uj horizontok ölébe ágyazni, akkor a csodálatos diszletekből is elszáll a lélek ... A Place Vendomon, a szabadtéri “lovas felvonulás” felejthetetlen volt. De Páris nem falu. A különböző történelmi tereken, különböző órákban, a város minden részében, ugyanazt a demonstrációt kellene látni! ... Az igaz, hogy hideg a nyár, s két hónapig súlyos beteg voltam. Hallgatásom, oka ez volt . . . ... A mini-midi és maxi divatot úgy viselik a szép lányok, mint mindent, ami uj. Gyönyörű szemük, hajuk, eddig elterelte figyelmüket járásukról, meglepetten fedeztük fel, hogy menynyien hatnak lomposan a cigányruhákban, nehézkesen csoszognak a bokáig érőben. Hol van az 1900-as divat asszonyainak gráciája, melyet Toulouse Lautrectől—Chaurand Nauracig, annyi festő megörökített? Ma nincs misztérium, nincs titok, mely körülfátyolozza mese-köddel a nőt. A publicity és a szeméremnélküliség uniformizálása, megvallom unalmas . . . Rómában megigézett a “Rómeó és Julia” divat modernizált merészsége! A férfiak férfiasak! A Saint Germain de Pres-n — melyet annyira szerettem, nyüzsögnek az undorító, neveletlen, mosdatlan hülyék, akik a társadalmat ostorozzák, gyűlölik. Ha van ezeknek igazoló-papirjuk, foglalkozásnak a “társadalom-gyűlölőt” kellene beírni. Nemcsak Amerikának van panaszolni valója. A siró anyáknak, szülőknek itt is se szeri, se száma . . . Szerencsére vannak kivételek és kivételes emberek. Tiszteletreméltók az egyszerű, “faluról jöttek”, akik szüleik tisztességét úgy hozták magukkal, mint a honvágy örök csiráit . . . Visszatérésem után nemsokkal, az a kitüntetés ért, hogy korunknak egyik legnagyobb művésze: Brassai, festő, grafikus, szobrász, iró, müfényképész, korunk első fotoriportere, meleghangú levelet intézett hozzám, amelyben arra kért. Major IlcrAa A szép leányszem, a tüzes csók Hajdanán, Nem volt tréfa, amint ma sem Az talán. Sőt amig ma már csak szó a. Szerelem: Mindenható volt akkor a Sziveken. Manapság is, úgy nagy-néha Van eset, Hogy föllohbant a szerelem Sziveket. De a mai szivek lángja Olyan csak. Mint amikor lángra szalmái Gyújtanak. hogy a megnyíló “Tihanyi”-kiállitásról cikket Írjak . . . Már lázas voltam, amikor a megnyitó előtt elsiettem a galériába, de sajnos, a nagy művész méltatására — betegségem miatt — már nem került sor. Lapjaink két Ízben idézték ezt a művészi eseményt! Amikor a galériába beléptem, Jacques de la Pregonniére iró, mükritikus, festő — Tihanyi képének megsérült rámáit javítgatta. Mélységes szeretettel nézegette, igazgatta az elhunyt magyar barátjának müveit, melyeknek javarészét Brassai mesterrel Párisban megőrzött. A kiállítás anyagát azóta Budapesten csodálják meg honfitársai, a még élő barátai . . . Szerintem Tihanyi tehetségének fokmérője: a portrék. Bennük éri el a csúcspontját.. Ady szénrajza megkapó. A nagy költőt már elnyütte a betegség. Ady is nagyon szerette, becsülte Tihanyit, legutolsó kiállítására elment és méltatta. Babits, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső szénrajza, Révész Béla, Bölöny József, Brassai, de la Fregonniére portréja. Önarcképei és Kassák Lajos portréja élők, lelket tükrözők, különböző technikával megörökítve szólnak hozzánk! GÖRBE TÜKÖR SZÖRNYETEGEK Néhány évvel ezelőtt került Magyarországra a “Szörnyetegek” cimü olasz film amelynek Paul Gassmann, a kitűnő jellemszinész volt a főszereplője. A film különálló jelenetekből állott. — Mindegyik jelenet valóban egy-egy “szörnyeteget” mutatott be, de ezek nem fantázia-szülte Drakula-szerü lények voltak és nem is vérengző fenevadak, hanem hétköznapi emberek. Olyanok, akikkel lépten-nyomon találkozunk családokban, társaságban, munkahelyeken. Látszatra élik a maguk szürke vagy látványos életét. Sohasem vétenek a paragrafusok ellen. Még csak kihágást se követnek el, mégis életeket tesznek tönkre. És nincs védekezés ellenük, mert a “rendes ember” álarca mögé bújva végzik alattomos pusztító munkájukat, rendszerint védtelen jóhiszemű emberek ellen. A mindennapi életben számtalanszor eszünkbe jut ez a film, mert lépten-nyomon találkozunk mi is hasonló “szörnyetegek”-kel, akik ellen nem járhat el se rendőrség, se bíróság és rendszerint még társadalmi utón sem vonhatók felelősségre. E'zek közé tartoznak, akik alattomban elindítanak egy pletykát, aminek talán csak a fele igaz, vagy semmi se. S mert a légből kapott hir kielégíti az átlagember szenzációéhségét, száll szájról-szájra. Nő, dagad, egyre konkrétabb formát vesz fel, s végre eljut a “megfelelő” helyre is, ahol majd ténynek fogadják el. Akár tisztázza magát, akár nem, a bélyeg rajta marad és sohasem fogja megtudni, honnan és miért indult hajsza ellene, hiszen a vád kezdetben csak, fülbe suttogott pletyka volt. És hallunk apákról, akiket a munkahelyen lelkiismeretes dolgozónak, baráti körben kedves embernek ismernek, viszont otthon, családjuk körében valóságos rémuralmat tartanak. Szinte reszketésben él mellettük a feleség, félelemben nőnek fel a gyerekek. Az asszony tűr, a gyerekek pedig vagy fellázadnak a serdülő korban é3 esetleg galerikhez csapódnak, vagy pedig szerencsétlen idegroncsként folytatják életüket. Ugyan, hová mehetnének panaszra? A jelenetek a négy fal között játszódnak le, és a családfőre talán még az italozást, garázda magatartást sem lehet rábizonyítani. Ha történetesen mégis felelősségre vonnák valahol, bőven tudna tanukat hozni, akik egybehangzóan állítanák, hogy a megvá-Különö3en megkapott Kassák remek portréja. Ismertem, csodáltam őt. A Musée National d’Art Moderne dadaista kiállításán Kassák az expreszszionizmus nagymestere volt! Költő; üzenetének visszhangja soha el nem haló . . . Brassainak köszönhető Tihanyi párisi kiállitása! Brassai Picasso mellett foglal helyet! Művészi fényképeivel elsőnek vonult be a Bibliothéque Nationale-be! Nincsen olyan kiállítás, ahol Picasso és Matisse mellett ne idéznék! A Musée National d’Art Moclerne-ben Reverdy költő kiállitása és élmények quintessentiája! Művészek, Poéták nagy találkozója. Brassait Picasso mellett több fényképen látni. Nagyon nélkülöztük müveit, sajnos külföldi kiállításon vannak . . . Brassainak egy nagyfontosságu fénykép-kiállítása nyílik meg a rue du Cherche-Midi-ben, a “Vue” nevű galériában, melyről külön be fogunk számolni! . . . Jacques de la Fregonniére-nek egy csodálatos könyvét meg kell említenünk! Gonduin post-cubista festőről ir, (1883—1934) ez a mester a kék szin varázslója, aktjai szoborszeriiek, kék ködbe burkoltan élők, sensuálisak, elérhetetlenek . . . ... A Musée des Arts Decoratifs-ban Claude Francois .kiállításáról külön írunk. Ez a magyar származású művész Amerikában régen ismert; Vértes Marcell nagyon sokat mesélt róla, ő akarta nékem bemutatni. Claude Francois oly. nagy művész, hogy én fogok neki bemutatkozni... dőlt jó kolléga, használható munkaerő, egyszóval rendes ember. Mindenütt, csupán otthon veti le az álarcot, hogy kiszolgáltatott családja előtt leplezetlenül mutassa meg jellemének elrettentő Mer duza-arcát. i És a “szörnyeteg”-ek közé sorolnám azokat is, akik szélsőséges egocentrizmusban nem látnak; mást, csak önmagukat. Képtelenek mindenféle érzelemre, másokkal való együttműködésre. Emberiesség helyett végtelen közöny van bennük. Nem képesek semmiféle kiállásra, akár embertársuk, akár valami eszme mellett. Óvatosan, hihetetlen ügyességgel siklanäk át az akdályokon. Kötelességet csak önmaguk iránt ismernek é3 a felelősségvállalás alól mindig kitérnek. Környezetükből áramtolvajok módjára szívják ki az energiát, sorvasztják el a feléjük áramló érzelmeket. Bizonyára nem boldogok maguk sem, de nincs is ilyen igényük. Viszont boldogtalanná teszik környezetüket, anélkül, hogy valami megfogható rosszat, törvénybe ütköző bűnt követnének el ellenük. Csupa “szörnyeteg”. Olyanok, akik “tetőtől talpig becsületes ember” leplében, a bűnök és vétkek buktatóit elkerülve taszítanak az elkeseredés örvényébe helyzetüknél fogva nekik kiszolgáltatott embereket. H. Lányi Piroska Szinésztörténet 1 Ez a történet egy kiváló művésznőnkkel esett meg —már nagyon régen. Egyedülálló egyénisége, utánozhatatlan humox-a a rendezőknek a próbák közben számtalan meleg percet szerzett; Egy alkalommal a rendező makacsul ragaszkodott az iró által irt instrukcióhoz. Naponta folytak a heves viták. A már kellően félbosszan-» tott művésznőnek az egyik próbán szerepe szerint nagy felindulással kellett a szöveget mondania, majd hátat fordítania. Nos, ez meg is történt: a művésznő hátat fordított és a következő pillanatban — feketére festett arccal fordult viszsza kollégáihoz. Jó előre ugyanis úgynevezett fekete alapozókrémet helyezett el tenyerében. A kollégák óriási derültsége közepette a rendező magából kikelve kiáltotta: — Mit jelent ez, mi történt önnel? Mire a művésznő hallatlan lelki nyugalommal: — Kérem, én csak pontosan betartottam a szerzői utasítást. Itt ugyanis ez áll: “Margit arca a dühtől elfeketedik.” -«"-v, Thursday, July 30. 1970 NEGYEDI SZABÓ MARGIT SZERELEM
