Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-06-18 / 25. szám
Thursday, June 18, 1970 FÜGGETLENSÉG 7. oldal A történelem egy napja Irta: PAPP VARGA ÉVA VARGA ÉVA Nem tudom, ki Írja azokat a sokszor igazán bölcsnek mondható szellemi szikrákat, amelyek “Gondoláitok” cimmel jelennek meg lapjainkban és amelyek a bennük rejlő igazsággal néha elszomorítanák, néha mosolyra késztetnek. A legutóbbiak közül azonban az egyik, mint egy méh fullánkja, megcsípett . . . íme a szöveg: “Csodálatos ritka élményben volt részem; olyan útleírást olvastam, amelyben külföldi utcán az iró háta mögött NEM szólaltak meg magyarul.” ■Ha tudnám a szerző címét, imék neki: k éremszépen, ne tessék minket, külföldi magyar ujságiakat gúnyolni, mert mi az igazi helyzetképet festjük . . . Igenis, az a helyzet, hogy Amerika bármely városában, de merem állítani, hogy Európában is —-, üzletekben, autóbuszban, éttermekben, vagy éppen az utcán, hirtelen, .váratlan, előttünk, mellettünk, vagy a hátunk mögött megszólal valaki magyarul. Az ok közismert: sokan, vagyunlk, uj hazát kereső-találó honfitársak és örülnünk kell, ha nem hibás idegen nyelvre figyelünk fel, hanem olyanok szavára, akik vállalják és hirdetik származásukat, mert sajnos, ennek az ellenkezője is igen gyakori . . . Hogy pedig olyan “megszólalás” a régmúltban is előfordult, bizony it ja kitűnő kollegánk, Halász Péter egyik elbeszélése: “Késik a vonat”. A New York-i Pennsylvania-pályaudvar előcsarnokában öreg magyar váltja át az angol szót magyarra. Elmeséli az írónak, hogy 50 évvel ez előtt jött el az Óhazából. Genfben élt és igen sikeresen dolgozott, mint szücsmester, 30 évig. Húsz év óta New Yorkban él, de anyanyelvét sem Svájcban, sem itt nem felejtette el. Talán példaképen meséli el egyik “élményét”, amelyre láthatóan jólesik visszagondodnia: “Genfben egy napon bejött az üzletembe egy ' magas, elegáns ur és egy igen csinos hölgy. Bundát.-akartak vásárolni. A hölgy végre megállapodott az egyiknél és ekkor az ur azt mondja neki MAGYARUL: Vigyázzon Katinka, ne árulja el, hogy ez tetszik, mert rögtön magasabb lesz az ára. Én jól mulattam magamban és mikor megvették a bundát, az ur kiállítja a csekket és olvasom rajta a nevét: Gróf Károlyi -Mihály. Aztán az öregur beszélni kezd az első Tanácsköztársaságról . . . mert minden emléket el kell helyezni a megfelelő történelmi keretben.” * * * Halász Péter utólagos jóváhagyását remélve idéztem egy szakaszt a Tőle megszokott remek leírásból, nemcsak fentebbi állításom bizonyítékául, hanem mert én is szeretném elhelyezni egy TAVASZI VIRRADAT . ' ; - ... • “ ... Kakas kukorit, hajnal kivirit, a réti rigó dala röppen, arany-bivalyok gerince ragyog márvány-eres égi ködökben. Ma ládd: a himes föld láng-habos ég csak láz-tünemény, csak hig buborék, széthull, tenyeredbe csöppen. A lábadon itt topánka szőrit: ez a föld! a gyökér-ölü erdő! a homlokodon kék pántlika fon; ez a menny! a fejedre tekergő! igaz, csak a szív, a kalitka-madár, kit féltésed vasrácsa bezár: ha elszáll; vissza sosem jő. Weöres Sándor régi történeti emlékemet a Tőle önkényesen átvett keretben: Mint fiatalasszony, első utunkra az Egyesült Államokba jöttem férjemmel. Számomra tanulmányút volt az, útleírásokat küldtem a “Magyar Magazinéhoz, amelyet Farkas Imre szerkesztett. Természetesen lap-szempontból is, személyileg is leginkább érdekelt az ideszakadt magyarság életformája. Ezért látogattam ismeretlen családokat is, igy szívesen fogadtam egy meghívást névnapi “partyra”, ahová egy közös ismerősünk vitt el az autóján. A New York külvárosában levő családi házon, a kényelmesen berendezett lakás helyiségein meglátszott a jó mód, de a jó Ízlés hiánya is . . . A házigazda magyar földművelő, aki az Alföldről került ide, a szobafestő-mesterséget tanulta ki az uj hazában. Mestere is lett a “Pemzlinek”, látszott az egész épület kitűnő falfestésén, de az ízlés különálló ... Az én, akkor pasztelhez szokott szemeimet kápráztatta is a háziasszony, hogy ő választotta. A Miszisz csinos barna nő volt, akiről már előzőleg hallottam, hogy “rendezetlen vallásu . . ”, de azokban az években még nem kellett eltagadni,- sem eltüntetni a bizonyítékokat: igy a szobában a falakat díszítő családi arcképek között épp úgy ott lehetett a feleség zsidó nagymamájának parókás fényképe, mint a magyar paraszt házigazda csizmás édesapjáé. Érdeklődve nézegettem a vegyes családi képtárt. Az apróbb képeket egy nagy keretben helyezték el. Ott volt Johnnyka, a már amerikai születésű kis “yankee”, és mig meztelen lábacskáival elnyujtózva feküdt egy párnán, a fejét már erős akarattal emelte a magasba. Mellette külön felvételen ott volt a szakálas Nagyapa arcképe, aki Vételen ott volt a szakállas Nagyapa arcképe, aki ran ... fel a fejjel .. . mert ezen a földrészen magasra emelkedhet bárki, csak szerencse kell hozzá! A másik oldalon a “körberáncos”, szélesszoknyás falusi néniké, az alföldi “nagymamika” nézett szeretettel az “amerikai onofcára”. A galéria közepén egy nagyobb kép volt a rámában, amely feltűnően szép, fiatal nőt ábrázolt. Feltűnt airsztokratikus külseje, épp úgy, mint a póz, ahogyan elhelyezkedett a széken; egymásra vetett lábakkal, kezében lovagló pálcával, elszántan nézett a világba. Kíváncsian hajoltam közel a képhez és elolvastam a kép alján keresztbe Írott sorokat: “Hálás szeretettel, Károlyi Mihályné, Andrássy Katinka.” Hogyan juthatott ez a kép ide? Meglepetésemben arra gondoltam, hogy talán a szobafestő munkaközben találta egy főúri lakásban és elhozta, vagy elkérte ... A honvágy bármilyen megnyilvánulása elfogadható, de ez a kép mégsem való ide! Szóltam a háziasszonynak, hogy ha ragaszkodnak hozzá, tegyék külön keretbe . . . erre odajött a házigazda és szinte sértődötten mondta: “Itt van a helye, azok közt, akiket szeretek. Én ezt az arcképet emlékbe kaptam a Kegyelmes Asszodnytól.” ' A vendégek velem együtt, úgy hallgatták a férfi szavait, mint mikor egy képkiállitáson a vezető ismerteti egy-egy kép értékét és jelentőségét. “Az úgy volt -— tetszik tudni —, hogy én New York belvárosi negyedében többedmagammal dolgoztam egy nagy “bildingen”. A létra tetejéről megláttam, hogy' az utcasarkon nagy csoportosulás van. Mondom, megnézem, mi történt ott. Megtudtam egy magyar asszonytól, hogy Ott ül egy autóban Gróf Károlyi Mihályné és akik (körülveszik, azok magyarok. Odafurakodtam én is és láttam, hogy a szép, fiatal nő, sir is, nevet is örömében, hogy honfitársak közt lehet. Mikor kiszállt a taxiból, én kezetcsókoltam neki, pedig az itt, Amerikában nem szokás és másnak, nem is tenném, de az a nő felesége volt, annak a Károlyi Mihálynak, aki fődet adott a nincstelen magyar parasztnak. Én bolondja vagyok a fődnek, minden ősöm fődmivelő volt, de nekünk soha nem volt sajátunk. Emiatt hagytam el a hazámat. Most már áldom az Istenemet, itt a magam ura vagyok, de eleinte sokat szenvedtem. Mindég haza-álmodtam . . . Még mikor a mesterséget tanultam is, mindég hazai virágot szerettem pingálni, mályvát, meg búzavirágot. Nohát azontúl küldtem is én a kegyelmes aszszonynak virágot és gyümölcsöt majdnem naponta. Ott lakott a közelben, egy olcsó kis hotelban, oda küldözgettem neki olyan gyönyörű gyümölcsöket, — csak épp nem olyan jót —, amilyen a magyar földön terem. Egyszer megváltam, lent az utcán és kértem az arcképjét, hát másnap ezt hozta le nekem emlékbe. Azptá itt őrzöm a családtagjaink képei közt. Azt akarom, hogy ha a fiam felnőtt lesz, tudjon ő is valamit, a nincstelen magyar sorsról és a magyar történelemről : Ez a 'kép lesz a tanúm . . ■ * *• * Érdekesnek találtam az elbeszélést és mikor' három hónappal később újra otthon voltam, a Fővárosi Könyvtár régi lap-gyüjtemenyében kerestem és megtaláltam Andrássy Katinka beszá-, mólóját amerikai tartózkodásáról. Ezeket irta:r “Londoni nyomorúságunk idején férjem be-, tegsége felemeésztette nemcsak azt a kis-maradék pénzünket, hanem egyéb értékeinket is. így elszántam magam arra, hogy Amerikában ke-, ressek valamilyen munkát. Az amerikai újságok címei mutatták ott-tartózkodásom. “szenzáció”, voltát. Ilyeneket írtak: “A nyomor baj ütött milliárdos magyar grófné!” “A száműzött Államfő dolgozó felesége!” Olyan volt ez, mint a ponyvaregények hangzatos címei, de mögötte volt a tény; igy kellett, próbálnom megkeresni a megélhetésre valót. A., derék, jólelkü amerikai magyarok elkövettek mindent, hőgy helyzetemen könnyitsenek. Vadidegen honfitársak virágokat, ajándékokat küldözgettek nekem. Sajnáltak, mert életünk nyitott könyv volt a világ előtt . . * * * Igen, a szomorú magyar történelem egy nyitvahagyott lapja volt az és annak néhány képe feléledt most berniem a visszaemlékezés ezernyi színével úgy, ahogyan a magyar származású munkás sohasem tudta elfelejteni a búzamezők és magyar kiskertek tarka virágait. Veszélyben az egri minaret 1 Eger városképének, két érdekes épillkezés a jellegzetességre. Egyik á vár, Dobó István és, védőserege hősi harcainak színhelye, a másik ennek ellenpontja: a török hódoltsági időkből' fennmaradt minaret'. Magyarországon három mi-i náret emlékeztet a török időkre: a pécsi, az egri! és az érdi. Dobó István még el tudta űzni Egérfalai alól a török seregeket, de a vár mégsem kerülhette el sorsát: 1596 októberében III. Mohamed csapatai elfoglalták és 1687 decemberéig,, volt Eger török uralom alatt. Erre az időre esik' a 35 méter magas, 14 szögietü minaret megépi-_ tése. Mint építészeti érdekességet meghagytak a törökök kiűzése után is és a minaret állta az idők múlását. Mindössze égy szer — 1829-ben — kellett renoválni. Most azonban, ámikor a városodással együtt járó nagy forgalom Egerbe is eljutott, szakemberek megállapították, hogy a hatalmassá növekedett autó-, autóbusz- és teherautóforgalom káros hatással volt a minaret szilárd építésére is. Az állandó rezgés megsüllyesztette, hullámossá tette az útburkolatot és az állandó rezgés észrevehetően nyomokat hagyott a karcsú épületen. Szakértők most dolgoznak a .tanulmányterven, amely meghatározza majd, hogy milyen beavatkozás szükséges a minaret megmentéséhez,, megerősítéséhez. ,
