Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)

1970-06-18 / 25. szám

^TTGOETLENSÉG Thursday, June 18, 1970 , 8. oldal A Szent Korona detektivregénye Irta: SÁGI PÁL SÁGI PÁL Nagy érdeklődést keltett és legalább akkora vitát váltott ki a hir, amely nemrégiben jelent meg lapunkban: az amerikai kormány állítólag azzal az elgondolással foglalko­zik, hogy visszaadja Magyaror­szágnak a magyar Szent Koro­nát, ami a második világháború végén került Nyugatra és itt Amerikában őrzik. Szent István koronája nem első Ízben kelt már vándorútra. Történetének legizgalmasabb és detektivregénnyel vetélkedő fe­jezete azonban több mint 500 évvel ezelőtt zajlott le, amikor egy asszony ellop­ta. Zsigmond király és második felesége Czillei Borbála a házasságukból született lányukat Er­zsébetet, Habsburg Albert osztrák herceghez ad­ták. Zsigmond halála után a veje, Albert került a magyar trónra. Mindössze két évig uralkodott. Vérhast kapott és belehalt. Erzsébet akkor ál­dott állapotban volt. A főurak két pártra sza­kadtak. Egyik a megszületendő gyermeknek szánta a koronát. A másik I. Ulászló lengyel ki­rályt .akarta a magyar trónra ültetni. A 16 éves Ulászkó békés megoldást keresett. Házasságot ajánlott a 31 éves özvegy királynénak. Követek utján tárgyaltak erről. Erzsébet látszólag ráállt, titokban azonban magának és megszületendő gyermekének akarta biztosítani a koronát. A Szent Koronát akkoriban a visegrádi vár­ban, kettős szobában, kettős ajtóval, tokba zárva őrizték. Erzsébet Visegrádra költözött, de nem ment fel a várba, az úgynevezett alsó palotában szállt meg. Vele ment a többiek között bizalmas udvarhölgye Kottaner Ilona. A soproni születé­sű asszony először Gelus, másnéven Szekeles Pé­ter soproni magyar városatya felesége volt. Mi­kor özvegységre jutott, másodszor Kottaner Já­nos bécsi préposti kamaráshoz ment feleségül, majd Erzsébet királyné udvar hölgye lett. Erzsébet, akit már csak hetek választottak el a születéstől, kitervelte, hogy megszerzi a Szent Koronát és Pozsonyba viszi, ahol majd megkoro­náztál: j a születendő gyermekét. A terv végre­hajtására Kottaner Ilonát választotta ki. Ez vál­lalta a feladatot, sőt meg is irta a történetét: ő a világ első bünügyi-regény Írója. Adjuk át neki a-szót: A koronát tokba téve a várban őrizték, jól el­zárt szobában. Férfi-segitséget kerestem. Ekkor küldött az Isten egy magyar nemes embert, aki hajlandó volt megszerezni a koronát. Előkészí­tette amire szükségünk volt. Több lakatot és két reszelőt vettünk. Az ember, aki velem kockára tette életét, fekete selyem köpenyt vett fel és két nemez cipőt, mindegyik cipőbe bedugott egy reszelőt, a lakatokat pedig a köpeny alá rej­tette. Én pedig magamhoz vettem a királyné kis pecsétjét és nálam voltak a kulcsok az elülső ajtó­hoz. Három volt, mert az ajtósaroknál is volt egy retesz, amelyre már előbb rátettünk egy laka­tot, a várnagy pedig a mi lakatunkra vászonken­dőt tekert és lepecsételte. Ebből a gondosan lezárt szobából kellett betö­rés utján, észrevétlenül kilopni a koronát. Még a mai, technikailag jól felszerelt modern kassza­­futónak sem könnyű feladat. Mikor már befeje­ződtek az előkészületek, Erzsébet bejelentette a . várnagynak, hogy másnap kíséretével útnak in­dul Komáromon át Pozsonyba. Elkövetkezett a betörés éjszakája. Kottaner Ilona igy Írja le: . Odaadtam a gyertyákat a nemes embernek és a lakatot is, amelyet újra fel kell szerelni és a há­rom kulcsot is, amelyek az első ajtóhoz tartoz­tak. Akkor ő levetette a lakatról a kendőt a pe­cséttel, amelyet a várnagy tett rá, kinyitotta és bement. Szolgájával együtt keményen dolgozott a belső ajtó zárjain úgy, hogy túl hangos volt a ka­lapálás és reszelés. Szerencsére más nem hallotta, de én mindent jól hallottam és azalatt nagy fé­lelemmel és gonddal vigyáztam. Letérdeltem és imádkoztam mialatt a két magyar feltört min­den zárat, a korona tokjának zárjait azonban kiégették, mert reszelővei nem boldogultak. Ami ezután következett, azt ismét Kottaner Ilona 500 éves írásából idézem: Miután most a korona egész szabadon volt, az ajtókat mindenütt újra betettük és ráraktuk a másik lakatokat azok helyett, amelyeket letör­tünk és újra rányomtuk a királyné pecsétjét. A külső ajtót ismét bezártuk. A reszelőket pedig én bedobtam a női szobában lévő titkos rejtek­helybe. A koronát pedig a kápolnán át vittük ki. Segítőtársam akkor vett egy vörös bársonya ván­kost, felbontotta, kivette a toll egy részét, bele­tette a koronát a vánkosba és újra bevarrta. Már majdnem nappal volt, és mindenki felkelt és hamarosan indulni kellett. A Szent Koronát tehát már megkaparintották, de mlég hátra volt, hogyan csempésszék ki a zsákmányt a várból. Kottaner Ilona emlékirata szerint igy történt: A kisasszonyok és az udvari nép készen álltak, indulnunk kellett. Segítőtársam vette a vánkost, amelybe bele volt varrva a korona és rábízta szolgájára, aki segített neki, hogy vigye ki a ház­ból a szánra, amelyen ő meg én ültünk. A le­gény a vánkost a vállára vetette és hozzá egy régi tehénbőrt, amelynek hosszú farka lelógott a hátán: Mindenki: aki látta elkezdett nevetni, sen­ki sem tudta, mi van a tehénbőr alatt. Már előre­járt a nap. Mégis még aznap Visegrádról Komá­romba kellett érnünk, ami meg is történt, pedig 12 mérföld odáig . . . Repült a szán. Késő este érkeztek Komáromba. Ott egy óra múlva megszületett Erzsébet gyer­meke, akit azután az anyja V. László néven Szé­kesfehérváron királlyá proklamált. Közben Ulászló sereggel érkezett Magyarországra és a Szent Korona hiányában egy másikkal koronáz­ták meg. Erzsébet Győrbe, onnan Pozsonyba me­nekült Ulászló elől, majd III. Frigyes német-római császár védelme alá helyezte magát a csecsemő­királlyal és a Szent Koronával együtt, amit Má­tyás király csak évek múlva tudott visszaszerez­ni Frigyestől. Ez a Szent Korona ellopásának félévezredes története. A-N-E~K-»-0-T-A Nyikolaj Dimitrievics Szkobeljov cári generá­lis a független Bulgáriát megteremtő, 1877—1878 évi orosz—török háború idején a Duna partján táborozott. Távoli dörrenés, közeli sivitás — a tá­bornok sátra mellett hirtelen egy gránát pottyan a földre. A sátor mellett álló strázsa abban a pil­lanatban felkapja a bombát és hatalmas lendü­lettel a Dunába hajítja. . — Derék ember vagy, fiam. Megmentetted az életemet. Válasz: Mit kívánsz ezért a hőstette­dért? Akarod a Szentgyörgy keresztet, vagy akarsz száz rubelt ? — Tábornok ur, alássan kérdem — habozik a katona —, mennyit ér egy olyan Szent György kereszt? — Hogyhogy mennyit ér? A dicsőségre gondolj fiam. Mert ha pusztán pénzbe számítjuk át, akkor egy Szent György-kereszt ára legfeljebb öt rubel. A strázsa kicsit gondolkodott, lógatta a fejét, végül kibökte: — Hát akkor, tábornok uram, adjon 95 rubelt, meg ráadásul a Szent György keresztet. ERKÖLCS. — Kedves Miss Homoki, szeretném tudni a véleményét a női erkölcsről, amiről most olyan sokat vitatkoznak. Ki erkölcsös és ki er­kölcstelen? VÁLASZ. — Géppel irt levele mindössze két mondat. Nagyon tömör akart lenni és nagyon ti­tokzatos, mert még az “Erkölcs” jeligét is géppel irta. A probléma nem egyszerű. Valaha általán ban elfogadott pontos szabály volt a női erkölcsre. Az idők azonban változnak. Manapság már nehéz felfedezni, hogy a megváltozott átlagos közfel­fogás hol állapit ja meg a határt erkölcs és er­kölcstelenség között. A mai “liberális” vagy ne­vezzük nevén a gyermeket, cinikus felfogás va­lahogyan igy alakította ki: erkölcstelen az a nő, aki hitelbe öltözködik és készpénzért vetkőzik. VITA JELIGE. — Négy vendégünk van Bu­dapestről. Este elvittük őket vacsorázni egy is­mert étterembe. A kiszolgálás olyan rossz volt, hogy szégyeltem magamat a vendégek előtt. Felvették a rendelést, de öt közül csak három kapta azt amit rendelt, kettőnek egészen mást hoztak. Barna sör helyett világosat kap­tunk. Az egyik pesti vendég konyakot kért, azon­ban whiskyt kapott, csak akkor vette észre, ami­kor belekóstolt és akkor már nem küldhette vissza. Negyedórába került amig hoztak vala­mit, pedig kész ételeket rendeltünk, amit nem kell frissen sütni. A piszkos tányérokat ott­hagyták az asztalon és csak akkor vitték el, ami­kor negyedóra múlva hozták az uj fogást. Egész este veszekednem kellett a pincérrel, azonban nem használt, egész idő alatt bosszankodtam a rossz kiszolgálás miatt, ami tönkretette az estén­ket. Mondtam a férjemnek, hogy ne adjon bor­ravalót, a férjem mégis adott 15 százalékot, ami­ért én nagyon haragudtam rá, mert ha a ven­déget nem szolgálják ki jól, akkor nem érdem­lik njeg a borravalót. Mondja meg, kinek van igaza ebben a vitában? VÁLASZ — Kezdjük ott, hegy nem volt he­lyes egész este veszekedni a pincérrel. Ha rossz a kiszolgálás, nem veszekedni kell, hanem csen­desen, higgadtan figyelmeztetni a pincért, hogy dolgozzon figyelmesebben. Ha ez nem használ, feltűnés nélkül szólni kell az üzletvezetőnek vagy a tulajdonosnak, aki közbelép, körmére néz a pincérnek vagy szükség esetén másikat állít az asztalhoz kiszolgálni. Maguk azonban a figyel­meztetést is, a panaszt is elmulasztották. A bor­ravaló nem törvényes kötelezettség, de elfoga­dott szokás. Ha elfogadták a rossz kiszolgálást, utólag ne panaszkodjon, hogy a férje megadta a szokásos borravalót. FELESÉG. — Kedves Erzsébet, nagy prob­lémán van, ebben kérek tanácsot. 13 évvel ez­előtt jöttem Kanadába a szüleimmel. Akkor 6 éves voltam. Rt jártam iskolába. A szüleim na­gyon vigyáztak rám, féltettek és szigorúan ne­veltek. Nem engedték, hogy a többi lányokkal barátkozzak, sehová sem engedtek, még 18 éves koromban sem mehettem nélkülök .még moziba sem mehettem egyedül. A szüleim nagyon visz­­szavonultan éltek, nem jártak társaságba, nem hívtak vendégeket, mindig csak otthon ültem velük. Nem is tudom megmagyarázni, hogy mi­lyen csoda történt velem és pár héttel a 18-ik születésnapom után mégis férjhezmentem. Az édesapámnak biztosítása van és eljött hozzánk HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents