Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)

1970-05-28 / 22. szám

Thursday, May 23, 1970 FÜGGETLENSÉG 5. olid IDÉZÉS Irta: HALÁSZ PÉTER Mr. Peddleton idézése a megyei bíróságra, az úgynevezett county courtra, kedden délelőtt 10 órára szólt. Ahogyan ez a nap, a törvény elé való megidézésének napja közeledett, úgy nőtt Mr. Peddletonban az idegesség. Az újságokban feszült figyelemmel olvasta el a bűnü­gyi tárgyalásokról szóló ripor­tokat. — “Tekintetes bíróság, nagyrabecsült esküdtek” mon­dotta a védőügyvéd “hogyan is férhet kétség védencem őszinte­ségéhez és ártatlanságához, néz­zenek bele ragyogó, tiszta sze­meibe . . .” Mr. Peddleton hosszasan tanulmányoz­ta a vádlottnak a lapban leközölt fényképét s az­tán valamelyes megkönnyebbüléssel gondolt ar­ra, hogy ha ennek a torzonborz fickónak (akit egyébként súlyos bűnökkel vádoltak) ragyogó tiszta szemei vannak, akkor az ő szem párjából mennyei jóság és a mártírok áldozatossága su­gárzik. Ámbár nem volt biztos benne. Hiszen ép­pen ez volt a nagy baj. Mr. Peddleton múlt szer­da óta semmiben sem volt biztos. Halász Péter Annak a bizonyos szerda reggelnek komor eseményei azóta százszor is lejátszódtak Mr. Peddleton emlékezetében. Körülbelül húsz mér­­földes sebességgel, tehát lassan, ráérősen haj­tott Huckertonville-ben levő otthonából chap­­hursti irodájába. Derűs, koratavaszi reggel volt (később megtudta, hogy pontosan 7.24, mert ér­dekes, hogy a kínos, bajos és igen, mondjuk csak ki, bűnös dolgok kezdetét úgy mérik, mint a vo­natok indulását, órára, perere, az életben csak a jó dolgoknak nincs menetrendjük) a széles Hüc­ker Roadon haladt tehát, amelynek két oldalán benzinkutak, élelmiszer-üzletek, ócskaságokat áru­sító úgynevezett antik-boltok és fagylalt-pavilo­nok sorakoznak egymás mellett, amikor egyszerre csak élesen, fülsiketítőn fölvijjogott mögötte egy rendőrautó szirénája Valahol ismét bűnt követ­tek el — gondolta Mr. Peddleton —, jóleső tudat, hogy a rend derék őrei résen vannak és azon­­nyomban a helyszínen teremnek. Néhány másodpercbe telt, amig Mr. Peddleton ráeszmélt arra, hogy a rendőrautó őt üldözi. Ak­kor lehuzódott az ut szélére s megállította kocsi­ját. Mögötte lefékezett a rendőrautó, kiugrott be­lőle a rendőr és feléje tartott. — Jó reggelt, uram — mondta udvariasan —, kérem a vezetői jogosítványát és a kocsi iratait. Ez csak valami rutin ellenőrzés lehet — gon­dolta Mr. Peddleton —, hiszen nem hajtottam a megengedettnél nagyobb sebességgel. Ellenőrzi, hogy átesett-e a kocsi az évi műszaki vizsgán. Sze­rencsére rendben van. Jogosítvány, kocsi-irat, benne a műszaki vizsga pecsétje, biztosítási iga­zolás. De az ujjai remegtek, mikor a tárcából elő­kotorászta a papírokat. Emiatt haragudott is ma­gára. A rendőr átvette az iratokat. — Ön, uram, elhajtott az álló iskolabusz mel­lett — mondta. Mr. Peddleton elsápadt. Kiugrott a kocsiból. — Hol kérem, hol van az iskolabusz? — Most már továbbment — felelte a rendőr — befordult a Sommerville útra. De ott állt a Hucker Roadon, a fényei viliództak és gyerekeket vett föl, amikor ön elhajtott mellette. Önnek meg kel­lett volna állnia, s csak azután indulnia tovább, amikor a busz is elindult. Ez a szabály. Álló is­kolabusz mellett nem szabad elhajtani. — Tudom én azt, nagyon jól tudom — mond­ta Mr. Peddleton —, hogyne tudnám. Húsz esz­tendeje vezetek, soha semmiféle kihágást nem követtem el. Törvénytisztelő ember vagyok. Nem láttam az iskolabuszt, tessék elhinni* hogy nem láttam. Megálltam volna, ha látom. Hiszen nem sietek. Nincs sürgős dolgom. Tessék kérem te­kintetbe venni, hogy . . . A rendőr nem válaszolt. Mintha nem is hallot­ta volna Mr. Peddletont. Elkészült az idéző-cédu­la megírásával és átnyújtotta: — Olvassa el uram, a rajta levő szöveget, a pi­ros betűkkel nyomtatott részt is . . . — Tudok olvasni — kiáltott fel erre ingerül­ten Mr. Peddleton — el tudom olvasni, hogy mi van rajta. És nem láttam az iskolabuszt. Nem is volt ott semmiféle iskolabusz. Nem volt! A rendőr azonban ekkor már elfordult, vissza­ment a kocsijához, beült és hozzákezdett jelenté­se megírásához. Mr. Peddleton kétségbeesetten ácsorgóit néhány pillanatig. Aztán ő is bemászott a volán mögé, begyújtotta a. motort és elindult. Kétségek és indulatok viharoztak benne. Hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe? Hogyan lehetséges az, hogy nem vette észre az iskolabuszt ? Mr. Peddleton otthon, családi körben nem tett említést a történtekről. A titok azonban keserve­sen nehezedett rá. Ahogy közeledett az átkozott kedd, az idézés napja, úgy lett kedélyállapota mind nyomottabb. Több körülmény volt, amit nem ér­tett és állandóan ezeken rágódott. Csakugyan el­­hajtott-e az álló iskolabusz mellett? Ha igen, ho­gyan lehet az, hogy nem vette észre? Elképzel­hető az, hogy az egyik pillanatban az ember még törvénytisztelő, a következő pillanatban pedig fe­lületessége, szórakozottsága miatt törvényszegővé válik? Az idézőcédulán piros betűkkel ez a szö­veg állott: “Önnek jogában van tárgyalás megtartását kér­ni, ha azonban bűnösnek vallja magát, akkor ez egyenlő azzal, mintha a tárgyalás során bű­nössége megállapítást nyert volna.” Mr. Peddleton homlokát kiverte a veritek. Szo­katlan dolgok voltak ezek a számára. Tárgyalás, bűnösség, megállapítást nyert. A legnagyobb hi­bát azzal követte el, hogy ingerülten rámordult a rendőrre. Mindig felforrt a vére, ha a lapokban arról olvasott, hogy egyesek miként pimaszkod­nak a rendőrökkel. Sőt, miként provokálják őket. hogyan lehet az, hogy éppen ö ragadtatta el ma­gát ennyire? Ámbár igaz, hogy ez a rendőr ellen­szenves fráter volt. Amikor ő magyarázni kezdte, hogy nem látta az iskolabuszt, hogy soha kihágást még el nem követett, hogy nem volt oka elhaj­tani az iskolabusz mellett, hiszen nem is sietős az útja, akkor a rendőr nem válaszolt. Feleletre sem méltatta. A rendőr hasonlított Freddy Porterra, aki osztálytársa volt a középiskolában, utálatos és ráadásul spicli, egyszer bepanaszolta a szám­tan-tanárnál, hogy ő lemásolta a dolgozatát. Ez az! Erről van szó! Ez a rendőr szakasztott olyan volt, mint Freddy Porter. Dehát egyébként is . . . tépelődött Mr. Peddleton, végeredményben rend­őrnek éppen az ilyen Freddy Porter-féle egyének mennek. Akiknek örömük telik abban, hogy leállí­tanak egy kocsit, megleckéztetik az embert, idé­zést nyomnák a kezébe, a tiltakozást meg se hall­ják, fölényes magasságból intézkednek. Mr. Pedd­leton keserűsége nőttön nőtt. Időnként megtapo­gatta zsebében a sárga idézőcédulát. Az idézés napjának reggelén, tiz perccel tiz óra előtt Mr. Peddleton belépett a bírósági épü­letbe. Megrémült a látványtól: a folyosón renge­tegen várakoztak. Egy hivatalnok átvette az idé zőcédulát, és hozzácsapta egy iratcsomóhoz. Tíz­kor kinyitották a tárgyalóterem ajtaját s a vára­kozók beáramlottak. Alighogy helyet foglaltak, belépett az előbbi hivatalnok, hóna alatt egy dosz­­szióval, nyomában pedig a biró, fekete talárban A hivatalnok daráló hangon kiáltotta:: — Min­denki emelkedjék föl helyéről! A taláros biró az íróasztalhoz sietett, bólintott: — Kérem, foglaljanak helyet. S már nyúlt is az iratok felé s maga elé szólítot­ta az elsőt. Pontban reggel tiz óra volt. Mr. Pedd­leton feszülten figyelte az embereket, akik az el­következő órában elvonultak a biró előtt, a gyors rövid párbeszédekből csak szófoszlányok jutottak el hozzá, aztán a megidézett egyén a hivatalnok elé lépett, kifizette a rámért bírságot, a hivatal­nok bejegyzett valamit a vezetői jogosítványba, visszanyujtotta, s az ilymódon megbüntetett em­ber távozhatott. Mr. Peddleton maga is bizonyos csodálkozással észlelte, hogy milyen türelmetlenség és indulat kezd kavarogni benne. Nem láttam az autóbuszt, ártatlan vagyok, s mégsem tudom bizonyítani. A rendőri feljelentés súlya nagyobb. A biró szenv­­teleniil kimondja a birság összegét, tiz dollár, húsz, harminc . . . Fizetek és a hivatalnok beír­ja a jogosítványomba a kihágás időpontját, az összeget, amire elitéltek, a szó szoros értelmében “megbélyegezett” autóvezető leszek. Éppen éra, aki mindig olyan büszke voltam tiszta és makulát­lan autóvezetői múltamra. És ami ezt a bírót il­leti . . . hát ez hasonmása Keatonnak, a matemati­katanárnak, aki elhitte Porternak, hogy lemásol­tam a dolgozatát és négyest adott . . . íme, a rend­őr fölénye, a biró fölénye: a hatalom nagy össz­­játéka a kiszolgáltatott ember fölött . . . sarok­­baszoritottak, most meghajszolnak, a rendőr be­irtó feljelentésébe, hogy éles hangon beszélteit! vele, most tehát megbüntetnek, térdre kénysze­rítenek ... — Joe Peddleton — hallotta a nevét. Felállt és a bírói emelvény felé sietett, A bíró az iratba nézett és felolvasta a vádat: múlt szer­dán, reggel 7 óra 24 perckor . . . iskolabusz . . . bűnösnek vallja magát, vagy sem? — Biró ur — mondta Mr. Peddleton — én nerh láttam , az iskolabuszt. Tessék elhinni, hogy nem láttam. Körülbelül húsz mérföldes sebesség­gel hajtottam, ráértem, nem siettem. Sütött a nap, koratavasz, miért siettem volna, nem láttam az iskolabuszt, ha láttam volna, akkor megállók, én nem vagyok érzéketlen az iskolabuszokkal szemben, én is fölneveltem két gyereket, kihágást sohasem követtem el, egyetlen magyarázat lehet, a Hucker Road meglehetősen széles, ha az iskola­busz lehuzódott a jobb oldalra s én természete­sen magam elé figyeltem az útra, akkor megtör­ténhet, hogy nem vettem észre . . . A biró most fölnézett rá. Ötven körüli ember, feketekeretes szemüveg. Szent Isten! Tisztára Keaton tanár ur. — Dehát még nem válaszolt kérem a kérdésre: bűnösnek vallja magát, vagy nem? Reménytelen — gondolta Mr. Peddleton — s széttárta a karját: — Bűnösnek — felelte keserűen. A biró bólintott: — A vádat elejtem — mondta röviden. A jo­gosítványt a hivatalnok elé tette, már szólította a következőt. A hivatalnok beírta: vád elejtve. — Köszönöm ... — rebegte Mr. Peddleton — köszönöm! Zsebrevágta autóvezetői jogosítványát és el­hagyta a bíróságot. Odakint ragyogóan sütött a nap. Mr. Peddleton megállt, levette a kalapján, mélyet lélegzett. Az­tán beült a kocsijába és elindította. Boldog volt, megkönnyebbült. Hirtelen eszébe jutott, hogy ki­re emlékeztette a biró. Egy nagybátyjára, akit nagyon szeretett. Csodálatos hasonlatosság! Az élet szép, gondolta Mi-. Peddleton s föleme­lő tudat az, hogy a törvénytisztelő embernek min­denkor elégtételét szolgáltat a sors. Hopp! Hirte­len bele kellett taposnia a fékbe: a Mamaronecjk Avenue felől kifordult egy autó, közvetlenül az ő kocsija elé. Ha nem ilyen jó a lélekjelenléte . .. . ha nem ilyen biztoskezü vezető . . . Hm! Mr. Pedd­leton a fejét csóválta, amint tovább vezette ko­csiját. Felháborító, hogy mennyi a gondatlan au­tóvezető! S a legdühitőbb az, hogy ilyenkor sehol ... de valóban sehol egy rendőr! ^

Next

/
Thumbnails
Contents