Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)

1968-12-05 / 49. szám

4. OLDAL. ^OORTLKNPFíJ Thursday. Dec. 5, ISSE A KILENCEDIK PROTESTÁNS BAL NEW YORK — Már tradi cióvá vált New Yorkban, hogy a magyar báli szezont minden évben a Magyar Pro­testáns Bál nyitja meg. így volt most november 15- én is, amikor a Statler Hilton Hotel Georgian-báltermét is­mét zsúfolásig megtöltötte az elegáns közönség, amelynek soraiban ott láttuk a magyar közélet sok számottevő alak­ját. A bál este 9 órától a haj­nali órákig tartott, mindvé­gig emelkedett hangulatban. A zenét Nagy G. Ferenc zene­kara (a volt Révay zenekar) szolgáltatta és a műsoros rész­ben a Molnár Mária vezeté­sével működő Magyar Rap­szódia és az ifj. Makay Ár­pád által irányított Hungária táncegyüttes színes és mű­vészi produkciói szórakoztat­ták a közönséget. A bál jövedelméből öt ma­gyar egyetemi hallgatónak biztosi t a n a k ösztöndíjakat, felekezeti különbség nélkül. Az Ösztöndíj kezelő Bizott­ság eddig 28 ifjúnak 5600 dol­lár összegben nyújtott tanul­mányi segítséget. A bál példás rendezéséért főképen Csordás Gábor espe­rest, Mikó Istvánt és Szent- Miklósy Bálintot illeti elis­merés. VÁMMENTES IKKA CSOMAGOK Különböző cikkek és szabad választás vagy SpT készpénzfizetés magyarországi címzetteknek « s‘»t-'Nr*'*vákiában lakó ’t részére is felveszünk TÜZEX csomagokra rendeléseket. MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK U S RELIEF PARCEL SERVICE.» 245 EAST 80lh STREET, NEW YORK, N.Y. 10021 — Phone LEhigh 5-3535 BRACK MIKLÓS, igazgató BEJÁRAT A 2nd AVENUE-rö) mögött és tanulmányozta, mi­képpen viselkednek a férfiak, ha forgalmi bajuk támad. “Kísérleti nyűiként” odaál­­lott egy megakadt autó mellé egy 75 éves hölgy. Egymás­után robogtak el mellette au­tók, 17 percig tartott, mig az egyik autóból kiszállt egy úri­ember és felajánlotta segítsé­gét. Az országúinak egy má­sik pontján “kísérleti nyúl” állásban helyezkedett el egy csinos 19 éves leány. Mellet­te is elrobogott jónéhány au­tó, de egy szolgálatkész fér­fire mindössze három percig kellett várnia. A kis csinos miniszoknyát viselt. * * * BLANTYRE, Malawi, Af­rika. — A Congress párt, a köztársaság kormányzó párt­­kimondta, hogy erkölcste­lennek tekinthető az a nő, aki nyilvánosan meütogatja a combját. Az állami italhiva­tal főnöke pedig most figyel­meztette a hotelek és vendég­lők tulajdonosait, hogy meg­vonják tőlük az italengedélyt, ha az éttermekben és bárok­ban kiszolgálnak miniszok­nyás nőket. MINI-HISTÓRIÁK LONDON — Reg Boucher 45 éves férfi a földalatti va­súiban szembenült egy csinos leánnyal, akinek miniszoknyá­ja alól jókora darab meztelen comb kandikált ki. Megbot­­ránkozott ezen, tenyerével ha­talmasat csapott az utitársnö mezítelen combjára, és mert a düh még mindig forrt benne, arculütötte a lányt és kéjnő­nek ócsárolta. A kis csinos, a 22 éves Jessie Watkins, csat­tanósan visszaütött, aztán a városi biró elé citáltatta a szemérmes gentlemant. A biró előtt Reg igy védeke­zett: “Nem én bántottam meg őt, hanem ő bántott meg en­gem. Azzal, hogy olyan sze­mérmetlen meztelenséggel ült ott velem szemben.” Jessie megjegyezte, hogy az ő minije csak három incs­­csel volt a térde felett, és “ez semmi ahhoz képest, ahogy manapság a lányok járnak.” Reg Boucher, a kéretlen er­kölcscsősz, 25 font pénzbírsá­got kapott nyilvános helyen botrány okozás címén. * * * LONG BEACH, Calif. - Egy fotográfus felcsapott pszihologusnak, elrejtőzött az országutat szegélyező bokrok TOKAJI ASZÚ The classic choice of connoisseurs throughout the world—peerless, golden, fragrant Tokay-with dessert or afterward. Try the other delicious Imported by VINTAGE WINES COMPANY Division of HEUBLEIN, Inc., N.Y.C.­­sole agents HOFFMAN Import & Dist Co. 772 Communipaw Ave. Jersey City, N. J. Telefon: HEnderson 4-7400 HIRES EMRER T0VÁRR EL A REQUEST LEMEZ a legszebb ajándék minden al­kalomra. A legújabb és leg­jobb hiteles magyar long-play­ing lemezek. Kérjen ingyen árjegyzéket REQUEST RECORDS. INC. 66 Mechanic Street, New Rochelle, N.Y. 10801 NEW YORK — A Metropo­litan biztositó társaság sta­tisztikusai pontosan kiszámí­tották, hogy aki a hivatásá­ban, a foglalkozásában, a munkájával az első sorokba feldolgozza magát, hosszabb életre számíthat, mint azok, akik a versenyben lemarad­tak, más szóval: mint azok, akik az életben az átlagem­ber eredményeit érik el. A statisztikusok áttanulmá­nyozták a “Who’s Who in America” névlexikont és vizs­gálódásuk céljára kiszemel­tek a névsorbód 6329 nevet, olyanok neveit, akik hivatá­sukban vagy az üzleti életben sikert értek el. Aztán megál­lapították, hogy a következő 12 évben ezek közül hányán haltak meg és ezt a halálozási arányt összehasonlították az amerikai fehérek általános, országos átlagával. Egyenlő korú emberek halálozási ada­tait vetették egybe. A követ­Amikor leveleit, vagy más postai küldeményeit cime­­zi, feltétlen Írja a helység­név után a postai ZIP CODE SZAMOT Legtöbb t e 1 e f o nkönyv 'egháíulsó sárga oldalán fel vannak sorolva az ille­tő körzet helységeinek pos tai Zip-számai! Távolabbi Zip-számokért telefonáljor a postára. kező megállapításokra jutot­tak : A legnagyobb eltérés az élettartam tekintetében az 50 és 59 közti embereknél mu­tatkozott. Már ebből a száma­datból is fontos következte­tést vontak le. Azt, hogy téves az a nézet, hogy az erőltetett munka, a mértéktelen becs­vágy megrövidíti az életet. A statisztika azt mutatta, hogy az életük delén álló sikeres emberek halálozási aránya sokkal kisebb, mint az egyen­lő korú embereké általában. Például: Üzletembereknél a halálozási arány 29 százalék­kal alacsonyab volt, mint az embereké általában. Taná­rok, tanitók: halálozási arány_ 38 százalékkal kisebb az át­lagosnál. Ügyvédek, bírák:: 25 százalékkal kisebb halálo­zási arány. írók: 10 százalé­kos előny. Újságírók és újság­olvasók: Az olvasók jóval túlélik az írókat. Első Magyaz Ref. Egyház hizei R«v. Rásky József, lelkész t TeL KI 5-1058 ! 22 A. Joyce Kilmer Ave. > New Brunswick. N. J. Minden vasárnap istentisz­telet magyar nyelven reggel 9:30-kor, angol 10:30-kor. Nőegyleti gyűlés minden hó 2-ik vasárnapján d.u. 2:30 órakor. Presbitérium gyűlése min­den hónap 3-ik keddjén, este 7:30-kor. Fiatal Asszonyok Köre gyűlése minden hó 3-ik szer­dáién este 7:30-kor. Évi bazárunkat december 7- én, szombaton tartjuk. Az egésznapos bazár reggel 10:30 órakor nyílik és este 9-ig lesz nyitva. Kérjük egyháztag­jainkat és egyházunk bará­tait, látogassák meg bazárun­kat s tegyék azt sikeressé! TERJESSZE LAPUNKAT MAGYAR-ANGOL. VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén IVEMET és ROMÁN nyelvű csirátok, bizonyítvá­nyok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 21$ SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. TELEFOI VI 6-3707 LÁSZLÓI. DIENES N. J. ALLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. FÜGGETLENSÉG (INDEPENDENCE; Níprged with JERSEY HÍRADÓ, beolvadt lap HUNGARIAN NEWS cf TRENTON, N. J. MoOr-iei.ur. mmaen csütörtökön — ^ nushed every Thursday LÁSZLÓ *. DIENES Fditor — SzerV**» to Office Manager — Ügy veze.A szerkes/tő_________ °»blie«t:on Office — ^zerkesz'öseg és kiadóhivatal: 3/ CUMMINGS AVE.. TRENToN. N J. 08GU tai-s Owex. 5-s.V' YrtENE SZaMOSS’IEG' Subscription: S8.00 per year — Előfizetési ára évi $8.00 Cutered as s**cnn«» ass m»*’^ rw»« ijlá. Post Offict t,' r»«-ntr>rv i\ I "nue. W** •* iv<ar*'n '1 IP*?!; SeemiH ctl's ra'e r>s>>rt TTMn*(in N J -------------- -----

Next

/
Thumbnails
Contents