Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)
1968-12-05 / 49. szám
Thursday, Dec. 5, 1968 FÜÍiWTLENSEO b. OLDAL Can Thien-nél, Délvietnamban, a demilitarizált zóna alatt a marinek erős tüzérségi állásokat építettek ki. LEMÉSZÁROLTÁK AZ EXPEDÍCIÓT. AZ AMAZON MELLEKI INDIÁNOK MANAOUS, Brazília. — Egy 12 személyes expedíció egyedüli életben maradt tagja elmondotta, hogy utolsó emléke társairól, hogy látta, amint kettőt közülük meztelenül egy fához kötözték. Az őserdő mélyébe hatolt expedíció többi tagjairól gy hiszik, hogy lemészárolták őket az Amazon-melléki indiánok. Alvaro Paulo Silva elmondotta, hogy ő maga elmenekült az expedíciótól, miután hiába figyelmeztette, ismételtei is a vezetőt, Rév. Fr. Jose Callerit, hogy küszöbön áll az indiánok támadása. Elmondotta, hogy később visszatért az expedíció főtáborába, ahol holtan találta az ‘Atroaris’ indiánok által leölt két fához kötött társát. Alvaro elmondotta, hogy nem találta nyomát a másik 9 személynek és elhagyta a Manaos-tól, az Amazon völgyének bejőáratától 150 mérföldnyire fekvő területet, hogy segítséget keressen. Néhány nappal ezelőtt érkezett egy kis Amazon melléki kis településre, Manaos közelében. Időközben a brazíliai légierő mentőcsoportja jelentette, hogy találtak dzsungel késeket, machete-ket, papírdarabokat és egy női melltartót. Az expedíció tagjai között két nő is volt. A papírdarabokat viz hatotta át és rothadásnak indultak, jelenleg kémiai vizsgálatnak vetik alá, hogy nincs e valamilyen titkos üzenet rájuk írva. A légierő 6 emberes helikoptere, benn az őserdőben egy tisztáson leszállt, nem talált senkit és a katonák úgy hiszik, hogy az indiánok a légcsavar zajára elmenekültek. Father Calleri az expedíciót egy eddig ki nem kutatott területre vezette, és főcélja volt a vad indiánok megtérítése. Percy Foreman ügyvéd, Houston, Tex.-ból, aki védeni fogja, Dr. Martin Luther King J. meggyilkolásával vádolt James Ear] Rayt. ferjíssze lapunkat' NEMZETKÖZI TOLVAIBANDA LELEMÉNYESEN szállította délre a lopott autókat NEW YORK — Brooklyn szövetségi kerületi ügyészének hivatala jelentette, hogy felfedezte, egy évente 10 millió dollárt jövedelmező nemzetközi autótolvaj banda üzelmeit, mely olyan ügyességgel és észrevétlenül szállította a lopott autókat Délamerikába és a Nyugatindiai Szigetekre, :‘mint egy láda almát.” Ezzel egyidejureg a Queens kerületi ügyészének hivatala egy példanélkül álló akcióban vádat emelt 12 személy ellen, akik “forró” Cadillac autókat vásároltak. Ez a két oldalról bekövetkezett csapás bizonyíték arra, hogy a hatóságok lecsaptak és az egész országban virágzó és minden kitünően koordinált autó-tolvajlásokra. A hatóságok már előzőleg megállapították, hogy hivatásos tolvajok nagy számban csatlakoztak az autólopási rakethez, mivel igen könnyű autót lopni és mivel a haszon minden képzeletet felülmúl. A queensi ügyben a 12 személyt a büntetőbíróság elé idézték és vádat emeltek ellenük több mint 75 esetben, lopás, csalás, hamis okmányok használata és autók jogtalan használata miatt. Brooklyn-ban, a kerületi ügyész Elliot Golden bejelentette, a nemzetközi autótolvaj banda egy “kulcs-figurájának’ ’letartóztatását. Ez a 36 éves Vincio A. Castro, aki a 654 W. 160-ik St.-en lakik. Castro, Dominika Köztársaság polgára és tisztviselőket dolgozik egy papir-vállalatnál — mondotta Golden ügyész. — A nemzetközi lopott autó szállitás súrlódás mentesen működött, mivel a tolvajok a lopott autókat ki tudták szállítani New York kikötőjéből anélkül, hogy igazolniuk kellett volna, hogy tulajdonosai az autóknak — mondotta Golden. Majd elmondotta, hogyan megy végbe a tolvajok működése: — A tolvaj ellop egy autót — lehetőleg General Motors gyártmányt, mert ahhoz az alkatrészek kaphatók Délamerika országaiban. Azután elmegy a hajó teherszállitósi irodába és lefoglal eg yhelyet az autónak, egy Délamerikába, vagy a Nyugatindiai Szigetekre induló hajón. — Az egyedüli, amit a tolvajnak tennie kell, hogy megadja az autó színét, modeljét és sorszámát s máris elfogadják szállításra. Portoricoban, Dominikában, vagy egy délamerikai országban, a banda egy ott tartózkodó tagja, egyszerűen elhajtja a kocsit a hajóról, a neki küldött és kifizetett papírok alapján. — Az újabb autók ezeken a helyeken 9000-13,000 dollártért kelnek el. Aki azonban elviszi a hajóról, előzőleg 4000 dollár beviteli vámot kell fizetnie, minden kocsi után. így a tiszta haszon autónkint 5000-9000 dollár. — Sokszor megtört ént, hogy a lopott autó máris vígan utazott egy hajó fedélzetén, mikor a tulajdonosa felfedezte, hogy ellopták. Ugyan OTTAWA — A kanadai Royal Commission vizsgálatai, a kanadai nők helyzetét illetően lassan arra a felfedezésre vezet, ha rejtve is, alig feltűnő megkülönböztetés áll fenn a nőknél a férfiak javára. A Commission meghallgatásai Kanadában országszerte segített alátámasztani a népszerű felfogást, hogy a nőket a férfiakkal szemben hátrányban részesítik, úgy munkaalkalmakban, mint fizetésben. Az ilyen meghallgatások száma 470 volt és elsőrendűen kivizsgált, komoly véleményeket tartalmaz a nők alsóbbrendű helyzetére vois az autót rendszerint kora reggel lopják, délután a dokkban behajózzák és később, vagy este máris indul a hajó — mondotta Golden ügyész. Elmondta még az ügyész, hogy Portoricoban is letartóztatták a banda egy tagját, aki ott az átvevő szerepét játszotta és további letartóztatások várhatók. Eddig sikerült gyors rajtaütéssel még elkapni indulás előtt 25 autót Brooklyn, Manhattan, Newark és Elisabeth kikötőiben és másik 50-et Portoricoban. A nagyszabású ügyben az FBI is együttműködött a többi hatósággal. natkozóan, Kanada jól iparosított és jómódú társadalmában. Például 4 női egyetemi professzor azt az álláspontot foglalta el, hogy férfiak által “uralt” egyetemek disleriminálnak nő-tudósok irányában, minden vonalon és nem tartják az akadémiai hivatás elengedhetetlen feltételeinek a nőket. Igazuk bizonyítására azt az érvet hozták fel, hogy kimerítő tanulmány kimutatta, a Kanada 30 egyetemén tanító 10,710 tanár közül mindlen negyedik bir teljes profeszszori ranggal, mig az 1609 női egyetemi tanárból csak minden 21-ik teljesjogu professzor. Bombákat visznek a “Constellation” repülőgép hordozón, a repülőgépekhez, melyek az északvietnamra vonatkozó bombaszünetben, Délvietnamban támadják a kommunista harcpontokat. Ä HIVATÁSOKBAN KANADÁBAN A NŐK ELHANYAGOLVA ÉRZIK MAGUKAT