Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-12-08 / 49. szám
6. OLDAL Körülbelül 280 tanitó sztrájkolt Youngstown, O.-ban. Piketeltek egy iskolát a városban. Képeslap a nagyvilágból EGY FELESÉGGEL TÜBF DZSAiKARTA, Indonézia. — Dr. Szukarno elnöknek, a független Indonézia megteremtő jének, minden politikai baja és gondja tetejébe feleségproblémái is vannak. Vannak bőven és régóta. És ráadásu1 vannak még szerető-problémái és nehézségei is. Szegény Szu karno! Kezdjük a legfrisebb afférrel. Az egyetemi diákok szemére hányják Szukarnónak hogy súlyosan vétett a Korán előírása ellen, amennyiben a megengedett négy feleség mellé még egy ötödiket vett magához. És ezzel a nemrég még mindenható államelnök nemcsak vallási vétséget követett el — állítják a diákok —, hanem politikai vétséget is. Mert Madame Hartini, a legújabb feleség, támogatta a kommunista felkelőket, akii Indonézia állami rendjét meg dönteni igyekeztek. Madann Hartini ellen más kifogás b van: elvált asszony és erkölcsei legalábbis ' kétségesek amennyiben azt suttogják í fővárosban, hogy ő titkos szere tő je volt Szukarno külügy miniszterének, akit nemrég £ katonai bíróság a kommunistákkal való összeesküvés miatt halálra Ítélt. A halálos ítélet most Szukarno elnök előtt van, aki szint vallana, ha a kommunistabarát miniszternek megkegyelmezne. A .számszerűit harmadik feleséggel is baj van. Ezt a Hatna Sari Devi nevű hölgyet Japánból hozta Szukarno. A dzsakartai lapok most, a Szukarno elleni általános offenzí va során, közölnek fényképfelvételeket, amelyek Devi asszony múlt téli európai kiruccanása alkalmával készültek és az elnökfeleséget nagy italos, zenlés, táncos muri keretében mutatják, hiányos ‘estélyi’ öltözetben. Szukarno hazájában is, a nagyvilágban is, mint nagy nőismerő és nőbarát ismert. Az elnöki palotában, úgyszólván minden teremben, nőket ábrázoló szobormüvek állnak Vendégeivel sokszor körüljár ezekben a termekben és magyarázza, hogy mily szépek mindezek a nők és hogy a Dali, Jáva, Celebes, Szumatra Borneo, Molucca szigetekről származó szépségek mennyire különböznek egymástól. És lozzáteszi, hogy ő minden szép nőt imád, fajra és' vallásra való tekintet nélkül. * * * AZ UDVARLÁS, SZERELEM, MÁTKASÁG ÉS HÁZASSÁG MÚZEUMA NEW YORK. — A Broadway 1991 számú hálhzában uj muzeum nyílt meg, amely a szerelem és a házasság sokezeréves történetét — szem ’élteti. — Sok érdekes dolgot iehet ott látni és olvasni, a nőrablástól a modern érdekházasságig. Itt egy pár történelmi csemege: New England első telepesei körében az volt a szokás, hegy özvegy asszonynak, ha másodszor férjhez akart menni, bizonyítani kell, hogy első férjétől nem maradtak rá adósságok. Ezt úgy bizonyította be, hogy az eshetési szertartáson anyaszült meztelenül jelent meg s mindenki láthatta hogy nincs rajta semmi teher . . . Ugyancsak a New England gyarmatokban később úgyszólván megszüntették az özvegységet. Abban a percben, amikor egy férj meghalt, a falu népe férjet vá ’asztott az asszonynak . . . Sok társadalomban a menyaszszonynak nemcsak szüzességét, hanem termékenységét is bizonyítania kellett . . . He íJí A VÖRÖS RÓZSA DICSÉRETE SZÓFIA. — Bulgária egyik legrégibb ipara a rózsaolaj gyártás s Zvetko Grigorov, a nemzeti ipar főigazgatója, nem tudja eléggé magasztal ni a vörös rózsákat, a kommunista rezsimben bővebben mint valaha virágzó, valutaszerző portékát: — Bulgária évente két millió dollár értékben exportál rózsaolajat. A rózsaolaj 2, legfeljebb 5 százalékát teszi ki a parfümnek, mégis annak legfontosabb része, amennyiben állandósítja a többi alkatrészek illatát. A rózsaolaj kilogrammjáért 1200—1300 dől ’árt fizetnek a külföldi par fümgyárak. Az emberek azt hiszik, úgy képzelik, hogy £ rózsaolajnak erős, koncentrált illata van. Tévedés. A rózsaolaj egyáltalán nem illatos ellenkezőleg, kellemetlen illata van. Öt-hat ezer font virág szükséges egy kilogramm rózsaolaj előállításához. A Rózsák Völgyében, az ország diéli részében, 50 falu népe foglalkozik rózsakertészet tel. Ez a völgy 60 mérföld hosszú és 6 mérföld széles Sok idegen turista fordul met a völgyben, ahol rózsabokrol milliói sorakoznak vég nélkül de — alig láthatnak szép vi rágokat. Mert a rózsát hajnal ban kell leszedni, amikor éppen kifestett a bimbóból é; még rajta van a harmatcsepp. A rózsavölgyben vannak az olajfinomitók is, körülbelül 4( üzem; az olajat Szófiába szál litják, ott keverik és sárgaréz hordókban tárolják. Adjuk át ismét a szót Zvetko Grigorovnak, akinek keresztneve, mellesleg megjegyezve, virágot jelent. Azt mondja Grigorov Virág, hogy a rózsaipar államosítása óta a bolgár rózsa-olaj sokkal tisztább, mint volt a kommunista uralomátvétel előtt. “Mert — mondja — mi nem keverünk bele idegen anyagot, ami régen a privát gazdálkodásbar szokásos volt . .. Törökország ban is privát vállalkozás a róisaolaj-gyártás. A török rózsa olaj olcsóbb, mint a bolgár, de nem éri meg az árát. A Szovjetunió is gyárt rózsaolajat, de az nem üti meg a világpiaci kvalitás mértékét . . .” Merész állítás, Grigorov Virág az állásával játszik . . . A külföldi látogató politikai llatu kérdést kockáztat meg: ‘Nem gondolja, kedves Virág hogy némi ellentmondás van a kommunista elmélet és a luxuscikk-gyártás közt?” Felel a rózsakommiszár: “Ami ma luxus, az holnap szükségesség !e§z a tömegnek.” ALIBI Megdönthetetlen alibit igazolt a francia Victor Michaud, akit betöréses lopással gyanúsítottak. Michaud a tett elkövetésének estéjén 40 pohár sört fogyasztott el, nem egészen három óra leforgása alatt. A bíróság döntése: ilyen állapotban betörést megkísérelni sem lehet. A vádlottat felmentették. George Romney .Michigan és Nelson Rockefeller New York kormányzója, a republikánus párt jövőjéről beszélgettek, Porto Rico-i tanácskozásuk alkalmával. FÜGGETLENSÉG -- , —. " . —— — ' '—SS Thursday, Deci 8, 1966 WASHINGTON. - Majd rém mindenki tudja, hogy í tudás hatalom. Ezért nagyor rókán vannak, akik napi mun cájuk után folytatják tanulmányaikat és mert iskolábr nem járhatnak, kapva kapnak evelező tanfolyamok után Egyre több levelező iskola van az országban. Legalább négyszerannyi van ma, mint volt három év előtt, mondja a postaügyi minisztérium főfelügyelője, Henry B. Montague, akinek hatáskörébe tartozik a posta utján elkövetett csalások és más bűncselekmények kivizsgálása. A levelező tanfolyamok azért esnek Mr Montague hatáskörébe, mert nagyon sok svindli-iskola van főztük. Jelenleg Mr. Montague 102 ilyen iskola vizsgálatával van elfoglalva, mig ha •om év előtt csak 26 levelezi iskola volt svindli-gyanus. A sok csalásnak egy közös rtja van. A levelezők a “Munkát kaphat” rovatba feladna! álláshirdetést. Aki az állásra jelentkezik, annak kitűnő ál’ást helyeznek kilátásba, dr hozzáteszik, hogy annak az ál 1 ásnak elnyerése érdekében nég tanulásra, további kiképzésre van szüksége és — levelező tanfolyamukat ajánlják Következik á feliratkozás a tanfolyamra, írásos szerződés §s haszontalan tanfolyam Amikor a pórul járt tanuló erve ráébred, már késő, a szer :ődést aláírta, az egész tandijat fizetnie kell. A Health, Education & Wel lare minisztérium számon tartja a megbízható és hasznos oktatást nyújtó levelező kurzusokat s ezeknek a jóváhagyott iskoláknak száma ma 91. Ezenkívül van 62 egyetemi és college levelezési tanfolyam, ugyancsak jóváhagyva. Aki tehát iiyen utón akarja a tudás hatalmát megszerezni, jól teszi, ha előbb érdeklődik, hogy tisztességes evelező iskola-e az, amely jánlkozik. Az érdeklődésnél egegyszerübb módja: érint kezésbe lépni a helyi Better Business Bureauval vagy a Chamber of Commerce-szel. A búza közé keveredett kon bollyal való vesződést bízzák i, posta főfelügyelőjére. Karácsonyi kártyaszerü a jelenet Killington, Vt.-ben, ahol egy hócsináló gépezet van működésben az első síelők számára. Miklós, az ajándékosztó püspök hatan ülnek, amit müveinek az zéró, és ami munka elvégzésre vár, azt hárman elvégók. Minden gyerek örül, december 6-ának, a “Mikulás” napjának, de kevesen ismerik Miklós püspök történetét. Bi:ony, már jó 1600 esztendeje hogy 332. december 6-án Krisztus jóságos követője eltávozott az élők sorából, de emlékezetét nem gyöngítették i tovasikló századok. Maga ez i tény tündökletes illusztráóó a Szeretet Himnuszához: ‘Legnagyobb a szeretet !” (I. Xtorintus 13.) A kis-ázsiai fiú kora ifjúságától fogva ismerte az evangéliumot és Jézus Krisztus példájának komoly követője volt. Szülei gazdag Örökséget tagytak rá, s ő úgy gondolkolott; ő mindezeknek a javaknak csupán sáfára, kezelője, üstén dicsőségére kamatoztató ja. Megjárta a Szentföldet s, Jézus földi életének, haláénak és feltámadásának megszentelt helyeit; de úgy érezte, hogy neki szülőföldjén kell szolgálnia, a Lélek gyű nőieseit teremnie, Istent di rsőitenie. Hazatérésekor meg s választották Myra város püspökévé. (Ezért szoktál sokszor a csokoládéfigurák is — a régi egyház szokása szeint — piros püspöki díszruháján megjeleníteni.) Egy hires történet Miklór püspökről három szegény leánnyal kapcsolatos. ínséges, helyzetben élő apjuk el akarta őket adni, hogy magát és leányait a nyomorból kimentse. Miklós püspök hallott az elkeseredett ember szándékáról. 5 éjszaka egy zacskó aranyat iobott be az ablakukon, ő a Hegyi Beszéd szerint járt el: “Amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed mit cselekszik a te jobb kezed”; mégis tudta mindenk' egész Myrnában, ki volt a ‘tettes’. Esténként kedvenc szokása volt a jóságos püspöknek nogy hatalmas hajósköpönyegbe burkolózott, és “inkognitóban” járta városát. Megfigyelte az emberek örömétbaját; de különös gondja volt a gyermekekre: a nyitott ablakon át jól láthatta, hogyar játszanak, hogyan fogadnak szót, hogyan imádkoznak. Útjait követte szolgája is akit másnap rendszerint viszszaküldött az előző este bejárt utcába: segítséget vitt a rászorulóknak, ajándékot a püspök által megkedvelt gyermekeknek. Nagyon kedves történet e: is; Abban az időben iszonya tos éhínség látogatta mef Myrna városát és az egész Kis-Ázsiát. Az emberek csak úgy szédelegtek az éhségtől. Mindenki Miklós püspöktől remélt segítséget. Az egyik remény télén reggelen a püspök igy üdvözölhette a tömeget: “Bízzatok, nemsokára egyiptom:' gabonaszállító hajóknak kell érkezniük akikötőbe!” Templomában, térden állva, népével együtt százszor és ezer szer ismételte el a síró kérést: “Könyörült, Uram, népeden! A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Pár nap múlva ujjongó kiáltás szaladt végig a városon: “A hajók! A hajók!” Mindenki a kikötőbe szaladt. A nép ujjongott, Miklós püspök azon ban komoran mondta: “Még nagyon messze vannak!” S tényleg, oldalról gyors csónakok bukkannak föl s a nép fölismeri a félelmetes tengeri rablók csapatát. Néma rettenet tesz úrrá mindenkin, s hallaniuk kell a vad, vakmerő rablók ajánlatát: “Ha élve akarjátok fogadni délután a gabonaszállító hajók érkezését, töltsétek szinültig csónakjainkat arannyal!” A megdermedt nép lassan megmozdul, s előhozza utolsó kincseit. S noha a szerencsétlenek mindenüket odaadják érmeik és gyűrűik nem tudják megtölteni a csónakokat. Ekkor a rablóflotta parancsnok: pokoli üvöltéssel jelenti ki: “Minden hiányzó fontért agy gyermeket adtok, s majd r rabszolgapiacon pénzzé tesz?zük őket. Egy órányi időtök van!” “Soha!” — sírnak az anyák. De csakhamar hangzanak a megfontolás hangjai: “Nem jobb-e, ha a gyermekek az idegenben élni fognak, s mi is megmenekülünk ?” Kiáltás süvölt át a városon ■ ‘Minden gyermek a kikötőbe!’ Szomszédok vigyázták egy mást, hogy senki se rejtse e! gyermekét. Akár az eladandó jószágot, Úgy terelték össze £ riadt gyermekeket. A rablók, részvétlenül mustrálhatták őket, s már sokukat a csórna kokba taszigáltak, amikor megjelent Miklós püspök a diakónusaival. Kezeikben hoz ták a szent edényeket: a szó kesegyház ezüst gyertyatar - tóit, arany kelyheit és ékszereit. , A várszerü templombal a püspök- minden támadásba’ 5zemben meg tudta volna véteni a kincseket. Most azonban átadja a zsaroló rablóknak a féltett kincseket. A gyermekek szabadok marad nak, boldogan futnak visszt ás szüleik nyakába kapaszkodnak ; a rablók zsákmányukkal elvitorláznak; a gabonaszállító hajók a kikötőbe me. részkedhetnek. A pótolható kincsek elvesztése árán Miklós püspök megmentette a p • tolhatatlan kincseket: a város gyermekeit. 3 és 603 Azt mondják Becsben, a hivatalnok-paradicsomban : Min den állásra három embert neveznek ki: egy néppártit, egy szocialistát és egyet, aki dolgozik. Azt mondják Prágában: Az a 603-as szám, amely a nagy fekete hivatali automobilok oldalán látható, beszédes szám. Azt jelenti, hogy ab ban a majdnem-limousinbari Ezek voltak a katonai behívások julius óta. Legmagasabbak voltak októberben. KEGYELEM Hivatalosan kegyelmet kapott Angliában Robin Hood, hét évszázaddal azután, hogy perdíjat tűztek ki a fejére. A kegyelmet a nottinghami rendőrfőnök irta alá és személyesen adta át a dokumentumot a sherwoodi erdőben egy ijásztársaságnak, Az olaszországi árviz-területen egy katonai teherautóról ivóvizet osztanak ki asszonyoknak A TUDÁS HATALOM!