Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-18 / 33. szám
8. OLDAL BRAZÍLIAI történet a nagy, «I KARÁTOS GYÉMÁNT KÖRÜL RIO DE JANEIRO. — Egy utazó bőröndben szállították a görögöt, azután kicsomagolták, a lábánál fogva felfüggesztették, fejjel egy esővizes hordóba, kihuzogatták bajuszának szálait, gyertyalánggal sütögették a talpát, majd meztelenül egy hangyabölyra helyezték, de a görög hallgatott. A 34 éves Hippokrates Bazil Takapoulos nem árulta el, amit a brazíliai államlbiztonsági rendőrsége ki alkart csikarni belőle, hogy ugyanis hol rejtett el egy asztali tenisz labda nagyságú gyémántot. A történet eredete, hogy 1965 szeptember 17-én Joao Barbosa Sobrinho, hivatásos gyémántmosó, egy 400 karát súlyú gyémántot szitált ki a Rio da Praia folyó zavaros vizéből a Minas Gerais tartományban.Az első nagy leletet 43 évi gyémántmosás után, gondosan felesége Minervina keblén rejtette él. Egy hónappal később a hatalmas gyémántot eladta a brazíliai bártulajdonosnak és a görög titkos szolgálat volt ügynökének, Takapoulosnak, 1.8 millió dollárért. Sóik szerencséje nem volt, mivel Takapoulos csekkjei fedezetlenek voltak és a Banco de Credito. Real de Minas-ban levő kontóján mindössze 6 dollár állott. Takapoulos egy sziriai cinkostársával Monte videóba ment és eltűnt szem elől. Az ügyben nem csak a gyémántmosó volt a károsult, hanem a brazíliai állam is, melynek a törvény szerint igénye van a gyémánt-leletek értékének felére. Amint Takapoulos december 21-én visszatért Rio de Janeiroba, az állambiztonsági rendőrség főnöke, letartóztatta. Ezután a l'egválogatotJtabb kínzásoknak vetették alá, de a kő nem került elő. Az ügy fejleményei közé tartozik, hogy az államügyész utasítására most letartóztatták 12, a kínzásban résztvevő rendőrt és felfüggesztették Bronzeado képviselő mentelmi jogát, akinek a haciendáján a kínzások lefolytak. Ez a Bronzeado még nemrégen jó barátja volt az állambiztonsági főnöknek, aki azonban megharagudott rá, mikor megtudta, (hogy Bronzeado titokban Görögországba utazott és ásatásokat végzett Takapoulos kertjében. Azonban ez is hiábavaló volt, a követ ezúttal sem találták meg. AHANY HÁZ, ANNYI SZOKÁS SPOLETO, Olaszország. — A fcözéjp-otaszországi Spof.etoban “Két világ fesztiválja” címen szabadtéri előadásokat tartottak, melyeken azolaszokon kívül a nyugatafrikai Sierra Leone nemzeti balettjéntk táncosnői és táncosai voltak a főszereplők. Az olasz rendőrség már az első este közbelépett és megtiltotta, hogy az afrikai ballerinák mint otthon szokás — fedetlen mellel táncolj anak. így a balett hölgyei és urai kendőkkel takarták el mellüket. John Akar afrikai balettmesternek és tánctervezőnek 1 azonban nem tetszett a dolog és füstölögve jelentette ki. — Ha az olaszok egyszer hozzánk jönnek, úgy a mi országunk szokásai szerint kell majd öltözködniök. Kábítószer nagyban és kicsinyben NEW YORK. - A Harlem nógernegyedben több, mint egy éven át kábitószerekkel üzérkedett egy öttagú banda, míg rajta nem vesztettek. Megállapították, hogy hetenként 150,000 dollárért adtak el kábítószereket Harlem városrészben, ahol oly sok szegény ember él. Most Ítélkezett felettük a szövetségi bíró. Leonard Royal Aiken, akinek üzleti összeköttetései és vállalkozásai voltak New York, Chicago, Los Angeles városokban 2(5 évi börtönbüntetést kapott. A többiek 6—15 évi börtönt kaptak. A kábítószerüzérek egyike sem volt a kábítószer rabja. A texasi tömeggyükosság után egy fényképezőgépet találtak Charles Whitman mellett a filmről ez a két semmitmondó kép került elő. Az amerikai pénznyomdát évek óta ezrek ostromolják javaslatokkal, hogy változtassák meg a dollárbankók nagyságát, színét, rajzát, a papir minőségét. Leggyakoribb az a kérés, hogy a különböző öszszegre szóló bankjegyeket különböző színekben nyomtassák, hogy könnyebben lehessen azokat megkülönböztetni. Amerika az egyetlen ország, amelyben a papírpénz külsőleg évtizedek óta változatlan és egyszínű. Henry Holtzclaw, a pénznyomda igazgatója, arra a kérdésre, hogy lesz-e egy és más változás, határozott nemmel felel. És ezt meg is indokolja: Ha szines bankókat nyomnánk, sokan nem ismernék ki magukat, mert például 20 vagy 50 dolláros bankó sokaknak kéziébe csak ritkán kerül. Kapóra jönne a pénzhamisitóknak a publikum bizonytalansága. Viszont a pénzhamisítóknak legnagyobb bánata és panasza az, hogy az egyszínű bankót minden amerikai alaposan ismeri, így hát a hamisítást könnyen felfedezi. Annak, hogy zöldhasu mindig a zöldhasu bankó, azt köszönhetjük, hogy aránylag kevés kárt tudnak okozni a pénzhamisítók, A múlt évben a hamispénz okozta kár csak 706 ezer dollár volt — egy-egy amerikaiira egyharmad cent kár esett. Az amerikai dollár a világ minden pénze közül a legkevésbé csábit hamisításra, mondta Mr. Holtzclaw. Ha ezzel az utolsó szó elhangzott, mégis idézzünk, mulatság kedvéért az újítók furcsaságkaibinetjiéböl egy pár díszpéldányt. Javasolták, hogy a bankó hátlapjára nyomtassák a Függetlenségi Nyilatkozat egész szövegét. Nyomtassák ezt: Remember Pearl Harbor. Nyomtassanak 35 dolláros bankót J. F. Kennedy, a 35-ik elnök képmásával. Használjanak flourescent, világító betűiket, hogy az emberek sötétben is láthassák, mennyi pénzük van .. < * * * Hong Kongon át értesül Washington a kínai belső eseményekről. A Hong Kongba érkező kínai menekültektől származnak ilyen értesülések: Ami most ott történik, azt kulturális forradalomnak nevezik. Ez azt jelenti, hogy megreformálják a közoktatást az egész vonalon, az ismeretek terjesztése helyett a politikai “felvilágosítás” a cél. A forradalom előkészítésére becsukták hat hónapra az összes iskolákat és egyetemeket és tisztogatnak a tanszemélyzet körében. A tisztogatás abban áll, hogy kipellengérezik — gyűléseken, falragaszok utján, stb. — az intellektueleket, elsősorban az egyetemi tanárokat. Agyonlövések még nem fordultak elő, de tudva van, hogy több egyetemi tanár öngyilkosságot követett el, Pekingben és Sanghajban. Pekingiben a tanárok hátára plakátokat kötöttek, ezzel a felírással: “Én a párt intellektuális ellensége vagyok.” Nanking egyetemén 10,000 főnyi tömeg tüntetett a párt-ellenségeik ellen. A Csungsan orvosi egyetem rektora ellen 20,0010 falragaszon jelentek meg ócsárló jelzők. Pártihü diákok ezrei járják a vidékeket, hirdetik mindenütt az uj szocialista közoktatási mozgalom elveit. A hat hónapi iskolai szünet után kétségtelenül uj oktatási rendszer kezdődik — szocialista oktatás. * * * Texasi méretű és erejű volt a pofon, amelyet Johnson elnök a légitársaságok masinisztáitól kapott. A sztrájkolok sutbadobták a 3,2 százalékos formulát. Johnson elnök kezdettől fogva azt hirdette — és meg is volt győződve arról, —, hogy Amerika billiókat költhet a Nagy Társadalom népjóléti intézményeire, 50 billiót költhet honvédelemre, billiókat ölhet bele a vietnami kis háborúba (amely nagy háború), segítséget nyújthat közeli és távoli országok népeinek, anélkül, hogy fel kiellene emelni az adókat vagy infláció állna be, — ha az uniók nem követelnek 3,2 százaléknál több béremelést. A 3,2 percentes béremelést az ipar megadhatja az árak emelése nélkül is, mert az egyre növekvő amerikai gazdaság és a munka emelkedő produktivitása kiegyenlíti a költségtöbbletet. Ez — aiz elnök gazdasági tanácsadóinaik tökéletes elmélete — a gyakorlatban nem vált be. Mindenki tudja, látja, hogy az árak emelkednek, nemcsak egyes árucikkeknél, hanem általánosságban, az egész vonalon. Általános árnevezni, mint: infláció, a dollár vásárlóerejének újabb lemorzsolódása. Legnagyobb mértékben az élelmiszerárak emelkedtek s megindult a találgatás: miért? Freeman földművelésügyi miniszter sietve felmentette a vád alól a farmereket. Az áremelkedések nagy részben az élelem-feldolgozók, szállítók, elárusítók számlájára Írandók. 1947 óta az élelmiszerárak 34 ezer millió dollárral emelkedtek és Freeman miniszter véleménye szerint ennék az összegnek 81 százalékát nem a farmerek kapták, hanem egyszerűen szólva a városi emberek és vállalatok. Semmi kétség, valamit tenni kell. Vagy csökkenteni a népjóléti és egyéb kormánykiadásokat, vagy emelni az adókat. De — novemberben választás lesz, választás előtt népszerűtlen törvények ártanának a kormányon levő pártnak, még az elnöknek is ..'. * * * A munkaügyi minisztérium statisztikusai mélabusan emlékeznek a régi jó időkre, amikor egy 5 dolláros zöldhasu bankóból a család egész heti élelemszükségletét fedezni lehetett, ha volt 5 dollár heti fizetés. Mert akkor 1933-at mutatott a kalendárium, abban a régi jó időben depreszszió volt. öregebbek még emlékeznek arra, hogy milyenek voltak a depressziós idők... Nos, 1933-ban 5 dollárért az egész család sziámiára ezt lehetett venni; tej kvartját 10 centért, kenyeret 7 centért, vaj fontja 23 cent volt, szalonnát 19 centért lehetett kapni, 5 font krumpli 8 centbe került, egy tucat tojást 20 centért vesztegettek. A mai árak: tej 27 cent, kenyér 18 cent, vaj 89 cent, szalonna 1,19, tojás tucatja 77 cent, 5 font krumpli 59 cent. Zsongnak lelkemben a szavaik, a néhány évtizede olvasott Zilahy-regény címe nyomán. Gondolatok indulnak útjukra s már a kezdősebességük is oly nagy, hogy alig lehet papírra vetni őket. Futok utánuk, s talán egyik-másik foszlányát még megragadhatom s idekényszerithetem a sorok közé. A lélek kialszik — igv szólt a cím, amely néhány magyar sorsát takarta, akik a “hét szűk esztendő” valamelyikón kisodródtak Amerikába. Időnként összejöttek, hazai dolgokról beszélgettek, s egyre döbbentebben vették észre mint apad ki a kút, a hazai élmények tárháza. Egyszercsak a Rózsák terére vezető utca neve esett ki az emlékezet rostáján: “A lélek kialszik”. Prófécia van ebben, vagy az örök sors megjövendölése? Kohóba kerül-e a magyar lélek idegenben, ahol összeolvasztják más elemekkel és csak egy idegen csengésű név marad utána? Gyötrő kérdések, amelyekre nem lehet egyszerűen felelétet adni. Keresem magam is, és majd hogy nem a “hit” nyílt tengeriére evezek ki a válaszért. Olvasgatok megöregedett szülők tekintetéből, hozzátartozók hangjából, akik két marokkal kapaszkodnak a reménység kötelékéibe, hogy horgonyuk legyen a messze sodródott kedvesnek. Levelek kerülnek elém, amelyeket magyarul fogalmaztak és éppen úgy, ahogyan az áldott emlékű tanító, vagy tanár tanított fogalmazni. Még Petőfi és Arany idézetek is fellelhetők bennük. Hírek jutnak fülembe ismert és ismeretlen emberekről, jó s balsorsba jutottakról, ábrándokról és beteljesedésekről. És viaskodnak benne az érzéseik. Az “igen” és a “nem” kibékitihetetlenül ágaskodik egymásnak és legszivesebben egy szörnyű tévedésnek minősiteném a hazától “elszakadást”. Tévedésnek, amelyet ezerszer is ki lehet javítani. Mert a kérdés továbbra is az: mi a haza. Azt hiszem túl vagyunk azon, amit Ábrányi szavalt, hogy hegy, völgy, mező, madárdal, s ki tudja költői lelkét hány tárgy ragadta meg, amikor azt fogalmazta: “Mi a haza?” Mindannyian érezzük, hogy ennél jóval több. És nem is annyira kívül kell keresnünk, hanem nagyon is mélyen, a szivünk legbelsejében, ahol már megfogalmazni sem lehet. A magyar Odisszeuszok “honvágya” ebből táplálkozik. De mit is akarok kifejezni? Választ keresek egy régi regényeimre. Meg akarom cáfolni hamis próféciáját, birok-SZOMJHALÁL A SIVATAGBAN DAKAR. — A Szaharában eltévedt hét utasával egy teherautó. 12 napi keresés után találták meg őket. Valamenynyien szóm j an haltak. ra akarok kelni áligazságával. Nem könnyű feladat, de úgy érzem, oldalaimon állnak az elhagyott, megőszült és megrokkant édesanyák és édesapák, ittfelejtett testvérek és gyermekek. Azt sem tudom, hogy jó fegyvert választottam-e a viaskodásihoz, mert a józan érvek leperegnek a távolság aoélpajzsákol. De a magyar Odisszeuszokat, akiknek magyar korukban dobbant először a szive, elérik soraim. Én különbséget látok, mégpedig mélyreható különbséget 1906 és a fél évszázaddal később történt emigráció között. Elsősorban abban, hogy 1906- ban, vagy korábban a mindennapi kenyér szűkös volta kényszeritett sok tízezer magyart, hogy vándorbotot ragadjon, s menjen Pennsylvania bányáiba, vagy a metropolisok külvárosaiba. A “felfutó amerikai ipar világa” volt az, amely elnyelte nemcsak hazánk nincstelen tízezreit, hanem Európa szinte valamennyi országáét. Munkát, otthont adott s cserébe a szivüket kérte. És azt odaadták, mert a hazai termőtalaj oly kevés volt számukra, hogy kiégtek a gyökerek. És mindennek valóban az lett az ára, hogy “a lélek kialudt”. De vajon teljesen gyökértelenné váltak a mi magyarjaink, és bennük is szunnyadni készült a lélek, mint a korábban kivándoroltaknál? Ebben a kérdésben találtam meg magam is a helyzet kulcsát. Elgondolkodtató dolgok állnak előttünk. Először is sok százezerre rúg az utóbbi évek “rokonlátogatása” innen ‘oda’, onnan ‘ide’. Azután feltűnő a sűrű levelezés. Az évi levelezés száma több millióra tehető. Ez a két tény messze túl mutat önmagán. Ezek arról tanúskodnak, hogy a rokoni kapcsolatban, a magyar szó kiejtésében 'és leirásában a gyökerek hazai talajban vannak. A legerősebb kötelékek egyikével kell számolnunk. Élményeim vannak arról, hogy a külföldön élő magyarok milyen túláradó örömmel, szinte könnyes szemmel beszéltek velem magyarul. Nem is mondhatunk mást,, mint Írjatok és beszéljetek minét többet magyarul ! De számottartunk egyéb jeleket is. Azok az egyházi, baráti csoportok, amelyek magyar kolóniákból, esetleg országokra (világrészekre) kiterjedt kapcsolatokból képződtek, mind tudatos ápolói a magyarságnak és mind hangos tiltakozás az ellen, hogy “a lélek kialudjék”. Ápoljátok is ezt a kapcsolatot bensőségesen! Mi bizakodva tekintünk minden magyar kapcsolatra, minden magyar szóra. A magyar haza, amelytől mintegy 1 millió fia él távol a földkerekség szinte valamenynyi országában, a magyar szón és a magyar érzés tudatos ápolásán keresztül áll érintkezésben gyermekeivel. Nem mindig hivatalosan. Sőt! Legtöbbször szülőkön, barátokon keresztül. Néha a temető korhadt fakeresztje az egyetlen kapcsolat. De úgy érezzük, mindez erős és széttéphetetlen. A gyökerek tehát itt vannak a szülőhazában. Én hiszek abban, és a tények mást mondanak, mint amit egykor Zilahy így fogalmazott: “A lélek kialszik”, nem áll. A világszerte szétszórtan, kisebb vagy nagyobb csoportokba^ élő magyar Odisszeuszokban a honvágyon túl erős az akarat a kapcsolatok tudatos ápolására a közös hazával és ezekben a magyarokban a lólek soha nem fog kialudni. Dr. Rédey Pál (Evangélikus Élet) emelkedést nem lehet másként Az öt éves kis Larry Baldelli csodálkozva néz a 403 fontos hal torkába. Nyilván megállapította, hogy nagyon sötét van odabent. A LELEK KIALSZIK? í Thursday, Aug. 18., 1966 FÜGGETLENSÉG___ írja: SPECTATOR A Plei Me melletti csapdába csalt 69 tagú járőr kilenc életben maradt tagja közül három fáradtan várja elszállítását. WASHINGTONI LEVEL
