Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-25 / 34. szám
AMERICAN IN SPIRIT HUNGARIAN IN LANGUAGE MERGED WITH BEOLVADT LAP AMERIKÁT SZELLEMŰ MAGYAR ÚJSÁG VOL. 53. ÉVFOLYAM No. 34. SZÁM ÁRA 20c SINGLE COPY 20c 40» 53 TRENTON, N J. Thursday, Aug. 25, 1966 A PILÓTA FONTOS “MŰSZAKI” FELSZERELÉSE: A RÁGÓGUMI NEW YORK — A United Press International nevű hírügynökség közölte: A rágógumi rendkívül jelentős szerepet játszott és játszik, az amerikai repülés történetében, kezdve Charles Lindberghtől, egészen a jelenkori ürutazókig. Amikor Lindbergh 1927- ben New Yorkból Párisba repült, rágógumit is vitt magával. Charles Lindbergh, “The Spirit of St. Louis” című könyvében, igy emlékezett vissza a rágógumi hasznos szerepére: — A repülés közben a rágógumi rágása mindenekelőtt megszüntette az idegeimben lassan felgyülemlett feszültséget. Ezenkívül azonban, a rágógumi valóban gyakorlati célt is szolgált és rendkívül foltos “műszerré” vált. — Közvetettül felszállásunk után, egyszerűen nem tudtam elolvasni a fejeim mögött elhelyezett compasst. Ekkor egyik kisérőnőm egy kompakt tükröt adott nekem. A tükröt a rágógumival ragasztottam a műszer-falra és ilyen módon el tudtam olvasni a hátul elhelyezett compassit. A második világháború idején az amerikai pilóták is nem egyszer gyakorlati célokra vették igénybe a rágógumit: többek között, rágógumival dugaszolták el a kilyukadt és csepegő gáztartályt. Ma már, mindegyik légifon galmi társaság ellátja rágógumival az utasokat. Ennek célja és magyarázata: miközben az utas rágja a rágógumit, a dobhártya bizonyos mértékben meglazul és ennek, következtében a felszállás és landolás alkalmával a középfülben jelentkező nyomás egyenlővé válik a külső légnyomással. Az amerikai pilótfje ésj ürutazók megjegyzik: Repülés közben a rágógumi rágása két különféle, elsőrangú szolgálatot teljesít: Részint megszünteti az, idegességet és a feszültséget, másrészt pedig enyhíti a mindenképpen jelentkező magányosság-érzést. Az amerikai pilóták és ürutazók véleménye szerint, a rágógumi a repülés történetének egyik legfontosabb “műszere,” lélektani és gyakorlati szempontokból, egyaránt. Az Ausztrália és Japán között fekvő 4,300 lakosú ásványokban gazdag Nauru sziget a világ legkisebb országa lesz, ha elnyeri önállóságát. Az acél-államositás bejelentése mint kényszerlépés a párt összetartására KANADA BEVÁNDORLÓKAT KERES AZ EGÉSZ VILÁGRÓL OTTAWA — Hivatalos jelentések szerint, Kanada lakossága jelenleg 119,919,000 fő és állandóan emelkedik, nem növekszik azonban olyan gyorsan, hogy az ország gazdasági szükségleteit kielégítse. Jelenleg a kanadai lakosság száma 1,618,000 fővel több, mint amennyi öt évvel ezelőtt volt. Ez 9.2 százalékos emelkedést jelent, ami viszont kétségtelenül jelzi, hogy a lélekszám évi emelkedése nem éri el a 2 százalékot. A születésék arácnyszáma 1961-ben 26.1 százalék volt, ez azonban az elmúlt esztendőben 21.4 százalékra csökkent. . A legutóbbi öt esztendő folyamán 112,000 csecsemővel kevesebb született, mint a megelőző öt évben, a halálozások száma viszont 45,000 személlyel több volt. A kanadai gazdasági szakértők attól tartanak, hogy Kanada képtelen lesz iparát fejleszteni, ha a lakosság lélekszáma nem emelkedik. A gazdasági szakemberek véleménye szerint Kanadának a jelenleginél sokkal több bevándorlóra volna szüksége. Kanada a világ olyan kevés országának egyike, ahol a kormány annak érdekében tesz lépéseket, hogy a bevándorlók létszáma növekedjék. Jean Marchand, kanadai bevándorlásügyi miniszter, komoly lépeseket tett már abban az irányban, hogy a világ minden részéből Kanadába csalogassa a bevándorlókat. Kanadának mindenekelőtt értelmiségi foglalkozá-KIADó nagyon szép 3 szobás emeleti bútorozott lakás, házaspárnak, New Brunswickon. Telefon 247-6127. su és ipari szakmunkás bevándorlókra van szüksége. Marchand miniszter az európai országok nagyrészében kanadai bevándorlási irodákat állított fel. Ezeknek a bevándorlási irodáknak a célja az, hogy az értelmiségieket és az ipari szakmunkásokat meggyőzzék: olyan nagyszerű lehetőségek kínálkoznak Kanadában, hogy érdemes oda bevándorolniuk. A bevándorlási irodák hangsúlyozzák: Kanadában különlegesen előnyös lehetőségek kínálkoznak a franciák-lakta területeken a francia bevándorlók számára. Marchand miniszter egyébként kijelentette: a kanadai szakemberek nem tudnak magyarázatot találni arravonatkozóan, hogy miért csökken; a születések száma Kar nadában. Kilenc hónappal később NEW YORK. — Kilenc hónappal ezelőtt sötétség borult a nagy városra és most a newyorki kórházaikból azt jelentik, hogy az utóbbi napokban több szülés volt, mint korábban. Egyik kórház kétszerannyi szülést jelentett. Szociológusok pedig azt jelentik, hogy nézetük szerint a kilenc hónap előtti sötétség cs a mostani szülések közt ok-okozat összefüggés van. íme a magyarázat: A sötétség miatt nem lelhetett szórakozóhelyekre menni, otthon kellett maradni, de még a televízió előtt sem lehetett szórakozni, mert vak és néma volt a TV. így hát a szórakozásnak csak egy módja volt lehetséges a sötét szobában ... LONDON, Angiia. — Egy titkos pikniken a Scilly-szigetek egyikén, a Sámson szigeten jött létre a történelmi szövetség, 1964 nyarán. Most 1966 nyarán ez a szövetség a londoni Downing St. 10 alatti miniszterelnöki p a 1 o t á ban nagy dörgéssel felbomlott. Az árnyas virágos szigeten, Anglia délnyugati partján az akkori ellenzéki vezér, Harold Wilson 1964 nyarán megígérte a baloldali-rebellis szakszervezeti vezérnek Frank Cousins-nak, hogy felveszi kormányába, ha megnyerik az októberi választásokat'a Ikonzervativok ellen. A munkáspárt győzött és a volt hosszutávu teherautó vezető, Cousins, technológiai miniszter lett. Néhány nappal ezelőtt azonban a munkásmozgalmi vezető, Cousins, pártfőnökének lábad elé vetette miniszteri tárcáját. Inkább lemondott évi 25,000 dollár miniszteri fizetéséről, semhogy feladja marxista elveit. Miniszterelnökéhez abban a pillanatban vált hűtlenné Cousins, amikor ennek kormánya minden egyes tagjának támogatására égető szüksége van. Mert tizennégy héttel nagy választási győzelme után, mely a munkáspárt parlamenti képviselői helyeinek többségét 97-re növelte, Harold Wilson miniszterelnök helyzete gyengébb, mint a másfél év alatt 1964 októbere és 1966 márciusa között, amikor parlamenti többsége mindössze három volt. Amig egy gyenge szocialista kormány, egy erős konzervatív ellenzékkel állott szemben, a munkáspárti vezetők szorosan felsorakoztak vezérük mellett. Alig verték meg azonban a tory-kat, nyomban megkezdődött az elégedetlen hátsópados szociálista képviselők felkelése, a pártvezető és miniszterelnök ellen, akinek szerintük két legjellegzetesebb jellemvonása, a simaság és az öndicsőités. A pártlkollégák a következőiket vetik a szemére Wilson miniszterelnöknek: A “körülvitatott amerikai Vietmampolitika vak és szolgai követése”. Továbbá a rendkívül költséges angol világhatalmi ambíciók Sueztől keletre. A kétkulacsos manőverezés KIADÓ egy 4 és egy 2 és fél szobás szép tiszta lakás, mérsékelt áron. Townsend Sl.-en, a French Sl.-nél, New Brunswick. N. J. Tel.: (este 7 után) 826-4645. az Európai Közös Piacba való belépés körül. Az elvtelen ingadozás a szankciók és titkos tárgyalások között a rhodéziai kérdésben. És végül a legfontosabb: Fize tésemelések 86 százalékig minisztereknek, képviselőknek, bíráknak és orvosoknak, mig ugyanakkor a munkabérek befagyasztása minden egyéb munkavállalóval szemben, úgy hogy bármely munkás fizetésének emelése 3.5 százalékon felül a kormány engedélyétől függ. A Wilson ellenes fronthoz a munkáspártban egy különös szövetkezés csatlakozott, mely baloldaliakból, mérsékeltekből és jobbszárnyasakból áll. Ezek közül Desmond Donally, minden államosítás esküdt eFensége és a munkáspárt jobbszárnyának szószólója kijelentette: — Az igazság az, hogy voltaképpen egy modem Oliver Cromwell-re volna szükségünk, azonban több eszének és kevesebb arroganciájának kell lennie. A baloldali hátsópados Michael Foot, az atomfegyverek heves ellenzője és a szélsőbaloldali folyóirat, a “Tribune” managere a következőket jelentette ki a parlamentben: — Sokan közülünk mélyen csalódottak az események fölött a választások óta. Ezek a beszédek, melyek Harold Wilson fejét követelték, sokáig hidegen hagyták a miniszterelnököt. — A hátsópadosok viosorgatása nem okoz nekem különlegesebb gondokat — mondotta Wilson az ujságiróknaik. A miniszterelnök optimizmusát azonban néhány héttel ezelőtt két körülmény homályositotta el: Az amerikai bombázások Észalkvietnam fővárosára, Hanoira és az azóta megszűnt angol matróz sztrájk. A háború kiélesedése Vietnamban a munkáspárt tagjait, akik élesen ellenzik a háborút, további támadásokra késztette. Korábban Wilson elutasította pártja balszárnyánaik követelését, hogy az angol alsóházban Vietnam-vitát tartsanak. Most azonban egy ilyen vitára való felszólítás 118 szocialista képviselő aláírását viselte magán, ami éppen több mint a munkáspárt parlamenti többsége. Wilson kénytelen volt egy KIADÓ 5 szobás lakás felnőtteknek, 80 dollárért. 33 Brookside Ave., New Brunswick, N. J. Érdeklődni telefonon: 249-3820. parla menti Vietnam-vitába beleegyezni és bejelentette, hogy Moszkvába utazik, amit meg is tett, de a konferencia eredménye a nullával volt egyenlő. Hogy a matróz-sztrájkot több mint 7 hót után megszüntesse, Wilson egy pártja tekintetében kockázatos manőverre szánta el magát. Bej eilentette az alsóházban, hogy a matróz-sztráj'k kommunisták müve és hogy ezt bizonyítsa, meg is nevezett nyolc kommunista agitátort. A sztrájk ugyan megszűnt, de a teljes függetlenséghez szokott szakszervezeteket a munkáspárti főnök ellen hangolta. i Számos felszólalásiban az amerikai néhai kommunista-vadász McCarthy szenátorhoz hasonlitották és tevékenységét McCarthy-izmusban jelölték meg. A szakszervezetek vezetője Frank Cousins, aki már régen Wilson ideológiamentes kormányzása ellen volt, a munkabérek bef agya sztásával kapcsolatos rendelkezést használta fel okul, hogy teljesen hátatforditbasson Wilsonnak. A saját maga álltai átadott, miniszterségéről leköszönő levélében, — mely Dear Harold jal kezdődött — Wilson munkabér és ár befagyasztási rendeletéit, teljesen hamis intézkedéseknek nevezte. A munkáspárt balszámya ujjongott. Mert Cousins a szállító munkások uniójának főtitkára és a szakszervezfet a maga 1.4 millió tagságával, a legerősebb angol szákszervezet. Egy egyesült munkáspárti baloldal élén — igy remélik Wilson ellenfelei — Cousins el tudná érni, hogy kényszerítse a miniszterelnököt a párt-maxisták kivánságainiak teljesítésére. — Cousins — irta a liberális “Guardian” — veszélyesebb Wilsonra nézve, mint a konzervatív ellenzék vezére Heath. Hogy egy munkáspárti egyesült baloldal támadásainak veszélyét csökkentse, Wilson miniszterelnök az utolsó kártyához nyúlt, hogy áldoza ti bárányt vágjon a balszámymák: GYAKORLAT NEM SZÜKSÉGES ahhoz, hogy ön is egy "AVON LADY" legyen. Telefonáljon még ma a részletkérdésekért, hogyan kereshet extra dollárokat. Hivja: KI 5-1345 számot New Brunswick körzetében. Perth Amboyban Hl 2-2462, Allentown- Bethlehem környékén pedig hivja 432-0916 számot. Megígérte, hogy az angol acélipart' melyet 1949-ben a munkáspárti kormány államosított és 1953-ban a konzervatívok vissza magánositottaik, még ebben az évben végleg államosítják. Az acélipar részvényeseinek kártalanitását, melynek összegét beígérték, egy uj törvényjavaslatban 12 százalékkal csökkentették, ami közel 240 millió dollárt tesz ki. Az acélipar államositásáaaik bejelentése, legalább is gyelőre ismét Wilson mögé állította a kormányt és pártot, amire erősen szüksége van, amikor a hét végére tervezett washingtoni látogatása alkalmával súllyal akar fellépni. Ázsiai felhőkarcoló SINGAPORE. — Tíz millió tollár költséggel épül itt egy 100 szobás szálló, amely 35 emelet magas lesz. TÖBB NYUGDIJAT JAVASOL WASHINGTON. - Fogarty •hode-islandi demokrata kongresszusi képviselő törvényjavaslatot nyújtott be a Social Security nyugdijak emielése dolgában. Javasolja a minimum felemelését 44 dollárról 55 dollárra, a maximális egyéni nyugdíj legyen 168 dollár helyett 407 dollár. Ilyen nyugdíjemelés csalk a Social Secuity adó felemelésével együtt lehetséges. Javasolja tehát, hogy január 1 -tol kezdve 12 ezer dollárig vonják le a S. S. adót, 1969. január 1-től kezdve pedig 15,000 dollár utáin. A javaslat a képviselőház adóügyi bizottsága elé került. (Megjegyzendő, hogy jelenleg a maximális egyéni nyugdíj nem 168, hanem 135.90, a magasabb nyugdíj eléréséhez még további adó-befizetések szükségesek, más szóval a 168 dollár nyugdíj ma még csak papíron van.) MIÉRT KÖVETNEK EL Öngyilkosságot a gyerekek? relt meg, vagy követett el önWASHINGTON. — Dr. Reginald S. Lourie, az itteni Children’s Hospital ideggyógyászati osztályának vezetőié, a közelmúltban értékes előadást tartott a gyermeköngyilkosságokról . íme, Dr. Lourie előadásának néhány érdekes részlete: — A tizennégy éven aluli gyerekek öngyilkossága általában nem hosszabb és alapos megfontolás következménye. — A tizennégy éven aluli gyerekek általában hirtelen impulzus hatására követnek el öngyilkosságot. —Ezeket az öngyilkosságokat a pillanat ösztönzésért követik el a gyerekek. —Az általam megvizsgált gyerekek és megfigyelt, 14 éven aluli gyerekek mindegyike kedvezőtlen családi háttérrel rendelkezett (zátonyra futott házasság, az apa iszákos, munkanélküli, stb. — Könnyen lehetséges tehát, hogy az öngyilkoságra okot szolgáltatott impulzus ebből a kedvezőtlen családi háttérből származott. — A tizennégy éven aluli gyerekek egyrésze azért kiségyilkosságot, mert szülei már öngyilkosok lettek, vagy pedig előzőleg — a gyerek jelenlétében beszéltek az öngyilkosság jelenlétéről. A legnagyobb probléma ezeknek az tsetéiben az volt, hogy általános szorongásukat nem oldotta fel az anya szeretete, vagy pedig ez a szorongás nem oldódott fel valamilyen fajta, energiát levezető játékban. — A tizennégy éves, öngyilkosságot megkísérelt gyerekeiknek általában a fele azért folyamodik ehhez a megoldáshoz, mert bosszút akar állni szülein. A gyerekek egyrésze viszont önmagát akarja megbüntetni az öngyilkossággal és bűntudatát igyekszik ilyen módon feloldani. A gyerek-öngyilkosság nem uj probléma az Egyesült Államokban, azonban kétségtelenül növekvő probléma. — Az átlagpolgárok és az orvosok is sokkal kisebb figyelmet szentelnek a gyereköngyilkosságnak, mint amilyen mértékű figyelmet ez a rendkívül fontos probléma megérdemel. Házassági emlékek a Fehér Házban WASHINGTON. — A United Press International nevű hírügynökség washingtoni irodája jelentette:' Luci Baines Johson, az elnök fiatalabb lányának a közelmúltban lezajlott esküvője olyan általános érdeklődést keltett az egész országban, hogy Johnson elnök és a First Lady elhatározta: Kiállítja a Fehér Házban azokat a tárgyakat, amelyek a Fehér Házból történt megelőző esküvőkre emlékezte tnek. A kiállítás egész augusztus hónapban nyitva lesz a nagyközönség számára, sőt, nem lehetetlen, hogy Mr. és Mrs. Johnson még szeptember hónap tartamára is meghosz-j szabbitja az emlék-kiállitást. Az egyik ilyen kiállított tárgy aranyba foglalt brilliáns bross melltü, amelyet annakidején Wilson Alice viselt, amikor Rev. Isaac Stuart j McElroy Jr. felesége lett. Az emléktárgyat maga Mrs. McElroy ajánlotta fel a First Ladynek kiállításra. Mrs. McElroy most Richmondban — Virginia — lakik.-------------_ k Vendég járt a házban NEW YORK. — Elmer Holmes Bobst, milliomos gyógyszerész,, egy heti vakációról hazatért a Sutton Place on levő 12 szobás lakásába és mindjárt felfedezte, hogy távollétében hívatlan vendége volt: 100,000 dollár értékű ékszer és 4000 dollár travelers check eltűnt. Millió dollár értékű festményeit a betörő érintetlenül hagyta. KERESEK háztartási alkalmazottat, csak részidőre. Kell beszéljen keveset angolul. Hivja: 846-4778 számol, New Brunswick.