Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1966-07-21 / 29. szám

r 6. OLDAL 3ÄÄS Thursday, July 21, 1966 Feljelentette magát egy fiatal bűnöző / Billy Óraiam látására LONDON, Anglia. — Egy fiatal angol megjelent a rend­őrség előtt, bevallotta, hogy negyven betörést követett el és elmondotta, hogy Billy Graham amerikai evangélista szellemi hadjáratának hallása alatt le akar térni a bűn út­járól. — Tudom, hogy megbün­tetnek — mondotta a magtárt notórius betörő, Stephen Har­vey két londoni városi bíró nak. — Szívesen megyeik a börtönbe, de ha kiszabadulok, líjból kezdem az életemet. A két városi bíró, aki meg­hallgatta Harvey vallomását a 40 betörésről és értesült a rendőrségtől, hogy a fiatal­ember már 15 éves kora óta bűnös életet folytatott és aty­ja kiutasította a házából ép­pen ezért a feslett élete mi­att. Harvey atyját behívták a bíróságra és megengedték ne­ki, hogy cellájában beszéljen a fiával. Miután ez megtör tént, az apa újból jelentkezett a bíráknál: — ügy tűnt nekem, mintha nem ugyanazon fiammal be­széltem volna — mondotta. — A. fiú teljesen megváltozott, alig tudom megérteni. Ha ki­szabadul szívesen visszave­szem a házamba. — A változás — mondotta a fiatal Harvey — az elmúlt hónapban történt bennem, amikor résztvettem Billy Gra­ham egy esti beszédjén az Earl’s Court Arénában. Két barátjával ült egészen elől és anyára meghatották Graham szavai, hogy “dön­tött Krisztus mellett”, mon­dotta a fiatalember. — Beszéde végén előléptem, innen hátravitbelk az evangé­lista emberei, kiknek mindent elmondtam magamról és kér­tem, hogy értesítsék a rend­őrséget — mondotta Harvey. — Azok azt a tanácsot ad­ták nekem, hogy adjam fel magamat, tegyek teljes és őszinte vallomást és kérjem Isten segítségét. TŰZ A HERNYÓK ELLEN LONDON — A londoni re­pülőteret valósággal megszáll­ták a hernyóik. A környező bokrokat felgyújtotta a pa­rancsnokság és az azokban fészkelő hernyók ekkor el­pusztultak. A Norris-Thermador Corp. Los Angelesben hüvelyeket készit ágyú­­lövedékek és rakéták részére, a vietnami háború céljaira. 1. Az első lépés, 20 láb hosszú acél-csövekból megfelelő hosszra vágják a hü­velyeket. 2. Lángvágóval nyílásokat vágnak a hüvelybe, melynél fogva felfüggesztik a repülőgépekre. 3. A kész 500 fontos bombák hüvelyei ellenőrzésre várnak, miután elküldik azokat robbanó­anyaggal való megtöltésre. FÜGGETLENSÉG Teljesen elégett az angol Alva Caoe tankhajó New York kikötőjében Száműzték az “‘öregeket” a munkapiacról WASHINGTON, D. G. - Valamikor a spártaiak a hasz­navehetetlen öregjeiket leta­szították a Tajgetosz sziklá­ról, hogy ne kelljen eltarta­niuk őket. Szemben Athén hu­manista civilizációjával és fagy kultúrájával, ez a bar­barizmus különösen hátbor­zongató. Valami ilyen Tajge­­tosz-komplex alakult ki a mi amerikai Athénünkben is: az u. n. “öregeiket” száműzték a munkapiacról. Az öt és féléve tartó csodá­latos fellendülésnek ez az egyik sötét foltja. Ezt az em­beri problémát könnyedén le­­söprilk Íróasztalaikról a mi ki­tűnő törvényhozóink, akiket jobbam érdekel a vietnami há­ború kiterjesztése vagy ösz­­szezsugoritása, viagy a néger szavazatok megszerzése, mint az “öregeiknek” bélyegzett polgártársaik munkanélküli­sége. Ezek iaz “öregeik” tulajdon­képpen két csoportba tartoz­nak. Az egyiket a nyugdíjas kort elért évek szerint is va­lóban “öregek” képezik, a má­sikat a kb. 40—45 éves és azon felüli “öregek”. A nyugdíjas korbeli öregek általában a 65 éven f elüli kor­­kategóriába tartoznak, de csak általában, nem feltétle­niül. A vállalatok — sőt egyes szakszervezetek — nyugdijpo­­litiikája ugyanis erőszakolja a korhatár leszállítását. Sok nagyvállalat már 62, sőt egye­sek már 60 éves korukban nyugdíjba küldik a munkásai­kat. Mindezt azzal az ürügy­gyei, hogy helyet nyissanak a fiatalok számára. Ez önma­gában helyes törekvés volna, ha nem lenne hamis humaniz­mus. Először is: a legtöbb 60- on felüli u. n. öreg nemcsak teljesen munkaképes, hanem nagy tapasztalatainál és meg­bízhatóságánál fogva ér any­­nyit, mint egy begyakorlatlan fiatal munkás. Emellett ezek a munkaképes öregeik, akik (65-ön felül) az amerikai né­pesség 10 százalékát teszik ki, az amerikai szegénység 20 százalékát jelentik. Ez is hu­manizmus? A Social Security nyugdíj nem elég, vállalati kü­lön nyugdijat pedig nem min­denki kap! Ne felejtsük, nem minden vállalatnak van kü­lön nyugdíjalapja és azt sem, hogy a 40—45 évi munkaidőt a munkás valószínűleg nem egy, hanem több vállalatnál töltötte el, legalábbis többsé­gükben. így lehet, hogy az utolsó munkahelyén még nem szerezhette meg a nyugdíj jo­gosultságot. Ez nem a mun­kás vándortermészetéből, ha­nem az amerikai vállalati rendszer sajátosságából kö­vetkezik. Kivéve az igen nagy vállalatokat, a jelenlegi ame­rikai vállalatok többsége nem is létezett, vagy más formá­ban létezett még 15—20 esz­tendővel ezelőtt is. A mun­kás kénytelen volt vándorol­ni, mert vagy megszűnt, vagy máshova költözött, vagy be­olvadt, vagy más gyártási ág ra tért át vállalata. Kénytelen volt vándorolni -az automati záció miatt is, valamint az egészen uj — két évtizeddel ezelőtt nem is létezett — gyártmányok bevezetése mi fitt is. De még ezeknél a nyugdii­­jaskoiru öregeknél is szeren­­• csétlienebbek a 40—45 é ves ko­rúikban munkájukból kiesett ‘öregek’, pontosabban: “nem­­fialtalck”. Kiesésük okai ugyanazok, mint, amiket az előbbi mondatokban soroltam fel. Ezek igazán a legjobb munkaerejükben lévő nem­­fiatalok egyszerűen nem kap­nak uj alkalmazást, mert öregnek tartják őket a válla­latok. Ha valiallp, mondjuk, 15 éves korában munkanélkü­livé válik, áldozatául esik az merikai fiatalság kultusznak, “öreg” már, leírják, mint egy elavult gépalkatrészt. Ez vonatkozik a legtöbb esetben a fehérgalléros dol­gozókra is, valamivel enyhéb­ben az örökifjú nőkre, mint a férfiakra. Átképzés és ilyes­mi elméletileg — sőt kis mér­tékben gyakorlatilag is — se­gíthet ugyan, de a munkás, Jkimek családja van, házat vett, stb. nehezen vándorol­hat mondj uk Clevelandiból Oregon-ba, ahol véletlenül BENVILLE, 111. — Ennek az istenhátamögötti illinoisi falucskának turista látvá­nyossága egy nagy sírkő a kis falusi temetőkertbein. Felírá­sa elárulja szokatlan érdekes­ségét. Itt nyugszik Robert Earl Hughes, aki 1926 junius 4-én született és 1958. julius 10-én halt meg. Ő volt min­den idők és minden népek leg­nehezebb embere, testsúlya 1041 font voTf. Annyi, mint akadna számára egy megfe­lelő munkaalkalom. Eizek a 45 {örüli munkások és tisztvise­lők tehetnek a legkitűnőbb szakemberek is (kivéve egé­szen speciális kis munkakö­röket), még ma — a relatív munkás hiány korszakában — em helyezkedhetnek el, ha csak nem valami ideiglenes, aíacsonyaibbrendü munkakör­ben. Ez nemcsak kiáltó emberi igazságtalanság, hanem a leg­­rosszabhfaj ta pazarlás is nem­zeti munkaerö-vagy ónunkkal. Ha az Egyesült Államok el­nöke, szenátorai, képviselői, fötórai, művészeti alkotói, sőt vállalati igazgatói is lehetnek nem fiatalok, vagy éppen öre­gek, irtáért válik selejtté egy munkás vagy tisztviselő 40— 45 éves korában ? Johnson el­nök, Fulbright szenátor, sőt az örökifjúnak tűnő Róbert Kennedy sem kapnának mam­iját, ha történetesen a mun­­cap'iaera kényszerülnének. A Civil Rights törvénybe nemcsak a feketék és a nők egyenjogúságát kellett volna bevenni, hanem legalább eny­­nyire a munkaképességük tel­jében lévő 40'—45 éves vénem­berek alkalimaztatási előjogát is. Ez a diszkrimináció rosz- 3'zaibb, mint a nemek és fajok szerinti és erősen emlékeztet a spártai ak Ta j getosz-recept­jére. (...) (***) öt jól megtermett illinoisi far­mer testsúlya... Robert Earl Hughes normá­lis, okos, élénk fiú volt, olyan mint a többi fiú a faluban. Nagy baja csak akkor támadt, hirtelenül és váratlanul, ami­kor sziamárkcihögésben meg • betegedett. Attól kezdve a testsúlya elkezdett nőni, nőtt, agyre nőtt, szinte naponta nőtt, 10 éves korában 375 fon­tot nyomott. Az iskolába nem A VILÁG LEGNEHEZEBB EMBERE BRÜSSZELI LEVÉL Irta: FÁBIÁN BÉLA Ifi Brüsszel, 1966. julius hó. Istennek különös utjai van iák, a sorsnak különös vé­­'etlemjei. Vasárnap, harmadikán es­­e érkeztünk Brüsszelbe, este Töttössy Ernővel, a Szabad­ságharcos Szövetség belgiu­mi elnökével vacsoráztunk. Töttössy ügyvéd volt Buda­pesten, itt egy amerikai válla­latot képvisel. Remekül be­szél angolul, franciául, neme bül, kitünően prosperál. Éveken keresztül volt oda­haza politikai fogoly, s nem feledkezett meg azokról, akik még mindig börtönben van­nak. — Úgyis lehetne — mond­ja —■, hogy mi volnánk börtön­ben odahaza s ők volnának a szabad világban. Átkoznánk őket, ha elfeledkeznének ró lur.k. Vasárnap van, nem lehet kapni New York Times és New York Herald Tribune eu­rópai kiadását s iigy a londoni vasárnapi újságokat vesszük meg, közöttük a Sunday Ex­press-et. Felmegyünk a szobánkba, felhívom Apponyi Gyurit, ré­gi kedves barátomat, volt kép­viselőtársamat, kivel mindig barátsággal, sok harcban küz­döttünk együtt a magyar par­lamentben, a magyar szabad­ságért és demokráciáért. Telefonja nem felel s ké­sőbb tudom meg, nagy sajná latomra, hogy Gyuri nincs Brüsszelben. Edna, ki a Sunday Express­­at olvassa egyszerre felkiált: — Béla, olvassa gyorsan Sir William Hay temek a volt moszkvai angol követnek cilk két. Sir William Ilayter kísérte Kruscsewet Londonba, Krus csev első európai utján, 1956 tavaszán, mikor mi London ban Krusesevet minden utján követtük. Kruscsev mikor autójában meghallotta, hogy a tüntetőik ütemesen kiabálják bu-bu-bu — írja William Ilayter — azt kérdezte a követtől, hogy miit jelent a bu-bu-bu? Sir William Hayter meg­magyarázta neki, hogy a tűn­jetek neheztelnek rá s nsm helyeslik a politikáját. Ezen Kruscsev elborult s mikor ké­résünkre Sir Anthony Eden akkori miniszterelnök Krus­­csevnél a politikai foglyok ér­tekében interveniált, papírom s megtudta, szives fogadta­­:ás helyett miért fordult el­eme a londoni utca. Milyen boldog volnék, ha magyar barátaim ebből a lényből megtanulnák, hogy elméleti vitáknál, tépelődésnél mennyivel többet érnek azok az akciók, melyekről a diktáto­­~ok is kénytelenek tudomást ■/enni. Európai utunknak itt Brüsz­­äzelben, mint Kapenhágában és Stockholmban, rövidesen meglesznek a látható eredmé­nyei: nemcsak nyilvánosságot kapunk a magyar ügy és a ma­gyar politikai foglyok számá­ra, de sorra alakulnak majd i nem magyar polgárokból álló szervezetek, melyeknek feladata lesz a miagyar ügy ébren tartása és a magyar po­litikai foglyok támogatása. A belgiumi szervezet Töt­tössy Ernő érdeme. Az első próbája lesz az. októberi ün­nepség. Brüsszeli tartózkodásunk fénypontja volt Kéthly Anna, nki a múlt hónapban Stock­holmban a szocialista párt íongreszusán mondott beszé­lővel figyelmeztette az euró­­>ad munkásságot, mi van a szovjet mosoly mögött. A fár­adalom hőseire nézve börtön és Szibéria. Kééhlytől hallottam az aláb­bi remek anekdotát. Malinovszky a szovjet had­­ereg főparancsnoka az elmnilt hetekben Budapesten volt s í-emcsak a magyar vörös had­sereget vizitálta, a gyárakat s. Kádár az utolsó gyárláto­gatás után azt kérdezte Mali­­.lüvsizkytói, hogy mi a véle­ménye a gyáraikról. — A munkások nem dolgoz­unk — mondotta Malinovszky kategorikusam. — Ez igaz tábornok elvtárs - válaszolta Kádár — ez igy tót a régi világban is, az uralkodó osztályra akkor se lolgoztak. Kéthly — ezt örömmel lát­tam — egészséges, hisz a jö­vőben, hisz a magyar ügy­ben. Bárcsak volna annyi tiszta hit minden barátomban, mint Kéthlyben, s annyi optimiz­mus. járhatott, mert az iskola egy mérföldnyire volt a család farmjától és a fiú óriási su lya miatt nem tudott odáig elvánszorogni. Nem is lett vol­na az iskolában elég nagy ét­eléig erős szék a számára ... Hogy a fiú ne unja magát halálra, szülei néha felraktok egy truckra, úgy “szállítót ták” a közeli városokba. Hi -e ment és a kis faluban »lyasmi kezdődött, ami addig ismeretlen és elképzelhetetlen volt: idegenforgalom, turista­járás. A fiú a farmiház ve randáján nehéz padján ülve közömbösen nézte az árnuló­­bámuló jövevényeket. Egyszer szó volt arról, hogy a televí­zióban fogják őt mutogatni, de a TV-vállalat vezetősége meggondolta a dolgot, nem merte vállalni a New Yorkba «állítás nehézségeit, kockáza­­;át. Már 900 font volt a test­súlya, amikor katonaköteles eorba lépett. Jelentkezett ka­tonának. Megmérték és alkal­matlannak talál ták ... Csak !7 éves korában fogadta el agy cirkusz ajánlatát, hogy jó pénzért mutogatni fogják. Három évig vándorolt a cir­kusszal faluról falura, város­ul városra és boldog volt, mert városokat látott, egy egész, addig tőle elzárt vilá­got. Mount Vernon, Ind.-ban 1958 júliusában megbetege­dett, néhány óra múlva a szi­ve megszűnt dobogni. Orvosi csoda volt, hogy 32 éves ko­ráig cipelni tudta egyre sú­lyosabb testét. William Wooldridge (bal) leteszi az esküt, mint az amerikai had sereg első főtörzsőrmestere, a Pentagonban. Az esküt Harold K, Johnson tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke veszi ki.

Next

/
Thumbnails
Contents