Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-20 / 3. szám
Thursday, January 20, 1966 függetlenség 5 TTf rvy w* v •ii Ä«. PASSAIC, N. J. és környéke MI UJSAG PASSAICON? PASSAICON ismét magyar szinielőadás készül. Petri László, a New Yorki Magyar Operettszinház igazgatója március 6-ikára tűzte ki. Lehár Ferenc világhírű operettjének, a ‘Mosoly Országa” c. daljátéknak előadását városunkban, a magyar református egyház dísztermében, a Kálvin Teremben. Az előreláthatólag igen nagyszámú közönség befogadására ez a terem kínálkozik legalkalmasabbnakó Az előadással kapcsolatban még írni fogunk és hirdetésben is visszatérünk rá. SZABÓ JÁNOS és neje Paramus-i lakosok, a leányuk által a Kálvin Teremben rendezett meglepetési partyn ünnepelték házasságuk 25-ik évfordulóját. A sikerült családi ünnepségen több mint 150 meghívott vendég vett részt. Az ünnepeltek mindketten igen élénk tevékenységet fejtenek ki a református egyháznál . MURRAY KÁROLY és neje (Wessington Ave. Garfield) leánya Charlotte, eljegyezte magát Fiore Severillel. TÓTH FERENC és neje leánya, Dorian, és Anthony BIZUB T. JÓZSEF temetkezési igazgató a legmodernebb felszereléssel áll a gyászolók rendelkezésére. 203-5-7 THIRD STREET PASSAIC, N. J. Telefon: 777-4332 Passaici ; ügyvezető szerkesztőnk DR. KORMÁN FRIGYES i 109 Aycrigg Ave. Passaic. N. J. Tel.: 472-0951 Aulita jegybe léptek. ERDÉLYI PÉTER éveken át volt Passaic-i, jelenleg Terrytown-i lakos letette az amerikai polgári esküt. Polgárosodása alkalmából szívélyes üdvözlőlevelet kapott többek között New York állam washingtoni szenátorától, Robert F. Kennedytől, aki szerencsekivánatait fejezte ki és segítségét is felajánlotta Erdélyinek, ha bármiben szüksége lenne rá. Hírek a Szent. István Római Katolikus Egyházközségből Közli: Fi. Dr. Dunay Antal plébános 323 Third Si., Passaic, N. J. Ismét 16 mega I mló tett eleget az iskolaépi. isi alappal szemben vállalt fizetési kötelezettségének. Családlátogatásainkat folytatjuk. Lodi, Wallington, Hasbrouck Heights és Garfieldről azok a családok kerülnek sorra, amelyek meglátogatása a múlt héten elmaradt. HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal hozzánk. Gyönyörű házi kápolna, valamint ambulance betegek szállítására. NYITVA ÉJJEL-NAPPAL JOHN LABASH FUNERAL HOME 40 MONROE ST. PASSIÓ N. J. Telefon: GRegory 3-3037 Bútorát vásárolja ROTE Furniture Company ÜZLETÉBEN 106-8 Markel Si.. Passaic, NJ. Telefon: PR 7-1834 BAUM BOTOR ÜZLET 172 Markel Si., Passaic, N. J. Telefon: PR 9-2584 r FRISS UISAG A SIRALOMHAZBOL SAN FRANCISCO. - “Attól tartok, hogy itt vérontás lesz!” — kiáltott fel Edmund G. Brown, California állam kormányzója. “A kivégzéseket elhalasztó főbirósági döntések határidő végüket járják és ami mostanig késett, nem múlik el.” Arról van eszerint szó, hogy a San Quentin börtön gázkamráját, amely 1963 január 23. óta be van csukva, fel kell nyitni, nqm egyszer, hanem inkább sokszor. “Nem lesz számomra nagy meglepetés — folytatta Brown kormányzó —, ha ebben az évben 15—20 kivégzésünk lesz. Az 1963. január 23. dátum előtt San Quentinben ez volt a helyzet: 1962-ben 12 kivégzés, 1961-ben 8 bűnös emberfia előtt nyílt meg az almazöld falu gázkamra nehéz vasajtaja, 1960-ban 6-an voltak az elkárhozott lelkek. És ma: 48 elitéit tölti hoszszu napjait és még hosszabb álmatlan éjjeleit a halálsorban, amelynek siralomház a magyar neve. Többen vannak mint sok év óta. Azért vannak oly sokan, mert évek óta California állam Legfelsőbb Bírósága sok kivégzés elhalasztását, az ügyek uj átvizsgálását rendelte, többnyire azon az alapon, hogy az elítélteknek a bíróság nem adta meg az alkotmányban biztosított jogaikat, elsősorban azt a jogot hogy kezdettől fogva védő segítségét vehessék igénybe. Brown kormányzó 1959 óta van hivatalában. Ez idő alatt 18 halálos Ítéletet, kegyelmezési joga alapján, átváltoztatott életfogytiglani börtönre 35 elitéit esetében nem talált törvényes okot a kegyelmi jog alkalmazására, kénytelen volt az igazságszolgáltatásnak szabad utat engedni egészen a szürke kamráig. A 18 megkegyelmezett közül 17-en a börtönben vannak, egy meghalt 1961-ben. Attól tart a kormányzó, hogy vérontás lesz ebben az évben. Nyugtalanítja ez, több okból. Először azért, mert ő elvben a halálbüntetés ellenző je, meggyőződése lévén, hogy a halálbüntetésnek nincsen elrettentő hatása. Másodszor, nem tud szabadulni egy rossz emléktől: a Chessman-eset emlékétől. Ez az ember, akit mellesleg megjegyezve, nem gyilkosságért, hanem emberrablásért Ítéltek halálra, több mint egy évtizeden át újra meg újra halasztást kapott. A siralomhágnak ez a veterán lakója magára vonta a világközvélemény érdeklődését, és mindenütt a világon tüntettek megkegyelmezése érdekében, Uruguay dél-amerikai országban az egyetemi diákság tüntetése vad Amerika-ellenes tüntetéssé fajult, végül szót emelt Chessman életéért a pápa is. Mindhiába, a törvény betűje nem volt összeegyeztethető Brown kormányzó meggyőződésével, 1960. május 2- án “elvégeztetett”. California szégyenét emlegették akkor... Történt aztán, 1963-ban, hogy szövetségi birák egymásután elrendelték kivégzések elhalasztását. Akkor a kormányzó úgy vélte, hogy a bíróságok tulajdonképpen azt teszik, amit ő helyesnek tart — úgyszólván megszüntetik a halálbüntetést és ezzel a gyakorlattal pótolják azt, amit ő a kormányzó, újra meg újra hasztalanul kér a California állami törvényhozó testület tői: a halálbüntetés eltörlését t]: * * San Quentin siralomházsora 60 szűk cellából áll. “Telt ház” sohasem volt ott, az ed digi rekord 55 lakó volt, a múlt év május 19-én. Akkor a “bennlakók” legtöbbje kéthárom év óta várt a sorsfordulatra. De voltak korábban 7—8 évig várakozó elítéltek is. Minden idők rekordere Chessman, aki 12 évet töltött ott élet és halál közt. Ott... milyen egyszerű, szürke szó. A cella 4 és félszer 10 láb szűk. Ebben a cellában, amelyet inkább veremnek lehet nevezni, mindennap 20 és fél órát tölt a halálra Ítélt; 3 és fél óra a szabad idő egy nagyobb, 10x200 láb ki terjedésű “recreation room”ban. A sötét cella-vermet csak egy kis villanykörte világítja ablaka nincs. Manuel Chavez, 8 és fél év óta az egyik verem lakója, megmondja, milyen az élet abban a veremben: “Az ember éjjel-nappal a halálra gondol. A nap világossága csak nagyritkán hatol be oda amikor látogató előtt egy percre kinyílik az ajtó.” És látogató a legtöbb veremlakóhoz csak ritkán jön. Clyde Bates — ugyancsak 8 és fél év óta bennlakó — mondja: “Volt év amikor egyetlenegyszer sem volt látogatóm.” TRENTON, N. J. ES KÖRNYÉKE TRENTONI ügyvezető szerkesztőnk SZAHI0SSZEGI JENŐNÉ 37 Cummings Avenue, Trenton 10, N. J. OW 5-6517 MI UJSAG TRENT0NBAN? AZ AMERIKAI Magyar Demokrata Klub január 22-én tea-estélyt rendez 6 órai kezdettel a klubhelyiségben. Mindenkit szivesen látnak. Zenéről is gondoskodva van. Szép az élet!... KOPENHÁGA, Dánia. - Bent Staerker 18 éves rokkant fiatalember élete veszélyeztetésével megmentett egy fiatalasszonyt. Észrevette, hogy egy fiatal nő felöltözve a tóba ugrott és annak legmélyebb pontjához igyekezett eljutni Bent Staerker, aki mindkét lábára béna, mankóin a nő után inent és igyekezett rábeszélni arra, hogy hagyjon fel öngyilkossági szándékával. — Hagyjon nekem békét — kiáltott rá a nő —, én már nem akarok élni. Bent Staerker két mankóján csak nehezen jutott előre 3 süppedő talajú tóban és mikor megközelítette, igy szólt hozzá: — Nézzen rám, béna vagyok, mankón járok, mégis élni akarok —, majd egyik mankóját feléje nyújtotta, hogy abba megkapaszkodj ék. De a nő megmakacsolta magát. Bent Staerker azonban továbbra is lelkére beszélt, mindaddig, amig rendőrök jeltntek meg a helyszínen és mindkettőjüket kisegítették a vizböl. Az életunt nőt, aki súlyos depresszióban szenvedett, kórházba szállították. L. M. REVESZ AGENCY a neve Révész Lajos és felesége irodájának a So. Broad St. 1112 szám alatt, ahol mindenféle biztosítás előnyösen szerezhető be. Ezt nagyon sokan tudják Trentonban és környékén. Amit azonban kevesebben tudnak, de amit szintén jó tudni, az az, hogy a Révész Agency foglalkozik házak, telkek vétele és eladása ügyeivel is, azonkívül pedig, legújabban már utazási ügyekkel is. Teljesidejü utazási iroda lett a Révész Agency, ahol hajó- és repülőjegyeket szerezhetnek be a magyarok és ahol mindenféle utazási ügyben, kivándorlási ügyben, rokonok kihazatala, stb. dolgában kitűnő szolgálatot kaphat az, aki hozzájuk fordul. Tekintve pedig azt, hogy Révész Lajosék derék magyar emberek, akik szivükön viselik a mágyar honfitársak dolgát, bizonyosra vehető, hogy a Trenton-i és környékbeli magyarság tömegesen fog ehhez az Agency-hez fordulni. Telefon: 392-0Ö78. — keresztelések előre bejelentendők. Keresztszülő csak rendes, jó katolikus felnőtl lehet. ESKÜVŐK: titott idők és vasárnapok kivételével bármely napon. Esküvő bejelentendő 4 hétig az esküvő előtt Jegyesi oktatás kötelező. OKTATÁS: állami iskolák oan tanuló gyermekek vallás- és erkölcstani oktatása: minden hétfőn d.u. 3 órakor a public school-tanulók; min len pénteken délután 3 óra kor a high school-tanulók ré szére. Oktatások október 1 tői május 31-ig vannak. GYŰLÉSEK; Rózsafüzés Társulat Titok váltása: a hó iiap első vasárnapján. P. T. A. — Anyák-Tanitók Egyesülete: a hónap első keddjén. Women’s Club a hónap 2 ik keddjén. A Trentoni Független Református Egyház hírei Közli: Nt. Kovács István lelkipásztor ID. PALLÉR FERENC, Lowell Ave. Mercerville-i lakos 85 éves korában meghalt. Magyarországon született, 65 éven át volt iteni lakos. Gyászolja két fia, Ferenc és Imre, egy leánya Mrs. Samuel Skean, nővére Mrs. Julia Dobos, 4 unokája, 2 dédunokája és más rokonsága. Temetése az Our Lady of Sorrows r.k. templomban megtartott gyászmisével ment végbe a Szent Miklós temetőben. Doktor-probléma SAN FRANCISCO. - Thomas Edison Miyawaki hawaii származású orvos alapos kiképzés révén, amelyet diplomákkal igazolt, szép kariéi előtt állt a California állami egyetem itteni Medical Center jében, már helyettes tanári állásba lépett elő, amikor törés támadt a karrierjében. Filozófia doktori címre pályázott és a vizsgán oly megdöbbentő tudatlanságot árult el hogy a Medical Center szükségesnek vélte a tehetséges orvos diplomáinak közelebbi megvizsgálását. Ekkor kiderült, hogy a diplomák (John Hopkins, Columbia, stb.) egytől egyig hamisítványok voltak ... Otthon, Hawaiiban, azt kérdezték tőle, miért akart mindenáron, mint orvos szerepelni? Ezt felelte: “A szüleim kedvéért, ők olyan nagyon kívánták, hogy orvos legyen a fiuk, hát megtettem azt-,-hogy boldogok legyenek.” PLETENYIK JÓ2SEFNÉ sz. Szombaty Mária, 102 Hunter Ave. Hamilton Township-i lakos január 14-én meghalt. Gyászolják: férje, egy fia József, nővére Kramer A. Károlyné (Hamilton Square), két fivére Szombaty Sándor (Trenton) és Szombaty József (baltimore, Md.), két unokája és más rokonsága. Temetése a Magyar Református Egyház templomában megtartó tt gyászistentisztelettel ment végbe január 17-én, a Greenwood temetőben. ;Nt. Kovács István lelkész végezte a szertartást. A Szent István R. K. Egyházközséq hírei Dt. Kuber J. Antal plébános SZENTMISÉK: VASÁRNAP: reggel 7, 8.30. 10.00 és 11.15 órakor. ÜNNEPNAP: 7, 8 és 9 órakor é3 este 7.30-kor. HÉTKÖZNAP: 6.30 és 8 órakor. GYÓNTATÁSOK: szombaton: d.u. 4-től 5.45-ig és este Első péntek és ünnep előtt este 7-től 8 óráig. — Súlyos betegek gyóntatása bármely időben. SZENT ÖRA: minden pénteken este 7 órakor. Angol és magyar. KERESZTELÉSEK: vasárnap a 11.15-ös szentmise után. Istentiszteletek: minden vasárnap magyar 9:20-kor, vasárnapi iskola 9:30-kor, angol 11 órakor. Énekkari próba minden szerdán este 7 órakor. Nt. Kovács István lelkipásztor beiktatása február 13-án lesz. Délután 4 ^órakor istentisztelet, utána 6 órakor bankett. A Lórántffy Zsuzsánna NÖ- egylet vezetősége 1966-ban Tiszteletbeli elnöknő Nt. Ko vács Istvánná, tiszteletbeli al elnöknő özv. Tóth Józsefné. élnökhő Mészáros Ántalné, alelnöknő Jármy Andrásné, jegyző Kiss Lászlóné, pénztá ros Mrs. Margaret Kraemer. ellenőrök: Bikfalvy Ernőbe, Pásztor Andrásné, Kovács Gyuláné. A vigalmi bizottság tagjai: Vágott Miklósné, Tamás Györgyné, Tamás Dánielné, Sipos Györgyné, Péntek Miklósné, Miklovitz Sándorné, Papp Miklósné, Smith Bálintné, Lugossy Ferencné, Mrs. Anthony Giallella, Borbély Györgyné, Dobos Istvánná, Veres Jánosné, Kerekes Já nosné, Németh Józsefné, Túrba Ferencné, Simon Károlyné, Kovács Istvánné, Nagy Istvánná, Beke Istvánné, Vereb Ferencné, Szombati Andrásné, Pupinszky Lászlóné. Felnőtt katekizmusi oktatást és biblia-órát tartunk minden vasárnap 5:30-tól 7- ig. Szeretettel hívunk mindenkit, aki jobban meg akarja ismerni református vallásunk bibliai hitigazságait. Kosárlabda csapatunk minden kedd este mérkőzik más egyházak csapataival. Ifjúsági gyűlések két csoportban'minden vasárnap este 7 órakor. Amerika népessége ma és holnap— a statisztika és kristálytömb tükrében HALLOTTA MAR . . . . . . hogy Európában a legsúlyosabb vasúti katasztrófa 1917-ben történt Modane franciaországi városban, ahol egy személyvonat kisiklásánál 543 ember vesztett életét. Dr. Herbert I. Bell OPTOMETRIST SZEMVIZSGÁLAT 1964 N. Olden Avenue, Trenton, N. J. Telefon: 883-4407 és 394-5233 Ingatlant akar vásárolni? Közjegyzőre van s*ü1cs£<t«»? Utazni akar? GEORGE M. PREGG MAGYAR IRODÁJA minaenben készséggel áll rendelkezésére 907 So. Broad Si., Trenton, N.J. Telefon.: EX 3-4469 WASHINGTON. — Az amerikai népesedési statisztikának érdekes, első tekintetre ellentmondó, beszédes adata ez: több házasság, kevesebb bébi. 1961 óta évről évre egyre kevesebb amerikai honpolgár születik. Nyolc év alatt az uj szülöttek száma 20 százalékkal csökkent. A szakértők azt jósolják, hogy a születések száma még tovább fog csők kenni és az évtized végén, 1970-ben, minden ezer 15 és 44 év közti nő csak 88 gyermeket fog szülni. A múlt évben a születések száma 3 millió 813 ezer volt, az 1966. évre 3,773,000 újszülöttet jósolnak. A házasságkötések száma 1958 óta egyre nő. A kik a kristálygömbben olvasni tud nak, azt jósolják, hogy az évi házassági rekord az 1958. évi évi egy és félmillióról két millióra fog emelkedni. A “több házasság, kevesebb gyermek” ellentmondást igy próbálják megmagyarázni: Az orvostudomány uj vívmányai és a növekvő felvilágosodás megkönnyítik a családtervezést Egyre több és több azoknak a fiatal pároknak a száma, amelyek korlátozzák a születések számát és elhalasztják a családalapítást —, hogy jobb megélhetést, magasabb életszínvonalat tudjanak maguknk biztosítani. Több házasság — gazdasági jelentőséggel is bir. Több házépítést jelent, több háztartá sí készülék gyártását és eladását teszí lehetővé, általában növeli az üzleti forgalmat. Ftíkozza ezeket a gazdasági előnyöket az, hogy a családot még bem alapító férj és feleség dolgoznak és keresnek, teljesidőben is. ❖ * * A fehér—színes számarányban eltolódások jelentkeznek. A néger lakosság nagyobb mértékben szaporodik, mint a fehér lakosság. A legújabb hivatalos adatok: 171,4 millió fehér és 23,1 millió színes (köztük 20,8 millió néger) 1957-ben az újszülöttek 15,3 százaléka színes volt, a múlt évben 17,4 százalék és — a kristálytömb jelei szerint — 1970-ben Amerika lakosságéinak 18,3 százaléka lesz színes. És az Ur 2000-ik esztendejében? 23 százalék, vagyis: csaknem minden négy újszülött közül egy szines lesz, inkább néger, mint kevésbé sötét szinü. * * * Az ezután következő években a jelek szerint a népesség a fiatal korosztályokban fog legnagyobb mértékben szaporodni. Ennek messzemenő gazdasági jelentősége lesz: több fiatal munkaerő fog a munkapiacon jelentkezni. A következő hat évben a munkaképes férfiak és nők (dolgozók és munkanélküliek) száma a mostani 78,3 millióról 86,1 millióra fog megnőni. Ez azt jelenti, hogy ezekben az elkövetkező években nyolc millió uj munkahelyet kell teremteni, ha elejét akarjuk venni a munkanélküliség növekedésének. Enyhiti a munkanélküliség növekedésének valószinüségót az, hogy a 65 éven felüliek száma növekedőben van. Jelenleg 18,2 millió az idősök száma, 1975-re 21 millió 65- ön felülire lehet számítani, akik közül nagyon sokan, nyugalomba vonulván, nem terhelik meg a munkapiacot. ❖ ❖ ❖ A háború után megindult bőséges “gyermektermés’* néhány év után erősen éreztette hatását az alsófoku iskoláztatásban : egyre több kindergarten és elemi iskola építés vált szükségessé. Ennek az irányzatnak lelanyhulása várható most. Ugyanez áll a középfokú iskoláztatásra is. Ellenben a college és egyetemi diákság évről évre gyarapszik, úgy hogy sokan nem tudnak bejutni a magasfoku tanintézetekbe. Az egyetemek megrohanásának okát egyebek közt abban is kell keresni, hogy a technológia mai magas fokán a tudásnak na.gyobb jelentősége van, mint volt még néhány évvel ezelőtt és egyre többen igyekeznek magasabb kiképzést nyerni, hogy az uj követelményeknek meg tudjanak felelni. 1955 óta az egyetemi diákság száma 2,7 millióról 5,6 millióra nőtt. A jövő előrevetett számadatai: 7,2 millió college diák 1970-ben, 9 millió diák 1975-ben. MADRID — Az utolsó hét folyamán 115 spanyol férfi hagyta el Spanyolországot és Ausztráliába vándorolt, hogy ott véglegesen letelepedjék. REPÜLŐ- £S HAJÓJEGYEK BEVÁNDORLÁSI ÜGYEK — PÉNZKÜLDÉS Házak, lelkek adás-vevési ügyeinek lelkiismeretes, gyors intézése. —ÁLTALÁNOS, MINDENFÉLE BIZTOSÍTÁS— L & M. REVESZ AGENCY 1112 So. Broad St., Trenton, N.J. — Tel.: 392-0078 TAKARÉKBETÉTEK BIZTOSÍTOTT JELZÁLOG KÖLCSÖNÖK 9 9 I | | HÁZ JAVÍTÁSI I KÖLCSÖNÖK st# 9 (Í1 858 South Broad Street, Trenton, N. J. Telefonok: EX 3-4148 EX 3-4149 A MI HÚSÁRUINK A LEGJOBB MINŐSÉGŰ ANYAGBÓL KÉSZÜLNEK ÉS ELSŐRANGUAK Menjen be egy olyan üzletbe, ahol SEILER-féle húsárukat árusítanak és garantáljuk, hogy meg lesz velük elé.gedve, mivel SEILER húsárui ízletesek, frissek és jutányos árúak. JOS. SEILER & SONS COMPANY 129 Ashmore Avenue Trenton, N. J.