Függetlenség, 1966 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-20 / 3. szám
8-IK OLDAL FÜGGETLENSÉG Thursday; January 20, 1966 ÉN EGY VALAKI VAGYOK A U.S. Steel Pittsburgh Steamship egyik vasérc szállító hajóját javítják Conneaut, O.-ban. láthatatlan férje ő megtett mindent a kivagyiság érdekében” — olvasom egy fiatal iró elmefuttatásá ban. Kivagyiság? Én már a nyelvújító Péter bácsinál is megriadtam ettől a “kivagyi ságtól”, de a magam kivagyi ságával — bár én is mindent megteszek ennek érdekében — mindig pórul jártam. Először a szegedi színház ban, ahová a budapesti előadások szériája után hivott meg az igazgató — ahogy irta a szívélyes levélben — “az ünnepélyes bemutatóra”. A főpróbára érkeztem, késett a vonatom, a próbát már elkezdték. Mindez régen volt, ahogy a kivagyiság költője írná, az ántivilágban, de ezt nem azért jegyzem meg, mintha akár a késést, akár a próbakezdést is a kor nyakába akarnám varrni. Rohantam be a színházba, a kiskapun. A szinészbejárón. Egy-két lépést tettem befelé elbődül mögöttem egy mély hang: — Tessön mögállni! Nem tudom, jó helyre te szem e az ö-ket, de mögáll tam. Sőt, meg is fordultam. Akkor látom, ott ül egy kis pult mögött egy tűzoltó bá esi. Milyen volt külseje,, tökintete, nem irom le, nem kisértem meg Móra Ferenc szellemét. A tűzoltó előtt kis pul ion egy nagy könyv. Azt mondja a tűzoltó: — Hová mögy az ur? — Be. A színházba. A fő próbára. Rámutat a nagy könyvre. Akkor tessön beírni ide a nevöt! Jó, gondoltam magamban itt rend van. Tudni akarják ki az idegen, aki belép a szén télybe. De én nem vagyok ide gén. Én a szerző vagyok. A hires szerző. Hogy fog nézni ez a Mura-atyafi, ha beírom a “kivagyiságot”? Hát beír tam. Hogy jól el tudja olvas ni, dundi, nagy hetükkel: “Szerző.” Tíz lépés előre, csatakiáltás utánam: — Mögáll jón! Megint a —- mög. Hát mög álltam. Rám kiált a tűzoltó: — Körösztnevöt is tessön be írni! Beírtam. A nevezetes könyv ben, ha el nem foszlott a sok évtized alatt, mög-olvashatc ma is a “hires” iró neve: “Szerző Elemér,” Hát igy vagyok én a kivagyiságommal. De még igyebb a friss. Bevonultam a kórházba, ki vizsgálásra. Ködös, náthás, in fluenza-járványos idő volt zsúfoltak voltak a kórtermek Telefon ide, oda, és végül egy huszágyas hodályban kaptam volna helyet, itt is egy pót ágyon, az ajtó és a huzat között. Na de mire ott az a sok fehér kabátos angyal, akik értik a bajokat, a beteget, a — kivagyiságot. A megértő ad junktus a saját öltözőszobács káját engedi át, ide tesznek be egy pótágyat. Kiváltságos adomány, rendhagyó. Élve zem. Itt fekszem, egyedül Egy kicsit zsúfolt ugyan a szoba, szekrények, fogasok, egyebek, de különszoba. Da gad a keblem a büszkeségtől A pótágy rövid, lelóg a lábam, de tiszta, mosdó is van, asztal. Különszoba. Harmadnap reggel egy kicsit nyitva hagytam az ajtót Egy lábadozó betegtárs kukkantott be az ajtóból. No de most Mikszáth kéne ide,, hogy lekottázná nekem azt a palócos izes-édes hangot, ahogyan ez a nagybajszu, pizsamás fogatos vagy állatgondozó elámulva becsudálkozott. Be az különszobámba: —■ Hát rnágat ideráktak ebbe a kámrába? Az istenfáját. Hiszen mága itt megpenészedik! Hát mér nem abajgat hogy tegyék be a közösbe egy tisztességes helyre? Joga van máganak is, szójjón! No? Kellett nekem ez a ki vagyiság? Boross Eleméi (Budapest) BEVERLY HILLS, Calif. - Yvette Mimieux filmcsillagot sokszor látták férfi sztárok társaságában, Richard Cham berlain, Glenn Ford, David Lange voltak leggyakoribb partnerei. Senkisem ütközött meg azon, hogy Yvettet min denütt hódolói társaságában lehetett látni. Elvégre ő szabadon választhatja meg kisérő it! Most azonban, hat év után kiderült, hogy Yvette nem volt olyan szabad, mint az em berek gondolták. Yvette a fe lesége volt Evan Harlan Eng bérnek. Hogyan volt lehetséges hogy Yvette hat éven át lát hatatlanná tudta tenni a fér jét? Erre' a kérdésre nehéz felelni: seholsem mutatkozott a férjével. De miért volt szűk ség erre a búj ósdira? Meg mondja Yvette: — Aztán Evan hazajött a katonaságtól és mi megbe széltük a dolgot és elhatároztuk, hogy továbbra is single girl leszek — kifelé. Evan hozzájárult ehhez, mert tudta menyire vágyom sikeres filmkarrierre. És ő bízott ben nem, a hűségemben. — Múltak az évek, a 17 éves 'ány 23 éves asszony lett. 17 ís 23 — nagyon messze van nak egymástól. Más lettem. És beleszerettem egy férfibe. Az igaziba. És Evan beleegyezését adta a válásba. Most már nem titok, hogy hat éven át férj és feleség voltunk. Hogy is lehetne titok, hiszen nincs válás házasság nélkül —■ azt mindenki tudja. Áprilisig meglesz a válás aztán Mrs. Serge Bourgignori esz Yvette Mimieux. ben is a káposztát a halotti torra készítettem. * * * KÉT GENTLEMAN Tom Moore, a nagy angol költő egyszer banketten vett részt, melyen egy ifjú arisztokrata kellemetlen helyzetbe akarta hozni, hogy ezáltal magára vonja a figyelmet. A szemtelen fiatalember ezt ki áltotta a költő felé: —- Igaz az, Mr. Moore, hogy az ön papája füszerkereskedő volt? — Ez igaz — felelte a költő. — Hát akkor — feleselt to vább a fiatalember —, ön miért nem folytatja az apja foglalkozását ? — Bocsánat — szólt Tom Moore halkan, finoman —, igaz, hogy az ön édesapja úri ember volt? — Igaz — felelte büszkén a fiatalember. —• Hát akkor ön miért nem folytatja apja foglalkozását? HÁROM NAPI MUNKA... A szarajevói bazársoron sétálunk. Nem annyira a vásárlás, inkább a látnivaló vonzott ide bennünket, mert az egyébként is érdekes városban ez egy darab kelet, egy kis Bagdad. Az árusok egyben termelők is; a földön ülve ka lapálják kávéfőző edényeiket, díszes tálkáikat, mutatós di szeiket. Az egyik sötét bódéból pöttömnyi gyerek lép ki. Megái lünk, mert a látnivaló ezer nyi, s a gyerkőc is bájos. For gátjuk a tálakat, nézelődünk a homályos sarkok felé, ho lehet a gazda? De csak a fi ucska invitál, lépjünk beljebb tapogassunk meg mindent bát ran. Nehéz ellenállni neki, s árui nak is. Hosszan alkudozunl egy-egy darabra, közben szive sen beszél másról is. — Apám otthon dolgozik én vagyok ilyenkor az üzlet ben. — Adod hatezerért ezt? — Nem lehet, háromnapi munka van benne...-L Tudsz irni-olvasni ? Nevet és kissé sértődötten válaszol: — Jó tanuló vagyok és jó számoló. Vesszük észre, mert alkudó zás közben percek alatt bébi zonyitja, milyen nevetségesen kevés az általunk ígért ár. — - Apám majdnem művész. Láthatják, milyen gyönyörű minden. Valóban szépek. Meg is al kúszunk egy-egy darabra. Fi zetünk, bucsuzkodunk. Mond ja, hogy Fuad Husszeinovics a neve, keressük fel máskoi is. , — .És ha csak évek múlva jövünk? Folytatod apád munkáját? Ó, nem nagy dolog. Már most kikalapálok délutánonként egy-egy ilyen tálat. S a kezünkbe levőkre mu— Én high schooiba jártam Evan pszichológiát tanult a? egyetemen. Összebarátkoz tunk és amikor úgy éreztem hogy ő az igazi, megesküd tünk. 17 éves voltam akkor. És éppen akkor kaptam meg első filmszerepemet, Evan pe dig bevonult a katonasághoz. MGM persze nem kürtölte vi iággá, hogy férjes asszony vagyok, olyan fiatal korban egy filmszinésznőnek illik leánynak lennie... Megállapodtam a férjemmel, hogy házassá gunkat titokban fogjuk tartani. Igen ám, de a filmvilágban egy csinos fiatal lány nem mutatkozhat egyedül premiereken, estélyeken, sudió ünnepélyeken. Sokszor a stúdió gondoskodott kísérőről számomra, de gyakrabban én magam gondoskodtam erről. tat. Mi erre nyelünk egyet és gyors léptekkel eltűnünk a bazárból... Kovács György (Budapest) New Yorkban, a Brooklyn hídon gyalogosok és autósok mennek be a Manhattanba, munkába. A házasságról Társaságban arról van szó, hogy ki tudja a házasságot i legjobban és legrövidebben jellemezni. Mindenki megpre bálkozik vele. Végül is egy idősebb ur definiálja: — Először a férfi beszél és a nő hallgat. Aztán a nő be szél, és a férfi hallgat. Ké sőbb mindketten beszélnek, és a szomszédság hallgat. ❖ * * DON JUAN — Képzeld el, milyen helyzetben vagyok — panaszolja a hires nőcsábász barátjának — fenyegető levelet kaptam egy férjtől, amelyben azt írja, hogy amennyiben tovább is udvarolok a feleségének, golyót ereszt belém. — Hát hagyd a fenébe a nőt! — Hagynám én, csak a pasas nem irt feladót és nem tudom, melyik nőről van szó. $ $ * KÉT SKÓT 1. A skót apa betér a kávéházba feleségével és felnőtt lányával. Jön a pincér a rendelést felvenni. Az atya igy adja fel a rendelést. — Kérek egy pohár málnaszörpöt három szalmaszállal. 2. Az öreg skót haldoklik. Ott ül az ágyánál hűséges neje. A konyhából töltött káposzta bóiitó illata árad be a szobába. Az öreg skót szeme felragyog: — Hozzál egy tölteléket — mondja a nejének. Az asszony a fejét rázza. — Neked már nem érdemes — feleli gyengéden. — Külön-IKREK SZÜLETTEK AZ AUTÓBUSZBAN VARSÓ. — Szokatlan ese mény színhelye volt a napok ban a dél-lengyelországi rze szowi vajdaságban a menet rendszerű autóbusz egyik haj nali járata. Az autóbusz ép pen két egymástól elég távol fekvő helység között haladt amikor egyik nőutasát várat ianul heves szülési fájdalmak epték meg. Mivel percnyi ide sem volt a halogatásra, az autóbusz sofőrje vállalkozott a szülés levezetésére, és sze rencsésen egy fiút és egy kis lányt segített világra. A számára szokatlan feladat és izgalmak anyira kimerítették, hogy miután a busszal és meg szaporodott utasaival a legközelebbi szülőotthonhoz ért elsősorban ő szorult ápolásra. HALLOTTA MÁR... . . . hogy a Time magazinnak három és egyharmad millió előfizetője van az Egyesült Államokban és 850,000 előfi zetője a világ sok részében A hat nemzetközi (angol és idegen nyelvű) kiadást hat külföldi nyomdában állítják elő. A magazint 150 ország ban körülbelül 17 millió sze mély olvassa. Kanadában min den 19 lakosra egy Time olvasó jut, Latin-Amerikában minden 668 lakosra egy. A vasfüggöny mögötti országok ban egyre több olvasója var a magazinnak: 1960-ig 32t előfizető, jelenleg 1161 előfi zető. A legtöbb példányt nem privát személyek, hanem köz hivatalok és diplomáciai kép viseletek kapják. Ujságstandokon csak Jugoszláviában és Lengyelországban van a Time eladása megengedve. Grönlandban a cirkuláció öt év alatt csaknem duplájára nőtt — ma már 8 Time előfizető van ott, a jéggel-hóval bori SALZBURGI MAGYAR Salzburg alatt találtunk rá a festői környezetben épült kedves vendégfogadóra. Éltesebb ember kérte utle velünket s akkurátusán jegyezte fel adatainkat. Néha néha közbekérdezett: — Lakhely?... Melyik vá ros ? ... Igen ... igen ... In nen hová távoznak ... Hazr Magyaországra ? ... Közben fejét fel nem emel te, szemét le nem vette a nyi tott útlevelekről. Időnkén! megforgatta, közben fogai kö zött szűrve a német szavakat kérdezgetett. -Csupa helyénva ló, hivatalos dolgot. Az adminisztrációt bevégezve még röviden ismertette a reggelre vonatkozó házirendet, majd udvariasan felajánlotta a vendégfogadó igazán' kellemes szolgáltatásait. Miközben zsebében cigarettát keresett, udvariasan megjegyezte: — Kitünően hideg, friss bajor sörünk is van, fogyasszák egészséggel. Nem kell külön fizetni, az árát majd a számlához csatolom. Előkerült a cigaretta, s mi csodálkozva vettük észre, hogy emberünk valódi Fecskére gyújt. ő is meglátta az arcunkra irt meglepetést s megszólalt tiszta magyarsággal: — Szóval honfitársak lennénk ... Csakhogy maguk otthon élnek, én meg pár száz kilométerrel errébb . .. Azután hosszasan, el-elgonöolkodva bizonygatta, hogy tulajdonképpen nem bánta meg, hogy hazát cserélt, hiszen itt Ausztriában megtalálta a számítását. Házában szép, a hegyekre s a tavacskára néző vendégszobái vannak, a kertjében jövedelmező Camping-platz áll. Fia ugyan Ausztriában nem kapott munkát, de átjár Münchenbe dolgozni, s a hétvégeken hazaugrik. — Szóval úgy nézzenek rám, hogy nekem sikerült — mondtat öbbször it. Amikor távozni készültünk, a szoba falán egy falusi tájrészletről készített nagyméretű fényképet pillantottunk meg. — A szülőfalum — mutatott az alföldi képre a házigazda. — Abban a négyablakos házban laktam. — Zavarában a földet nézte a szerencsés emitter, s még csendben hozzáfűzte : — Hatszáz schillinget fizettem egy turistának, hogy fényképezze le nekem. Szép vidék az, ha arra járnak, ne kerüljék el... ,\ Lakatos Ernő (Budapest) A nagy szarvasbagoly — verebek, galambok réme NEW YORK. — Időtlen idők óta zaklatják a városok népét verebek, galambok és seregélyek és nem lehet ellenük védekezni, hiába kergetik sl őket, viszajönnek s tovább szemtelenkednek. Csak egy madárfajta van, amelytől félnek: a nagy szarvas bagolymi. Jó segítség lenne a városok főterein, parkok fáin egyigy nagy szarvasbago'y de az a madárijesztő olyan, mint íz autóbusz — amikor legnagyobb a szükség, akkor nem mutatkozik. De a modern technológia negteremtett egy bagoly-pótékot: plasztik anyagból formált nagy szarvasbagoly t. jzletek, gyárak már sokhelyütt szolgálatba állították izeket a mümadarakat. A 15 hcs magas madár ára 2,69, i senior típus, 24 incs magas, 11,68. Dicsértes riasztó szolgálatot végeznek a plasztik hagyok. Bethlehem Steel baltimorei hajógyárából jelentik: Évek óta molesztálták munkásaikat a galambok, a rak'vn-mft '-“tövek számjelzéseit olvashatatlanná piszkolták. Néhány plasztik bagoly az épületben elriasztotta a galambok legtöbbjét. Martin repülőgépgyár: Két munkás reggeli munkaidejéből meglehetősen nagy részt kellett szentelni a gépek és alkatrészek védelmére szolgáló celofán-takarók elhelyezésére. Másfél tucat plasztik bagoly elkergette a galambokat, nincs szükség takarókra és munkaórákat takarítunk meg —- havi 600 dollár a megtakarítás. Jogosult kérdés: Feltehető-e, hogy minden galambot minden időben “lóvá lehet tenni” ilyen madárhamisitvánnyal ? Nem valószínű. Inkább azt kell hinni, hogy mivel a mübagoly mozdulatlan, a galambok fittyet hánynak rá. Okos a galamb, de még okosabb az ember. Mindennap más helyen állítják őrállásba a baglyokat és ez a helyzetváltoztatás célravezetőnek bizonyult, a galambok azt hitték, hogy mégiscsak élő baglyok azok, máskülönben nem tűnnének fel egyszer itt, másszor ott. :ott óriási szigeten. A kommunista Kínában nagy előrehaladás mutatkozik: a 750 millió lakosú országban mái 20 példány kel el — csakis kormány- és párthivatalok fizetnek elő. Nagy haladás ez, amenyiben néhány évvel ezelőtt még csak 3 Time ment Kínába. Jerry Greenberg egykerekűvel oldotta meg a közlekedési problé mát, a sztrájkkal sújtott New Yorkban.