Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1965-12-16 / 50. szám
6. oldal FÜGGETLENSÉG VALLOMÁSOK A VALLOMÁSRÓL Carl Nighswonger káplán koszorút helyez el a Parkland kórházban, Dallasban, ahol John F. Kennedy elnök meghalt két évvel ezelőtt. Thursday, December 16, 1965 TV-szenzáció volt a gyermekrablás... . TRENTON, N. J. — Raymond Hale Welch 16 éves fiú Í950-ben összeveszett, összeverekedett egy játszótársával s a játék vége az volt, hogy a játszótárs holtan rogyott össze. Raymond gyilkosság vádjával került eskiidtbiróság elé, miután bevallotta, hagy ö ölte meg a pajtását. Életfogytiglani börtönre ítélték. Ő fellebbezni akart az ítélet ellen és nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a vallottiása nem volt önkéntes, azt a rendőrök erőszakkal csikarták ki. Fellebbezni azonban csak akart, de nem tudott. Ahhoz ugyanis szükséges az esküdtbirósági tárgyalásról felvett gyorsírói jegyzőkönyv másolatának beszerzése, és ez pénzbe kerül, neki pedig nem volt pénze. így hát fogva maradt, véglegesen elitélve, és 16 évet töltött a börtönben. Végül akadt egy ügyvéd, aki pártfogásába vette, miután a védelemnek fegyvert adott kezébe a Legfelsőbb Biróság. elvi döntésben kimondva azt, hogy oly vallomás, amely ne \ teljesen önkéntes volt, nem használható fel bizonyitékként egy gyanúsított ellen. A védő közbelépése ered ményre vezetett, New Jersey állam Legfelsőbb Bírósága a; í950 évi ítéletet megsemmisítette és uj tárgyalást rendelt el, amelyen tisztázni kell az aikkori vallomás létrejöttének l$Örülményeit is. |New Jersey államban (mint egyes más államokban is) csak oly szegény vádlottnak, illetőleg elitéltnek adják dij t^lanul a tárgyalási jegyző könyv másolatát, aki ellen a biróság halálos Ítéletet ho zott. Mindenki más fizetni köteles azért. A másolat dija állag 100 dollár és az elitéit ^börtönben napi 30 centet kereshet heti öt napi munkával, igy tehát másfél évi munkájának béréből tudta csak megfizetni annak az Írásnak ríz árát. , Ami a jelen esetet illeti, Valószínű, hogy uj tárgyalásra nem is kerül sor, mert a 16 év előtti gyorsírói feljegyzéseket már régen megsemmisítették, a tanukat sem le h.et egykönnyen megtalálni egyik-másik talán már nem is él. De ennek a ma 32 éves embernek esete nemcsak azért fontos, mert egy ember sorsáról van szó. Töbről van itt szó: a valolmás értékeléséitől. Az országos Legfelsőbb Biróság elvi döntése elvet minden oly vallomást, amelyet a gyanusitottól kikényszeritettek. A kikényszerítésnek persze fokozatai vannak s még nem alakult ki végleges bírósági gyakorlat annak megítélésére, hogy mit kell kényszernek tekinteni. Az eddig különböző bíróságok által hozott döntések kényszerű vallomásnak tekintenek minden oly vallomást, amelyet a gyanúsított tett, mielőtt védővel beszélt volna. i Ezen a ponton döntő jelen- I tőséget nyer a védő beavatko zása egy bűnvádi eljárásba. Bíróságok újabban megsem misitettek ítéleteket azért mert a rendőrség a gyanúsítottnak azt a kérését, hogy mivel nincs pénze, rendelje nek ki neki védőt. Más biró ságok az önként tett vallomást nem ismerik el önkéntes val lomásoknak még oly esetben sem, amikor a gyanúsított nem kért védőt; kimondták hogy a rendőrségen minden kit, aki súlyos bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatnak, a kihallgatás előtt fel kell vi lágositani arról, hogy joga van védőt kérni. Joggal teheti fel az olvasó a kérdést: Mire jó a gyanú sitott kioktatása (ügyvéd által) arról, hogy nem köteles vallani, nem köteles egy szót sem szólni? Miért ez a szigorú gondoskodás a gazfickókról ? Erre a kérdésre mindenekelőtt az az igazságnak megfelelő felelet, hogy nem mindenki gazfickó, aki súlyos bűn cselekmény gyanújába esik. Például: Éppen ezekben a na pókban New Yorkban kettős gyilkosság miatt elitéltek egy Robles nevű kétes becsületü fickót, miután korábban azt a gyilkosságot egy Whitmore nevű, ugyancsak kétes becsű etü fickó bevallotta. Annak a Whitmore nevű rovottmultu embernek vallomását bizonyíthatóan durva erőszakkal kényszeritették ki. De többről, sokkal többről van itt szó. Köztudomású, minden újságolvasó tudja, hogy ha egy gazdag embernek meggyűlik a baja a törvénynyék nyomban mellette áll egy ügyvéd, védő. Nem úgy a szegény gyanúsított mellett. Ezért joggal lehet álli tani, hogy az igazságot két mértékkel mérik: szegénynek igy, gazdagnak úgy. Ha a gazdagnak minden esetben rendelkezésére áll az első perctől kezdve védő, ugyanezt a jogot biztosítani kell a szegény embernek is, áki a törvény elé kerül. A kor szelleme kívánja meg ezt. Úgy a világpolitikában, mint a népek életében, belső ügyeiben az irányzat a felszabadulás, a felszabadítás felé mutat — a szegények, tudatlanok, elhanyagoltak istápolása korunk erkölcsi kő vetelménye lett, és a Legfel sőbb Biróság döntése, amely a vallomás-lavinát elindította, a korszellem megértéséi nek jele, nem pedig, amit so kan — főleg rendőrök és ügyészek — állítanak: gazfickók védelme a társadalommal szemben. ❖ ❖ ❖ Folyik a nagy vita és a vége még nem látható. Sobel newyorki törvényszéki bii’ó alapos kutatásokat végzett a vallomások értékelése dolgában és kimondta: sok zaj semmiért! Nem igaz, mondta a biró, amit a bűnüldöző hatóságok szószólói eb ben a vitában állítanak, hogy a gyanúsított vallomása a fő. sokszor döntő bizonyíték. Megvizsgált február, március, áprilisban Brooklynban történt 1000 vádemelést és azt találta, hogy a vád az eseteknek csak kevesebb, mint 10 százalékában támaszkodott vallomásra. New York volt rendőrfőnöke Murphy, 50 szá zalékra becsüli a vallomások bizonyító erejét gyilkossági jgyekben. Érdekes Koota brooklyni ügyész állásfoglalása: A rend őrségnek kötelességévé kell tenni, hogy a behozott gyanúsítottnak az első percben meg kell mondani, hogy joga van védőt kérni. Hol tanulta az ügyész ezt a leckét? Saját iró asztalán találta. Ugyanis ő képviselte a gyilkossági vá dat a fentebb említett Whitmore ellen, akinek bünvallornása valótlannak bizonyult. Ha ennek a fickónak az első percben védője lett volna, bizony nem vállalt volna magára oly bűncselekményt, amelyet nem követett el. Mert jó tanácsot kapott volna kirendelt védőtől: “Kukkot se mondj-” * ❖ * Nagyjelentőségű a kérdés, hogy a nem-önkéntes vallomások alapján történt ítéletek megsemmisítésének, a főbiróság ily értelmű döntésének, visszaható ereje van-e. Mert ha van, sorra jelentkezhetnek börtönlakók, akár 10 vagy 20 vagy több év után, és kérhetik ügyük uj tárgyalását, és hosszú idő után aligha lehetséges, minélfogva gyilkosok és más bűntettesek visszanye rik idő előtt a szabadságukat? Az országos Legfelsőbb Biróság előtt fekszik most négy ilyen eset és az -igazságszolgáltatás tényezői érdeklődéssel várják a döntést. Ebben a döntésben részt fog venni a Legfelsőbb Biróság nemrég kinevezett uj bírája, Abe Fortas. Ez a biró Goldberg biró helyébe lépett, akit Johnson elnök az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez rendelt ki az amerikai delegáció vezetőjének. Nos, ez a Goldberg biró foglalta írásba anankidején azt az eddig legmesszebbmenő döntést (az immár híressé lett Escobado bünperben), amely szerint védő kirendelését kell kilátásba helyezni annak a gyanusitottnak is, aki ezt nem is kérte. Az a döntés nem volt egyhangú, ellenkezőleg, hajszálon mult, a kilenc Supreme Court biró közül négyen ellene szavaztak. íme, mily fontos lehet egy biró nézete ily nagyl'ontosságu kérdésben! Hogyan fog a jelenleg a főbiróság előtt fekvő négy ügyben szavazni? Könnyű kitalálni, megjósolni. Ugyanis Fortas biró ügyvéd volt 1963- ban,a mikor a “védő vagy nem védő” kérdésben legelőször kellett döntenie Florida állam Legfelsőbb Bíróságának — a legelső és leghíresebb Gideonbünügyben. Ez a Gideon, az úttörő, iskolai vonalozott füzetből kitépett lapon ceruzával irta meg azt a beadványát, amely a lavinát elindító első A.torontói magyarok három előadáson gyönyörködtek Latabár Kálmán vendégjátékában. Ünnepet, kikapcsolódást jelentett ennek a nagy művésznek a fellépte; megédesítette a szürke napok egyhangúságát. Latabár hazai levegőt hozott magával, átadta az otthon üzenetét, mint ahogy a nóta mondja: Szív hozta szívnek szívesen.... Különálló egyéni művészetével parázsforró érzelmeket varázsolt a színpadra, megelevenítve élőt tünk a múltat. Ez a múlt ködébe mártózó művészet azonnal találkozott a nézők leikével. Sokunkban felütött az a gondolat, hogy mi lehetett volna ez a nagy művész, ha a Kabosok, a Mály Gerők, a Szőke Szakállok bátorságával neki mer vágni az idegen világnak és kopogtat a film fő városában: Hollywoodban! ? Nem vitás, hogy ma a film művészet egén fenn a legmagasabb csúcson fényeskedne a csillagszórója és a nevét Chaplin és Chevalier nevével együtt emlegetnék. De Latabárt a szive Buda pesten tartotta, nem engedte idegenben kószálni. Otthon maradt a hazai közönség elsőszámú nevettetőjének, akit megbecsül és dédelget a szin házbajárók hatalmas tábora. Latabár meg is érdemli ezt a nagy szeretetet és megbecsülést, mert a humort, a kacagást, a szivek derűs napfényét senki nem tudja úgy ragyogtatok mint ő. Tüneményes játékával olyan illúziót teremt a színpadon, hogy vele él, rajta keresztül lélegzik az ezerszemü cézár: a közön ség. Latabár torontói vendég játéka kicsit összeforrasztotta a magyarságot és ez a rendkívüli meghatottság nemcsak a nézőket ragadta magá val, hanem a nagy művészt is. Ez a találkozás feledhetetlen marad. Gyönyörű volt a búcsú, amikor a könnyezvenevető, túláradóan boldog Latabár a közönséggel együtt elénekelte a nagy dalköltő Seress Rezső szivbemarkoló himnuszát a szeretetről: Szeressük egymást gyerekek. íj! íj! !,! A fényesen sikerült Latabár-esten fellépett a Művész Színház törzsgárdája, a kitü nő művészek önmagukat fe lülmulva kivették részüket a sikerből. Kovács Anny élettel teli parasztmenyecskéje, Mátray Mária férfisziveket tüzbe hozó hálószoba jelenete, Búza kő volt. És ennek a Gideon nak védője Fortas ügyvéd volt. .. Az igazságszolgáltatás formálja a jogászokat, jogászok formálják az igazságszolgálta tást. Imre nyalka huszárőrmestere és Kertész Sándor udvari borbély figurája, mindmegannyi kabinet-alakítás volt. Rajtuk kivül jó kvoltak még Sólymos Péter, Sántha Anna és Nagy Ernő. Szalatkay László zongorajátéka élmény volt és kitünően konferált Bánáth Péter, Latabár művészetének legnagyobb elismerését egy kis másodgenerációs leányka fejezte ki: “Anyukám, nézd csak, ez a magyar Red Skelton, a bohóc bácsi!” Székely Molnár Imre FÉRJ ÉS FELESÉG... PÁRIS. — Örök téma: férj ás feleség . . . Párisi színházban előadták a “Who's Afraid of Virginia Woolf” (Ki fél Virginia Woolftól?) c. ameri kai színdarabot. A darabban Raymond Gerome és Made leine Robinson játszották a férjet-feleséget, mégpedig a viharos családi jeleneteket oly igazánban, hogy abból baj lett. Raymond, a színpadi férj panaszolta, hogy Madeleine őt nemcsak a szöveg szerinti szitkokkal halmozta el, hanem jócskán megtoldotta azokat, még komiszabb szidalmakat szórt az arcába, ráadásul a cipőjét az előírásnál sokkal erősebben vágta hozzá. “Ezt én nem tűröm el!” kiáltással 'Raymond, a férj, elvált Madeleinetél. Két hátig tartott a szakítás férj és feleség között, aztán, mint az életben is történni szokott, kibékültek és — újra színre került a “Who’s Afraid of Virginia Woolf”. Minden jó, ha jó a vége — a színpadon is. SYDNEY, Austrália. — Merrylands a neve Sydney egyik külvárosának, a boldogság vá rosa. Ott élt boldogan a James házaspár, Frank és Sandra. Első gyermekük szép, egész séges volt s boldogan várták a másodikat. A szép Karen után lesz egy szép Glendá juk ... De csalódtak. Glenda valami titokzatos eredetű gyomorbajjal jött világra, nem evett hiába etették, csak fogyott, egyre fogyott és héthónapos korában alig két fonttal volt nagyobb a testsúlya, minr amikor világrajött. Semmisem segített, az orvosok tanácstalanul álltak szemben s gyógyíthatatlan kórral. Egy napon rendőr kopogtatott az ajtón. Frank James egyedül volt otthon, a felesége a két gyermekkel egy supermarketba ment bevásárolni. Mi történt ? Az történt, mondta a rendőr, hogy Glendát elrabolták. A supermarket előtt a bölcsőjéből kilopták, elhurcolták. Sandra hazajött, sírva mondta el, mit örtént. Mialatt ő Karennel az üzletben volt, kint megtörtént a szerencsétlenség, Glenda eltűnt. Megindult a nyomozás, száz meg száz bizalmas jelentés futott be a rendőrségre, minden nyom hamisnak bizonyult. A kormány 1000 font sterling jutalmat tűzött ki a gyermekrabló kinyomozójának. Semmi eredmény. A rendőrség tehetetlennek bizonyult. Még egy utolsó reménysugár csillant fel. Talán Tom,a z Álmodozó segíthet! Tom a Sydney közelében levő Kék Hegyek lankáján, Kurrajong faluban lakott. Foglalkozására nézve házaló volt, de mindenki inkább mint csodálatos látású álmodót ismerte. Sokszor megálmodott megtörtént eseményeket, de megjósolt bekövetkező történéseket is. Ez az emberfeletti képessége hasznosabbnak bizonyult, mint a zöldség és gyümölcs árusítás. Szép kis vagyont álmodott össze. így történt. Egy éjjel azt álmodta, hogy van a környéken egy telek, amely úgyszólván semmit sem ér, mert ott nincsenek házak, de egyszerre nagy értéke lesz,a mikor a környék kezd benépesülni. Igen ám, de hol van az a telek? Tom elkezdett vándorolni az egész környéken, mindenfelé kereste a telket,a melyet álmában ismert meg, de még sohasem látott. Addig kereste-kutatta, mig megtalálta a megálmodott telket. Mindjárt meg is vásárolta potom áron. És pár hónappal utóbb valóságos népvándorlás indult meg arra a környékre, egyre-másra építettek ott házakat, Tom sokszoros áron eladta a telket és gazdag ember lett. Tom talán meg tudja álmodni, hogy hová tűnt a kis Glenda ... Tom álmodott. Egy anyát látott kisgyermekével. A gye| rek keservesen sirt. Ekkor Tom felébredt. Aztán megiht elaludt é3 megint álmodott. Most csak a kisgyermeket látta, az anyja nélkül. Gyapjútakaróba bugyolálva feküdt egy bokor tövében. És nem drt. Véletlenül Tom kezébe került egy újság s pbban olvasta az eltűnt, elrabolt Glenda esetét. Nyomban a rendőrségre sietett és elmondta, mit lmod ott egy gyerekről, aki először az anyjánál volt és sirt, aztán egyedül volt és már nem sirt, nyilván holtan feküdt a bokor alatt. Hol volt ez ? A közeli erdőségben, mondotta Tom, de közelebbit nem tudott mondani a helyről. Menjen haza, mondták neki t rendőrségen, álmodjon topább és ha többet tud, jöjjön el megint. Tom hazament és megint álmodott és megint látta a gyereket a bokor alatt. Reggelre kelve, Tom beült ócska, rozoga autójába és elkezdett vándorolni, azt a bokrot keresni. Egyszerre mintegy átszellemülten felkiáltott: Ez az! Ez az a bokor! Olyan izgalom vett erőt rajta, hogy ki sem szállt a kocsijából, egyenesen a rendőrségre hajtott. Rendőrök kiutaztak vele arra a bizonyos helyre és — egy bokor alján megtalálták Glenda csontvázzá aszott holttestét. A TV-film csodálatos csattanója volt ez. Több mint két héten át ugyanis a TV közölte a nyomozás minden fázisát és minden alkalommal Sandra James, a kétségbeesett anya kisirt szemmel állt a televízió tükrében és kérve kérte gyermekének elrablóját, hogy árulja el, hová lett Glenda, mi történt vele, él-e még ? És ha él még, az anya pontosan megadta a diéta receptjét... És keservesen panaszkodott, hogy a kormány nem tett meg mindent a gyerek előkeritésére, az 1000 font jutalom nem elég... Titokzatos eset volt s az emberek elkezdtek — kételkedni. Csudanagy színházi story ez, suttogták. Talán nem is igaz. Mrs. Sandra talán tudja mi történt, de nem árulja el, mert igy érdekesebb. Kifürkészhetetlenek a női lélek rejtélyei!... A papok a templomokban, prédikációkban hallgatást parancsoltak a rosszmájú rágalmazókra. Végül Sandra asszony idegei felmondták a szolgálatot. Nem bírta tovább játszani a komédiát. A rendőrségre ment és bevallotta, hogy ez történt: Glenda éhenhalt. Ő egészen magán kivül volt, nem tudta, mit tegyen. Eszét vesztve az erdőségbe rohant halott gyermekével, otthagyta egy bokor alatt. .. Miért csinálta a nagy televíziós cécót ? Sandra nem tudta ennek magyarázatát adni. Tom, a hires álmodó bejelentette igényét az 1000 font sterling jutalomra, mivel ő vezetett az eltűnt kislány holttestének nyomára. Ámphjoar-oknak nevezik ezeket a vízben is járó kocsikat, melyek 14 mérföld körüli sebességgel versenyeznek a Chicago folyóban. Lóerőszámuk 43.6. Latabár vendégjátéka Torontóban i0 A .Harry Williams család Monroe, Wis.-bnn a baloldalt látható 130 éves gerenda-házból átköltözött a egy uj modern épületbe, (jobb).
