Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1965-10-28 / 43. szám
S. OLDAU FÜGGETLENSÉG Thursday. October 28, 1965 KOMOLY SZAVAK A HUMORRÓL A humor szót eredetileg az emberi test nedveinek gyűjtőfogalmaként használták. — Hüppokratész, az orvostudomány atyja, az embereket 4 vérmérsékleti csoportba osztotta. A testet alkotó 4 nedvesség (humor), a sanguis (vér), a chole (sárga epe) és a phlegma (nyálka). Hüppokratész azt gondolta, hogy ha az ember szervezetében a vér kerül fölénybe, akkor szangvinikus vérmérsékletű lesz; vidámság, kedélyesség, közlékenység, élcelődési kedv, humor fogja őt jellemezni. A kolerikus indulatossággal, állhatatossággal, a melankolikus zárkózottsággal — letörtségre való haljammal — és a flegmatikus kényelmességgel, lomhasággal, száraz humortalansággal határolható el tőle. Ma persze már tudjuk, hogy e vérmérsékletű típusok oka nem a négy nedvnek az aránya. De ez mit sem változtat Hüppokratész nagyszerű jellemzéseinek igazságán. Az érzelmi élet sajátosságainak élettani alapját alkotó vérmérséklet összefügg a testi öröm, a kellemes közérzet, a jóllakottság, azaz élettani okok meghatározta nevetés iránti fogyatékossággal. Ámde annak, hogy valaki jól érzi magát, és ezt mosolygással vagy nevetéssel is kifejezi, éppúgy nincs köze a humorhoz, mintha csiklandozás miatt nevet az ember. A hüppokratészi elmélet a nevetés és a nevettetés iránti fogékonyságot árnyék ban ban hagyja. így a “Ki, min, hogyan és miért nevet vagy nem nevet?” problémáját a vérmérséklet velünk született sajátosságainál valóban sokkal szélesebb körbe kell áthelyezni. A humorérzék az életben, az emberek magatartásában, egymás közötti viszonyában, az emberek által létrehozott dolgokban előforduló nevetséges megnyilvánulások iránti fogékonyság. A humorral foglalkozó tudósok hangsúlyozzák a humor társadalmi jellegét és jelentőségét. A megfigyelések szerint alacsony színvonalon álló, primitiv népek körében a nevetés jobbára kollektiv, kórusszerü. Ami megtámadja a közönség egységét, összetartó erejét, ami szokásaival, erkölcseivel, vallási kultuszával ellenkezik, azt — ha sutyossága foytán nem kiván gyökeresebb beavatkozást — kinevetik. így a nevetés a nemkívánatos dolgok távoltartásának, a védekezésnek egyik eszköze. A humor keltette nevetés mindig kollektiv. A humornak társaságra, embertársaink visszhangjára van szüksége. Magunkban ritkán nevetünk, és még magányos nevetésünk is számol a valóságban jelen nem lévő, de emlékezetünk és képzeletünk révén felidézett társakkal. Ha pedig olvasás közben nevetünk, azt mindig az íróval és a szereplőkkel együtt teszszük. A humor és a humorérzék sajátosan emberi tulajdonság, a nevetés; az együttes nevetés során bizonyos gondolati és érzelmi közösségben érezzük magunkat. De miközben erősiti az együtt nevetők közösségét, egy valakit, vagy egy csoportot “kinevet” — a társaságból. Látunk egy vígjátékot, — amelyben a bírósági tárgyaláson a vádlott az egyetlen, aki erkölcsöt prédikál. Ez tagadhatatlanul humoros, akárcsak a következő hirdetés: “Eladó egy egérfogó a hozzá tartozó egerekkel.” S hasonlóképp humorosnak tartjuk azt, ha valaki manapság a strandon az egész testét befedő ósdi fürdőruházan jelenik meg. Bizonyos esetekben már a személy megpillantásán is nevetünk, például Stan és Pan filmjeiben: — amint megjelennek a vásznon, kitör a nevetés. Nevetés fogadja az ismerősünkről, vagy hires emberekről készített karikatúrát, vagy a színészeket utánzó paródiát. A nevetés jellege persze a humoros jelenség tárgyától, tartalmától, súlyától függ. Filmbarleszkekből ismeretesek az olyan jelenetek, amikor egy rangos úriember, aki sokat ad a tekintélyére és ezt méltóságteljes járásával is kihangsúlyozza, vendégségben véletlenül megcsúszik és nagy robajjal hasra vágódik, széttárt karjával magával sodorva a virágvázákat, a borosüvegeket és a kávéscsészéket. A komikum tagadhatatlan és mint általában a helyzetkomikum igen egyszerű elemekre épül, s igy a nevetés a célbavett fogyatékosságnak csak külsődleges, felületi jegyein csattan fel. De nézzük Shaw Pygmalion jából az alábbi jelenetet. Pygmalion apja, Doolittle, — akinek foglalkozása szemetes —, megtudja, hogy leánya jómódú emberek közé került, s elmegy hozzájuk, hogy ‘megvágja’ őket. Doolittle: Látom én, hogy a direktor ur is becsületes ember. Mi vóna, ha öt fontot kigombóna? Mi az az öt font egy szegény apának, Pickering: Azt hiszem, Doolittle, önnek is tudnia kellene, hogy Higgins tanár ur szándéka minden tekintetben tisztességes. Doolittle: Hát hogyne vóna tisztességes !Ha nem vóna az, ötven fontot kérnék. Higgins (felháborodva) : 50 fontért eladná tulajdon leányát ? Doolittle: Isten ménes! — Akárkinek nem, de hát mit meg nem tennék egy olyan ur kedvire, mint a direktor ur! Pickering: Nincs magában egy csöpp erkölcsi érzés se?! Doolittle (minden szégyenkezés nélkül): Nem vagyok abba a helyzetbe, kérem. Az urba se vóna, ha olyan roszszul állna, mint én. Itt az iró a humor gerjesztette evetéssel nemcsak egy ember gyengéjét leplezi le, hanem jóval mélyebbre hatolva azt is, hogy az ember, sőt az erkölcsi érzék és áz erkölcs maga is a pénzviszonyok függvényévé, társadalmi méretekben eladható és vehető áruvá vált. A humor tehát magas rendű formájában az esetlenséget, az alkalmit, az egyedit messze meghaladva egyetemes tartalommal van átitatva. SZERELEM kite Arjai Irta: KERTÉSZ MIKLÓS — Mit akarsz? Aladár nem szeret téged! — vetette ellen Lola gúnyosan. — A többit bizd csak rám — mondta Ilka büszkén. De mi közöd hozzá? Te csak tedd azt, amit mondok. Lola egy percig hallgatott. Úgy érezte magát, mint akinek kést illesztettek a torkára. Siralmas arckifejezése kiáltó ellentétben állott a menyasszonyi ruhával. És vájjon mondhatja-e, hogy nem szereti Aladárt? Lemondhat-e róla? Soha! Dacosan hátravetette fejét és úgy mondta: — Nem tehetem. Mi is történhetne, ha a feltételt nem teljesíteném? — Hogy mi történhetne? — kérdezte Ilka élesen. — Azt mindjárt megmondom: Ha Földváry Aladárról le nem mondasz, akkor pünkösdi királyságodnak a mai nappal vége lesz, kedvesem. — Tehát le akarsz leplezni! — kiáltott Lola és kezeit ökölbe szorítva, anyja elé toppant és ugyancsak kimutatta a foga fehérét. — Kinek az agyában született meg a csalás terve? Ki szerezte meg a csaláshoz szükséges okmányokat? Ki küldött engem Szentiványi grófhoz, ki oktatott ki engem mai szerepemre? Te voltál az! Te vagy mindennek az értelmi szerzője és rhost engem akarsz leleplezni? Nem félsz, hogy te is bajba kerülsz? — Mit bánom én! Nekem nincs sok vesziteni valóm. Legfeljebb letagadok mindent. De különben is Aladár bírásáért én mindenre képes vagyok. Az ő kedvéért szembeszállók mindenkivel, még veled is. Megmozgatok minden követ, hogy megbuktathassalak, mert amely percben Földváry Aladár grófné lesz belőled, a legnagyobb ellenségemet láthatom benned. Éppen ezért meg kell gátolnom mindenáron és inkább megsemmisitlek, semhogy ez megtörténjen. Halotti csönd követte a szavakat. Mindegyik fél elmondotta a magáét és kimerítve érveit és fenyegetéseit. Most úgy álltak egymással szemben, mint két vadállat, melyek egyike sem támad még, de már szemmel tartja a másikat. Végre is Lola törte meg a csendet. Hangja hideg, de éles volt, mint a beretva. — Nem fogom a feltételeit teljesíteni, — mondta. — Nem mondok le szerelmemről soha, főleg a te kedvedért nem, mert természetellenesnek tartom, hogy egy olyan korú nő, mint te, olyan férfit szeressen, aki a fia lehetne neki! — Vigyázz magadra! — sivitotta Ilka. — Rögtön letépem a menyasszonyi koszorút, melyet érdemtelenül viselsz! — Azt próbáld meg, rögtön becsengetem a szolgákat és kiobatlan. — Te engem? — Igen, téged! Azt hiszed, hogy fenyegetéseiddel megféíemlitesz? Már nem félek! A biztonság, mellyel beszélt, a hidegvér és határozottság, melyet ebben a percben tanúsított, nemcsak meglepte Ilkát, hanem egyenesen lefegyverezte. Egy percig szótlanul bámult az előtte állóra, aki most felülkerekedni látszott. Szerelméért Lola olyan bátor és félelmetes volt ebben a pillanatban, mint egy nőstény oroszlán, amely kölykeit védi. De azért Ilka még nem akart meghátrálni. — Tehát nem félsz a leleplezéstől? — Nem rettegsz attól a pillanattól, amelyben letépem rólad az álarcot? Úgy látszik, még nem vagy egészen tisztában ennek következményeivel. Avagy arra számítasz, hogy nem leszek olyan bolond, hogy magam alatt vágjab a fát? Ami engem illet, az már nem jöhet tekintetbe, amikor bosszúm végrehajtásáról van szó. Egyébként azonban lesz rá gondom, hogy a katasztrófa kitörésekor én már biztos helyen legyek. Majd aztán ts is biztos helyre kerülhetsz, tudniillik, a börtönbe. Százat merek tenni egy ellen, hogy Szentiványi Géza gróf affölötti haragjában, hogy őt igy becsapják, börtönbe juttat téged. És mi lesz akkor belőled. Legalábbis öt esztendőt kapsz és fiatalságod legszebb éveit a tömlőében fogod tölteni. Milyen gyönyörű bünper lesz ez. És hogy fog festeni a vádlottak padján egy Szentiványi Lola grófkisasszony — azaz egy finom kalandornő, egy nagyszabású csalónő. Igen, ez a sors vár rád, ha idejében észre nem térsz, és félre nem állsz az utamból. Mert tudd meg, hogy azt az embert, akihez elsőbbségi jogom van, kiküzdöm magamnak, kerüljön bármibe. — Nagyon tévedsz — felelte Lola és az ajtóhoz lépve hátratolta a reteszt. — Jövendő sorsomnak ecsetelésében nagyon túloztál. Attól én nem félek, mert ugyan mit mondhatnál Géza grófnak rólam? — Azt, hogy nem vagy a lánya. Arra számítasz, hegy annak az egy ügy ü Szentiványi Géza grófnak, aki hig velejéről hires, úgy a szivébe fészkelted magad, hogy teljesen nélkülözhetetlen vagy reá nézve? Sőt, talán már úgy meghódítottad, hogy még akkor sem taszítana el magától, ha megtudná az igazat? Ám ebben a feltevésedben nagyon csalódnál. Én jobban ismerem őt, mint te. Ha én kinyitom a számat, ha elmondom neki, hogy ki vagy és nemrégiben még mint a keringőkirálynő kéteshirü éjjeli mulatóhelynek voltál a csillaga, hogy a Zöld Kakasnak törzsvendége voltál a betörőkirály társaságában? Ha elmondom, hogy ez a Soltész Feri milyen célból csempészte be magát a grófi palotába és hogy te neki ebben kezére akartál járni... — Nem igaz! — kiáltotta Lola. — De igaz. Hisz abban állapodtunk meg, hogy Szentiványi Géza grófot megöljük és kiraboljuk és a gazdag zsákmányon osztozkodunk. Ha mindezt megtudja a gróf, lehetetlen, hogy a legnagyobb undorral, sőt iszonyattal ne forduljon el tőled. Most azért vonzódik úgy hozzád, mert az angyali tisztaság eszményképének tart. Hahaha! Gyönyörű eszmény vagy, az igaz. Egy hölgy a Zöld Kakas-ból, egy romlatlan lány, aki egy betörőnek a karjaiban töltötte éjszakáit. Pfuj! Mekkorát fog bámulni a világ, ha ezt "megtudj a. Milyen undorító lesz mindez a grófra, akitől nem lehet elvitatni, hogy a jó erkölcs iránti érzék még nem halt ki belőle. És most utoljára kérdezlek: lemondasz-e Aladárról? Azt fogod-e tenni mindenben, amit én kivánok tőled? Igen, vagy nem? Lola lassú, kimért léptekkel anyja elé ment és összeráncolt szemöldöke alól még egy gyilkos pillantást vetett rá. Határtalan megvetés nyilvánult tekintetében. — Szememre veted múltamat? — mondta fagyosan. — De ki tett azzá? Te! Ki tanított engem a rosszra? Te! Ki hagyott engem elveszni a bűn fertőjében, ki volt maga a cudar, ki ment elől a jó példával a rosszaságban? Te és mindig csak te! Ha mindamellett nem tekinteném, hogy te vagy az, aki engem a világra szültél, én is azt mondanám neked: pfuj! így azonban csak azt mondom: nem teszem azt, amit kívánsz. Ez az utolsó szavam! Majd büszkén kiegyenesítette magát és olyan hangosan, hogy akár a harmadik szobában is meghallhatták, kiáltotta: — Mit akar ön, asszonyom? Nem veszi észre, hogy ittléte sértő rám nézve? Távozzék, semmi közöm nincs önhöz! Ilka megrettent és hamarosan nem tudta, mi célja Lolának ezzel a megváltoztatott taktikával. Ezalatt pedig Lola az ajtóhoz sietve kitárta azt és éles hangon kiáltott: — Papa, papa! Úgyan kérlek, jöjj csak ide egy szóra! A szolgák meghallották ezt és csakhamar ajtók nyitogatása, majd léptek dobogása hallatszott, és egy fél perc múlva Szentiványi Géáa gróf jelent meg a szobában, mely az imént egy rettenetes küzdelem színhelye volt anya és leánya között. 49-IK FEJEZET A SÁPADT VŐLEGÉNY — Oh, papa, papa, milyen jó, hogy ilyen hamar jöttél! — szólt Lola, apja elé sietve és az elfojtott zokogás rezgését igyekezett hangjának adni. — Papa, a te oltalmad alá sietek ez elől az asszony elől, aki gratulálás ürügye alatt betolakodott a házba és az imént hallatlan dolgokat mondott nekem rád vonatkozólag. Képzeld: terád vonatkozólag, amiket el nem hihetek. — Nem, nem, atyuskám, ugyebár, az nem lehetséges, hogy te ... Szava elakadt és atyjának keblére borulva nagyszerű művészettel zokogott. ; ........................ Nem is volt szükséges, hogy többet mondjon. Géza csak egy pillantást vetett az idegen nőre és rögtön ráismert.' Egyszerre kimondhatatlan harag fogta el ezt a jó embert. Jóságos szemei most a düh, a gyűlölet szikráit lövelték erre az asszonyra, aki képes volt arra a vakmerőségre, hogy ezen a nagy örömnapon ide betört, hogy azt megrontsa. Újból maga előtt látta azt az asszonyt, aki olyan nagy szégyent hozott a fejére és olyan keserűséget okozott neki. Ez a nő volt az, aki csalárd módon vette őt rá, hogy eltaszitsa magától azt, akit forrón szeretett és ezáltal tág ajtót nyitott a szerencsétlenségek egész láncolatának. Ez a nő volt az, aki álnok képmutatással, csalárd hazudozással, szivébe lopta magát, de rutul megcsalta és akit korbácscsal kergetett ki a házából, mint a legförtelmesebb lényt, aki valaha ezen a világon élt. És ez a nő most még egyszer át merte lépni házának küszöbét. Ide mert jönni és hozzá ezen a mai szép napon, melyen egyetlen lányának az esküvője lesz, be mert ide lépni, hogy jelenlétével ezt a mai örömünnepet megzavarja, kedélyét megmérgezze. Ez az asszony eljött, hogy a mai napon a viszály kodás magvát hintse szét köztük, eljött epéjének kiöntésével keserűséget okozni. Géza látta az alacsonylelkü asszony eme gonosz szándékát. Igen, egyenetlenséget akar támasztani közte és a lánya között, el akarja szakítani szivétől gyermekét, meg akarja őt fosztani attól a kincstől, mellyel még birt. El akarja idegeníteni tőle Lolát azáltal, hogy rosszat mondott róla. De Istennek hála, Lolának természetes józan esze és becsületes lelke győzött a hamisság fölött. Lola nem engedte elnémítani magát, hanem a hazug nő ellen segítségért kiáltott. Nos, a segítség itt volt. Géza gróf föltette magában, hogy ezt a mételyt kiveti innét. Úgy ki fogja kergetni innét ezt a nyomorultat, hogy sohasem lesz kedve még egyszer idejönni. — Tehát ön az? — sziszegte fogai között visszafojtott indulattal, miközben mintegy védőleg fogta át a lányka karcsú derekát. — Mit akar itt? — kérdezte élesen. Hogy merészelt ide tolakodni ebbe a házba, ahol semmi keresnivalója sincsen. Megtiltom, hogy beszennyezze ezt a tiszta hajlékot! — Oh, nagyon tiszta, — jegyezte meg Ilka gúnyosan. — Hallgasson! — üvöltött Géza gróf. — Eljöttem, hogy önnek a szemét... — Egy szót se! — kiáltott közbe Géza Gróf, csaknem ordítva. — Hol az a korbács, Balázs, hozzd ide hamar, hadd verjem ki innét ezt a nyomorult bestiát! — Nagyon helyes, van itt kikergetni való szemét elég — mondta Ilka. Szentiványi Géza gróf határtalan dühében nem bírva tovább magával, Csillagváry Ilka elé toppant. Lola elborzadt. Soha nem hitte volna, hogy ez a szelíd, jólelkü ember ennyire ki tud kelni magából. Maga Ilka is hátrált előle, olyan félelmetes volt haragjában ez az ember. — Nyomorult teremtés! — Lihegte a gróf kezeit ökölbe szorítva. — Ön merészelt rosszat mondani rólam, ;n, akinek minden szava hazugság volt, akihez képest még a pokolbeli ördögök is angyalszámba mehetnek? Tüstént távozzék innen, mert összetöröm, agyontiprom, mint az undok férget, mely előjött odújából, hogy az ártatlanokra kilövelje mérgét! Meg akarta ragadni Ilkát, aki azonban gyorsan az ajtó felé hátrált. — Szerencsétlen ember! — mondta. — Hát soha sem nyílik ki a szeme? — De ki van már nyílva. Tudom, láttam, hogy ön a legszemtelenebb nő, akit valaha láttam! Nem méltó még arra sem, hogy kezemmel illessem! — Ott... ott van... a felrúgni való! — mutatott Ilka a mozdulatlanul álló Lolára. — Ott van az igazi, aki önt naprólnapra csalja. ‘ i Dühében a gróf nem is hallotta a szavakat és egyre csak ezt kiáltotta: — Ki vele! Ki vele! — Azt hajtsa ki! — felelte vissza Ilka. Majd elmondok egyetmást... Ebben a pillanatban hozta Balázs a korbácsot. Géza hevesen kikapta a kezéből. (Folytatjuk! ' J
