Függetlenség, 1964 (51. évfolyam, 1-53. szám)

1964-04-16 / 16. szám

8. OLDAL

F ü G GETLENSÉG

SZERELEM

kefArjai

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

Ugyanakkor Rédey Irma már el is érte a legfelső lépcsőfokot és ideegnkedve látta Lolát egy idegen fiatalember előtt állani. Sőt azt is észrevenni vélte, hogy Lola a fiatalember kezét a magáéban tartja.

Lola elrémült és csaknem elállt a szava, midőn Rédey Irmát oly hirtelen maga előtt látta feltűnni. A kastély valamennyi lakája között ettől a szép szőke, kékszermü leánytól félt legjobban, miután ösztönszerüleg ellenséget látott benne.

Egy perc múlva már összeszedte magát és még egyszer megragadta Feri kezét:

— Hála, ezerszer hála nemes tettéért! Igen, ön méltán csudálkozhatik, Rédey kisasszony, ez a férfia megmentette életünket. Ha ő nincs, akkor mi ketten, én és édesapám menthetetlenül elvesztünk volna. Most pedig jöjjön velem, drága jó Irmám, hadd beszéljem el önnek, milyen csodás módon olalmazott meg bennünket az Isten.

Eygik karjával átfogva Irma karcsú derekát és magával húzta őt az emeletre, ahol lakosztálya volt.

Feri pedig mintegy elbűvölve állott egy helyen és a távolzók után bámult.

Milyen egészen másnak tűnt fel Lola ebben az uj körynezetben! Azzal a biztossággal és nemes előkelőséggel forgolódott a kastélyban, mintha kezdettől fogva az lett volna életeleme. Most is milyen bámulatos lélekjelenlétet tanúsított, alóban, ez már nem a “Zöld kakas” hírhedt keringőkirálynéja, hanem született gróf kisasszony!

E pillanatban Soltész Feri hirtelen görcsösen összeszorulni érezte szivét. Úgy rémlett előtt, mintha hiába harcolna a szép, de csalárd leány bírásáért, mintha nem a betörőkirály számára lenne az teremtve.

XVII. FEJEZET.

Angal az őrültek között

Már teljes négy hét óta volt Dubay Rózsika a doktor Morvay intézetében. Ő előtte az ugyanannyi évnek tetszett,

Milyen szép reményekkel lépte egykor át ezen ház küszöbét! Milyen erősen meg volt győződve, hogy sikerülni fogneki édesanyját kiszabadítani; oly szépen elképzelte magában, hogy ezentúl elválaszthatatlanul együtt fog élni vele kit gyermekkorának egész ideje alatt nélkülöznie kellett. És most ő maga is annak a nyomorult ernbernek a kezében, esett, ki édesanyját tönkre silányitotta. Most ő maga is fogoly, meg van fosztva személyes szabadságától és arra van kárhoztatva, hogy őrültek között tengesse nyomorúságos életét.

De nemcsak az elveszett szabadság és szerencsétlen anyjának sorsa miatti fájdalom mardosta szivét és hétélü tőr gyanánt döfte át lelkét, hanem bánatát növelte 9 szeretett ifjú miatt gond is, kiről még azt sem tudta, hogy voltakép milyen sors jutott neki osztályrészül.

Azon szörnyű időponttól fogva, midőn Aladárt szeme láttára földre tiporták és megkötözték, többé mitsem halott róla, teljességgel semmi hirt sem kapott felőle. Ezen kínos bizonytalanság és a legrosszabbtól való félelem nap-nap után keserű könnyeket facsart ki szeméből.

Tényleg azonban Rózsika helyzete korántsem fordult olyan rosszra, mint azt ama szörnyű jelenet után várni lehetett. Morvay doktor az első napokban szoros őrizet alá helyezte őt magányos zárkájában, később azonban váratlanul engedélyt nyert arra, hogy szabadon járhat-kelhet a női osztályban.

Az ápolónők most már nem bántak vele olyan durván, mint azelőtt, sőt ellenkezőleg, Rózsika úgy tapasztalta, hogy ezek az asszonyok, kiket leikéből utált, bizonyos csuszó-mászó nyájasságot tanúsítanak iránta. Tapasztalatlanságában úgy magyarázta ezt az ártatlan lányka, hogy mégis bizonyos fokú részvéttel viseltetnek iránt és belátják, hogy nagy igazságtatanságot követtek el vele.

Óh, ha szegény Rózsika sejtette volna, hogy miért bánnak vele most enyhébben, ha fel bírta volna gondolni, hogy miért nyílt meg oly hirtelen előtte börtönének ajtaja és miért engedtek szabad mozgást az inézetben, a szegény leány alighanem a föld alá bujt volna szégyenletében. Az a néhány óra, melyet éjnek idején édes álomban töltött a kétségbeesés gyötrelmes perceivé változtak volna át.

Morvay doktor egy vén róka ravaszságával merő számításból gyöngédebb húrokat kezdett pengetni, mert hisz szemet vetett az igéző leánykára Mindamellett nem akart erőszakos módon a szép leány ártatlan bájainak birtokába jutni. A szerelem üdvét egész teljességében akarta élvezni Rózsika karjaiban azt akarta, hogy a leány minden ellenkezés nélkül saját akaratából adja magát neki.

Ez volt az igazi oka az apróbb kedvezéseknek, melyekben őt részesítette. És valóban, Rózsikéra nézve az a kis szabadság, hogy a női osztályban szabadon járhatott, kiszámíthatatlan jó hatással volt. Mert a legnagyobb veszedelem, mely a cellában való tartózkodással jár, éppen a semmittevésben rejlik amennyiben az örökös tűnődés és tépelődés első lépés a megőrüléshez.

Magábanvéve bármily korlátolt volt az a szabadság, amelyet neki engedélyeztek, Rózsika azt mégis oly módon használta föl, mely neki a tébolyda női osztályában “a kedves angyal” elnevezést szerezte meg.

Igen, a fiatal leányka angyal módjára lebegett ezekben a komor-termekben, amelyekben a szenvedések borzalmi ütöttek tanyát. Vigasztaló angyal gyanánt mindenütt jelen volt, ahol könyek folytak, ahol panaszos fohászok hallatszottak, mindenkit vigasztalva, segítve, amiken lehetett a szánalomra méltó szerencsétleneket, akik láthatólag Isten és ember által el voltak hagyatva. Megjelenésének varázsa oly nagy volt, hogy amint valamelyik terembe lépett, a zűrzavaros lárma egyszerre elnémult.

— Jön a mi jó angyalunk, kiáltották ilyenkor asszonyok és leányok egyaránt. Mindenki hozzá sietett, az őrültek körülfogták, kezeit, sőt a ruhája szegélyét is csókolva. Lehet mondani, hogy Rózsika tulvilági lény gyanánt lebegett a termekben és puszta megjelenésével is képes volt elriasztani a kétségbeeseést, mely minden sarokban gunnyasztott.

Rózsikénak egy üdvös eszméje támadt és kérésére a főápolónő meg is engedte, hogy az elmebetegek közül azok, kik bajuk búskomorságában nyilvánult, kézi munkával foglalkozhassanak.

Morvay doktor is hozzájárult ehhez, de nem emberies érzésből, hanem ismét csak rut haszonlesésből, mert úgy gondolkozott, hogy ebből szép hasznot húzhat.

Miért is legyen tétlenségre kárhoztatva az a sok kéz, melyekkel itt rendelkezik? Ha a női betegek valamennyié kézimunkákat készít, ezeket ő igen könnyen értékesíthetné, amiből évenkint igen tekintélyes összeget tudna bezsebelni.

A főápoló tehát megbízást kapott, hogy a városba menvén, egy nagyobb női divatüzlettel tegye magát érintkezésbe a női kézimunkák átvétele iránt. És valóban sikerült is neki egy nagyobb megrendelést nyerni női ingbetétekre/

Lett erre sürgés-forgás a női osztályban. Rózsika a mozgalom élére állott és mindjárt maga köré gyűjtött vagy harminc nőt, kiket a munkába bevezetett. Ezek fölött a felügyeletet ő maga gyakorolta, ez alatt azonban ő maga sem maradt tétlen, hanem egyike volt a legszorgalmasbbknk s legszebb és legkifogástalanabb kézimunkákat szolgáltatta.

Munkaközben Rózsika a dolgos nőknek különféle apró történeteket, kedves regényeket mesélt el. Ilyenkor a termekben olyan mély csönd volt, hogy még a légy zümmögést is meg lehetett hallani.

A dolognak az a látszata volt, mintha Rózsika belenyugodott volna sorsába. Voltakép azonban egy percre sem szűnt meg azon gondolkozni, miként szabadulhatna ki ebből a szörnyű fogságból.

Egyszerű szökési kísérletet tenni, hiábavaló vállalkozás volna, mert hiszen tudta már mások esetéből is, hogy Morvay doktor emberei az intézetet úgy kívülről, mint belülről, éber őrizet alatt tartják. A szökés tehát egyszerűen lehetetlen. Az ablakok'erős vasráccsal vannak ellátva, a kijáratokat erős férfiak őrizik és még azonfelüí is felváltva őrök járják körül a falakat, kik az orvostól föl vannak biztatva, hogy a szökevényt a legrosszabb esetben le is üthetik.

Azzal tehát már régen tisztában volt, hogy ilyen utonmódon vissza nem nyerheti szabadságát.

Azon gondolkozott tehát, mi módon lehetne a külvilágba valami értesítést juttatni és ezáltal részvétet gerjeszteni valamely emberbaráti kebelben. De sajnos, Rózsikának senkije sem volt a világon. Nem voltak szülei, nem voltak rokona vagy jóbarátja, kitől segítséget remélhetett volna valamit — Földváry Aladár, de ez is ép úgy fogoly, mint ő, nem is tudja, életben van-e még, vagy már végzett vele a gonoszlelkü doktor.

De hát csakugyan nincs-e az egész világon senki, aki Morvay üzelmeinek véget vetne?

Óh, hiszen senkinek sincs ezekről tudomása! A közeli városokban Morvay doktort a becsületesség mintaképének és az emberiség jóltevőjének tartják. Óh, ő nagyon jól játsza szerepét és igen ügyesen viseli a becsületes ember álarcát és senki sem sejti, hogy intézetének falai között milyen borzalmas jelenetek vannak napirenden, hogy ott mint börtönben teljesen épelméjű emberek akaratuk ellenére fogva tartanak, kinoztatnak és kegyetlen számítással az őrültség karjaiba űzetnek. Szóval a tébolyda titkait nem ismeri senki.

E miatt valószínű, hogy ha valaki ezt az embert hirtelenében akarná leplezni, a világ el sem hinné, hogy egy tanult ember, egy orvos, ilyen hallatlan gazságra egyáltalán képes. Általánosan tudva van, hogy az országos tébolydák általában jó vezetés alatt állanak, jótékony célt szolgálnak és hogy tudományosan képzett férfiak állanak az élükön, kik az emberiség érdekeit igyekeznek előmozdítani és tényleg sok jót tudnak e téren felmutatni.

Ilyen általános tapasztalatok mellett nehéz tehát valakit megbélyegezni. Pedig Morvay doktor mégis megbélyegezni való ember volt.

Őróla el lehetett mondani, hogy született gonosztevő, ki bármely működési térre lép, mindenütt gazságokat követett volna el. Ha bankigazgatónak tették volna, bizonyosan ellopta volna a bank vagyonát. Mivel pedig elmeorvos lett belőle, ennélfogva mint elmeorvos követett el gazságokat saját inézetében.

De mégsem maradhat ez igy, ki kell nyitni az emberek szemét! Hadd tudja meg a világ, milyen ember ez a doktor Morvay. Rózsika szilárdan eltökélte magában, hogy erre az emberre nézve felvilágosítja a világot. De hogyan? Milyen eszköz vezetné őt célhoz? Hogyan lephetne érinthezésbe a külvilággal, melytől úgyszólván légmentesen el van zárva? Mély szomorúsággal kellett meggyőződnie, hogy jaj szavát meg se hallaná a világ.

Már már lemondott minden reményről, midőn egy napon, munka közben, ahogy egy szép mintát nézegetett, egyszerre sajátszerü ötlete támadt.

Kezdetben őt magát is megdöbbentette az ötlet rendkivülisége és merészsége; de minél hosszasabban foglalkozott vele, annál szilárdabb lett benne a meggyőződés, hogy csakis ezen az utón várhat segítséget.

El is határozta magában a terv megvalósítását. E célra hozzáfogott egy uj mintájú kézimunkához, melyre különös gondot és figyelmet fordított. Egész nap szorgalmasan foglalkozott vele, sőt midőn az est beálltával cellájába vonult, ott is tovább folytatta a munkát. Ágya szélén ülve, oly szorgalmasan öltögetett tovább, mintha postamunkát végezne és nem is hagyta abba mindaddig, mig csak el nem készült vele. El lehet képzelni, hogy a kis lámpa gyér világa mellett mennyire kellett szemeit megerőltetnie.

Száz és száz jámbor fohászt röpített ég felé, valahányszor munkáját hímzés közben nézegette és minduntalan ilyenszavakra fakadt:

— Ez az utolsó mód, mellyel a gaz Morvay kezéből kiszabaditani vélem magam. Én édes Istenkém engedd, hogy ezen merész kísérletem sikerre vezessen!

Valóban, sajátszerüen mintázott hímzés volt ez, melyet bámulatos finomsággal horgolt csipkeszegély vett körül. Négy sarkán olyan finom pokhálószerü horgolás volt, melynél szebbet a hálószövé született mester a keresztespók sem tudott volna előállítani.

Az egészet rózsafolyondár vette körül, méltó keretéül szolgálva a bámulatos ügyességgel és pontossággal készített munkának. Közepén olvashatók voltak a következő szavak, melyek egy elnyomott lélek feljajdulása gyanánt hangzottak:

Nem vagyok megtébolyodva.

Elmém ép és tiszta.

Szabadítsatok ki az őrültek házából!

Dubay-Técsőy Rózsika.

Már reggelre járt az idő, midőn munkájával elkészült és néhány órával később rendes szokása szerint az előtte való napon elkészült többi kézimunkákkal együtt átadta azt a főápolónőnek. Magától értetődik, hogy saját kézimunkáját többi közé rejtve legbelül tette.

Rózsika csakhamar kénytelen volt beismerni, hogy reményei igen könnyen meghiúsulhatnak annál is inkább, mert teljesülésük oly sok szerencsés körülmény összejátszásától függ. A kedvező körülmények pedig ritkábbak, mint a kedvezőtlenek.

A kész munkákat a Morvay intézetével összeköttetésben álló nagy üzlet vette át és jó vagy rossz árban, ahogy jött ismét tovább adta vevőinek.

Kérdés,! vájjon az ő munkája éppen vevőre talál-e? És vájjon ez a vevő észreveszi-e hímzett segélykiáltását, megérti-e és felbirja-e fogni annak jelentőségét? Lesz-e benne annyi erélv, hogy tovább megy az adott nyomon és felfedezését közölni fogja-e a rendőrséggel?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták őt egész nap és állandó izgalomban tartották őt. De igyekezett nyugodtnak látszani, mert ha valaha, úgy most leginkább kell vigyáznia, nehogy merész tettét elárulja.

Ügy tett tehát, mintha semmi sem történt volna és a szokott buzgalommal oktatta tanítványait a kézimunkára.

E közben azt az elkedvetlenítő tapasztalatot tette, hogy önzetlen buzgólkodása a női osztály több tagja részéről nem részesült kellő méltánylásban. Voltak többen, kiket Rózsika már kezdettől fogva kizárt a munkálkodásban való részvételtől. Ezek között volt egy fiatal, szőke asszony, ki leküzdhetetlen ellenszenvet keltett benne, anélkül, hogy ennek okát tudta volna adni.

Ez a nő valóban csudálatraméltó szépséggel volt felruházva, melyet még e hírhedt intézetben is meg tudott őrizni, dacára annak, hogy egy évnél már hosszabb idő óta van itt. Az sem látszott rajta, hogy elmebeteg lenne és Rózsika a maga részéről meg volt győződve, hogy tényleg nem az.

Ezt a szép nőt általában csak a szőke svéd nőnek hívták. Svédországban született, mint földhöz ragadt szegény szülők gyermeke. Már fiatal korában a szinpályára lépett és mint ilyen, kiváló külső tulajdonságai mellett, gyorsan emelkedett. Vendégszereplő útjában hazánkba is eljött: művészetével vajmi keveset tudott hódítani, de annál több embert bolonditott el szépségével. Akadt ezek között egy gazdag földbirtokos, ki már túl volt az élet delén, de azért szive még tele volt fiatalos hévvel. A szép szőke nő megtetszett neki és mindjárt házassági ajánlatot is tett neki.

Barátai le akarták őt erről beszélni. Hiszen előrelátható volt, hogy ezzel a csapordár nővel való házasságnak nem lehet jó vége. Nem is lett. A mézeshetek alatt is már heves jelenetek fordultak elő közöttük, melyek később mindennaposak voltak.

Csakhamar rebesgetni kezdték az ismerősök, hogy az egyenlőtlen pár, válni készül. De idáig nem fejlődött a dolog, mert a földbirtokost egy napon halva találták ágyában.

A hirtelen halál, főleg az általánosan ismert körülmények között, méltán feltűnést keltett s a halottat a törvényszéki boncterembe vitték felboncolás végett. Ekkor kitűnt, hogy a szerencsétlen embernek tü volt a fejében. Az okozta halálát azzal, hogy mélyen behatolt az agyvelőbe.

Hogyan került belé ez a hosszú tü? A gyanú legelsőbben is nejére irányult. A vizsgálat meg is kezdődött, akkor a szép szőke nő hirtelen őrülési rohamokat kapott s ugv el kezdett tombolni és törni-zuzni mindent, hogy három férfi is alig birt vele.

A törvényszéki orvos közveszélyes őrültnek nyilvánította őt, s mint ilyent beszállították gyógykezelés végett Morvay doktor intézetébe. A gyógykezélési költséget hóról-hóra egy ismeretlen kéz igen pontosan küldte meg Morvaynak. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a jeles doktor teljesen meg legyen vele elégedve.

(Folytatjuk)

_______Thursday, 1964 April lé '