Függetlenség, 1963 (50. évfolyam, 1-46. szám)

1963-05-09 / 19. szám

fi. oijvai; 1963 MÁJUS 9 Anyáknapi emlékek és gondolatok' Irta: NAGY PÁL JÁNOS lelkipásztor (Miami, Fia.) Gyermekkorunk óta reménykedő boldog érzé­sekkel készülünk az ünnepekhez. Visszaemlékszem az első Anyák Napjára, melyet a Nagyküküllő megyei Héjjasfalva 'községben ünnepeltünk boldog családi körben. E napon virágdíszben pompázott a templom, a tavasz első virágainak illata töltötte be az ottho­nokat. Ezen a napon még a mostoha kisebbségi sor­sot is elfelejtettük, ünnep volt a földön, ünnep volt a mennyben: a szeretet ünnepe. Két Anyák Napja él vissza-visszatérő világos­sággal emlékezetemben: az első és az 1957-ben, Det­roit, Michiganben ünnepelt. Ezen a napon itt Ameri-' kában is sok boldog arcot láttam, de láttam közöt­tük szomorú, síró arcú gyermekeket és édesanyá­kat is. Azóta sokszor eszembe jut Jeremiás próféta könyvében, a 31-ik részben Ráchel sírásának törté­nete, aki elesett, elhurcolt és elmenekült Izrael fia­it siratta. Mennyire megértjük és átérezzük mi ma­gyarok a második világháború és a szabadságharc után a próféta szivbekapó látomását. Ha az összes anyákat egyetlen magyar édesanyának személyében összpontositanók, ki tudná kibeszélni ennek az édes­anyának a fájdalmát? Ha a Hunyadiaknak, a Beth­leneknek, a Kossuthoknak, a Széchenyieknek anyja megelevenednék, kikelne sírjából és szétnézne nem­zetünk között, mit érezne, ha látná pusztulásunkat? Bizony siratná fiainkat, akiket egy hiábavaló ször­nyű küzdelemben, szivük vágya ellenére áldoztak fel borzalmas csatatereken. Ha látná, ki tudja hol, ki tudja merre, a hadifogságban élők ezreit, a világ or­­szágutjain vándorló százezreit, akiket várnak haza könnyes szemii édesanyák, szüleik után vágyó szivü gyermekek. Ha Anyák Napján szétnéz a szellem ma­gyar édesanya, meglátja, hogy hány házban borul le az asztalra a szomorú szivü élő édesanya, akinek már nincs kit hazavárni... Bizony, még a sírban lévő elporladt anyasziv is megmozdulna a fájdalomtól, ha megérezné azt a ret­tentő kint, amely a mai világban tépdesi az anyai szi­veket. De nemcsak a magyar anyák szenvednek igy. Minden anyasziv egyforma. Az amerikai vagy a tá­vol Oroszországban élő anya, közeli vagy távoli nép gyermekeinek édesanyja egyformán sir és szenved. Mert minden gyermekét szerető anyasziv ugyanegy. Anyák Napján halgassuk meg azt is, amit üzen Isten a próféta szava által a siró Rácheleknek: Ezt üzeni a szenvedő édesanyáknak: “Tartsd vissza szó­dat a sírástól és szemeidet a könnyhullatástól, mert meg lesz a te cselekedetednek a jutalma, azt mond­ja az Ur, hiszen az ellenségnek földjéről térnek visz­­s£a. Jövendődnek is jó reménysége lészen, mert fiaid vissza jönnek az ő határaikra. Kemény, de mégis bá-1 tbritó szózat az, amit az Ur izén a próféta által. Ne sírj, magyar édesanya, hanem kettőzött erővel dol­gozz, neveld gyermekeidet, mert cselekedetednek meg lesz a jutalma. Isten kárpótolni akar téged szépen felnevelt gyermekeid kibontakozó életében és áldásá­ban. Ezt a tettre hivó szót és bátorítást kell meghal­lanunk ebből az Igéből, férfiak és nők, ifjak és öre­gek, és úgy kell munkába kezdenünk egy olyan vi­lág megteremtéséhez, amelyben lesz békesség és jó­akarat az emberek között, minden nemzet gyerme­kei visszatérhetnek határaikra és összefogó erővel dolgozhatnak azért az uj világért, amelyben az édes­anyák nem a halál aratására, hanem emberhez méltó élet dicsőségére és boldogságára nevelik gyermekei­ket. Anyák Napján emlékezzünk arra is, hogy az Is­ten az édesanyák szerető szivén keresztül akarja meggyógyítani és megújítani a bizonytalanságban szenvedő világot. HOGYAN ÉTKEZNEK Ä KÍNAIAK ? A kínai család négyszemélyes étkezőasztala mellett általában 8 személy foglal helyet, emlékezé­sül a mitológiai “nyolc halhatatlan asztalára”. Ün­nepélyes alkalmakkor 12 személyes asztalt használ­nak, esetleg egy kerek lapot helyeznek négyszögletes A 3.°, éves Winston Churchill, aki Monte Carloban tölti szabadságát. FÜGGETLENSÉG Phoumi Nosavan Kong Le Souvanna Phouma The “Red" Prince Laosz délkeletázsiai állam négy vezető személyisége. k Amerikai Magyar (1. Washington Award NEW YORK,. Május 1.-én szerdán este nagyszámú kö­zönség töltötte meg a Wal­dorf Astoria szálló Jade and Basildon termét, az American Hungarian Studies Founda­tion díszvacsoráján, ame­lyen szétosztották az idei George Washington jutalma­kat. Ezek a most már tradí­cióként évente megismétlődő vacsorák olyan jelentős ese­ményei az amerikai magyar­ság életének, hogy érdemes velük behatóbban foglalkoz­ni. Az American Hungarian Studies Foundation évekkel ezelőtt azzal a céllal alakult, hogy a magyar nyelvet, kul­túrát, irodalmat, művészetet, történelmet, valamint a ma­gyar tehetségnek a tudomá­nyos fejlődéshez való hozzá­járulását széles körben a nyilvánossággal megismer­tesse. Célkitűzései visszhang­ra találtak nemcsak az ame­­rikái magyarság, hanem az amerikai társadalom köré­ben is. Törekvéseit elsősor­ban Dr. Mason W. Gross, a new.brunswicki Rutgers egyetem elnöke karolta fel; ő egyengette az útját annak., hogy az említett egyetemen magyar tanszék nyílhasson meg. Azt az összeget, amely egy ilyen tanszék fenntartásá­hoz szükséges, társadalmi hozzájárulásból kell előte­remteni. Mintegy évi 20,000 dollár az az összeg, amely föltétlenül szükséges, azonkí­vül a tanszék teljes felszere­léséhez 250,000 dollár kell. Távolabbi cél egy magyar museum és könyvtár felállí­tása az Amerikai Magyar In­tézet keretében, ami újabb 250,000 dollárt igényel. Első látásra ezek igen nagy szá­mok. Ha azonban figyelembe vesszük azt az érdeklődést, megértést és áldozatkészsé­get, amellyel az amerikai ma­gyarság társadalmi különb­ség nélkül ezt a jó ügyet fel­karolja, nem kell pesszimistá­nak lennünk. Ha mindenki megérti a kérdés jelentőségét, nem kell félnünk, hogy a szükséges összegek nem foly­nak be. Mindamellett fel kell hívnunk erre a fontos kérdésre elsősorban az orszá­gos és a helyi magyar intéz­mények és egyesületek figyel­mét. Ezek az intézmények sok ezer tagot számlálnak, ezek­től könnyen összegyüjthetik ezt az összeget, amelynek ré­vén a nemes cél megvalósít­ható lenne. Ugyancsak az egy­házak is megtehetnék a ma­gukét, ha ezt az érdemes ame­­•ikai magyar ügyet hiveik fi­gyelmébe ajánlanák. A George Washington ki­tüntetések, amelyeknek szét­osztására május elsején olyan díszes közönség gyűlt össze, arra való megemlékezésül kapta nevét, hogy mintegy hat évtizeddel ezelőtt az ame­rikai magyarság Budapes­ten felállította George Was­hington szobrát. Évente há­rom diszérmet osztanak ki kiváló amerikai magyarok, il­letve a magyarság javára dol­gozó amerikaiak között. Az i­­dén Dr. Frederick H. Burk­­hardt, az American Council of Learned Societies elnöke, Do­hanos István, a Society of Illustrators elnöke és a Foun­dation alelnüke, valamint Dr. Teller Ede, a világhírű tudós a California egyetem tanára voltak a kitüntettetek. A díszvacsorát Dr. Béky Zoltán, az Amerikai Magyar Református Egyház püspö­kének imája nyitotta meg. A toastmester tisztét Dr. David D. Denker, a Greater Univer-Intézet banketje sity Fund igazgatója és a Rutgers egyetem elnökének aszisztense látta el. Szellemes bevezetőjében elmondotta, hogy sokat járt a világban, de bárhová ment, mindenütt találkozott magyarokkal, akik rátermettségükkel minde­nütt kitűntek és eredménye­ket értek el, dicsőségére vál­va egyaránt szülőhazájuknak és a vendéglátó országnak. Dr. Molnár J. Ágoston egye térni tanár, a Foundation el­nöke ismertette az intézmény célkitűzéseit és a George Washington Award jelentősé­gét, majd az egyes kitünte­tettek méltatására került sor. Dr. Frederick H. Burk­hardt munkásságát Dr. A. L. Gabriel, a Foundation el­­szakértője s ezért barátja a Dr. Frederick Burkhardt nöke, a Notre Dame egyetem középkori intézetének igaz­gatója ismertette. Burkhardt, mondotta, filozófus és nevelő, 31 tudományos társaság sző vétségének elnöke, olyan tár­saságoknak, amelyek a hu­manitás eszméjét tűzték zász­lajukra. A középeurópai kér désnek ő az egyik legkiválóbb magyarságnak, amelynek problémáit jól ismeri. Tapasz­talatait és tanácsait a Straté­giai Tudományok Hivatala és a Külügyminisztérium is igénybe veszi. A kitüntetést Burkhardt professzor mé­­lyenszántó beszédben kö­szönte meg. Ezután Stevan Dohanos e-Sievan Dohanos gyéniségének és munkásságá­nak méltatása következett. A szónok Herman W. Steinkra­­us, az Egyesült Nemzetek Amerikai Szövetségének el­nöke, a Bridgeport Brass Company igazgatóságának volt elnöke volt. Elmondta, hogy ennél a kiváló művésznél és igaz embernél jobban ed­dig még Senkinek sem sike­rült érzékeltetni müveiben az amerikai életet. Dohanos a Saturday Evening Post neves eimlaprajzolója, eddig több alapra. A hagyományokhoz erősen ragaszkodó csalá­dok házában az ebédlő ajtajai déli fekvésű, a vele szemben levő két helyet az idős családtagok vagy vendégek foglalják el. A hideg éghajlatú Észak-Kina lakói télen füthető vályog- vagy téglaemelvényeken ülnek (ezen is alszanak), és az ételt alacsony, négy­szögletes asztalról fogyasztják el. Ünnepélyes étkezéskor minden személy elé egy­­egy pár evőpálcikát helyeznek, továbbá egy kis csé­szét egy kis leveskanállal, egy nagyobb rizses és egy kisebb levescsészét, valamint egy boroscsészét. A pál­cikák elefántcsontból, bambuszból, fából, újabban műanyagtól készülnek; ezeket már a kisebb gyere­kek is ügyesen használják. A többi étkezési eszköz porcelánból — helyenként ezüstből vagy vörösrézből — készül. A húsos- és főzelékestálakat az asztal közepére rakják, s ebből kiki pálcikával tetszésének megfelelő adagokat vesz ki a maga tányérjára. Ünnepeken a különféle fogásokat egyenként hozzák be a konyhá­ból és a rizst külön csészékben, az étkezés végén szol­gálják fel. Utolsónak egy nagy tál leves kerül az asz­talra. Hétköznapokon azonban minden ételt egyszer­re tálalnak. Észak-Kinában a búza- és kukorica-készitmé­­nyeket kedvelik, a Jangce folyótól délre azonban ra­gaszkodnak a hagyományos rizshez. Egyaránt készí­tenek belőle főtt vagy párolt rudacskákat. A Hszin­­csiang környékbeli ujgur nép fő eledele a búzaliszt­től sütött zsemlye, ünnepeken a főtt és olajjal leöntött rizsgombócok, amelyeket ujjaikkal vesznek ki a kö­zös tálból. Belső-Mongólia pásztorai sok birka és mar­hahúst fogyasztanak; italuk az erjesztett lótej a ku­misz. Kanadai várost elfoglalt amezikai katonaság — 1813-ban ((Canadian Scene) — 150 évvel ezelőtt, 1813 április 27-én, a kis York várost, amely nem volt más, mint a mai Toronto, elfoglalta az amerikai hadsereg. Ez volt az 1812-es háború egyik legemlékezetesebb hadművelete és egyben az utolsó eset, hogy kanadai és amerikai csapatok egymás ellen harcoltak. Az ame­rikai csapatok azzal a céllal támadták meg Kanadát, hogy az országot és népét felszabadítsák az angol uralom alól. A támadás egyik célja volt York városának el­foglalása, amely röviddel azelőtt lett Felső Kanada fővárosa. Április 26-án az amerikai haditengerészet 14 egysége jelent meg alkonyattájban a Scarborough-i partok előtt, a Nagy Tavak legnagyobb hadihajójá­nak, a 28 ágyús Madisonnak a vezetése alatt. A flotta megjelenése York minden lakóját rémü­letbe ejtette, kivéve Sir Roger Shaffle tábornokot, a város parancsnokát, aki mindenkinek azt ajánlotta, feküdjék le nyugodtan aludni, mert a amerikaiak nem fognak napfelkelte előtt támadni. Viszont sokat Shaffle sem tudott tenni. Csak néhány nappal az amerikai támadás előtt érkezett Yorkba és nem volt ideje felkészülni a védelemre. Alig 300 katonája volt, meg vagy 400 főnyi polgár­őrsége és vagy 100 indiánja. Ágyúi nem voltak, ame­lyekkel megakadályozhatta volna a partraszállást, és a városnak nem voltak erődítményei. Az amerikaiak Fort Yorktól vagy két mérföldre nyugatra szálltak partra és már vagy 1000 emberük volt a parton, mikor az első védők megérkeztek. Köz­ben a hadihajók behajóztak a kikötőbe és ágyuzni kezdték az erődöt. Shafflenek nem volt mivel vi­szonoznia a tüzet. Belátta, hogy a város védelme re­ménytelen és csak fölösleges vérontásra vezetne; ez­ért elrendelte a katonai raktárak és épületek lerom­bolását, maga pedig katonáival együtt elkezdte las­sú visszavonulását Kingston felé. A raktárak felrobbantásakor valakinek a hibája következtében 2 védő elesett, 35 megsebesült. Viszont az amerikaiak vesztesége ennél sokkal nagyobb volt: 35 halott és vagy 200 sebesült. (Nagyobbrészüket a szilánkok ölték meg.) Az elesettek között volt az ame­rikai partraszállt csapatok parancsnoka,Zebuion Pike tábornok, aki egyébként hires felfedező is volt és aki­nek nevét a coloradói Pike csúcs örökíti meg. A to­rontói Fort York melletti sírját szép emlékkő őrzi. Az amerikai hadsereg május 2-ig maradt York­ban. Ezalatt titokzatos módon leégett a parlament épülete. Ma azt hiszik, hogy a tüzet rendetlenkedő katonák okozták, de semmiesetre sem felsőbb pa­rancsra, vagy az amerikai tábornok tudtával, aki egyébként bocsánatot kért a fölösleges és ostoba rom­bolás miatt. mint 125 címlappal tette em­lékezetessé a nevét. Szülei Magyarországból vándo­roltak Amerikába, szegény földműves emberek voltak, kilenc gyermekük született a uj hazában, keményen dol­goztak, hogy tisztességgel fel­neveljék népes családjukat. Ebből a környezetből nőtt ki Dohanos, aki nemcsak szüle­inek anyanyelvét tanulta meg az idegen környezetben, ha­nem emberségüket is. Ha valami nemes, emberséges ügyről van szó, Dohanos csat­lakozásában mindig bízni le­het és ha az ember összege­zi nagy erényeit, szívesen mu­tat rá, hogy “ime, itt van az amerikai polgár legnemesebb tipusa”. Steven Dohanos szavai után Dr. T. F. Walkowitz, a U. S. légihaderők tudományos taná­csának konzultánsa, Dr. Dr. Edward Teller Teller Edének nyújtotta át a kitüntetést, mire a nagy magyar tudós, “a hidrogén bomba atyja’’ mélyenszántó beszédben magyarázta meg, mi vezette az Amerikában mü ködő magyar tudósokat, hogy megfeszített erővel dolgoz­zanak az atombomba, hidro­­génbomba és egyéb döbbe­netes fegyverek megterem­tésén. Gátat akartak vetni annak az emberiség történel­mében eddig ismeretlen mé­retű barbarizmusnak, amit Hitler szabadított a világra. S munkájukat később sem hagyták abba, mert bebizo-; nyosodott, hogy ezek a fegy­verek az Egyesült Államok birtokában a legfőbb gátjai hasonló barbarizmusoknak és legfőbb biztosítékai a béké­nek. E'zzel a munkásságukkal egyúttal a magyar tudósok ie­­rójják hálájukat annak a nagy nemzetnek, amely befo­gadta őket. A díszvacsora Béky püs­pök imájával és áldásával ért véget. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi időkben újra és újra visszatérő jelen­ség az amerikai magyar tár­sadalom érdeklődésének foko­zott megnyilvánulása a ma­gyarság életét érintő esemé­nyek iránt. Ezt bizonyítja a díszvacsora nagy látogatott­sága is. Mintha az itt élő ma­gyarság, társadalmi helyze­tére való tekintet nélkül, rá­ébredne együvétartozására. Ennek az előnyös változásnak egyik magyarázata, amit Dr. Teller is a beszédében hang­súlyozott — talán az, hogy az 1956-os forradalom újra fényessé tette a magyar ne­vet, másrészt, hogy az utób­bi évtizedben oly sok magyar tudós, művész, technikus és más kiváló szakember került az amerikai élet élvonalába, hogy a gyengülő magyar ön­tudat uj erőre kapott. Örvendetes ez, mert ön­becsülésünk megerősödésé­vel együttjár mások megbe­csülésének fokozódása, az egész amerikai társadalom el­ismerése is. Székely Izsó

Next

/
Thumbnails
Contents