Függetlenség, 1958 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1958-11-06 / 45. szám

In Its 45th Year of Publication, This Weekly Is the Oldest Hungarian Newspaper Edited and Published in Trenton, N. J, American in Spirit — Hungarian in Language Rir^^hgam News Amerikai szellemű magyar újság YEAR. 45. ÉVFOLYAM — NO. 45. SZÁM 20 Ten Cents per Copy—$2.00 per Year TRENTON, N. J., 1958. NOVEMBER 6 A francia helyzet alakulásával tele van a sajtó, de a legérde­kesebb beszámolót mégis egy Párizsból most visszatért ma­gyartól hallottuk. Párizs és egész Franciaor­szág átalakult'— mondja. — Egy évvel ezelőtt ott járva, az ember azt tapasztalta, hogy a franciák idegesek, nyugtala­nok és valahogy minden a feje tetején állt. A mai Párizs egészen más. A francia fővárosban megnyu­godtak az emberek. Az algé­riai háború tovább tart, de ez már nem idegesíti á lakossá­got, mert azt mondják: De Gaulle majd elintézi. S el is intézi. Az algériai fel­kelőkben már némi hajlam mutatkozik az egyezkedésre. Egyelőre még azt mondják, hogy Párizsba nem hajlandók menni és a fegyverszünet po­litikai előfeltételeihez is ra­gaszkodnak. De már mondanak valamit. Erre és arra hajlandók, egyéb­re nem. Szavukat hallatják — amit nem tettek a régi, a Ne­gyedik Köztársaság egymást váltogató, bizonytalanul dol­gozó kormányainak. Nem jószántából tette. Hi­szen magán kívül volt örömé­ben és határtalan izgalom vett erőt rajta, hogy “Dr. Zsivágó” cimü regényét — bár a Szov­jetunióban nem adták ki — a kulturvilágban megfelelően ér­tékelik. Bátor irás a “Dr. Zsivágó” és bátor ember Paszternák, az iró. De megindult ellene az egész szovjet gőzhenger. Ki­zárták az irók egyesületéből s általában kirekesztették min­denünnen, ahol a szovjet em­ber az életét tengetheti. Bá­torságából nem futotta többre. A szovjet zsarnokok nem tö­rődnek azzal, hogy mit szól­nak a külföldön, ha Paszter­náknak nem engedik meg a Nobel-dij elfogadását. Fütyül­nek a külföld véleményére. És — sajnos — ebben van az erejük. Nagyszabású szüreti bált tart a Fiatal Asszonyok Köre Nov. 15-én Dulles külügyminiszter bírálói nem jutnak megfelelő tápanyaghoz. Elég sokan van­nak pedig, akik nem szeretik. Dehát ez csak természetes. Aligha volt a történelemben amerikai külügyminiszter, akit mindenki egyformán tisztelt és szeretett volna. Szinte azt mérnök mondani, hogy Dulles Amerika történel­mének egyik legnagyobb kül­ügyminisztere. Fantasztikus öreg ember. Két évvel ezelőtt akármelyik fiatalember szer­vezetét is próbára tevő műtétet hajtottak végre rajta, de azt a kórházi kezelést kivéve, Dulles úgyszólván pihenés nélkül végzi rettentő nehéz munkáját. Soha még külügyminiszter annyit nem utazott, mint ő. Előtte senki sem próbált any­­nyira belemélyedni távoli né­pek problémáiba. Dulles való­sággal cikázik a földgolyó kö­rül s ezt a szó teljes értelmé­ben értjük. Nemrégiben Rómá­ban résztvett a vatikáni gyász­­szertartáson, aztán az olasz miniszterelnökkel t á r g y a It, majd — valamikor a délután folyamán — fogadta a francia és a német külügyminisztere­ket, de este Londonban vacso­rázott Lloyd kollégájával és "né­hány óra múlva a messzi For­­móza szigetén ellépett a disz­­század előtt. Mindezt egy hu­­zamban csinálta végig a 70-ik évén túl járó Dulles. Ezzel nem akarjuk semmi kritikának elejét venni. Nem is túdnók. A külügyminiszter te­vékenységét tovább is a bírálat pergőtüze éri-. Mert hiszen mindenkiben egy Napoleon­­szerü hadvezér és egy Talley­­rand-szerü k ü 1 ü g yminiszter szunnyad. Persze, hogy min­denki jobban tudná csinálni, mint Dulles . . . De azért nem tagadhatjuk, ő is ért hozzá egy kicsikét. A Református Egyház Fiatal Asszonyok Köre nagyszabású szüreti bált tart nov. 15-én szom­baton az iskola dísztermében a Beatty és Grand utcák sarkán. A Fiatal Asszonyok szüreti bálj a minden évben a szezon leg­szebb és legelegánsabb bálja szo­kott lenni. Trenton és környéke ifjúságának a legjava szokott ott találkozni és a legkellemesebben eltölteni egy estét. A Fiatal Asszonyok Köre min­den lehetőt megtett, hogy ebben az évben is a legkellemesebben szórakozzon mindenki. Az óhazai szüteti mulatságok fognak meg­elevenedni a közönség előtt. Lesz felaggatott szőllők, gyümölcsök, biraók és csősz lányok és asszo­nyok. A környék leghíresebb zene­karát a Szőke Lajos hires new yorki zenekarát szerződtett le a rendezőség. Foglalja le asztalát minél előbb a rendezőségnél: Mrs. Yo­landa Miklovics, telefon EX 6-8663 vagy Mrs. Joseph Jeney: HY 3-2718. Trenton és környéke magyar­ságát ezúton is meghívja a Rendezőség. ‘Isten mindig megnyit egy kaput...’ (Részlet Dr. A. J. Cronin “Ezt látják a csillagok” c. regényének elászavából) Paszternák orosz iró visszautasította a lehető leg­nagyobb nemzetközi kitünte­tést, a Nobel-dijat. NYUGTÁVAL DICSÉRD A NAPOT, ELŐFIZETÉSI NYUGTÁVAL A LAPOT1 27 éves voltam, orvosi diplo­mámmal a kezemben, boldog be­telj edettség érzésével, Harley Street-i (London legelőkelőbb orvosi negyede) rendelőm meg­nyitása előtt, amikor egészségi­leg összeroppantam. Kollégáim megállapítása szerint legalább egy évig pihennem kell és azután sem fogja gyenge fizikumom megengedni, hogy a sok munkát, hajszát igénylő orvosi pályámat folytathassam. Nagyon kemény csapás volt nekem ez a hir! Hivatásomnak éltem, hivatásomért dolgoztam, mióta az eszemet birtom. * És most, a siker küszöbén az orrom előtt vágták be jövőm kapuját. Mint ez lenni szokott, minden gondolatgom keserű csalódá­somra összpontosult, nem tud­tam szabadulni a gondolattól, népi bírtam beletörődni a meg­­változtathatatlanba. Mit tehet­tem, bárkivel találkoztam, bará­ti körömben csak erről beszéltem, csak erről panaszkodtam szélté­­ben-hosszában. Baráti körömhöz tartozott töb­bek között egy ir kedves nővér, a Bon Secours jótékonysági rend főnöknője. Hozzám közel volt a rendház, praxisom alatt több pá­ciensemről az apácák gondoskod­tak. Mikor a főnöknő kitörése­met hallotta, halkan, nyugodtan öZt mondta: “Kedves Doktor ur, Írországban azt szoktuk monda­ni : Ha a jó Isten becsuk egy aj­tót, windig megnyit egy mási­kat." Nem sok figyelemre mél­tattam akkor a kedves nővér csendes megjegyzését. Nem sok­kal ezután elköltöztem egy üdü­lőhelyre egészségemet helyrehoz­ni. Gyönyörű helyen voltam, hó­val borított hegy tetején állt az üdülő. Szinte rohant az idő a gyönyörű környezetben, minden nap uj meglepetést hozott, teli tüdővel szívtam a friss havasi le­vegőt. Egyik nap villámcsapás­ként született meg bennem1 a gondolat, hogy érzéseimet, fan­táziámban megszületett történe­teimet papírra vessem s bele­kezdtem “Hattyukastély” cimü regényembe. Hamar elkészült, el­küldtem a kiadóhoz és elfogadták első regényemet. Hirtelen uj életösvények, uj célok nyíltak meg előttem. Sokan közülünk, ha valami hirtelen csapás, szerencsétlenség ér minket haragosan, megseb­zetten vádoljuk áz Eget. Hogyan engedhette ezt meg az Isten? Betgenek lenni, nem jutni előbbre hivatásunkban, elveszte­ni az állásunkat, otthonunkat, mind ezeket a csalódásokat nehéz elviselni és talán még nehezebb megérteni. Isten utjai azonban kifürkész­­hetétlenek. Tökéletlen emberi a­gyunkkal nem ;tudjuk értelmü­ket felmérni. Almit az adott pil­lanatban a legnagyobb szeren­csétlenségnek érzünk, lehetséges, hogy a legnagyobb hasznunkra válhat később. ?Problémák, me­lyeket Isten sbrsunk elé állít, fájdalmasan megpróbálnak, de nem szabad zúgolódnunk. “Nem vétetik el tőlünk semmi anélkül, hogy értékesebb ne adassák he­lyette.” Csalódások, gondok ké­szítenek sokszor elő egy szá­munkra jobb jövő kiépítésére. Az élet nem egyenes, könnyen járható ut, amit akadálytalanul, szabadon végigsétálhatunk, ha­nem labirintus, soha nem tud­hatjuk, hol bukkan elő valami zökkenő, éles kanyar, útkeresz­teződés, ahol magunknak kell mindig megtalálni az ütat. Sok­szor választjuk a hibásat, vissza kell fordulnunk^ ha újra zsák­utcába érünk, megint kezdhet­jük elölről. Ha hitünk megingat­hatatlan, Isten megnyitja előt­tünk a kaput, talán olyan kaput, amilyenre magunk soha nem gondoltunk volna, olyan kaput, amelyik a legbiztonságosabb élet­re nyílik. Az én szegény népein... Most is olyan. hit régesréen: őszinte, révült és hiszékeny. Életét mintha lopta volna, Homlokát némán ejti porba. Annyit kapott már mások miatt, Hogy akkor is sir, mikor vigad. Fejére dobnak minden vétket, Kikj óságából dúsan éltek. Oh, mennyit hullott könnye, vére, Mégsem jut gyógyír nagy sebére. S akikért százszor sírba omlott, Úgy tekintik, mint egy bolondot. Világ rabja, hát nincs mit szánni, fiajta lehet csak bosszút állni. Fülébe, ha jól furulyáinak, Észtvesztve ugrik a 'halálnaj/c. Én szegény népem, magyar népem, Véres szép orcád sírva nézem. Árvái Jerémiás. Hírek Rabmagyar­országból CINICIZMUS JELLEMZI A MAGYARORSZÁGI KÖZHANGULATOT A “Népszabadságban” nem­rég megjelent “Igaz Szó Világá­nál” cimü cikk szerint a ciniz­mus a közhangulat egyik ismér­ve Magyarországon. “A ciniz­mus léhüt, fékez, rombol”—irta a Népszabadság. “A cinikus em­bereknek az igazi jelszava a frá­zis és jellemzőjük a hit, a biza­lom, az önálló gondolkozás hiá­nya. Az áldozatkészség szerinte fanatizmus, a vasfegyelem fej­­bólintás, az éberség pedig gya­nakvás. Ezek az emberek akarva­­akaratlan a rekació ötödik had­oszlopának szócsövei lehetnek, ha nem vigyáznak.” Kádárék a terror minden eszközének igény­bevételévei mindent elkövetnek, hogy a cinizmus létrejöhessen Magyarországon. Most azonban ráébredtek arra, hogy még a ci­nizmus is veszedelmet jelent a kommunista rezsimnek. TISZTOGATÁSI KAMPÁNYOK Váradi György, a müvésze­gyesület ellenőrzési osztályának vezetője nemrég bejelentette, hogy a művészek, énekesek és táncosok sorai közt nagyarányú tisztogatási kampány fog megin­dulni és hogy azoktól a művé­szektől, akik — kommunista nyelven szólva — nem váltották be a hozzájuk fűzött reménye­ket, megvonják a működési, il­letve fellépési engedélyt. Dr. Pal­ló Imrét eltávolították az opera­ház éléről. A tudósok és egyete­mi tanárok közt is tisztogatási kampány folyik. Csonka pro­fesszort elbocsájtották, Vere­­bélyt nyugdíjazták, Mosonyit el­távolították a Technikumból. Si­­monyi Károly hires fizikust ki­tiltották láboratoriumából. Pontosan kapja-e a lapot? Kérjük olvasóinkat, hog> ak valamilyen okból nem kapj 8 pontosan lapnukat, jelentse tele­fonon vagy postakártyán és mi azonnal intézkedünk a postaha hatóságnál. MAGYAR MOZI Két magyar film kerül be­mutatásra a Centre Theatre­­ban jövő kedden és szerdán, nov. 11 és 12-én folytatólagos e­­lőadásban. Az egyik a “Zárt tár­gyalás” — gyönyörű zenéj ü ér­dekes film, Tasnády Mária, Som­­lay Arthur, Bihari József, Ró­zsahegyi Kálmán, Tímár József, Páger Antal, Vaszary Piri és má­sok főszereplésével, — a másik: “Göre Gábor visszatér,” rendkí­vül mulatságos magyar falusi történet. Az előadások este 6:30 kor kezdődnek. Ajtónyitás 6 ó­­rakor van. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapotl Hungarian Hours — RÁDIÓ — Magyar órák MINDEN VASÁRNAP D. U. 1 Kovács Csaba, igazgató ÓRÁTÓL 2-IG A TRENTONI WTNJ ÁLLOMÁSON, (130G Ke.) Phone EXport 6-0159, 200 Genesee St. Trenton, N. J. 1956. október 23 . . . Két éve múlt annak, hogy a ma­gyar élniakarás teljes elemi erővel tört fel a zsarnok elnyo­matás alól. Még ma is felejt­hetetlenül él mindannyiunk emlékében az a nagy világ­megmozdulás, mondhatni: vi­lág - lelkiismeret felébredés, ami minden ország népét tet­tekre kényszeritette — még a Czovjetunióban is tüntetések voltak az egyetemeken és utá­na ömlött a vér . . . És azóta a világot ellepték a hontalan magyarok ezrei. Próbáljuk most néhány gon­dolatban a valóságot megele­veníteni, mondjuk igy: megvi­lágítani. Minden forradalom a múltra támaszkodik, más szó­val : a múlt erejéből és meggyő­ződéséből táplálkozik. A meg­­maradtaknak pedig csak egy kötelességük van: tovább épí­teni a múltat, a történelmi múl­tat, mely nem kalandos idő­szakokat ölel fel, hanem a mi esetünkben ezer esztendős múltat. Ne feledjük el, hogy egyetlen forradalom sem ir, vagy irhát történelmet, mely eltörölhetné ' egy nemzetnek karakterisztikümát és elfor­dulva tőle, á-bé-cé-nél kezdené meg újból egy nemzetnek fel­építését. Lehetnek változások, formai újítások az eredmé­nyek között, de radikális vál­tozásokat sohasem tudott a forradalom eredményezni. Az azt túlélők rendszeresen visz­­szatérnek a nemzet eszméjé­hez, mely azt nemzetté tette. A kérdés már most az, hogy tulajdonképen mi menti és őrzi meg Magyarországot? A vá­lasz egyszerű: Magyarorszá­got nem szájjal, hanem tettel lehet csak megmenteni! “Magyarországot nem száj­jal mentjük meg, hanem...” Az ezeréves magyar törté­nelem már többször megmutat­ta élniakarását. Elbukott 1849- ben, mint most is. Utána követ­kezett az emigráció! És Kos­suth Lajos? Ha valaki valóban sokat beszélt a nemzet érdeké­ben, akkor az ő volt. És mi lett az eredmény? Pár mázsa papírra irt Ígéret és utána egy nagy csend! Hogy pedig méc­sem pusztult el a megtorlás idején, azt a magyar népnek, mint ilyennek köszönhetjük, mely szívós akarattal átvészel­te a nehéz időket és ismét sza­baddá lett. Most itt volt a második ma­gyar forradalom. Ezrek és ez­rek vannak itt is. És mi a való tény? Ezrével találunk nem­zetmentő szónokokat, akik csodatetteket vittek véghez, találunk lángelméjük hadvezé­reket, akiket ma ezren és ez­ren lenéznek és emellett óriási azoknak a nagy hősöknek a száma, akik csak önmagukról beszélnek. Most, csak úgy csendesen megkérdezzük ezeket a nagy hazafiakat: miért nem beszél­nek többet azokról, akik meg­haltak? Akiket elhurcoltak? Akik nyomorultak és bénák lettek? Miért csak Önmaguk­ról beszélnek? Miért nem őr­zik meg és gyűjtik azoknak az emlékét és hőstetteit, akik ta­lán az oldalukon hullottak el? Akik életükkel pecsételték meg hazaszeretetüket? Miéft bújnak most az ő hő­siességük mögé azok, akiknek talán még annyi közük sem volt a forradalomhoz, hogy tudták volna egyáltalán, hogy forradalom van! A becsülete­sen gondolkodó magyarok erélyesen tiltakoznak a valódi hősi halált halt hősök nevében, a Hári Jánosok ellen, akik a saját maguk előnyeiért hazud­­na'k és történelmet hamisíta­nak az igazi hősök rovására. És sajnos, hányán de hányán voltak és talán még ma is van­nak, akik a befogadó országok hatóságait h a, z u g sásgaikkal megtévsztik és rendszeresen vétkeznek a hősi halottak el­len! A szabadságharc egy egész nemzetnek lelki egységét je­lenti! Jelenti az ezer esztendős Magyarország élni akarását, mely szent és magasztos! Ka­landorok és árulók ezt ne szennyezzék be! Milyen szomorú, hogy any­­nyian, de annyian lettek gaz­dagok a hősi halottak érdemeit lopkodok közül! Magyar! Ha a szabadság­­harcról beszélsz, beszélj a hősi halottakról és ne magadról! “. . . hanem tettekkel ment­jük meg az országot” — ezen van a hangsúly! A tett mindig életet jelez! A tetteken, az életen keresztül ismerem meg, .hogy ki kicsoda és milyen a nemzete! A tettek ellen nincsen argumentum! A forradalom után megmarad­­taknak a tettek embereinek kell lenniök! Magyarosan, be­csülettel és őszinteséggel! Ez pedig magával hozza azt a büszke öntudatot, hogy én egy országnak fia vagyok, mely hő­seinek ezreivel bizonyította be, hogy jogom van élni, mert magyar vagyok! Öntudatot ép becsületet kell sugározni min­den magyarnak, aki átélte a nagy napokat, ahol az élet és halál kérdése nem volt fontos akkor, amikor a nemzet sza­badságáról volt szó. A hősi halottak a történe­lem örökké élő alakjai! Csak a mártírok véréből fog újjászü­letni egy nemzet! Ez a hite annak a magyarnak, aki nem fél szembenézni önmagával és nyugodtan csak annyit mond: “Én megmaradtam, de élek tovább becsülettel és meggyő­ződéssel azok helyett, akik életüket áldozták én helyettem is.” A véres szabadságharc fiai­nak igy kell gondolkozni, nem pedig kirúgni a hámból és nap­hosszat az ital mámorába te­metni életüket! Aki valóban a szabadságharc fia volt, az ke­gyelettel emlékezik hősi halott bajtársairól és azokról beszél, arról, hogy ők mit tettek. Ez és csak az ilyen nemze­dék tudja megmenteni és egy­szer újra felépíteni Magyaror­szágot! Mi pedig. kegyelettel és őszinte hazaszeretettel helyez­zük el az elismerés koszorúját azok emlékére, akik a husza­dik században a szegény meg­gyalázott - Magyarországot, a mi édesanyánkat hősi életáldo­zatukkal megdicsőitették . . . s szeretettel fordulunk a meg­maradt csonkult és béna stig­­más fiaink felé és csak azt mondjuk, hogy: Áldjon és véd­jen a magyarok Istene! Magyarország, a mártírok országa, feltámad! SPEKTÁTOR Okos emoei újságol olvas Lelkiismeretes ember: előfizet

Next

/
Thumbnails
Contents