Függetlenség, 1952 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1952-09-12 / 37. szám

Vizsgáljatok meg mindeneket s a jót tartsátok meg! SZENT PÁL Hungarian News of Trenton Haza csak ott van, ahol jog is van! 6 PETŐFI YEAR 39. ÉVFOLYAM — NO. 37. SZÁM. Az első repülés után aránylag gyorsan jött az első baleset is Bár a józan emberi elme csodákban nem hisz, mégis szinte hihetetlen az a sok cso­dálatos dolog, mit az emberi elme alkotott az utóbbi né­hány évtizedben. Ami ma már olyan természetesnek látszik, a most élő idősebb generáció fiatal korában szinte elérhe­tetlen álomnak látszott. Hol vagyunk mi a Wright testvé­rek ma már majdnem feledés­be ment csodálatos teljesítmé­nyétől, mikor 1903 dec. 17-én Kitty Hawk, N. Carolinában először repültek a levegőben nehezebb készüléken. Elő­ször Orville Wright repült a 12 lóerős motorral ellátott géppel és 120 láb távolságot 12 másodperc alatt tett meg. Utána testvére, Wilbur, kivel együtt építették a dupla szár­nyú repülőgépet, még aznap négyszer “szállt” a levegőbe. A négy kísérlet közül a legsi­keresebb repülés 50 másod­percig tartott és e “hosszú” idő alatt 852 lábnyi. távolságot repült. Ezek az első repülési kísér­letek csak egyenes irányban haladtak. 1904 szeptember 15- én Orville Wright-nak sike­rült először irányítani a repü­lőgép, és öt nappal ké­sőbb Wilbur Wright' ugyan­azzal egy teljes kört irt le. Az első végzetes repülőgép bal­eset 1908 szept. 17-én történt, s ezzel az emberiség korsza­kában az erőszakos halálese­tek egy újabb fejezete nyílott meg. Az első áldozat Thomas E. Selfridge, az E. Á. hadsere­gének hadnagya volt, ki a re­pülőgépek kato'nai használa­tának lehetőségeit tanulmá­nyozva a Virginia államban levő Fort Mayer katonai állo­máson Orville Wright vezeté­se mellett szállt fel a levegőbe. Azonban csak alig emelked­tek 75 láb magasságra, ami­kor a propeller beleakadt a gép egyik meglazult drótjába, aminek következtében a repü­lőgép egyensúlyát vesztve' a földre zuhant. Selfridge had­nagy azonnal meghalt, de Wright bár súlyosan megse­besült, mégis szerencsésen fel­gyógyult. A repülés terén elért nagy eredményeink dacára is a biztonság tekintetében az iram túl lassú Azóta nemcsak a repülés terén haladt előre a világ a­­ránylag rövid idő alatt szinte elképzelhetetlen mértékben, de saj nálatosan lépést tart ez­zel az előrehaladással a halá­los repülőgép balesetek' száma is. Ha a repülőgéppel a leve­gőben baj történik, akkor igen nagy szerencse kell hozzá, hogy ezt a bajt a repülőgép u­­tasai baj nélkül megúszhas­sál Mégis a repülés aránylag elég biztonságos mindaddig, mig valami váratlan rendelle­nesség nem áll elő: E rendelle­nességek megakadályozása céljából rendelkezésünkre álló eszközök tekintetében nem tartunk lépést a gyorsaság fo­kozása érdekében elért vívmá­nyokkal. Ma már a hangsebes­ségénél is gyorsabban tudunk repülni, bár kétségtelen, hogy drága árat fizetünk érte. Mire j ó ekkor ez a nagy rohanás ? Angliában egy túl sebes jet repülőgép 27 embert ölt meg Ezen a kérdésen töpreng­hetnek Angliában most annak a 27 embernek, közöttük asz­­nyoknak és ártatlan 'gyerme­keknek is a hozzátartozói, kik az . angolországi Farnsbo­­rough-ban tartott repülőkiál­­litáson a világ leggyorsabb jet repülőgépének sebességében akartak gyönyörködni. Tény­leg csodálatos látvány lehe­tett, amint a DeHavilánd 110 jelzésű jet gép óránkénti 700 mérföldnél is nagyobb sebes­séget elért, de a csodálatot hirtelem borzalom váltotta fel. A fantasztikus sebességet és az ennek következtében elő­állott hőt a gép nem bírta ki és a levegőben felrobbant. Szempillantás alatt a két e­­gyenkint egy tonnát nyomó jet motor darabokra tört és John Derry pilótán kívül, ki Angliának rgyik legnevesebb pilótája volt, s a világ első repülője, ki már négy évvel ezelőtt is a hangnál sebeseb­ben repült, s a vele repülő hi­vatalos megfigyelőt is felis­­merhetetlen részekre szakí­totta. Ezzel azonban a borza­lom még hem fejeződött be: A repülőgép lezuhanó részei a közönség közül 25 egyént megöltek és 63-at megsebesí­tettek. Súlyos autóbusz baleset a New Jersey-i turnpike-on De nemcsak a levegőben nem érdemes a sebességet a végtelenségig fokozni, de a biztonságosabbnak látszó “szilárd földön” is egészsége­sebb lenne szem előtt tartani azt a régi közmondást, hogy lassan járj — tovább érsz. De ki jár ma lassan ebben a ro­hanó világban? Csak figyel­jük az országutakon járó ren­geteg automobilt. A legtöbb államban ma már 50 mérföld óránkénti sebességgel szabad a nyílt utakon az autót hajta­ni. 50 mérföld takaros kis se­besség, mégis az autók nagy része úgy elszalad az előirt gyorsaságot betartó hajtó mellett, mintha bottal kerget­nék őket. A Fourth of July, a Labor Day és a többi nemzeti ünnepek statisztikája szomo­rú bizonyítéka az amerikai automobil vezetők fegyelme­zetlenségének. A nagy teherautók és a sze­mélyszállító autóbuszok a túl­zsúfolt országutakon különös veszedelmet jelentenek. Ha e­­zek a monstrum gépek össze­ütköznek, akkor ebből igazán katasztrofális mértékű balese­tek keletkeznek. Nemrégiben Texas államban ütközött ösz­­sze két autóbusz és az össze­ütközés következtében 27 em­­' bér vesztette el az életét. A múlt héten a New Jersey turnpike-on egy autóbusz be­­(Folyt, a 3-ik oldalon) TRENTON, N. J., 1952. SZEPTEMBER 12. Ten Cen ts per Copy—$2.00 per Year REGISZTRÁLJUNK! Országos, pártonkivüli akció buzdítja a polgárságot regisztrálásra és szavazásra I Elsülyedt világ romjai az óceán fenekén Az American Heritage Foun­dation, az az egyesület, amely a Freedom Train akciót is elindí­totta, most nagyszabású munkát vállalt magára, annak az érde­kében, hogy az idei novemberi választásokon többen vegyenek részt, mint bármikor azelőtt. A Foundationt 35 pártonkivüli or­szágos szervezet támogatja; pártokon felül áll, nincs egyetlen politikai jelöltje sem. Csak buz­dítja a polgárságot arra, hogy mindenki éljen szavazati jogá­val, tekintet nélkül arra, hogy milyen párthoz tartozik. Az akció szükségességét indo­kolja az a tény, hogy az 1950 évi választásokon a szavazóknak csak 44%-a járult az urnákhoz, a legutolsó elnökválasztáskor, 1948-ban pedig csak 51%. 1880 óta állandóan csökkent a szava­zók arányszáma. Ez a statisztika még kedvezőt­lenebb, ha más demokratikus or­szágok választási tevékenységé­vel hasonlítjuk össze. Olaszor­szágban 1948-ban a jogosult vá­lasztók 89%-a szavazott le, Ang­liában 1951-ben 83%-a szava­zott le, Franciaországban 1945- 85%, Franciaországban 1945- ben 75%, Belgiumban 1950-ben 90%, Kanadában 1949-ben 75%. Az idei akció célkitűzése az, hogy novemberben legalább 15 millióval több polgár vegyen részt a választásokon, mint bár­mikor azelőtt. Különös, fontossá­got tulajdonítanak a regisztrá­lásra való felhívásnak, mert re­gisztrálás nélkül nem szavazha­tunk. A regisztrálást a legtöbb államban szeptember és október hónapok folyamán tartják meg. A szervezetek, amelyek ezt a regisztrálásra buzdító akciót tá­mogatják, egy-egy speciális fel­adatot 'vállaltak magukra. Az American Library Association minden könyvtárban felvilágo­sító irodákat rendez be, amelyek a regisztrálásra, szavazásra és általában a választásokra vonat­kozó kérdésekre választ adnak. Az American Hotel Association minden szállodában figyelmez­tetni fogja a vendégeket arra, hogy regisztráljanak és a távol­levők szavazati jogával éljenek. A National Association of Radio and Television Broadcasters időt biztosit az állomásokon az akció részére, még az idegennyelvíi rádióórákon is. A National As­sociation of Life Underwriters minden kötvénybirtokost kellő időben emlékeztetni fog arra, hogy regisztráljon és szavazzon. A választás napján az Ameri­can Legion a szavazóknak a sza­vazóhelyekre való szállításáról fog gondoskodni ott, ahol külön­ben nehézségek merülnek fel eb­ben a tekintetben. A Girl Scouts a házőrség szerepét vállalja, a szavazók távollétiben gyerme­kek felügyeletét, rokkantak gon­dozását fogja ellátni. A Common Council for Ame­rican Unity a nemzetiségi szer­vezetekkel karöltve fog dolgoz­ni, hogy hagyományos ismeret­­terjesztő és felvilágosító propa­gandájának e téren is érvényt szerezzen. A Common Council (20 West 40 Street, New York 18, N. Y.) felkéri a magyar­amerikai egyesületeket, hogy forduljanak hozzá külön erre a célra készített falragaszokért, plakátokért, ismeretterjesztő fü­zetekért, jelvényekért, gyufa­skatulyákért, sőt mozgóképekért is, amelyeket teljesen ingyen kaphatnak mek. E cikkek sem­miféle párt érdekeit sem szolgál­ják. Más országos szervezetek, a­­melyek az akcióban résztvesz­­nek, betűrend szerint a követke­zők: Boys’ Club of America, Camp Fire Girls, Civitan Inter-, national, Fraternal Order of Eagles, Future Farmers of America, General Federation of Women’s Clubs, Holy Name So­ciety, National Conference of Christians and Jews, Improved Order of Red Men, Kiwanis In­ternational, Lions International, League of Women Voters, YMCA, National Farmers Un­ion, Veterans of Foreign Wars. Válnak? Arisztokrata körökben már nem titok, hogy a windsori her­cegi pár házassága zátonyra fu­tott. Akik ismerik az angol volt királyt és a volt Mrs. Simpsont, azon csodálkoznak, hogy a ro­mánc egyáltalán ilyen sokáig tartott. Edward súlyos belső szervi megbetegedéssel tért haza leg­utóbb Európából. 15,000 egy hónap alatt Augusztus hónap folyamán 15,000 keletnémet polgár mene­kült át a nyugati zónába kom­munista terror elől. Egész Kína egy börtön Egy francia katolikus pap, a­­kinek sikerült kimenekülnie Kí­nából, ahol évekéig volt börtön­ben, azt mondja, hogy Kínában zsúfolva vannak a börtönök, a­­hol már nincs elegendő hely. E- zért templomokba, iskolákba, magánházakba helyezik el a ra­bokat. Közben a foglyokkal u­­jabb, emeletes fegyházakat épít­tetnek, de nem tudnak elég gyor­san építeni ahhoz, hogy a folyton érkező uj fogoly-tömegeket el­szállásolhassák. A Newarki Hírlap piknikje Ács Pál, a Newarki Hírlap szerkesztője ezidén is megrende­zi szokásos sajtó-piknikjét a Me­­tuchen közelében levő Linwood Grove-ban. (A mi nagy sajtóna­­punkát tavaly itt alaposan el­mosta az eső. Reméljük, hogy Ács kollégának több szerencséje lesz az időjárással, mint nekünk volt...) A newarki hetilap piknikje szeptember 14-én, vasárnap lesz és arra mindenünnen sokán ké­szülődnek. Esős időben is meg lesz tartva; van elég fedett hely — írja Ács Pál. Belépti jegy ára $1.00. Iván Dezső és zeneka­ra muzsikál. Fényes műsor lesz, kitűnő szereplőkkel. Népies szó­rakozások. A konyhán a legügye­sebb szakácsok készítik az Ízletes ételeket és már délre készen lesz a kitűnő ebéd és italok a javá­ból... Ács Pál sajtó-napjához sok si­kert és nagy közönséget kívá­nunk! New Brunswick és kör­nyéke magyarsága mindig párt­fogolta a magyar sajtó ügyét s mint a Newarki Hírlap “ven­déglátója,” bizonyára jó közön­ségnek fog bizonyulni a newarki magyar hetilap vidékünkön ren­dezett piknikjén... Félóráig állt a szive­­mégis él... Lathrobe, Pa.-ban Marcus G. Riddell cukorkaüzlet tulajdonost operálták és a műtőasztalon 26 percig nem vert a szive. Masszí­rozással hozták vissza az életbe. Izrael fegyverkezik Izrael békevágyó kormánya kénytelen fegyverkezésre fordí­tani tartalékait, ahelyett, hogy utakat, kórházakat; gyárakat é­­pitenének, mert az arab szom­szédok is fegyverkeznek. David Ben Gurion miniszterelnök a ka­tonai szolgálati időt két évről két és fél évre emelte fel. MAGYAR RÁDIÓ ÓRÁK TRENTONBAN Minden hétköznap d. e. fél 10-kor Steiner Boriska vezeté­sével a WBUD (1490 ke.) állo­máson. Minden vasárnap d. u. 1 -kor: Orosz János és Kovács Mihály vezetésével a WTNJ (1300 ke.) állomáson. J uergen Spanuth hamburgi német lelkész, aki tudományos és régészettel foglalkozik, azt ál­lítja, hogy rábukkant a legendás elsülyedt világrész, Atlantis el­sülyedt világrész romjaira. Spanuth búvárokból álló expe­díciót szervezett és a görög filo­zófus, Plátó útmutatása alapján látott neki Atlantis felkutatásá­nak. Plato, akinek dédnagyapja Solon Egyiptom főpapjától tud­ta meg a titkot, azt Írja, hogy Atlantis volt az emberiség böl­csője, innen származnak az árja és a sémita népek. Az Atlanti Óceánban levő sziget volt az ős­idők “Angliája.” Négy király uralkodott az “aranykorszak­ban” Atlantison és küldtek gyar­matosító telepeseket Afrikába, Egygiptomba, Európába és A- merikába. Amikor 11,000 évvel ezelőtt a földrengés elsülyesztet­­te az emberiség ősbölcsőjét, az emlékezet szárnyán szálltak a le­gendák az utódok között. Spanuth azt állítja, hogy bú­várai tornyokat, várfalakat, pa­lotákat találtak elsülyedve a ten­ger fenekén. Bizonyságul hoztak is fel ilyen faragott köveket és koráll csigákkal borított oszlo­pokat. Ráakadtak egy templom­ra és egy palotára, amelyben nyilván a város királya székelt. A pap-tudós most nagyobb expedíciót készül szervezni, hogy különleges készülékekkel hatol­janak a titokzatos épületekbe és kihozzák onnan az évezredes kincseket, műemlékeket. Ha a hir igaznak bizonyul, annak óri­ási jelentősége lesz, mert az e­­gész emberiség sorsáról tudunk meg majd olyan részleteket, me-Ferences Atya fél­százados jubileuma Father Tarcsafalvi Analdét Ferenc-*rendi szerzetes atya ked­den, szeptember 2-án d. e. 10 ó­­rakor szentmisét celebrált a new brunswicki Szent László r. k. templomban s ennek keretében ünnepelte szerzétesi fogadalmá­nak 50 éves jubileumát. A gyö­nyörű 3-papos jubileumi szent­misén szép számban vettek részt a hivek. Father Tarcsafalvi Erdély­ben, a Marostordamegye-i Mik­­házán született. 1902-ben lépett be a rendbe és 1909 junius 27- én Gyulafehérváron néhai Maj­­láth Gusztáv erdélyi püspök szentelte pappá. Az első világ­háború alatt mint tábori lelkész teljesitett szolgálatot. 1950 de­cember 29-én, érkezett Ameri­kába és múlt év szept. 18 óta van New Brunswickon a Szt. László egyháznál. ‘Hét szűk esztendő’ Roger W. Babson, kiváló bos­toni közgazdász, aki annak ide­jén megjósolta az 1929 évi tőzs­deösszeomlást, azt hirdeti, hogy még hat hónapig tart a prospe­ritás Amerikában. Aztán követ­kezik “a hét szükesztendő.” Babson szerint jelenlegi prospe­ritásunk sírját azok ássák meg, akik kikényszerítik a bérek és az árak emelését. Esztelen politiká­juk következménye az infláció és ennek nyomán következik majd a munkanélküliség. Szo­morú, hogy azok szenvednek má­sok elvakultságáért, akik pén­zükkel takarékoskodtak.” A vé­gén persze majd azok vádaskod­nak a leghangosabban, akik most megrendítik gazdasági éle­tünk alapjait” — fejezi be cik­két a szakértő. lyekről eddig csak halvány sej­telmünk volt. Történészeink, csakúgy mint a Krisztus előtti görög történészek, mindig sej­tették, hogy az emberi kultúra sokkal messzibbre nyúlik vissza, mint a babyloni és egyiptomi ci­vilizációk. A Bibilia is céloz erre, amikor az emberiség aranykorá­ról ir. Ez az “Éden kertje” volt állítólag — Atlantis. A Függ. Ref. Egyház évi bazárja A Függ Ref. Egyház, mint minden évben úgy most is októ­ber utolsó szombatján, 25-én fogja megtartani évi nagy ba­zárját. Évtizedek óta ezen a na­pon tartja az egyház évi bazár­ját. Éppen azért az egyház veze­tősége ez, utón is kéri a helybeli egyházak és egyletek vezetőit, hogy ezen a napon ne rendezze­nek hasonló összejövetelt. Az Egyház Vezetősége A DuPont hagyaték Lammot du Pont, a világhírű municiósgyáros, aki julius 24-én halt meg, 75 milliós vagyont ha­gyott hátra. Az örökséget csak most rendezték. A kincstár a va­gyon 75 százalékát, több mint 56 milliót visz el adóba. Beszöktetés A kanadai-amerikai határon megszigortiották az áthaladó autók ellenőrzését, mert elfogtak több egyént, akik autók csomag­tartójában két olaszt csempész­tek át az Egyesült Államok föld­jére. 8 óra oda-vissza Egy angol jet bombázó 8-óra alatt kétszer repülte át az At-­­lanti Óceánt: oda és vissza., A gép átlagban 600 mérföldet tett meg óránkint. Légy résen! Szakértő vegyészek vélemé­nye szerint nemcsak illetékes közegeknek és a hadsereg tag­jainak, de a civil lakosságnak is résen kell állania, hogy szabotő­­rök ellen védekezzenek. A ve­gyészet mai állása mellett Ame­rika ellenségei aránylag köny­­nyen és észrevétlenül tudnak nagy károkat okozni az ország­nak. Bebizonyított tény, hogy 50,000 moszkvai ügynök és fa­natikus kommunista áll itt ké­szen háború esetén, hogy lesújt-, son ránk Moszkva parancsára. Ezek semmitől sem riadnak vissza. VÁSÁROLJON azokban az üzletekben, amelyek la­punkban hirdetnek. Ez ön­magának, hirdetőinknek és nekünk is javunkra lesz! INDUL AZ IDEGEN-NYELVŰ KAMPÁNY John A. Danahar, volt U. S. szenátor (Conn.) a Republikánus Or­szágos Bizottság Special Activities Divíziójának igazgatója gratulál Frank Scliwartzmannak, a Kudner Agency Inc. speciális megbízottjá­nak, aki Eisenhower elnöki kampányában az idegennyelvíi sajtó össze­kötő embere lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents