Függetlenség, 1952 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1952-07-25 / 30. szám
Vizsgáljatok meg mindeneket s a jót tartsátok meg! SZENT PÁL Hungarian News of Trenton Haza csak ott van, ahol jog is van! PETŐFI YEAR 39. ÉVFOLYAM — NO. 30. SZÁM. TRENTON, N. J.f Ten Cents per Copy—$2.00 per Year 1952. JULIUS 25. Megkezdődött a 15-ik olympiád tielsinkiben, Finnország fővárosában Ezen és a jövő héten a világ figyelme egy kis ország felé lesz irányítva, hol a múlt szombaton az 1896 óta újra divatba jött nagy sport eseményt, a 15-ik olympiádot nyitotta meg a finn köztársaság elnöke, Juho K. Passakivi, a Finnország fővárosában, Helsinkiben levő Olympic Stádiumban. A három óráig tartó megnyitó ünnepélyen 70,000 főnyi tömeg tapsolt lelkesen az ott felvonuló 5,870 athlétának, kik 70 nemzetnek színeit képviselték. A tömeg lelkesedését a szakadó eső a legkevésbé sem befolyásolta, azonban két alkalommal a lelkesedés mértékében nagy eltérést lehetett tapasztalni. Ugyanis mig az amerikai atlétákat valóságos tapsviharral fogadták, az előttük alig pár perccel előbb bevonuló orosz sportembereket alig tapsolta valaki is. Bár a finneket általában igen figyelmes embereknek tartják, mégis az oroszoknak ezt néma fogadtatását nem lehet kizárólag a finn “házigazdák” rovására Írni, noha a finneknek igazán nincs okuk arra, hogy az oroszoknak tapsoljanak, mert a legutóbbi finn-orosz háborúnak borzalmait nem olyan könnyű elfelejteni. De mivel a közönség között bizonyára több mint 10 ezer más országbeli néző is volt, nemcsak a finnek, de a világ többi szabad emberei is úgy érezhették, hogy bár a sportban nincs politika, mégis a néma csend volt a legtöbb, amit az oroszokkal szemben a sport ethikájának megsértése nélkül kifejezésre juttathattak. Különben az oroszok 40 év óta most először vesznek részt az Olympiádon, s azért igazán kíváncsian várja az egész világ, hogy a szabad nemzetek atlétáival versenyezve, milyen eredményt fognak elérni? A magyar atléták szereplését kíváncsian figyelik az amerikai magyarok A nemzetek sorában számbelileg kis Magyarország az olympiai versenyeken mindig fényesen szerepelt, s bár most a vasfüggöny mögötti elszigeteltségében nem nyújthatott alkalmat arra, hogy összehasonlitaások révén következtetéseket vonhassunk le a magyar sport jelenlegi állására vonatkozólag, mégis bizalommal tekinthetünk a helsinkii szereplésük elé. Ha az oroszok és kommunista csatlósaik a magyarokat egyéni tulajdonaiktól és emberi szabadság jogaiktól erőszakkal meg is tudták fosztani, a magyar sport szelleméből az egyéni virtust kiölni nein lesznek képesek. Ez a sport szellem fog nekik erőt nyújtani ahhoz, hogy elveszett jogaiknak viszsza szerzéséhez szükséges harcot sohase adják fel. A szabad világ atlétáinak képessége nem volt titok, de az oroszoké az volt A sport téren elért eredmény azonban más irányban is maga után vonhat bizonyos következtetéseket. Az Egyesült Államok atlétái az olympiádokon mindig a legtöbb pontot értek el és e vezető szerepüket soha egyetlen nemzetnek atlétái sem voltak képesek komolyan fenyegetni. Oroszország bizonyára azért nem vett részt e nemzetközi sport versengésben, mert az ő atlétáik képessége nem közelítette meg az amerikaiak teljesítményeit. Azonban szór galmasan készülhetett felvenni a versenyt a szabad világ atlétáival, akikkel szemben azzal az előnnyel is rendelkezett, hogy mig az utóbbiak eredményeit állandóan figyelemmel kisérhette, az orosz sport emberek tényleges teljesítményeivel a vasfüggönyön kívüli világ nem volt tisztában. Vagyis mi nem tudtuk, hogy mire képesek az orosz atléták, viszont ők nagyon jól voltak informálva a szabad világ atlétáinak teljesítő képességéről. Most, hogy végre 40 évi távoliét után kiléptek a porondra, meglepetésekre el lehetünk készülve. Az első nap csoport pontozásában, ami azonban nem hivatalos eredményt, hanem csak időleges tájékoztatást jelent, 23 ponttal az oroszok vezettek. Az E- gyesült Államok 15 ponttal a második helyet foglalták el, mig a harmadik helyre a csehek jutottak 10 ponttal. A pontozást a következőképen számítják. Bármily atlétikai verseny végleges győztese 10 pontot kap, a második helyezettje 5-öt, a harmadik 4-t, a negyedik 3-t, az ötödik 2-t és a hatodik helyezett 1 pontot kap. Az oroszok a női diszkosz vetésben az első három helyet foglalták el és ebben az egyetlen versenyben 19 pontot voltak képesek szerezni. Az orosz Nina Romashkova ebben a versenyben rekordot döntött, de hasonlóképem megdöntötte az eddigi rekordot a magas ugrásban az amerikai Walt Davis, ki 6 láb 8.32 incset ugrott. Az előbbi rekordot, 6 láb 7.93 incset, szintén amerikai atléta, Cornellius Johnson érte el 1936-ban a berlini olimpiádon. A 21 éves Davis 6 láb 8 incs magas fiatalember, kinek teljesítményét annál is többre kell becsülni, mert 205 fontot nyom és e súllyal olyan magasat ugrani nem lehet valami könnyű dolog. A magasugrásban a második helyezett szintén amerikai volt, Ken Wiesner, ki a Navy-ben fogorvos. A cseh Emil Zapotek nyerte meg a 10,000 méteres futást szintén rekord idő alatt, mig a 400 méteres gátverseny egyik előfutamában az amerikai Charlie Moore ha sonlóképen uj rekordot állított fel. Az első nap eredménye dacára is valószínű, hogy (Folyt, a 4-ik oldalon) Az Amerikai Magyar Szövetség távirata Magyarország neve kimaradt azoknak az európai országoknak a névsorából, amelyeket a Chicagóban tartott Republikánus Párt országgyűlése felsorolt, mint a kommunista terjeszkedés ártatlan áldozatait. Az amerikai újságokban megjelent republikánus kampány “Foreign policy” irányelveit olvasó magyar vezetők közül telefonon, szóbelileg és írásban többen azonnal értesítették Szövetségünk irodáját, hogy Magyarország nevének a kihagyása ellen azonnal nyújtsuk be tiltakozásunkat a még Chicagóban együtt ülésező Republikánus Kon venciónak. Az amerikai-magyar vezetők tanácsát követve, Dwight D. Eisenhower elnökjelöltnek, Senator Eugene D. Millikin Határozati Bizottsági pártelnöknek, a párt közgyűlést vezető Joseph W. Martin, Jr. permanens elnöknek, a Republikánus Párt adminisztratív elnökének, Guy M. Gabrielsonnak és az “All American Origins Division” igazgatójának, Joseph A. Jackovicsnak a következő szövegű táviratot küldtük julius 11- én, délután 3 órakor: (A távirat magyar fordítása: “A Republikánus Párt külügyi irányelveinek nyilvánosan közölt szövegéből Magyarország neve kimaradt azoknak az európai nemzeteknek a sorából, amelyeket cserben hagytak azért, hogy ‘saját sorsukra maradjanak a kommunizmus brutalitásaival szemben, amely rövidesen elnyelte őket’. Magyarország hősies népe az elmúlt évszázadban szüntelen bizonyságát adta Amerika iránti őszinte és baráti érzésének. Ennek ellenére Magyarországot kegyelem nélkül dobták oda a kommunista Oroszország i m p erialisztikus hatalmi érdekkörébe. Magyarországot ezer éves kereszténysége, kultúrája és nyugati életfelfogása tette arra képessé, hogy a gyilkos mohamedánizmustól és a barbár keleti befolyástól Európa civilizált országait megmentse. Magyarország önzetlen, önfeláldozó, történelmi végzete megérdemli az amerikai Republikánus Párttól azt, hogy a nyugati politika átértékelésének ebben a legválságosabb esztendejében uj mérlegelés tárgyává tegye a saját külpolitikai alapelveit. Egy és félmillió magyarul bsezélő amerikai lakos képviseletében és félmilliónál több hűséges magyar eredetű amerikai szavazópolgár nevében, tisztelettel kérjük, hogy a Republikánus Párt Nemzeti Országgyűlése, még feloszlása előtt, iktassa Magyarország valóban méltó nevét azoknak az európai nemzeteknek a névsorába, akik az 1952. év politikai kampány irányelvei között úgy szerepelnek, mint akiket az Egyesült Államok és szövetségeséi ártaltan áldozatként elhagytak, a kommunizmus martalékául. Az Amerikai Magyar Szövetség nevében BALOGH E. LITVÁN központi igazgató 1624 Eye Street, N. W. Washington, D. C.” A Presbiteri Szövetség gyűlése Az Amerikai Magyar Református Presbiteri Szövetség ezidén is a Bethlen Otthonban, Ligonier, (Pa.) tartja országos gyűlését. A Szövetség tisztikara, élén Szentmiklóssy Pál elnökkel, értekezletet tartott, melyen résztvettek: Nt. Daróczy Mátyás társelnök: Tusai B. Mihály, alelnök; Csik Sándor pénztárnok, Dr. Tóth Sándor, a Reformátusok Lapja szerkesztője, Nt. Kecskeméthy József, a Bethlen Otthon igazgatója és Nt. Harangi László. Az értekezleten élénk vita váltódott ki afölött, hogy milyen módon tudnánk elérni azt, hogy a Szövetségnek minden magyar reformátusokból alakult gyülekezetnek a presbytériuma tagja legyen és küldjön el legalább egy képviselőt a gyűlésre? — Ezúttal e célt úgy próbálják megvalósítani, hogy olyan előadások megtartását tűzték ki erre az országos összejövetelre, melyek nemcsak eleven érdeklődés kiváltására méltók, de az egész amerikai magyar református hitélet elmélyítésére, erősödésére irányt mutatók legyenek. Ruszkai Lajos, homesteadi presbiter: “Az Ur építette város” címen tart előadást. Nt. Szőke István, a duquesnei független egyház pásztora “Jő Jézusod s vele a jobb jövő” címen tart előadást. Az értekezlet elhatározta, hogy a meghívót az országos gyűlésre megküldi minden gyülezet lelkipásztorának és gondnokának abban a reményben, hogy a presbiteri gyűléseken gondoskodni fognak képviselő kiküldéséről az országos gyűlésre. KIRÁLY IMRE Résen állunk a szovje légi orvtámadával szemben RÁKÓCZI NAP Julius 27-én Az amerikai légiháderő vezetőségének meggyőződése, hogy a szovjet, miután hatalmas légi haderőt szervezett és négyszáz hosszutávu bombázóval rendelkezik, bármikor orvtámadást intézhet az Egyesült Államok ellen. Éppen ezért e hó 14-től kezdődőleg állandó készenlétben állunk és megfigyelőket tartunk. Polgári önkéntesek állanak őrt a nap 24 órájának minden percében, 27 államban, főleg az északi partvidéken, valamint a nyugati és keleti partok mentén. Thomas K. Finletter repülésügyi miniszter kijelentette, hogy tény, miszerint a szovjet készen áll támadásra. Ha ez bekövetkezne, irtózatos pusztítást vihetnek végbe az iparvidékeken atombombákkal. Amerikának résen kell állnia, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy gyengék, védtelenek legyünk, — mondotta Finlqtter. A Ground Observer Corps tagjait felszólították, hogy 19,- 400 megfigyelő állomást létesítsenek az országban. A fontosabb helyeken radar megfigyelőket létesítenek. Az idei New Jersey-i Rákóczi Napot a Rákóczi Segélyző Egyesület 18 osztálya rendezi. A nagy munkában a következő osztályok vesznek részt: 12-ik osztály Newark, 16-ik oszt., Perth Amboy, 18 és 20-ik oszt. Trenton, 19 és 156-ik oszt. New Brunswick, 24-ik oszt. Elizabeth, 25-ik oszt. Woodbridge, 26- ik oszt. Bernardsville, 29-ik oszt. Jersey City, 32-ik oszt. Flemington, 34-ik oszt. South River, 41-ik oszt. Carteret, 51-ik oszt. Passaic, 76-ik oszt Philadelphia, Pa., 100-ik oszt. Cliffside, 107-ik oszt. Baptistown, és 128-ik oszt. Kearny, N. J. Rövid, érdekes program lesz. A központ és az állami képviselők is jelen lesznek. Különböző sportversenyek, a legfinomabb enni és innivalók, a Kára-Németh zenekar nagyszerű szórakoztató és táncmuzsikája teszik majd a napot élvezetessé. A magyarság nagy találkozója lesz ez az idei Rákóczi Nap is, mint volt a múltakban. Belépő dij adóval együtt 75 cent. Külön doorprize. $500 értékű Defense Bond is ki lesz sorsolva. Délre már készen lesz a finom töltöttkáposzta és más hazai módra készült ételek, miket már annyiszor megdicsértek. Minden jó Rákóczi-tagot és igaz magyar barátot szeretettel hiv és vár a Bizottság. Vezető szerepet ezidén a Perth amboy-i 16-ik osztály vállalta magára. A rendezőség mindent elkövet, hogy julius 27-én mindenki egy igazán felejthetetlen napot tölthessena szépen átalakított Linwood Grove-ban, ahol még esős idő esetén is 2-3 ezer főnyi közönség fér el fedett helyiségben. A Linwood Grove New Brunswick és Metuchen között van, a 27- es útvonalon, az “Old Lincoln Highway-n. Trentonból az 1-es utón megyünk egészen a Camp Kilmer jelzésig, ahol balra fordulunk Stelton felé. A 27-es úthoz érve jobbról már látszik a Linwood Grove felirata. Trentonból az autóbusz indul d. u. 1 órakor a Magyar Otthonból. Autóbusz dij, belépőjeggyel együtt $1.75 oda-vissza. (Akik saját kocsijukon mennek, a belépőjegyet elővételben 75 centért vehetik meg itt Trentonban.) i Jegyek kaphatók és a buszra fel lehet iratkozni a következőknél: Szántai Mihály, 211 Fulton St., Takács János, 437 Genesee St., Kovács János, 839 So. Clinton Ave. (Tel. 2-9325), Gliba Lajos vendéglőjében, 801 So. Clinton Ave. (Tel. 2-9388), Szenczi Ferenc, 25 Emory Ave. és Zelenák Sándornál, 916 Hudson St. (Tel. 3-6507). “Agyhullámok” Dr. Victor M. Victoroff egy tudományos folyóiratba irt cikkében azt állítja, hogy a jövőben talán lehetséges lesz a lángelmét már gyerekkorában megállapítani az agyból kibocsátott elektromos hullámok alapján. Szerinte a szellemi képességek mérése agyhullámok alapján megkönnyítené a vezető állásokra való emberek kiszemelését. DIÉNES LÁSZLÓ, lapunk szerkesztő-tulaj donosa a Catskill hegyekben levő Casimir’s Lodge magyar nyaralóban tölti vakációját családjával. Távollétében mindhárom lapját illetőleg Nt. Kerekes János társszerkesztőnk és főmunkatársunk intézkedik, akár hirdetésről, akár híranyagról legyen szó. Nt. Béky Zoltán Európába és a Szent Földre utazott NT. BÉKY ZOLTÁN esperes Nt. Béky Zoltán esperes a Keresztyén Egyházak Nemzetközi Világtanácsának a meghívására e héten Európába s Szent Földre utazott. A nevezett világ tanács évi kongresszusát Skóciában Edinburghban és Lebanonban Beyrutban fogja tartani. Lebanonból külön tatnulmány útra a Szent Földre utaznak a delegátusok, ahol azokat a helyeket fogják megtekinteni, ahol a Megváltó élt. Nt. Béky Zoltán a múlt évben részt vett a Keresztyén Egyházak Nemzetközi Világ tanácsának délamerikai kongressusán, ahol a magyar és protestáns üldözéseknek előadója volt s a világ minden részéről összesereglett delegátúsok előtt felbecsülhetetlen szolgálatokat tett az üldözött magyarság érdekében. Reméljük a mostani kongresszusokon is hasonló szolgálatokat fog tenni nemcsak egyházi vonalon, hanem az egész üldözött és leigázott magyarságnak az érdekében. A kiváló lelkésznek nehéz és fáradságos útjához sok sikert kívánunk. MAGYAR RÁDIÓ ÓRÁK TRENTONBAN Minden hétköznap d. e. fél 10-kor Steiner Boriska vezetésével a WBUD állomáson. Minden vasárnap d. u. 1 -kor: Kovács Balázs vezetésével a WTNJ állomáson. Uj atom-titok! Dr. J. Robert Oppenheimer, az atomerőbizottság elnöke megjelent Washingtonban a Fehér Házban, hogy egy uj, jelentős atomfelfedezésről értesítse az elnököt. Maga a felfedezés egyelőre titok, de sejteti, hogy az atomkorszak uj fejezethez érkezett. Hir szerint rövidesen forradalmi változáson megy át egész iparunk, mivel olcsó energiát nyerünk majd az urániumból. A sorozatos, illetve folytatólagos atomrobbantás lehetővé teszi, hogy gyárainkat atomerövel tartsák majd üzemben. De szó van a hydrogén bomba elkészültéről is, amely ezerszerte erősebb az atombombánál. Van munka bőven Újabb “repülő csészealjakat” láttak Hétfőn este Virginia felett a Pan-American Társaság egyik repülőgépének pilótái egy egész sereg úgynevezett “repülő csésze aljat” vettek észre, amint azok formációban repültek. A pilóták elbeszélése szerint mintegy 1000 mérföldes óránkénti sebességgel haladtak egészen közel az ő gépükhöz, aztán egyszerre hirtelen irányt változtattak és kirepültek a világűrbe! Leírásuk szerint ovális alakú, különös sárga fényt adó “tárgyak” voltak ezek, pontosan olyanok, mint amikről már számtalan esetben hallottunk leírást más megfigyelőktől. A pilóták maguk is azt mondták, hogy most már nem tartják mesének azokat az elbeszéléseket és leírásokat, amiket mások adtak ezekről a különös égi jelenségekről . . . Évek óta hallunk ezekről a “repülő csészealjakról,” amikről látszólag senki sem tudja, hogy micsodák... ? Érdekes és valóban elgondolkoztató, hogy az elmúlt egyetlen hét leforgása alatt Amerika különböző részeiből többszáz “csészealj ”-ról vannak jelentések. S ha elgondolkozunk, három eshetőségre gondolhatunk csak: vagy emberi alkotások, valamilyen irányítható repülő szerkezetek ezek, amiket titokban próbálgat valamelyik nagyhatalom: 1. az Egyesült Államok, 2. Szovjet-Oroszország, vagy pedig 3. a világűrből érkezett, valamely más égitestről jött különös űrhajók ezek a “csészealjak,” amiket emberek ezrei figyeltek már meg és amik évek óta minket “figyelnek,” tanulmányoznak, mielőtt leszállnának a Földre ... Az első két lehetőség valószínűbb és mi mégis a harmadikra gondolunk legszívesebben. Mert hátha kapcsolat létesül végre a Föld lakói és valamely másik csillag sokkal magasabb kultúrájú élőlényei között és ezzel megoldódna az emberiség béke-problémája...? Az első két lehetőség esetében kétséges, hogy akár a Szovjet, akár mi a világ szemeláttára próbálgatnánk valami csodásán nagyszerű találmányt, légi jármüvet, űrhajót, löveget, vagy micsodát, amikor sokkal nagyobb titokban lehetne azt tartani mindaddig, amig komoly használatba vétetnének . . . Az olvasóra*bizzuk a további fejtörést efelett a különös jelenség felett, amelyről már annyi riport futott be és amelyről magyarázatot még máig nem kapott a világ . . . A Census Bureau kimutatása szerint 63,572,000 -embernek van munkája az országban. 1951 augusztusának kivételével soha ennyi embernek nem volt még állandó munkája Amerikában. A munkanélküliek száma az acélsztrájk* miatt 16,000-el nőtt meg. $1.05 A kanadai dollár értéke tovább emelkedik. A legújabb jegyzések szerint 5 centtel többet adnak minden kanadai dollárért, illetve 5 centtel ér kevesebbet az amerikai dollár Kanadában. Eljegyzés Tiszt. Daróczy Károly, Nt. Daróczy Sándor cartereti református lelkész fia eljegyezte Tóth Elanie-t, Tóth Lajos és neje Carteret-i honfitársaink leányát. Az esküvőt októberre tervezik. Tiszt. Daróczy Károly ezidén végezte el theologiai tanulmányait és a közelmúltban volt lelkész! beiktatása a Brooklyn, N. Y.-i Duryea presbyteriánus egyház templomában. A menyasszony a Carteret High School elvégzése után a Rutgers egyetemen a kémiai szakon tanult. INGRID BERGMAN és férja, Rosshlini olasz filmrendező, valamint nemrég született ikergyermekük útban vannak Amerika felé.