Független Ujság, 1909 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1909-05-28 / 14. szám

ELŐFIZETÉSI AR :

Egy hóra

....................I kor. Negyedévre •

8 k

or.

ZK

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, DEÁK-TÉR 2. SZ.

Bfc'í'S'i7 CBl'X ■■ 1 1 ■

Azúrok emberei.

Szatmár, május 27.

A társadalom világának boltozatán az egyes időszakok evolúciói ép oly változatos és álhatatlan alakulásokban jelentkeznek, mint a magasságnak jövő-menő, torlódó meg ismét szerte foszló felhőzete. Olykor egészen elborul, azt hinné az ember, sohasem derül ki; az elfogultság sötét páráza- tát az osztályok és felekezetek kölcsönös gyűlölete villamos feszültséggel telíti és a kitörő zivatar, gyakran egész világrészeken vonul végig s a nyomában járó pusztulás országokat és nemzedékeket tesz tönkre. De mindig — ha kitombolta magát az idő — a balhit, a tévelygés, a felekezeti gyűlölködés foszladozó kárpitjai mögül előtűnik az örökké való ég világitó kékje, előtűnik az erkölcsi világot körülölelő firmamentum ragyogó háttere, az örök emberi — a humanizmus.

Ha ezidöszerint is föl- és körülnézünk, aggasztó sejtelmek hatása alatt vagyunk kénytelenek konstatálni a tényt, hogy — borul; mindjobban terjed a sötétség s nem tudjuk mi okozza az elmék mutatkozó depresszióját, nem tudjuk honnan jön, meddig terjed, milyen mérveket ölt és mennyi ideig tart, csak azt látjuk, mint bágya- dozik az emberszeretet, a felvilágoso- dottság fénye előttünk s mint vesz erőt a szükkeblüség és gyűlölet társadalmunk életén.

Csodálatos, szinte megfoghatatlan, hogy politikai helyzetünk fenyegető alakulása nem hat egyesitőleg társadalmunk széthúzó elemeire s nem irányítja az elméket a kölcsönös gyűlölködés alantas ösztönei és indulataitól el, oda, ahonnan a közös veszély fenyegeti mindnyájunk féltett kincsét, hazánkat, önállóságunkat, nemzeti létünket. Bizony a biztos bukás előjele népre, társadalomra, midőn a felebaráti gyűlölet erősebb, mint a közügyek ápolása és védelmére ösztönző szeretet, midőn az egyének dérütött levelek gyanánt hullanak le a nemzet fájának lombjairól s érdekcsoportok és pártok alantjáró politikájának játékává lesznek. Csaknem reményvesztetten nénézünk a — fájdalom már bizonytalannak sem mondható — jövőnek elébe, mely közügyeink szégyenletes

bukását és a magyar zászlónak a kétfejű sas előtti porba hullását jelenti.

Nincs pedig más mentség, mintha még az utolsó pillanatban egyesülünk a közős ellenséggel szemben és szervezzük az ellentállást az osztrákok ellen, mely szuronyai hatalmával tart lenyűgözve bennünket, de a mely egyébként egészen tőlünk függ. mert utánunk él. Az ilyen ellenséget legyőzhetjük a társadalmi küzdelem terén, csak akarnunk kell; nem szabad elbátordalanodnunk a tulipán-szövetség kudarca miatt, egy vesztett csata nem jelenti az egész hadjárat elvesztését s a kockán levő ügy bukását, sőt a balsikerhői merített tapasztalatok felhasználásával csak fokozhatjuk a győzelem esélyeit^

Ha tehát a politikai küzdelemben sikereket remélünk, azt nem az engesztelhetetlen ellenség kegyelmétől várhatjuk, hanem saját erőnktől, melyet ki tudunk fejteni, ehhez pedig itthon békére van szükségünk; meg kell szüntetnünk a társadalmi harcot és minden módon ellene szegülünk azon mozgalmaknak, melyek az utóbbi időben minden oldalról felekezeti egyesületek címén a magyar társadalom megosztására indíttatnak. Nincsenek ezek a mozgalmak sem a vallásosság, sem az erkölcsösség által igazolva; az emberszeretet és a tiszta erkölcs magasabb régiókban lakozik és nem függ a felekezetiség felhőjárásától. Éppen egy Aradon előfordult esetből mutathatunk rá ezen állítás igazságára, midőn egy hithü zsidó polgártársunk felekezétkülönbség nélkül Aradnak többet hagyott, mint a zsidó hitközségnek. Példájával megmutatta miként lehet, miként kell követni az emberszeretet örök törvényét, melyre már a Szentirás szamaritánusa is példát adott. Ezt a példát kövéssük mi is, mert ennek tanúsága örök s mert ezzel legigazabban szolgáljuk az Istent és — hazánkat.

A Váci mandátum. Tegnap zajlott le Vácon a képviselő választás. Három jelölt állott egymással szemben. Preszly Elemér, Miltényi Aurél függetlenségi és Tárcái Alajos szocialista jelöltek. Miitényi Aurél 1271 Preszly Elemér 1269 és Tarcay Alajos 2 szavazatot kaptak. Abszolúte töb- séghiányában pótválasztás lesz.

Lapunk mai száma 8 oldal*

% jajkiáltás.

Szatmár, május 27.

Az ország kereskedőinek az a tekintélyes része, mely az Omke keretében a legtekintélyesebb magyar kereskedelmi egyesülést képezi, vasárnap közgyűlést tartott a fővárosban. A vidékről fölrándult kiküldöttek — sok jogos sérelmet, sok alapos panaszt hoztak fel sok olyan sebet tártak fel, melyre az Omketől várják a gyógyító tapaszt. Nem foglalkozunk külön-külön a sérelmeksel, ez a szaklapok dolga, de szó- vátesszük a gyűlés tónusát, mely abban az elnöki székből is hangoztatott véleményben kulminált, hogy a kormány ellensége a kereskedelemnek s ennek rovására istápolja az agrárius irányzatott.

Ha igaz volna ez a vád, akkor sem volna egészen az Omke intenciói ellen való. A mi földmivelő osztályunk nagyon szegény, túlságosan szegény és nagyon is rászorult az állam segítségére. Épen az egyesülés főtitkára említette föl a gyűlésen, hogy a magyar kereskedelem legnagyobb baja a nép kicsiny fogyasztóképessége. Nos: ez a fogyasztóképesség akkor fog emelkedni, ha az állam a földmivelü osztály érdekelt elhanyagolja ?

De nem is igy áll a dolog. Valójában a kormány s a törvényhozás igen sokat tett s mindig igyekezett tenni a kereskede- delem érdekében, természetesen nem az agrárius érdek rovására. S viszont: amit az agrárius érdekért tett, azt sem tette a kereskedelmi érdek rovására.

Ahol, a mienknél fejlettebb országokban, valóságosak az ellentétek agrárius és merkanti érdek közt: ott is a kormányzat, ha gyakorlati akar lenni, nem foglalhat pártot egyik vagy másik ellen, ha nem igyekszik összeegyeztetni, igyekszik politikáját valami élelmes és termékeny közép- utón tartani a kettő közt.

Nálunk a két termelési ág annyira egymásra utalt, hogy nincs is köztük ellentét s ami jó az egyiknek, az nyereség a másiknak. Itt tehát nem is kell ravaszkodni s a két érdeknek, a kormányzaton belül nem kell versengenie s egymásra féltény- kekdnie. Nem is teszi, nem is tette. A kereskedelmi s az iparfejlesztő politika a kormányzatnak bizonyára nem volt mostoha gyermeke. Persze: elhanyagolni a főldmi- velő érdeket ott, abol az ország egyelőre főkép ebből él, nagy veszedelem volna nemcsak erre, de a kereskedelemre is.

Ez azonban csak a múltra vonatkoz- hatik. Ma úgy állunk, hogy a kormányzat vezérlő és irányitó munkája fel van függesztve s a politika súlypontja a kormányzatból a társadalomba helyeződött át. Ilyenkor tehát még a jogos jajkiáltásnak sincs értelme, mert tulajdonképpen, nincs tartalma és rendeltetése. Ma az a helyzet, hogy az életműködésében fennakadt országot kívülről egységes ellenállás veszi körül. Ilyenkor, mentül nevezetesebb termelő ág s mentői nagyobb érdeket s erőt jelent, annál inkább kell, hogy elsősorban a maga boldogulása kedvéért rendelkezésére bocsát-