Független Ujság, 1909 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1909-05-15 / 4. szám

Szatmár, 1909. jf I. évfolyam, 4. szám. Szombat, május

. ■ - — —— ' — -------------------------------------------------------------------------------------EL

ŐFIZETÉSI ÁH.: Celybeu s "Vidélten:

Egy hóra Negyedévre

I kor. 3 a.

Egy hóra . Negyedévre

I kor. 50 fill. 4 H 50 ii

Bzerkeaztöaég ée kiaidóliivatal:

SZATMÁR, DEÁK-TÉR 2. SZ.,

<hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, valamint a hirdetések küldendők.

Szatmár, május 14.

Ilyenkor, a tanév felé, midőn tanintézeteink rajzanak, midőn az ország középiskolái az érett növendékek ezreit bocsájták szerte a világba, hogy keressék megélhetésük útjait, a melyeken majd megszerezhetik a mindennapi kenyeret, ilyenkor mindig megint aktuálissá lesz a pályatörés kérdése, az a keserves probléma, hol és hogyan lehet legkönnyebben és legbőségesebb mértékben a megélhetés föltételeit biztosítani. Szegény fiatalság! Kérdőleg és kérőleg néz körül, keresve a tanácsot, hogy merre induljon és sehonnan bátorítást, biztatást nem kap. Mert szegény az ország is; túltermelés van itt mindenben, fölös számmal a munkáskéz és 3 tanult fej; hogy pénzt kapjunk, eladjuk a búzánkat és az exportált kenyér után megy az ember is. A költő mondja, hogy a magyar számára e hazán kívül nincsen hely; fájdalom — már itt sincs hely. Ha a fiatal ember a jogi pályát akarja választani, riasztólag hangzik feléje, hogy több az ügyvéd a kelleténél és a törvénykezésnél a végzett aspiránsok egész serege várja a nyílást; ugyanígy vagyunk a technikai pályával, a tanárin pedig épen nálunk nyer valójában beigazolást a régi közmondás, hogy akit az istennek gyűlölnek, azt tanítóvá teszik. Mintha csak a versenytől félnének, oly egyértelműig hangzik minden oldalról: „ide ne gyere, itt már elegen vagyunk.“ '

Nem lephet meg tehát senkit, bármily szokatlan és ellenszenves jelenség is, hogy az országos

orvosszövetség nevében annak titkára fölhívta a főgimnáziumok igazgatóit odahatniok, hogy az érettségiző ifjak ne válaszszák az orvosi pályát, mert itt a szaporulat három lusztrum alatt ennyi és ennyire növekedett és könnyen odajuthat á fiatal orvos, hogy végre is kénytelen — a faluhelyen mindig kapható — 1600 koronás körorvosi állást elfogadni.

Bizony ez elég szomorú és legkevésbbé sem biztató, de kezdetben, faluhelyen a 800 forintos fizetés is jobb a semminél; száraz kenyér az, de az idő meghozza ehhez a pecsenyét is las- sankint. Mindenütt és minden pályán vannak nehézségek és bizony nem éppen uj keletű az a teméntelen nevettető adoma, hogy ily furfanggal szerez egyikmásik kezdő orvos magának prakszist. Régi mondás: „dat Galenus opes“, hogy az orvosi pálya gazdaságot nyújt; de mindig voltak szegény orvosok, viszont most is vannak, kik bőségben úsznak és jövedelmük töb- szörősét teszi egy miniszter fizetésének ; de azok legnagyobb része is csak szegényen kezdte s küzdelemmel tört magának pályát. Mindig is igy volt mindenben és mindenütt; az életben harcolva kell pozíciót teremtenie a legtöbbnek s aki ettől a küzdelemtől visszariad, annak már előre is hiányzik az életben való boldogulás első föltétele: — a bátorság.

Igaz ugyan, hogyan az orvosok sorsa az utóbbi évtizedekben rosszabbra fordult, de nem éppen azért, mert számuk szaporodott s egymástól nem tudnak megélni; hiszen amennyivel többen vannak, annyival nagyobb az orvosi segítséget igénybe vevőig szátna és valamicskével csak gazdagabbak is. Ami az orvosi foglalkozást kevésbé jövedelmezővé teszi, az a kolektivizmus, melylyel az orvosi kezelés költséges volta ellen a rászorultak védekeznek. A társulások, a mun- kásbetegsegélyző egyesületek, a nagy vállalatok alkalmazottainak együttes ellátása orvosi segéllyel, különösen, mióta az állam maga vette kezébe az intézmények szervezését — jóformán megszüntette a régi orvosi praxis egyik főbb jövedelmi forrását, az úgynevezett ambulanciát, de viszont ismét sok orvosnak, akik ott alkalmazást nyertek, nyújtott biztos megélhetést.

Biztosra vehető, hogy az államkormányzat azon az utón, melyen e részben megindult, meg nem állhat, hiszen még a kezdetén van. Az országos orvosszövetség titkárának fent említett fölhívásában maga Kétly doktor hivatkozik argumentumképen arra, hogy azok arányszáma legutóbb megdöbbentően növekedett, kik orvos igénybevétele nélkül haltak meg. Nos ha ez igy áll, akkor abból nem az következik, hogy sok az orvos, hanem hogy igen is még mindig növekedik azok száma, kik rájuk szorultak és ha maguk jészántábél és saját költségükön nem veszik az orvosi segítséget igénybe, gondoskodnia kell az államnak arról, hogy senki orvosi segítség nélkül meg ne haljon. Különben a népneveléssel egyőtt járó általános műveltség és vagyonosság fokozódása bizonyos lépést fog tartani az orvosjelöltek szaporodásával és a meglehetősen elmaradott országos egészségügy fejlesztése sem történhetik meg másként, mint az orvosoknak annyira perhorreszkált szaporodásával; mert akármit mosdjon is az országos orvosszövetség nagyérdemű titkára, annyi egészen bizonyos, hogy távolról sincsen annyi orvos, amennyi kell és ha nehéz a megélhetésük, majd kényszeríteni fogja a kormányt a nép életbiztonsága iránt tartozó köte-. lessége arról, hogy oly állapotokat teremtsen, melyek nem hogy az orvosi pályára lépéstől riassza el a tanult fiatalságot, hanem hogy inkább oda édesgesse.

Egyszóval, az orvosi pályára lépük dolga, ha nem is nagyon irigylendő, de nem is rosszabb, mint amit más pályák nyújtanak; mert a sovány kilátásokat Ígérő többi mellett, amelyek félő, hogy rosszabbodhatnak is, itt a megélhetés — legalább a közel jövőre — biztosítva van.

A Válság.

Szatmár, május 14.

Igaz ugyan, hogy a termés- kilátások felől tavasszal elhangzó panaszok nem mindig mutatkoznak az őszön s a nyáron is olyan kétségbeejtőnek, de ma nagyon szomorú gazdasági évre van kilátás. Az ország el lehet készülve szűk, igen szűk esztendőre. Gyér eredményű lesz az aratás, nem vigasságos a szüret s kevés a gyümölcstermés.

És amilyen szomorúak a kilátások is, épen olyanok a politikai

Lapunk mai száma 8 oldal.