Független Magyar Hírszolgálat, 1993. március-1994. február (17. évfolyam, 1-12. szám)
1994-02-15 / 12. szám
7 UTÓHANG SZÁRSZÓHOZ: Szárszóról esvén szó, nem állhatom meg, hogy ne fűzzek még pár sort fenti írásomhoz, melyben disszonáns hangja miatt nem utaltam egy ugyancsak a konferencián elhangzott felszólalásra, ami Jakabffy Ernőnek, a Magyarok Világszövetsége un. nyugati szekciója alelnökének szájából hangzott el. Beszámolómból kihagytam e felszólalás említését, mert sajnáltam volna ezzel lerontani az írottak értékét. Jakabffy Ernőnek nem voltak ilyen gátlásai, mert a nívós előadások hosszú sorát egy olyan megnyilatkozással szakította félbe, ami nem méltó sem Szárszó szelleméhez, sem a kötethez és az abban szereplő többi névhez. Értetlenül állok az ingerült és igaztalan mondatok előtt és nem tudom, mi volt a szándéka azokkal Jakabffynak: miért éppen Szárszón, a magyarság megmaradásáról tárgyaló, az összefogás jegyében szervezett kongresszuson kellett kiadnia ránk haragját többszáz résztvevő fülehallatára, hogy ezzel vegye el az időt más, fontosabb témáktól? Nem várhatott volna addig, amíg egy újságban kap alkalmat bölcsességei megírására és fröcsögheti ki mérgét a "Szabad Magyar Újságírókra"? Jakabffy úr (volt emigráns létére) ezt tette most a szárszói konferencián. Aki felüti a Szárszón elhangzott előadásokat tartalmazó kötetet, annak 285. oldalán, ahol ő az emigráció sokszínűségéről elmélkedik, a következő meglepő sorokat olvashatj "Az évtizedeken át kommunista morált szító nyugati "Szabad Magyar Újságírók” közül egyesek szó szerint átveszik a pesti sajtó mocskolódásait, rágalmait. Átveszik s továbbadják óhazájuk mai helyzetéről vajmi keveset ismerő magyaroknak. Kiállást, egységet hirdet a magyar sajtó egy része, s közben előszeretettel lövöldöz az ugyanolyan neveltségű, világnézetű, magyar jövőt kereső és építeni akaró bajtársaikra - vagy ami még rosszebb, szellemi vezetőinkre. Köztük a iegjobbakra is ~ például Csoóri Sándorra." Ezt a témát aztán még jó pár bekezdésen át variálja s főleg egekig dicséri Csoóri Sándort, amihez joga van. De ahhoz már nincs joga, hogy a "szabad magyar újságírókról" azt állítsa, hogy "évtizedeken át szították a kommunista morált", mert ennek a rágalomnak egyrészt nincs semmi értelme (hogyan lehet morált szítani? -- Jakabffy úrnak nem túl erős oldala a világos fogalmazás, de most nem a stílusbeli fogyatékosságairól akarok értekezni, hanem arról, amit döcögős magyarságával mondani akar), másrészt ha kommunista beállítottsággal akarja vádolni a nyugati magyar újságírókat, akkor nem tudja, miről beszél. Nem tudom, kikre, milyen lapokra gondol, de a tisztességes emigrációs újságok nem veszik át fenntartás nélkül a "pesti sajtó mocskolódásait". Az hogy élnek a bírálat jogával és esetleg még a Magyarok Világszövetségéről, sőt ne adj Isten, Csoóri Sándorról is merészelnek néha kritikus hangon írni, az még nem mocskolódás, nem rágalom, hanem sajtószabadság, a szabad szólás joga és demokrácia, kedves Jakabffy úr, ha ezt nem tanulta volna meg Svédországban. Azzal pedig, hogy most hazatelepülvén így nyilatkozik az emigráció sajtójáról, nem tesz mást, mint saját hajdani fészkébe piszkít, ami illetlen dolog. (Ezzel ugyan nem áll egyedül: ismerek egy pár évi amerikai vendégszereplés után hazaköltözött írónőt is, aki azóta sem fogy ki Amerika ócsárlásából...) Ami még feltűnő Jakabffy úr megjegyzésében, az a nagy kezdőbetűkkel írott Szabad Magyar Újságírók, ami azt a látszatot kelti, mintha őalelnöksége mindezt a Szabad Magyar Újságírók Szövetségére vonatkoztatná. Amit vissza kell utasítanunk, mert a SZMUSZ — ha nem is évtizedeken át — de 1978-as megalakulása óta a kommunista morál ellen és az otthoni sajtószabadság megvalósulásáért küzdött. Már akkor, amikor Jakabffy úr még a kádári idők világszövetségeseivel és anyanyelviseivel barátkozott. Végül hadd fűzzem még mindehhez - mert ide tartozó téma hogy a most újjászervezett Magyarok Világszövetsége legutóbbi tájékoztatójában is megtisztelt bennünket, emigrációs toliforgatókat (és névszerint e sorok szerény íróját is) azzal, hogy pár sorban "alánkfűtött". A Tájékoztató 51. oldalán ez olvasható: "Washington, 1993.05.11.: Stirling György újságíró reggel meglátogatott bennünket és kb. két órát beszélgettünk. Negatív véleményünket nem titkoltuk el, mint ahogy megmondtuk, hogy a romboló hatású újságírást is nehezményezzük. Jakabffy Ernő.” Nem tudom, minek képzeli magát Jakabffy úr, úgyis mint a "nyugati régió" alelnöke, de a jó együttműködés érdekében szerkesztett Tájékoztatóba ilyen sorokat beletenni és csak ezzel az egyetlen rosszindulatúan csípős mondattal intézni el egy több mint kétórás beszélgetést, ahhoz merészség kell. Mert ebből néhány szóból nyilvánvalóan az tűnik ki, hogy a "romboló hatású újságírás" művelője Jakabffy úr beszélgetőpartnere, azaz e sorok írója, akinek ő jól megmondta a maga "negatív véleményét"... Amire ezekután már senki sem kíváncsi. Az alábbi kivágat a Jakabffy-féle teljes szöveg, ami az emigrációval kapcsolatosan a Szárszó-kötetben (és még másutt is, pld. a Magyar Fórumban) napvilágot látott. A hitelesség kedvéért iktattuk ide ezt a néhány nemesveretű sort, amelyekből fenti cikkünkben idéztük a 'kommunista morálról' szóló homályos és rossszindulatúan sanda célzást. Az emigráció sem egységes, felfogásunkban megosztottak vagyunk mi is. Alapjában véve ez elfogadható helyzet, és beleillik demokráciaielfogásunkba. A baj ott kezdődik. amikor az említett közös fájdalmak, hiányérzetek és az önzetlen nemzetszeretet mellé vélt vagy valós egyéni sérelmek sorakoznak fel és jutnak döntő szerephez. Az évtizedeken át kommunista morált szító nyugati „Szabad Magyar Újságírók” közül egyesek szó szerint átveszik a pesti sajtó mocskolódásait, rágalmait. Átveszik, s továbbadják óhazájuk mai helyzetéről vajmi keveset ismerő magyaroknak. Kiállást, egységet hirdet a magyar sajtó egy része, s közben előszeretettel lövöldöz az ugyanolyan neveltségű, világnézetű, magyar jövőt kereső és építeni akaró bajtársaikra — vagy ami még rosszabb, szellemi vezetőinkre. Köztük a legjobbakra is — például Csoóri Sándorra. A tudatosan bomlasztókat szolgálják ők, de mi, akik ismerjük Csoóri Sándor munkásságát, célkitűzéseit és eddigi eredményeit, tudjuk és állítjuk, hogy aligha akad nála alkalmasabb személy az összmagyar sorskérdések megítélésében.
