Független Magyar Hírszolgálat, 1993. március-1994. február (17. évfolyam, 1-12. szám)
1993-03-15 / 1. szám
Független Magyar Hírszolgálat INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE WASHINGTON, D.C. Szerkeszti: Stirling György FAX: 703/553-0473 4301 Columbia Pike, Arlington, VA 22204 1993. március 15. Megjeleni k minden hó 15-én XVII. évfolyam 1. Szám Februári sajtószemle RENDSZERVÁLTÁS - FÉLSZÍVVEL Aki figyelemmel kíséri a kelet-középeurópai térség volt vazallus országainak politikai viszonyait és a helyzet alakulását, attól a perctől fogva, hogy az erejét vesztett Szovjetunió befolyása megszűnt ezekben az államokban, annak észre kell vennie: a rendszerváltás nagyjából hasonló körülmények között zajlik Varsótól Szófiáig, ugyanazokkal a jó és kedvezőtlen jelenségekkel találkozunk mindenütt és tűbbé-kevésbé egyformák az átállással kapcsolatosan felmerülő gondok is. Szinte kísértetiesen azonos az a folyamat, amely végbemegy ezekben az országokban és megfigyelhető a hasonlóság a különböző népek magatartásában is. És ebben nincs semmi meglepő: négy és fél évtizeden át ugyanazon a ‘nevelésen’ mentek át a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a magyarok, a románok és a bulgárok s a most rájukszakadt szabadsággal nem tudnak mit kezdeni. Lélektanilag érthető tehát azonos viselkedésük és az a küzdelem, amit a demokráciába való átmenet érdekében folytatnak, önmagukkal és a visszahúzó erőkkel. Kezdődött 1988/89-ben, amikor már minden eresztékében recsegett-ropogott a Szovjetunió rozzant épülete, a ■szövetségi rendszer* összetartó hatalmi bázisai, a szovjet gazdasági befolyást biztosító KGST és a katonai ellenőrzést garantáló Varsói Paktum már csak papíron léteztek és szétesőben voltak, de magában a Szovjetunióban is olyan erők kerültek előtérbe, amelyeknek csak az volt a gondjuk, hogy nagyobb presztisveszteség nélkül ki tudjanak vonulni a megszállt országokból, amelyek már mind politikailag, mind gadaságilag inkább tehertételt jelentettek Moszkvának, mint hasznot. A szovjet érdekszféra országaiban - a gorbacsovi reformpolitikától és a hajdan félelmetes Szovjetunió tehetetlenségétől felbátorodva - egyre nyíltabban hallatta hangját az ellenzék és a Baltikumtól Szófiáig egymást követték a tüntetések, a párt hatalma és befolyása egyre csökkent. A feszültség szinte tapinthatóan nőtt napról-napra ebben a térségben, míg 1990-ben - nagyjából azonos forgatókönyv szerint - a legtöbb országban, így Magyarországon és Csehszlovákiában is megtörtént a ‘bársonyos forradalom*, beindult a rendszerváltás. Mert az új, szabad választások, az új pártok megjelenése a színen és az új kormányok halalomrajutása még nem jelentette a rendszerváltozás befejezését, csak kezdetét, beindulását. A demokrácia születésének a vajúdás minden fájdalmával járó folyamatát, azt a még ma is tartó átmeneti kort, melynek problémái az egész térségben ugyanazok. Eddig még sehol sem sikerült úgy végrehajtani a rendszerváltást, hogy a nép megszabaduljon a régi rend haszonélvezőitől, a kommunistáktól, sehol sem sikerült megoldani az elmúlt korszak kárvallottjainak erkölcsi és anyagi kárpótlását s ami ezzel morálisan összefügg, a bűnösök felelősségrevonását, sehol sem sikerült úgy lebonyolítani a szabad piacgazdaságra való átállást, hogy az azzal járó gondok és nehézségek ne menjenek az életnívó rovására s ne váltsanak ki a csalódott elkeseredést a népből, mely több helyen (a balti államok, Románia, Bulgária és részben Lengyelország, meg néhány szabaddá vált hajdani szovjet tagállam is példa erre) hívott vissza a kormányba régi kommunistákat. A nosztalgia a múlt, a viszonylagos biztonságot jelentő kommunista gazdasági berendezkedés iránt Oroszországtól Magyarországig jól tettenérhetó és ez nagyon jellemző a középeurópai térségre. És ez figyelmeztetés is: mivel magában hordozza a visszarendeződés veszélyét, másrészről kedvez minden irányú szélsőségnek. Mert a balról jövő fenyegetés - a pendulum-elmélet alapján - kilengésekre vezethet: mindenütt aktivizálja a szélsőjobboldali erőket (tanúi lehetünk ennek egész Európában), ami megingathatja sok ország stabilitását. Ez pedig senkinek sem kívánatos, legkevésbé a Nyugat jóindulatára ráutalt kelet-középeurópai országoknak nem. Ennek a minden országban nyomon követhető bizonytalanságnak meggyőződésem szerint egyik oka az, hogy sehol sem sikerült megfelelő ‘kádereket* találni a kommunista garnitúra pótlására Talán legkevésbé Magyarországon, hiszen kis ország vagyunk, szűkös a választék. Mint arra már fentebb is céloztam, szinte mindenütt hivatalban maradtak a régi rend emberei, akik vagy buzgó párttagként, vagy társutas pártonkívüliként építették a szocializmust, a gazdasági
