Független Magyar Hírszolgálat, 1993. március-1994. február (17. évfolyam, 1-12. szám)

1993-03-15 / 1. szám

2 \ szférában, a trösztök, vállalatok élén éppúgy, mint a minisztériumokban és más közhivatalokban, a fővárosban és vidéken, városokban, falun és a megyékben. Mivel a kormány nem tudta, nem merte vagy nem akarta őket leváltani, most valamennyien a helyükön vannak és ott fúrják a demokráciát, ott akadályozzák a koalíciós kormány munkáját, ahol tudják. Mert számukra a 'minél rosszabb, annál jobb' elv az irányadó és ha a politikai küzdőtérről vissza is kellett húzódniok, időben átnyergeltek a gazdasági pozíciókba, ahol régi kapcsolataikat hasznosítva fényesen boldogulnak, nagy befolyásra tesznek szert és főleg anyagilag gyarapodnak minden képzeletet meghaladó módon. És ahol a pénz, ott a hatalom. De most elsősorban nem is azokról akarok beszélni, akik marxista elvtársakból máról-honapra valósággal tőrölmetszett kapitalistákká vedlettek át és egyetlen céljuk a gazdagodás, hanem azokról - és pillanatnyilag ők a veszedelmesebbek - akik hirtelen köpönyeget forgattak és demokratikus szólamokat szajkózva továbbra a politikai porondon próbálnak (nem is kevés sikerrel) érvényesülni, vagy az államgépezet különböző fokozatain kamatoztatják a kommunizmus éveiben szerzett tapasztalataikat és gyakorlatukat. Ami természetesen óriási előnyt jelent számukra azokkal szemben, akik a rendszerváltással kerültek felelős posztokra és feladatuk lenne a demokráciába való átmenet biztosítása, az odavezető út egyengetése. Ezek a gondolatok már a kezdet kezdetétől foglalkoztatnak, de most az tette számomra mindezt aktuálissá, hogy pár napja olvastam a clevelandi SZABADSÁG-ban egy rendkívül érdekes, idevágó eimefuttatást Sziklay (C.Klay) Andor tollából 'Válás előtt, válás után' címmel. A cikk ugyan - mint az alcímből kiderül - a prágai összeomlásról és a ‘'bársonyos forradalom" baljós tanulságairól szól, de az 1988/89-es csehszlovákiai politikai helyzet rendkívül sok párhuzamot mutat az akkori magyarországi viszonyokkal, így az ottani tanulságok számunkra is érdekesek s azokat a mai magyar vezetés is megszívlelheti. Csak éppen Hávelt kell behelyettesíteni Antal Józseffel és a Polgári Fórumot a Demokrata Fórummal. Mielőtt rátérnék cikkem tulajdonképeni témájára, az elitváltás vagy prózaibb kifejezéssel, a személycsere fogas kérdésére, hadd szánjunk néhány percet Sziklay Andor csehszlovákiai pillanatképeire, amelyek a prágai "bársonyos forradalom" egy-egy jelenetét örökítik meg a szerző szavainak villanófényénél. Hadd iktassam ide elöljáróban azt a megállapítást, melyet végső tanulságként a szerző éppen cikke befejezésének szánt: "Éppúgy nem lehet mérsékelt forradalmárnak lenni, mint mérsékelten másállapotosnak." Ez a kulcsmondata annak az egész felemás helyzetnek, ami jellemzi a mai cseh (és szlovák) politikai helyzetet de ugyanakkor jellemző a magyarországi félmegoldásokra is. Hiszen azt már sokan megállapították otthon - többek között a múltban Csoóri Sándor is -, hogy azért nem sikerült végrehajtani az igazi rendszerváltást, mert hiányzott a forradalmi lelkűiét és félszívvel nem lehet nagy tetteket végrehajtani. Sziklay Andor kitünően érzékelteti a rendszerváltást közvetlenül megelőző drámai napok légkörét Csehszlovákiában, amikor már köröskörül zengett az ég és a párturalom napjai meg voltak számlálva. A cseh királyok egykori palotájában, a Hradzsinban székelő pártkormánynak már sem ereje, sem bátorsága nem volt ahhoz, ha hatalmát megmentse és tudta, hogy Moszkvából sem várhat segítséget. "A mind gyakoribb utcai tüntetések, sztrájkok és belső követelések nyomására - írja a szerző - Adamec miniszterelnök tárgyalásokat javasolt a Polgári Fórum- mai, hogy a Hável és társai által kitűzött általános sztrájk elhárítható legyen. A sztrájk november 26-án kezdődött volna. A rezsim és a Fórum konferenciája az előző napon nyílt meg. Történelemkönyvekben majd ezt úgy jelölik meg a kronológiai számvevők, mint a bársonyos forradalom kezdetét. Az egész kommunista építmény az összeomlás küszöbén állt. Fenntartásához nem volt erő, eszköz és elgondolás. De a Fórum mégis asztalhoz ült a rezsim sápadt vezetőivel és tárgyalni kezdett olyan bársonyos hangon, mintha bocsánatot kellene kérnie létezéséért. Emiatt később a már államfő Hável sokat és sohasem eieg meggyőzően magyarázkodott. Mentség, ha annak nevezhető, átmenetileg az lehetett, hogy a Fórumon belül nem volt egységes állásfoglalás arra nézve, hogy mit, hogyan és meddig kell tárgyalni. (Hável egyenesen kijelentette, hogy csoportja követeléseinek nincs ultimátum jellege.) Egy mérsékelt, de mérvadó többség arra hajlott, hogy a kommunistáktól nem kell az egész hatalmat elragadni, mert bár a Fórumban és az utca lelkesen támogató népében kellő számban vannak eszes és jellemes értelmiségiek, de gyakorlati ismereteik és építő kapcsolataik nincsenek a sikeres államvezetéshez." Nem szándékozom minden tekintetben egyenlőségi jelet tenni a prágai és a budapesti események közé, hiszen volt néhány eltérés a körülmények alakulásában, amíg a helyzet idáig érett, no meg temperamentumban is felfedezhető némi különbség a két nép között - elég, ha a magyar 56 és a cseh 68 eseményeit vetem össze -, de nem lehet nem észrevenni, hogy mennyire hasonlítanak egymáshoz a két "bársonyos forradalom" első tétova lépései. Senki sem kívánt véres leszámolást, utcai harcokat vagy lincselést, de több erélyt annál inkább. És ez hiányzott Prágában éppúgy, mint Budapesten. A cseh és a magyar rendszerváltásra egyaránt jellemző a "bársonyosság", aminek egyrészről örülnünk kell, mert aligha vált volna az ország javára, ha szélsőséges kilengésekre vagy erőszakos cselekményekre kerül sor 88/-89-ben, másrészről azonban a tisztulási folyamat érdekében szükség lett volna legalább a lelkek forradalmára, annak a lelkesedésnek legalább kis töredékére, ami például 1848-ban, vagy 1956- ban jellemezte a nemzetet. Mindez napjainkban csak halvány nyomokban mutatkozott, hiszen aki végigcsinálta 1956

Next

/
Thumbnails
Contents