Független Magyar Hírszolgálat, 1991. március-1992. február (15. évfolyam, 1-12. szám)
1991-10-15 / 8. szám
- JS tartották életben a kommunizmust, kik vitték előre az ország /a pártállam/ ügyét, kiknek a munkája mozgatta az egész mechanizmust? maguktól mentek-e a dolgok, senki sem tett semmit, csak mímelte a munkát, a részvételt a közösségi életben? Ugyan kérem, ki hiszi ezt el! minden évben kitüntetések - Kossuth-díjak, Állami díjak, Munka Érdemrendek és egyéb ordók - ezreit osztogatta a rendszer az arra érdemeseknek s vajon ók most azt akarják elhitetni velünk, hogy azokat véletlenül kapták, vagy csak azért, hogy elkötelezettekké vagy k omp romit tál takká tegyék őket? Mesebeszéd! Tévedés ne essék: ha egy kárpitos, egy szobafestő, egy villamosvezető, egy gyári munkás vagy egy fröccsöntő kisiparos szorgalmasan dolgozott, azzal még nem a kommunizmust támogatta, de ugyanezt már nem lehet elmondani egy bizonyos kategórián felüli értelmiségiekről, bizonyos foglalkozások űzőiről. Például újságírókról, akik akkor az intézményesített, népbutítás eszközei voltak, mert ha ezt a hivatást választották, mások nem lehettek, /üzért csodálkozom, ha ezek között akad, aki. 30-35 éves szakmai gyakorlatára hivatkozva kíván szerephez jutni a demokráciában: a kommunizmusban szerzett "gyakorlattal" én nem büszkélkednék,hanem szégyenkeznék miatta.../ Ha annyian éltek volna belső emigrációban az elmúlt 40 év alatt,ahányan ma azt állítják magukról, a kommunizmus már évtizedekkel előbb összeomlott volna. /Ez emlékeztet engem a ’45-ös időkre, amikor mindenki az ellenállási érdemeivel dicsekedett: ha tizedannyi ellenálló lett volna 1944-ben Magyarországon, mint ahány a háború után annak mondta magát, a németek sohasem tudtak volna megszállni bennünket, se március 19-én, se október 15-én.../ Az igazság az, hogy a magyar értelmiség zöme megalkudott és vállalta az együttműködést az állandósultnak vélt pártállammal, mert aki maradt, annak sokáig nem volt más választása. Ez az értelmiség valami furcsa tudathasadásos állapotban tette a dolgát, mely lelkiállapot jellemzésére hadd idézzek pár sort Ruffy Péternek legutóbbi önvallomásából, melyben egy olyan országról - a hazájáról - ír "ahol alig lehetett tudni, hogy munkámmal azt a közösséget támogatom-e, melyhez tartozom, vagy azt a rendszert, amely egy idegen hatalom fiókintézete volt". Igen, kétszáz évvel ezelőtt, a francia forradalom idején Sieyes abbé még megtehette, hogy csak "élt", hogy teljes passzivitásban élte át a válságos hónapokat. Dehát akkor aránylag könnyű volt a túlélés: a francia forradalom nem tartott négy évtizedig és akkor még nem létezett AVO, KGB,hogy komputerizált módszerrel tartson számon mindenkit, figyelje, hogy ki mit csinál, mit mond vagy nem mond. Mert a kommunizmusban a hallgatás is^gyanút keltett. /Márai Sándor írta, hogy ő nem akart olyan rendszerben élni, ahol az írónak még hallgatnia sem szabad.../ He áltassuk magunkat: akik a rendszerváltás után kerültek az élre, azoknak is meg kellett akkor szólalni .Különben nem lehettek volna egyetemi tanárok és nem tölthettek volna be más vezető állást sem. Mert tudtommal egyikük sem segédmunkásként, vagy kocsikísérőként kereste a kenyerét: ezek a pozíciók a másodrendű állampolgár rossz kádereknek voltak fönntartva, akik a Kádár-korszak legutolsó__ éveiig valóban belső emigrációban vegetáltak a magyar társadalom perifériáin. De vezető értelmiségi munkakörökben belső emigrációról beszélni kicsit nevetségesen hangzik. Nem kell tehát csodákat gyanítanunk, amikor a címben feltett kérdésre keressük a választ: a kommunizmust a fentebb már említett öt csoportra tagozódott magyar társadalom első három csoportja '»üzemeltette"és biztosította fennmaradását évtizedeken át. ^uni végeredményben nem szégyen, hiszen idegen megszállás volt, diktatúra volt és élni muszáj. Be kellett Rendezkedni egy második török hódoltságra, aminek senki- se látta a végét. És mégsem mehetett el mindenki éjjeliőrnek... Engem csak az zavar, hogy nem akad egyetlen ember sem az országban, aki vállalná, hogy igenis, ő kiszolgálta a kommunistákat, mert nem akart nyomorogni. Mindenki köntörfalaz, mellébeszél, szépíti a múltat. Pedig kár tagadniok. Még büszkék is lehetnek,hisz’ az idő őket igazolta, azokat, akik rögtön szélirányba helyezkedtek és együttműködtek a kommunistákkal. Ok választottak helyesen, mert 40 éven át jól ment nekik és most is a napos oldalon látjuk őket.^ki pedig nem alkudott meg,annak akkor is rossz volt és ma sem jobb... v
