Független Magyar Hírszolgálat, 1991. március-1992. február (15. évfolyam, 1-12. szám)
1991-07-15 / 5. szám
A Gazeta Wyborcza lengyel lap Romániáról szóló "Mint magyar a románnal" cimü cikke körül tovább gyűrűznek a hullámok. George Serban, a Temesvár Társaság elnöke, akit a lengyel újságíró a cikkben megszólaltat, felszólította Adam Michnik főszerkesztőt, hogy vagy bizonyítsa lapja állításait, vagy sajtópert indít ellene. Serban ki jelentiv hogy a cikkben foglaltakkal szemben 5 nem adott nyilatkozatot a lengyel újság tudósítójának és sérelmezi, hogy az meg nem nevezett románok szájába ad a román népre nézve sértő mondatokat. Többek közt ilyeneket: "gondolkodásában elmaradott, műveletlen és nem ismeri a demokratikus hagyományokat." George Serban sérelmesnek tartja, hogy a lengyel lap cikkéban szereplő románok vagy szélsőségesek vagy nevetségesek. Szerinte román embertől nem származhat a következő megállapitás: "Romániában le kellene mészárolni minden négy éven alulit és 20 év múlva a műveletet meg kellene ismételni. Csak az ezután következő nemzedék szabadulhatna meg a lelkében meggyökerezett nacionalizmustól és az önkényességre való hajlamtól." A lengyel újság megállapításai valóban nem túl hízelgők... Mint tudjuk, a június 12-i oroszországi választásokon nemcsak az államelnök - pontosabban: tagállamelnök - személyéről döntöttek a választók, hanem a Szovjetunió második legnagyobb és mindkczül legszebb városának, a hajdani cári fővárosnak, Leningrádnak visszakereszteléséről is és óriási többséggel a régi név mellett foglaltak állást. Leningrád tehát újra Szentpétervár lesz, őrizvén alapítójának, Nagy Péter cárnak nevét, aki l?03-ban rakta le észak Velencéjének alapkövét. Most hogy eldőlt a kérdés, érdemes felidézni azt a heves ellenpropagandát, amit a kommunista lapok, a TV és a rádió kifejtett a név-visszavátoztatás meghiúsítása érdekében. Hiszen elvégre prófétájuk emlékének megmentéséről volt szó. És emlitsük meg, hogy maga Gorbacsov is szükségesnek tartotta kiállni a Leningrád név mellett, ezt írván két nappal a szavazás előtt a Pravdában: "1924-ben, a második tanácskongresszuson az egész ország akaratának kifejezéseként változtatták a város nevét Leningrádra. Ez igazságos döntés volt és meggyőződésem, hogy most sem erkölcsi, sem politikai alap nincs a megváltoztatására." - Gorbi menthetetlenül lemaradt a történelem vonatáról, ha a sztálini idők tanácskongresszusának döntését igazságosnak és az ország akaratának tekinti még ma is... Végétért a NATO külügyminisztereinek koppenhágai értekezlete, amelyen^előkészítették a tizenhat tagállam november 7-8-ra Rómába összehívott csúcskonferenciáját. A kétnapos értekezlet zárónyilatkozata új szövetségi, biztonsági és együttműködési partnerséget hirdetett meg a megszűnt Varsói Paktum országai számára. Arról nincs szó a nyilatkozatban, hogy ezek az orszáfok kérhetnék-e felvételüket a NATO-ba, az viszont szerepel benne, hogy az szakatlanti Szövetség számára fontos a középeurópai országok demokratikus fejlődése. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy észszerű támogatásban kívánja részesíteni a szovjet peresztrojkát és semmiképp se akarja az elszigeteltség érzését kelteni a Szovjetunióban. Az értekezlet után Amadeo de Pranchis főtitkárhelyettes nyilatkozott az újságíróknak és kifejtette, hogy a NATO revizió alá veszi teljes eddigi stratégiáját és új alapokra helyezi az európai biztonságot, amelyet ugyan ma már nem fenyeget senki, de az egyensúly megőrzése továbbra is összeurópai érdek. Varsó hivatalosan közölte, hogy nincs akadálya az egyelőre még mindig német területen állomásozó 300 ezer szovjet katona Lengyelországon át történő tömeges hazaszállításának. A nyilatkozat célja lengyel kormánykörök szerint az volt, hogy elejét vegye a "tranzitkérdés körüli valótlan híreszteléseknek". - A szovjet sajtó szerint ugyanis Varsó jelentős anyagi hozzájárulást követelt a hazatérő szovjet csapatok átengedéséért. Mindenesetre a most közzétett varsói álláspont változást jelent a korábbihoz képest, amely szerint a németországi szovjet erők átutazása csak akkor kezdődhetne meg, amikor Moszkva és Varsó már megállapodott a lengyel területen szolgálatot teljesítő mintegy 50 ezer fős szovjet katonai személyzet kivonási határidejében. A lengyel kormány mindezideig csak kisebb szovjet egységek átutazását engedélyezte Németország felől. - Csak a vak nem látja, hogy itt szovjet taktikázásról van szó: elterjeszteni,hogy a lengyel kormány akadékoskodása miatt nem lehet megkezdeni Németország kiürítését.
